Népszava, 1939. január (67. évfolyam, 1–11. sz.)

1939-01-19 / 1. szám

4. oldal alkalma­­zott a nafk­yrabecsült vásárló közönségnek pontos és előnézeny kiszolgálásunkról meg­győződést szerezni. CSAK az UDVARBAN OLCSÓ MARSOIX SZÍVEI­ ÉS TEXTOJUKTAR •^.part» ucca a? „ Kitűnő tenniszflanell mtr-je 59 fill., divatmintás bársonyflanel vaery barehet mtr-je 98 fill., erős­seálú pamutvászon vagy mosott schiffon vagy ágyneműkanavász vagy angin vagy kékfestő mtr-je 69 fill, ajouroxott függönyetamin vagy csíkos törülköző mtr.-je 39 fill., 2 méter hosszú kitűnő kész lepedő drb-ja 2.98 P vagy 3.90 P, fekete klott mtr.-je 98 fill., pohártörlő drb-ja 29 fill., flanell fejkendő drb-ja 88 fill., férfizseb­kendő drb-ja 19 fill. Három mdster Itt cm »éles kitiinA minőségű divatos férfiöltöny-szövet teke­­nA aa nn • e v. szttfitkék sim­ben. 50 . » /U Kii l'OTTiáTalóval együtt P *»*« '• W l' B Poc­al rendeléseket 44 éve lelkiismerete­sen teljesítünk vezetik ezt az országot, hogy tár­sadalmilag felbomlás útján va­gyunk, hogy belpolitikai tradí­cióinkat sutba dobják, a tradíciók he­lyébe nyeregbe akarnak ültetni esz­méket, amelyekhez semmi köze a magyar életnek, mert a magyar al­kotmány, az magyar életforma — és itt nincs szükség új életfommák ke­resésére." Eckhardt is hasonló gondolato­kat fejtegetett, majd kijelentette: „ami­kor én azt olvasom, hogy bizonyos előjogai volnának itt nagyhatal­maknak, akár gazdasági, akár más téren, akkor lelkem minden ideg­szálával tiltakozom az ilyen beállá­sok ellen, mert előjogokat ebben az országban senkinek nem lehet biz­tosítani". A magyar függetlenségi gondolat egy hónap leforgása alatt hatal­mas utat futott be az érzéstől­­ a cselekvés akaratáig. Hozzászól politikus és történelemtudós. A p po­litikus formát keres, politikai élet­megnyilvánulást a gondolat harcai számára, a történettudós pedig megállapítja, hogy a magyarságnak ragaszkodnia kell a történelmi gon­dolathoz s hogy a német ,,völkisch" szellem kiegyenlíthetetlenül szem­benáll a magyarság történelmi gon­dolatával. Azok a megmozdulások, amelyek az úgynevezett törzsökös magyarság akcióiban nyernek megnyilatkozást és azok, amelyek az őstelepülésű magyarság számára követelik kilencven százalékban az állam vezető pozícióit, szemben a szabadságharc után az országba szivárgott német, cseh és morva tisztviselők, zsandárok és más ele­mek asszimilált, még inkább disszi­milált le­származóival,­­ csak kísérő jelenségei a függetlenségi gondolat térhódításának, azonban ezek is hangsúlyozzák ennek a gondolat­nak végzetes komolyságát és a ma­gyar társadalom részéről maradék­talanul fölérzett nagy szükségessé­gét. A Népszava betiltásának ideje alatt megjelent egyik pártkiadvá­nyunk már foglalkozott ,ezzel a mozgalommal és vele kapcsolatban a következőket állapította meg: „A munkásosztálynak és ennek keretében a szervezett szociál­demokrata munkásságnak a maga­tartása, illetőleg viszonya ehhez a függetlenségi gondolathoz termé­szetszerűen adva van. A munkásság is vallja, hogy a magyarságnak önállónak, függetlennek és szabad­nak kell lennie. A m­unkásság is kész arra, hogy magatartásival megerősítse ezt­­az új gondolatot és a belőle kialakuló mozgalmat is,­­ viszont e gondolat szóvivőinek és a mozgalom esetleges szervezői­nek már most föl kell ismerniük, hogy ennek a gondolatnak és eset­leges mozgalomnak az ereje sokkal kisebb volna, ha kikapcsolnák be­lőle a magyar munkásosztályt. Magyarország belső élete ma ép­pen olyan, vagy talán még végzet­szerűbben sorsala­kító forrongások­ban él, mint 1848-ban vagy 1867-ben, amikor az ország jelene és j jö­vője tekintetében csak meddő kí­sérleteket vagy hatástalan fél­munkát tudtak végezni, éppen azért, mert az ipari és mezőgazda­sági munkásságát nem vették te­kintetbe, kikapcsolták és jogtalan­ságának, gazdasági és politikai harmadrendűségének megtartásával nem állították be a nemzetélet nagy közösségébe. Ez a k­ét nagy történelmi hiba meg is látszik a magyarság életének mai képén és ez a sötét és lehangoló kép figyel­meztessen rá minden jószándékú embert, hogy ezt a történelmi hibát harmadszor is megismételni: jóvá­tehetetlen katasztrófa volna." Ezt írtuk és ehhez hozzátenni, sem belőle elvenni ezúttal sincs semmi okunk. azután tüstént kiszolgáltassa azok­nak az erőtényezőknek, amelyek­nek szolgálatába adta magát*. To­vábbá, hogy „ez a függetlenségi gondolat őrködhetik egyedül az ország alkotmányos rendje fölött, tudva-tudván azt, hogy csupán az az ország lehet független kifelé, amely szabad befelé". Ugyancsak ebben a lapban írta Eckhardt Ti­bor a magyar külpolitika irányítá­sával és a tengelyhatalmakkal kapcsolatban, hogy „lojális és szó­tartó barátok voltunk mindig, de cselédek nem voltunk és nem le­ttünk soha. Nem vagyunk más nemzetek országútja. Nem vállal­juk a kultúrtalaj szerepét semmi­féle idegen kultúrültetvény javára. Nem vagyunk peremország és nem vagyunk élettér senki más­nak, csak a politikai magyar nem­zetnek." Eckhardt Tibor után megszólalt gróf Bethlen István is. Mint Eck­hardt, Bethlen sem ellenfele a ten­gelypolitikának. De mint Eckhardt, Bethlen is érthetően és erélyesen hangsúlyozza a magyar független­ség biztosításának szükségességét és a tengelyhatalmakkal szemben olyan barátságot hangsúlyoz, amely Magyarországot egyenrangú part­nerré és nem alárendelt szereplővé teszi. Ugyancsak a függetlenségi gon­dolat jegyében indult meg az az akció, amely a kormánnyal szem­benálló jobboldali, keresztény ellen­zéki csoportokból új és erős párt­szövetséget igyekszik teremteni. Ennek az akciónak első megmoz­dulása az az összejövetel volt, ame­lyet ezek a pártcsoportok a Gellért­szállóban tartottak január 10-én. Itt is beszélt Bethlen is, Eckhardt is. Bethlen nyomatékosan hang­súlyozta: állítom, hogy az olasz­magyar barátságnak nem feltétele az, hogy Magyarország milyen bel­politikát követ,­­ majd hozzátette, hogyha Magyarország megtartja függetlenségét minden irányban s elsősorban belpolitikájában, ebből külpolitikai hátrány az országra nem származik. Azután ezt mon­dotta: „Az utolsó hetekben szomorú hangulat ülte meg a magyar köz­életet, a lelkeknek egy belső két­ségbeesése a jövő tekintetében. Az volt az érzés minden gondolkodó és érző magyar lélekben, hogy két­ségessé vált enne­k az országnak a jövője, hogy senki sem tudja, hova NÉPSZAVA 1939 január 19. eeStSrfSk Huszonkétévi rabság után kiszabadult Tom Mooney, a háborús uszítás áldozata (Newyork, január 7. — A Népszava tudósítójától.) Több mint 22 évi súlyos rabság után január 7-én ha­talmas ünnepségek között kiszaba­dult Tom Mooney, volt szakszerve­zeti vezető, aki a háborús uszítók­nak lett áldozata. A békéért 1916-ban az Egyesült Államokban egyre inkább előtérbe került a há­borúts beavatkozás kérdése. A há­borús agitáció napról-napra na­gyobb propagandát fejtett ki, de nem maradtak tétlenek a béke ba­rátai sem, akik minden erejükkel a háborús beavatkozás ellen küzdöt­tek. Ezek között volt Tom Mooney szakszervezeti vezető is, aki minden befolyását arra használta föl, hogy minél hatalmasabb tömegeket tud­jon a békepropaganda szolgálatába állítani. San Franciscóban 1916 július 22-én a há­borúspártiak nagyarányú föl­vonulást szerveztek. A fölvonulás előtt a szervezők közül többen fe­nyegető leveleket kaptak és amint később kiderült, ezek a levelek nem is voltak alaptalanok, mert a föl­vonulás útvonalán pokolgép robbant föl, úgyhogy a fölvonuló tömegből öt férfi és egy nő szörnyethalt, negyven ember pedig súlyosam meg­sebesült és négyen közülük utólag ugyancsak belehalta­k sérüléseikbe, tehát összesen tíz halálos áldozata volt a merényletn­ek. Valakit, mindenáron... A rendőri nyomozás kezdetben semilyen eredményt nem tudott elérni A nyomozás vezetője, Ficker Államügyész és Sovanson detektívfelügyelő erre elhatározta, hogyha törik-szakad, valakit fel­tétlenül letartóztat a merénylet miatt. A legvalószínűbbnek azt le­hetett feltüntetni, hogy valamilyen ismert pacifista szervezte meg, vagy követte el a merényletet és így esett az államügyész válasz­tása Tom­ Monneyra, akit egyéb­ként is „fel­forgató elemnek" tar­tott. Letartóztattak egy Billings nevű gépkocsiszerelőt is, aki ellen az volt az egyetlen gyanú, hogy u­gyanott lakott, m ahol néhány esz­tendővel korábban egy másik bom­bamerényletet kiterveltek. Justizmord A törvényszéki tárgyalásra már több terhelő tanú is akadt, köztük egy Oxman nevű férfi, aki rész­letesen elmondotta, hogy szemta­núja volt annak, amikor Mooney és Billings a helyszínre érkezett, elhelyezett egy bőröndöt, majd iz­gatott beszélgetés után elmenekült. A terhelő tanuk másik része sze­rint Mooneynak nem volt szerepe a merénylet végrehajtásában, csak kitervelésében és ő vigyázott a merényletig a pokolgépre. Az el­lentmondások ellenére is bűnösnek mondta ki a törvényszék Mooneyt és Billingset és Mooneyt halálra, Billingset pedig életfogytiglani fegyházra ítélte. Jóvátételt! A védelem, amely meg volt győ­ződve arról, hogy Justizmord tőr- Vér-, bőr- és idegbajosoknál helenként felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József ke­serűvíz alaposan kitisztítja és ráé­regteleníti a gyomorbél csatornát s az anyagcserét és az emésztést is jótékonyan befolyásolja. Kérdezze meg orvosát (X) tént, azonnal mindent elkövetett az ítélet megsemmisítésére. Bizo­nyították, hogy Oxman, a korona­tanú a merénylet idején Sam Fran­ciscótól nagy távolságra, Wood­landban tartózkodott, bebizonyítot­ták azt is, hogy Mooney a merény­let idején ugyancsak távol volt a merénylet színhelyétől, családja tár­saságában, mindez azonban csupán annyi eredménnyel járt, hogy­ Mooney halálbüntetését Wilson el­nök kegyelemből életfogytiglani fegyházra változtatta. A Mooney és Billings kiszabadu­lásáért folytatott küzdelem azonban csak ezután kezdődött meg iga­zán. Ebben a küzdelemben nagy szerep jutott Mooney édesanyjá­nak, de a védőügyvédeknek is. Több ízben terjesztettek be újra­fölvételi kérvényt, ezt azonban mindig elutasították, mert „a föl­forgatóknak­­ nem lehet igazuk". Mooney édesanyja, aki már fia el­ítéltetése idején is túl volt a hat­vanadik esztendején, Amerikában és Európában körútra indult, hogy közvéleményt teremtsen az ítélet megváltoztatása mellett. Huszonkét esztendeig tartott a küzdelem, amely most részben eredménnyel járt. Mooney szabad Kaliforniában, legutóbb, az ed­digi köztársasági párti kormány­zók hosszú sora után először válasz­tottak demokrata kormányzót. Olsonnak, az új kormányzónak választási programjában szerepelt Mooney megkegyelmezése is és ígé­retét be is váltotta, úgyhogy Mooney szabadlábra került. A fegyháztól a törvényszék épületéig és onnét a lakásáig vezető úton 250.000 ember ünnepelte Tom Mooneyt, a háborús uszítók áldo­zatát Mooney szabadlábra helyeí­zé­se után rádióbeszédet tartott im ebben bejelentette, hogy a küzdel­met továbbra is folytatni kal, a, még mindig fegyházban sínylődő Billings kiszabadítása végett. Nem fáradhatsz el... Nem fáradhatsz eL El bukhatsz. Meg se halhatsz és el s« futhat«*. Nem bujdoshatsz, s nem is szabad. Hidd: lesz levegő, melyben szárnyad megkönnyebbülten újra f­llhat s dallammá tarkulhat szavad. Várj lesben, mint vad «es* borban és hallgass, mint kő a szoborban, egy nap érted jön az idő, varázspálcájával megérint s te néma burkodból kilépsz, mint újszü­lött, erősebb erő. Hitedben voltál egykor győztes, higgj most is! Azt, hogy ki nem­ dőlhetsz, nem vagy palánta, régi tölgy vagy, aki viharra születtél, gyökered mély és nem jöhet­szil, hogy elengedje azt a föld. Hollós Korvin Lajos A Magyar Színházba kedvezményes jegyek kaphatók Kultúrpropaganda jegypénztárunk­nál. Erzsébet körút 35. Tel.: 130-327

Next