Népszava, 1939. május (67. évfolyam, 79–101. sz.)

1939-05-03 / 79. szám

4. oldal sát. A ..Star" úgy tudja, hogy a belügyminisztérium és a Scotland Yard részéről már ki is kézbesítették a kiutasítási végzéseket. Állítólag tö­bb német újságírót­ is kiutasítanak,­­de nem újságírói te­vékenységük miatt, hanem azzal az indokolással, hogy nemzeti szo­cialista szervezetek tagjai és nem­kívánatos propagandát fejtenek ki. (Berlin, május 2. — „Inf.") A nemzeti szocialista párt hivatalos la­pja, a „Völkischer Beobachter" éles szavakkal tiltakozik az angol kormány legújabb intézkedése el­len, amellyel elrendelte Angliában élő német állampolgárok kiutasí­tását. A lap megállapítja, hogy a kiutasított németek becsületes és béké­s foglalkozást folytattak Ang­liá­ban és semmi bizonyíték sem merült föl arra, hogy politikai sze­repet játszottak volna. Ezzel maga az angol kormány is tisztában van s a­ kiutasításokat nyilván csak azért rendelte el, mert nem mert szembeszáll­ni az uszítókkal, akik hamis vádakat hangoztattak az Angliá­ban élő németekkel szemben. Németország természetesen nem hagyja válasz nélkül ezt az an­gol intézkedést s ellen rendszabályokat fog fogana­tosítani. 36 brit hadihajó az egyiptomi vizeken­ ­ (Kairó, május 2. — „Inf.") Angol részről újabb intézkedéseket tette­k Nagy-Britannia földközitengeri ér­dekeinek biztosítására. Az utolsó huszonnégy órában harminchat an­gol hadihajó érkezett az egyiptomi vizekre s szerdára várják az angol földközitengeri flotta több más egy­ségét is. Az angol hadihajók leg­nagyobb része Alexandriában vetett horgonyt. Az egyiptomi lapok utal­nak arra, hogy a jelenlegi nemzet­közi helyzetben Egyiptomnak igen nagy stratégiai jelentősége van. A lapok ebből a szempontból ítélik meg Brauehitsch vezérezredes, né­met hadseregfőparancsnok líbiai látogatását is. (London, május 2. . ..M. T. I.")­­A Gibraltárból Lalineába vezető úton nemrég épített torlaszokat az angol műszaki csapatok eltávolí­tották. A „Ramillies" angol csata­hajó, továbbá három angol és három francia torpedóromboló elhagyta Gibraltárt és kelet felé távozott. Azok a német hadihajók, amelyek a múlt héten spanyol é­s észak­afrikai földközitengeri kikötőkbe futottak be, kedden délután a gib­raltári szoroson át nyugati irány­ban eltávoztak. A német hadsereg főparancsnok Líbiában (Benghazi, május 2. — „M. T. I") Brauehitsch vezérezredes, a rémet hadsereg főparancsnoka, Pariani tábornok kíséretében kedden dél­után Benghaziba érkezett. A repülőtéren a német vendéget Balbo tábornagy üdvözölte. Utána Brauehitsch vezérezredes Dernába utazott. Brauehitsch tábornok Líbiában május 5-ig tartózkodik és utána visszatér Rómába. Itt részt vesz a május 9-én tartandó ünnepségeken és május 10-én tér vissza Berlinbe. Párizs cáfolja a francia-olasz tárgyalások hírét (Párizs, május 1. — Stefani). Hi­vatalos forrásból teljesen alap­talanoknak jelentik ki egy brit újságnak azt a hírét, amely szerint az olasz kormány új tárgyalásra tett javaslatot a francia kormány­nak. (London, május 2. — ,.Inf.") A többszöri hivatalos francia cáfola­tok ellenére a „Daily Mail" fenn­tartja azt az értesülését, hogy Olaszország és Franciaország kö­zött politikai természetű tárgyalá­sok megindítására előkészületek lennének folyamatban. A Quai d' Orsay hétfőn este néhány napon belül másodíz­ben is megcáfolta ezeket a hí­reszteléseket, a „Daily Mail" azonban kedden reggel is közli római tudósítójának jelentését, amely szerint az olasz fővárosban titkos tárgyalások len­nének folyamatban egy olasz-fran­cia földközitengeri egyezmény meg­kötése érdekében. Az olasz javaslatokat, a tudó­sító szerint, magánúton, éspedig Paul Baudou­in, az Indokínai Bank igazgatójának közvetíté­sével február 10-én nyújtották volna át a francia kormánynak. Baudouin azóta a közvetítő szere­pét játssza a két kormány között. A tudósító szerint Olaszországnak állítólag nincsenek Franciaország­gal szemben területi követelései. NÉPSZAVA BIIUIIIWTiriT'lilliiyillfilHIIB NÉPSZAVA ,1939 május 6, szerda Weygand francia vezérkari főnök Istanbulban tárgyal (Istanbul, május 2.) A tegnap óta itt tartózkodó Weygand fran­cia tábornok tiszteletére a török nagyvezérkar főnöke díszebédet adott. Weygand tábornok ma ki­hallgatáson jelent meg a török állam elnökénél, valamint a mi­niszterelnöknél, k­ül­ügym­­i­n­i­sz­t­er­nél és a honvédelmi miniszternél. Wey­gand tábornok hír szerint tárgya­lásokat folytat a szandzsák visszacsatolásáról, valamint a francia-török egyez­mény megerősítéséről. Mély titok Potemkin ankarai tárgyalásai körül (Istanbul május 2.) Potemkin szovjet helyettes külügyi népbiztos ankarai látogatását továbbra is a legnagyobb homály fedi. A lapok közlései a legszűkebb hivatalos jelenté­sekre szorítkoznak és semmiféle megjegyzést sem fűznek a tár­gyalásokhoz. Teheránból visszatérve Potemkin tanácskozást folytatott a külügy­miniszterrel és a vezérkar főnöké­vel. A török politika háború esetén (Párizs, május 2.) A „L'Intransi­geant" egyik munkatársa Sarad­zsoglu török külügyminiszterrel folytatott beszélgetését közli. A tö­rök külügyminiszternek föltették a kérdést, milyen álláspontra helyez­kedik Törökország európai háború esetében. A külügyminiszter erre írásban a következő választ adta: Minden félreértés elkerülése céljából ki óhajtom jelenteni, hogy Törökország egy ilyen eset­ben meg akarja tartani szigorú semlegességét. Természetesen ma­gától értetődő dolog, hogy orszá­gom abban az esetben, ha a had­viselő országok megkísérelnék, hogy tényleges nyomást gyako­roljanak Törökországra, Törökor­szág el lenne, szánva arra, hogy szükség esetén fegyverrel a kezé­ben vívja ki a függetlensége tiszteletben tartását. Propaganda Belgiumban Hollandiával való katonai szövetség és az angol-francia védelmi rendszer érdekében (Brüsszel, május 2.) Bizonyos be­folyásos politikai körökben és né­hány sajtószervben az utóbbi idő­ben propagandát fejtenek ki a belga függetlenségi politika új tá­jékozódása érdekében. Ehhez tar­tozik a belga - holland katonai szö­vetség pártolása, amely szövetséget több lap már hosszabb idő óta kívána­tosnak tüntet fel, valamint Belgiumnak az angol-francia szövetségi rendszerhez való kö­zeledése. A „Wingtime Siecle", amely részt­vesz ebben a propagandában, rá­mutat arra, hogy Belgium nem tartozik azok közé az államok közé, amelyek a feltétlen semlegességet akarnák. Svájc semleges, Belgium azonban függetlenségi politikát folytat, hogy ne legyen egyik vagy másik állam politikai válságához kötve. Azonban, ha Belgium vala­mely állammal kapcsolatba akarna lépni, akkor ehhez tel­jes joga van. A­z"Revue Socialiste" azt írja, hogy a belga függetlenségi politikát a­z új viszonyokhoz kell alkalmazni. Eszerint Belgiumnak bele kell illeszked­nie az együttes biztonság új rendszerébe és bizonyos körül­mények között nem kellene visz­szautasítani a francia csapatok átvonulását Belgium területén. Belgium fenntartja katonai intézkedéseit (Brüsszel, május 2. — Német táv­irati iroda.) A kormány kedden a belga határ biztonsági kérdéseivel foglalkozott. Denis nemzetvédelmi miniszter kijelentette, hogy az eddigi rendszabályokat egy­előre fenntartják. Hogy a néhány hét óta szolgálat­ban álló tartalékosokat tehermente­sítsék, elhatározták, hogy a legény­ség egy részét az újonnan behívot­takkal cserélik ki. Hatályon kívül helyezték az amerikai semlegességi törvényt (Washington, május 2. — „Inf.") Az amerikai semlegességi törvényt­­megváltoztatták. Hétfőn este ha­tályon kívül helyezték a semleges­ségi törvény úgynevezett „cash and carry" szakaszát, amely a külföldi országokba irányuló hadianyagszállításokra vonatko­zik. Ez a szakasz előírta, hogy az Egyesült Államokból hadianyagot csakis készpénzfizetés ellenében és külföldi hajókon lehet végezni. Az utóbbi időben sokat vitatott sem­legességi törvényből most­ már csak azok a szaka­szok maradtak érvényben, ame­lyek megtiltják amerikai állam­polgárok számára háború ese­tén külföldi gőzösök használa­tát és amelyek felhatalmazzák , az Egyesült Államok elnökét, heary saját belátása szerint megtiltsa bizonyos államokba a hadianyagszállításokat. Roosevelt újabb 200 millió dollárt kér sürgősen hadicélokra (Washington, május 2.) Roosevelt elnök 185.444.000 dollár haladéktalan megszavazását kérte a washingtoni törvényhozástól a légi haderő sü­ree­gős fejlesztésére, amelynek létszámát fizeet elsőosztályú re­pülőgépre akarja növelni és további 21.062.500 dollár megsza­vazását a Panama-csatornakörzet ál­landó katonai helyőrségének nö­velésére. Az elnök kísérőlevelében azt a re­ményét hangoztatja­, hogy a tör­vényhozás minél gyorsabban elin­tézi ezt a sürgős szükségprogramot. Az Egyesült Államok nem tekintik válasznak Hitler beszédét (Washington, május 2. — ..Inf.") Hull külügyi államtitkár hétfőn este a sajtófogadáson kijelentette, hogy az amerikai kormány a német kancellár beszédét nem tekintheti hivatalos válasznak arra az üze­netre, amelyet Roosevelt elnök táv­irat formájában Hitler Adolf kan­cellárhoz intézett. Svédország szocialista külügyminisztere a helyzet bizonytalanságáról (Stockholm, május 1. — „M. T. L") A Ho­ngborgban megtartott má­jusi ünnepségek alkalmából Sand­ler svéd külügyminiszter hétfőn beszédet mondott. Az elmúlt év po­litikai helyzetének fejlődését vá­zolva, többek között ezeket mon­dotta: —­ A politikai helyzet ma bizony­talanabb, mint az elmúlt évben. A különböző hatalmi csoportok eről­ködéseiből arra lehet következtetni, hogy az európai térkép megváltozta­tására irányuló minden kísérlet az európai nagyhatalmak kö­zötti háborúhoz, sőt világhábo­rúhoz vezetne. Az északi államok állá­st foglaltak azzal, hogy semlegességüket kinyil­vánították. Sandler hangoztatta, hogy a nagyhatalmaknak ki kell hagyniuk az északi államokat játékaikból. Különösen megnyugtatták őt azok a kijelentések, amelyek ezzel kap­csolatban nemrég Németország és Anglia részéről elhangzottak. Fe­lesleges volt­ az északi államokat megkérdezni, hogy veszélyeztetve érzik-e magukat Németország ré­széről. A Népszövetség megtorló cikkelyei elavultak. Beszéde végén újból kifejezte örömét afelett, hogy a svéd nemzet egyöntetűen meg­mutatta akaratát, hogy független­ségét és semlegességét megvédi. Nem szabadságolják és nem nyugdíjazzák az angol tiszteket (London, május 2. — „Inf.") Ä hadügyminisztérium kedden had­parancsot adott ki, amelyben elren­deli, hogy tényleges tisztek további intézkedésig nem hagyhatják ott önként a hadsereget Tényleges tisztek egyelőre nyugdíjaztatásukat sem kérhetik. Mindenféle­­jegyért forduljon a Kultúrpropaganda jegypénztá­runkhoz, VII. Erzsébet körút 35 és Conti­ncca 4. Tel.: 13-03-30. 31. 32.

Next