Népszava, 1939. május (67. évfolyam, 79–101. sz.)
1939-05-31 / 101. szám
5. oldal hogy magának szavazatokat tudott szerezni. A parancsuralmi rendszer hatása és szellemi nyomása kívülről is érvényesült a pünkösdi választásokon, de nem úgy, ahogy a kormány gondolta és akarta, hanem éppen ellenkezően. A kormány lapjai a jobboldali nacionalizmus győzelméről írnak. Azt hisszük, ez a győzelem nagyon megfekszi majd a gyomrukat. A „jobboldali nacionalizmus" alatt mást értenek a nyilasok és mást értenek a kormány oldalán. 10. Az antiszemita hullámot a kormány kavarta föl és a választások ennek a jegyében folytak le. Az eredmény nemcsak abban jut kifejezésre, hogy a kormány mennyi mandátumot kapott — ennyit anélkül is kapott volna, hiszen a kormányok máskor is győztek a választásokon —, hanem hogy ebben az antiszemita hullámverésben mennyi mandátumot tudtak szerezni a szélsőjobboldali csoportok. * A pünkösdi választás eredménye vizsgálatánál ezekre az okokra kell tekintettel lenni. Így kapunk őszinte és tiszta képet. Most azt is megírjuk pártunk tagjainak tájékoztatására, hogy pártunk az utóbbi választásokon, amelyek különféle névjegyzékek és választójogi törvények alapján folytak le, mennyi szavazatot kapott. 1926-ban kaptunk 126.654 szavazatot, ez volt a Bethlen-féle hajtóvadászat, az 1922. évi nagy előretörés után. 1931-ben 166.431 szavazatot kaptunk. Ezen a választáson különösen a vidéken tudtunk hódítani. 1935-ben csak a titkos szavazású kerületekben vettünk részt, a híres Sztranyavszky-féle hideg terror alkalmazásának idejében, kaptunk 128.979 szavazatot. A pünkösdi választásokon 125.300 szavazatot kaptunk, ennyit már most meg lehet állapítani. A ránk esett szavazatok száma Budapesten és környékén 27.000-rel csökkent. A hat vidéki városban 18.000-rel csökkent. Meglepő szépen kaptunk szavazatot a megyei lajstromokon, noha ezeket az új területeket a választásra elő sem tudtuk készíteni. Szocialista szempontból biztató jelenségeket látunk: olyan községekben és kisvárosokban kaptunk jelentős szavazatokat, ahol még az érintkezést sem tudtuk felvenni az utóbbi években. Meg kell mondanunk őszintén, hogyha jelöltet állítottunk volna mindazokon a helyeken, ahol ezt kérték, a ránk esett szavazatok száma lényegesen más képet mutatott volna. Ezt azonban anyagi okokból nem tudtuk megtenni. A pártunkra adott szavazatok összehasonlításánál nem szabad figyelmen kívül hagyni a hatévi helybenlakást és a korhatár felemelésének súlyos következményeit. Csak például említjük föl, hogy Debrecenben 7562-vel, Szegeden 4000-rel, Miskolcon 2340-nel, Hódmezővásárhelyen 2200-zal kevesebb a munkásválasztó. De nemcsak a munkásválasztókat hagyták ki, hanem megváltozott a választók rétegeződése is. A választói névjegyzékeket mindenütt célzatosan állították össze, hogy a Szociáldemokrata Párt küzdelmét megnehezítsék, vagy elbuktassák. Ezt el is érték. Elmondottunk mindent őszintén. Nem vagyunk konjunktúra párt, amelyet a hullámok dobálnak ide-oda. Politikai párt vagyunk azzal a céllal, hogy a munkásosztályt a haladás irányában megszervezzük. Vannak törekvéseink, amelyeknek megvalósításáért harcolunk. Nem vagyunk elkényeztetve. A mostoha magyar viszonyok között folytatjuk harcainkat három emberöltő óta a szociáldemokrácia zászlaja alatt. A pünkösdi választási eredmények lesújtóak, mert kétségtelen, hogy a párthoz és a mi eszméinkhez hűséges törzsgárdán kívül munkáló szavaazók is letöredeztek és elhullottak. Vannak választókerületek és ezekben körzetek, ahol nem lett volna szabad ilyen eredményre jutni, ha ezt a gyenge ellenállású és a demagógiának áldozatul esett, politikailag még egészen öntudatlan munkásrétegek maguk nem idézik elő. A választás eredménye: harcunk ezután még nehezebb lesz Egy ellenséges, gyűlöletes hullámverésben született parlamentben a kis szociáldemokrata csoport nagyon nehéz helyzetben lesz, de kötelességének, hivatásának bátran és hűséggel, szocialista meggyőződéssel és szívóssággal fog megfelelni. A harc továbbfolyik. "Csüggedésnek nincs semmi helye. Ahol elvesztettük a mandátumot, ott elölről újra kell kezdeni a munkát, a toborzást és föl kell építeni a mozgalmat, erősebben és ellenállóbban, mint eddig, hogy visszahódítsuk az elvesztett pozíciókat. Mert hogy vissza akarjuk hódítani, az nem kétséges. És hogy vissza fogjuk hódítani az egészen bizonyos, mert a harcot nem adjuk föl! Megköszönjük azt az áldozatkész, önfeláldozó, ingyenes, minden fizetés nélkül való munkát, amit elvtársaink ebben a hónapban, éjt nappallá téve végeztek. Csak látni kellett volna azt a képet, ahogy elvtársaink Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Vásárhelyen, Pécsett és a vidék más helyein a választás kedvezőtlen eredményét fogadták. Aki ezt látta, sohasem felejti el és lelkében mélyen meg van győződve arról, hogy ezek a harcosok, akik így fogadták a pártra kedvezőtlen választási eredményt, vissza fogják szerezni az elvesztett mandátumokat. Még egyszer megköszönjük munkástársaink áldozatteljes önfeláldozását. Pihenjük ki a fáradalmakat és izgalmakat, azután lássunk újból friss erővel munkához és csüggedés nélkül építsük a mozgalmat elölről, újra! Barátság! (Folytatás az 1. oldalról) 30.680 6.755 6370 2.450 1.738 A szavazatok a „M. T. I." ideiglenes jelentése szerint így oszlottak meg: Szociáldemokrata Párt 13.077 (más jelentés szerint 14.425) MÉP 38.691 Rassayék 12.528 Párt Nyilasok Függetlenségi (Usetty) Nemzeti Front Független Néppárt (Payr) Ker. ellenzék (Friedrich) Reform Párt (Bornemisza) NÉPSZAVA 1939 május 27, szomidat A pestkörnyéki eredmény A pestkörnyéki választókerületben hat képviselőt választottak. Pártunk egy mandátumot kapott, míg a MÉP kettő, a nyilasok három mandátumhoz jutottak. Pártunk listáján mandátumhoz jutott Peyer Károly elvtárs, illetve ha ő az északi mandátumot tartja meg, úgy Szeder Ferenc elvárs. A MÉP jelöltjei közül mandátumhoz jutott Tasnádi Nagy igazságügyminiszter és Rajniss Ferenc, és ha Tasnádi Nagy lemond, akkor helyére Boczonádi Szabó kerül. A nyilasok listáján mandátumhoz jutott Zlubay Kálmán, Pröhle Antal és Abonyi István. A szavazatok száma így oszlott meg: Szociáldemokrata Párt 26.213 MÉP 42.175 Nyilasok 55.591 Kereszténypárt 10.596 Nemzeti Front 9-401. Rassayék 7.516 Reform Párt (Bornemisza) 2.982 A hét nagyváros eredménye A hét nagy törvényhatósági városban tudvalévően szintén két napig tartott a választás, természetesen az egészen kis körzetek kivételével. A hét város közül hatban állított a párt jelöltet, Kecskeméten pártunk nem volt érdekelt. A hét nagyváros eredménye a következő: Debrecen három képviselőt választ. A három mandátum közül kettő a MÉP-nek, egy a független kisgazdapártnak jutott. A MÉP listáján megválasztották báró Vay László miniszterelnökségi államtitkárt és Ferenczy Tibor volt budapesti főkapitányt, a kisgazdák listáján pedig Vásáry Istvánt. A szavazatok így oszlottak meg: Szociáldemokrata Párt 4.125 MÉP 17.547 Független kisgazdapárt 6.696 Győr két képviselőt választ. A két mandátum közül az egyik a Szociáldemokrata Pártnak jutott, a másik a MÉP-nek, illetve a MÉP és a Kereszténypárt közös listájának. A Szociáldemokrata Párt listáján Győrött mandátumhoz jutott Malasits Géza elvtárs, a MÉP és a Kereszténypárt közös listáján Törley Bálint kereskedelmi államtitkár, aki azonban előreláthatólag lemond a győri mandátumról és utódja Közi-Horváth József lesz. A szavazatok így oszlottak meg: 4.810 8.756 Szociáldemokrata Párt MÉP Hódmezővásárhely ugyancsak két képviselőt választ. Mindkét mandátum a MÉP-nek jutott. Megjegyzendő, hogy itt 50 szavazatot mint érvénytelent megsemmisítettek, viszont 20 szavazaton múlott, hogy pártunk mandátumhoz jusson. Kibukott Hódmezővásárhelyen Kúti Béla, a város régi független kisgazdapárti képviselője is. A két mandátumot Bonczos Miklós és Temesváry Imre MÉP-képviselők kapták. A szavazatok száma így oszlott meg: Szociáldemokrata Párt 3.179 két képviselőt választ, az egyik mandátum gróf Csáky István külügyminiszternek, mint a MÉP hivatalos jelöltjének jutott, a másik a kisgazdapárti Révész Lászlónak. A szavazatok így oszlottak meg: MÉP 13.768 Független kisgazdapárt 7.113 Miskolc ugyancsak két képviselőt választ. Mind a két mandátum a MÉP-nek jutott. Megválasztották a MÉP listáján Lukács Béla és Szász Lajos államtitkárokat. A szavazatok így oszlottak meg: Szociáldemokrata Párt 3.893 MÉP 11.781 Pécs szintén két képviselőt választ. Mindkét mandátum a MÉP-nek jutott, amelynek listavezetője Imrédy Béla volt, ha ő itt lemond, akkor a két pécsi mandátum Somogyi Ferencé és Molnay Ferencé. A szavazatok aránya a következő volt: Szociáldemokrata Párt 3.807 MÉP 11.388 Nyilasok 3.674 Szeged három képviselőt választ. A három mandátum közül kettő a MÉP-nek, egy a nyilasoknak jutott. A MÉP listáján az első gróf Teleki Pál miniszterelnök, utána következik Vargha József és Peták Nándor. A nyilasok mandátumát Hubay Kálmán, vagy ha lemond, helyette Szögi Géza kapja. A szavazatok megoszlása a következő volt: Szociáldemokrata Párt 2.639 MÉP 19.628 Rassayék 2.759 Nyilasok 8.003 MÉP Kisgazdák Nemzeti Front 6.398 2.692 2.898 Kecskemét A Békés, Borsod és Pest megye északi lajstromos kerületek eredményei A megyei lajstromos választások közül a Szociáldemokrata Párt tudvalevően három megyében: Békésben, Borsodban és Pest megye északi kerületében állított jelöltet. Ezekben az eredmények a következők voltak: Békés megye mindössze két képviselőt választott. A két mandátum közül az egyik a MÉP-nek jutott, a másik a kisgazdáknak. A MÉP listáján gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszter kapott mandátumot, de minthogy ő lemond, helyette Csizmadia András kerül be. Lemond a békés megyei mandátumáról a függetlenségi kisgazdapárt listavezetője, Tildy Zoltán is, úgyhogy helyette a mandátumot B. Szabó István kapja. A szavazatok így oszlottak meg. Szociáldemokrata Párt 11.600 MÉP 31.300 Kisgazdapárt 20.100 Nyilasok 1.040 Borsod megye három képviselőt választ lajstrom útján. A három mandátum közül két mandátum jutott a MÉP-nek, megválasztották tehát Lukács Béla államtitkárt és Putnoky Móricot, egy mandátum jutott a kisgazdáknak, akiknek listavezetője Eckhardt Tibor volt, aki azonban a csanádmegyei mandátumot tartja meg és így helyette Borsodban Váczy Jó- A belek petyhüdtségén alapuló szétszorulások kezelésében a régbevált természetes „Ferenc József keserűvíz — esetleg kisebb adagokban elosztva, naponta többször bevéve — gyakran nagy segítséget nyújt Kérdezze meg orvosát! (X)