Népszava, 1939. június (67. évfolyam, 102–125. sz.)
1939-06-29 / 125. szám
1939 Június 29, csütörtéS NÉPSZAVA Szendy polgármester a főváros lakásépítkezéseiről, a Tabánrendezésről és a beruházó munkákról A főváros igazgatásának félesztendei munkája lezárult. Megkezdte nyári szünetét az önkormányzat, a polgármester is megkezdi csütörtökön a szabadságát. A lezárult és készülő munkák és tervek közelről érintik a főváros milliós lakosságának életét, a főváros fejlődését. Szendy Károly polgármester szerdán délben fogadta a lapok városházi rovatvezetőit és beszámolt a végzett munkákról és a közeljövő terveiről. — Öt évvel ezelőtt, amikor a polgármesteri széket átvettem, programom végrehajtásához ötesztendei türelmet kértem — mondotta Szendy polgármester. — Most, hogy négy esztendő már elmúlt, immár visszapillantást vethetünk az elvégzett munkára. Kezdettől hangoztattam, hogy a legfontosabb problémák egyike a lakásépítkezés. Különösen az olcsó és egészséges kislakások hiánya okozott súlyos helyzetet. Kislakások építésével igyekeztünk enyhíteni ezt a válságot és az elmúlt évek során több mint 1000 fővárosi kislakás épült. Nem fényűző, de a célnak megfelelő, emberi lakásokat építettünk. Éppen most készítjük elő a kislakásépítés dolgában a további jelentős lépést: a főváros 3099 új kislakásával és a főváros jelentős áldozataival, amelyekkel előmozdítja az OTI 1000 kislakásának a megteremtését. Mindezzel, tudom jól, a főváros lakáskérdését még nem oldottuk meg; nem győzöm hangsúlyozni, hogy a megkezdett munkát továbbfolytatjuk. Másik jelentős feladat volt a Tabán rendezése és a tabáni gyógyszálló fölépítésének előkészítése. November elseje után az, utolsó számba jövő épületet is lebontják és az így rendezett Tabán várja az új, modern gyógyszállót. Budapest fürdővárosról enélkül komolyan beszélni nem lehet. Reméljük, hogyha idegenforgalmunk továbbfejlődését sikerül biztosítanunk, a magántőke is kedvet kap majd és a főváros gyógyszállója mellett fölépíti a maga hasonló vállalkozásait. — Számos apró részletet mellőzve — folytatta a polgármester — ki kell emelnem a főváros hatalmas arányú út-és csatornaépítkezéseit, így megépült a balatoni műút, az óbudai főútvonal, elkészült a központi csatorna szivattyútelep iszapelgázosítója, épül az angyalföldi szivattyútelep. — Meg kell emlékeznem a Beszkárt 47 milliós beruházóprogramjáról, amelynek célja , hogy a közlekedést gyorsabbá, moderbbé tegye, a viteldíjak emelése alakul. Az autóbuszközlekedés fejlesztése érdekében hatalmas autóbuszparkot szereztünk be és ennek továbbfejlesztése folyamatban van. Hatalmas közmunkát jelent majd az új központi Városháza felépítése is. Erre azonban csak a jövő év őszén kerülhet sor, mert a munkák előkészítése nagy körültekintést igényel. Hangsúlyozom, hogy az új Városháza nem luxusépület lesz, hanem kizáróan a gyakorlati szempontok alapján készülő munkahely. Az egyik cél az, hogy a három nagyüzemet itt helyezzük el a közönség kényelme és a központi igazgatás egyszerűsítése érdekében. A Városháza udvarain lévő ideiglenes barakokat sürgősen le kell bontani. A városház uccai főfront megmarad jelenlegi állapotában, egyrészt, mert ez műemlék, másrészt itt készen van az a kevésszámú reprezentációs helyiség, amelyre a fővárosnak szüksége van. — Személyes elgondolásom volt a Margithíd kiszélesítése — mondotta a továbbiakban a polgármester —, nagy akadályokat kellett elhárítanunk, de az eredmények bennünket igazoltak. A kiszélesítés nélkül a közlekedés ezen a helyen ma már teljesen csődöt mondott volna. Megemlékezett még a polgármester a közkórházak újabb fejlődéséről, a rádiumintézetről, a szülőotthonokról, továbbá arról, hogy a XII. kerületi elöljáróságot kivéve, amely ősszel készül el, valamennyi új elöljáróságot otthonhoz juttatták és üzembe helyezték. Fejtegetéseit a polgármester azzal fejezte be, hogy több mint százmillió pengő munkalehetőség az, amit a főváros a legközelebbi két évben megteremteni kíván, antimmmit. ANGOL PARKRA és egyéb (üzem) szórakozóhelyeire kedvezményes jegyek kaphatók Kultúrpropaganda jegypénztárunknál. Erzsébet körút 35. Tel.: 130-327 és Contincca 4. Tel.: 130-330, 31. 32 Ok egymás között Az új parlamenti helyzet képe tulajdonképpen még nem is alakult ki, mondhatnók: csak most kezd kialakulni, most, amikor 48 óra múltán már meg is kezdődik a parlament I. számú szünete. Kár! Például MÉP-ek sem tudják még, tulajdonképpen hogyan viselkedjenek, milyen magatartást tanúsítsanak — a nyilasok irányában. Viszont a helyzet ezirányú kialakulatlanságának megvan a visszája is: láthatóan nyilasék sem döntötték még el, hogy komoly, avagy csak amolyan alkalmi — egy-egyszerdára szóló — látszatellenzéke legyenek-e a kormánynak. Hogy miért éppen szerdára szólt eddig elé nyilasék látszatellenzékisége? Nos, azért, mert szerda az interpellációs nap és így a legjobb alkalom annak a látszatnak a fölkeltésére, hogy nyilasék valóban éles harcot folytatnak az ellen a MÉP-rendszer ellen, amelynek egyes úgynevezett illusztris tagjairól állapította meg az egyik öreg nyilas, hogy titokban a folyosón szorongatják a kezét azzal: „Zoltánkám, csak folytasd!" Hát ilyen öt napig titkos enyelgés, szerdán pedig interpellációs veszekedés folyt eddigelé nyilasék és a MÉP között a parlamentben, ahol — amint már említettük — a helyzet még most, a kapuzárás előtt is meglehetős zavaros képet mutat. Boncs úr, ez nem sikerült! Benes Zoltán, Békéscsaba MÉP-képviselője például valahogy komolyan veszi a MÉP szembeállását a zöld inggel, olyannyira, hogy egyik fölszólalásában kifogásolni merészelte a zöld inget és nyilasék SS-uniformisát. Viszont azzal a közbeszólásával, amelylyel a képviselőház szerdai ülésén mentegetni próbálta a rádiót, Benes úr valóban nem tett jó szolgálatot annak, amit védeni akart. Mert miről volt szó? Az egyik nyilas a rádió egyoldalú, pártoskodó hírszolgálata miatt interpellált. És erre Benes Zoltán közbeszólt, hogy ha valakinek valamilyen hírszolgálat, valamilyen újság nem tetszik, ne vegye meg, vegyen másikat. Hát ez a hasonlat nagyon szerencsétlen, a közbeszólás egyenesen „ziccer" volt, illetve lehetett volna, az interpelláló számára. Mert igaz ugyan, hogy furcsa és a demagóg szándékokra nagyon is rávilágító az, ha olyasvalaki kel ki a rádió pártoskodása ellen, akinek programja, nem is nagyon titkolt programja az egész hírszolgálatnak, újságnak, rádiónak és mindennek gleichschaltolása, kisajátítása az egyoldalú pártérdek számára. Ez igaz! De ez mit sem változtat azon az igazságon, hogy a rádió valóban nem végzi pártatlanul, nem végzi tárgyilagosan hírszolgálati feladatát. És ha valaki megteheti azt, hogy a lapok között válogat aszerint, hogy melyik áll hozzá a legközelebb, éppen ezt nem teheti meg a rádióval. A rádió monopolisztikus helyzetet élvez, nálunk. Ezt jól tudja Benes Zoltán is. És ezért volt rossz és ügyefogyott az a közbeszólása, amellyel a rádiót védeni igyekezett, holott azzal, amit mondott, csak alátámasztotta a rádió ellen, a rádió hírszolgálata ellen széles körökben és gyakran elhangzó jogos kifogásokat. Egy kövér nyilas vádjai Általában valamikor a parlamentben úgy vélekedtek, hogy valamelyik közbeszólás akkor helyénvaló, akkor hatásos, ha szellemes, talpraesett és igazán fejért találja a szöget. Na eszerint osztályozzák a parlamenti közbeszólásokat, akkor bizony annak a kövér nyilas képviselőnek a közbeszólásai (állítólag Zsengellérnek hívják), aki ott ül a balszélen, egészen fönt az újságírókarzat közelében, a lehető, a létező legrosszabb osztályzatot érdemlik. Ez a Zsengellér ugyanis, ha valami nagyon gorombát akar közbekiáltani egy miniszter felé, állandóan visszatérően azt kiabálja: — A miniszter úr bizonyára gondolkodik! És ezt szinte ötpercenként ismételgeti. Szerdán is az egyik nemzeti frontos képviselő interpellált és a meginterpellált miniszter nem volt jelen. Erre a nyilasok közül többen kiáltozni kezdtek: „Hol a miniszter?" A Zsengellér azután megadta a választ a maga szokott, állandóan visszatérő közbeszólásával: „Bizonyára gondolkodik!" Nyilván Zsengellér képviselő úr úgy gondolkodik, hogy ennél súlyosabb vádat, ennél vaskosabb gyanúsítást igazán nem hajigálhat az üres bársonyszék felé. Az ilyesmit ő valószínűen kint a folyosón, a mentelmi jog védelme nélkül, nem is merné az illető miniszterről állítani. őrségváltás Ugyancsak egy nyilas — legyünk pontosak: nemzetifrontos — képviselő holmi műfelháborodással azt kifogásolta, hogy egy miniszteri osztálytanácsos (Módos Richárd), akinek ügykörébe a textilgyári ügyek tartoznak, hirtelen nekilendüléssel „átképződütt" textilgyári igazgatóvá, egy olyan gyár vezetőjévé, amelynek ügyeit kevéssel azelőtt még ő vizsgálgatta, bírálgatta. Szó sincs róla: az ilyen eset szerintünk a legsúlyosabb összeférhetetlenség. No de miért háborodnak fel ezen a „nemzeti front" frontján? Hiszen ők, a különböző árnyalatú nyilasok és politikai szövetségeseik (csodaszarvas rajongói) voltak szószólói és előharcosai a nagy „őrségváltásnak", annak, hogy a posztok betöltésénél ne a hozzáértés, ne a rátermettség, hanem a faji és politikai hovatartozás legyen a döntő. És 7. oldal a tőlük annyira sürgetett őrségváltás során valóban jó, dúsan jövedelmező állásokhoz jutottak volt miniszteri tanácosok, nyugalmazott tábornokok, bírák és egykori miniszterek is. A megrendelt és pontosan végrehajtott „őrségváltás" valóban bő forrása lett az álláshalmozásnak és az összeférhetetlenségnek. És most ők reklamálnak és ők tiltakoznak? Vagy talán ők úgy gondolták ezt az „őrségváltást", hogy az összeférhetetlenségre, az álláshalmozásra, a módosításra a Módos Richárdoknak csak akkor legyen meg a szabadalmuk, ha feltétlenül a zöld vagy sziliko ing vezérkarához tartoznak? Hát a csodaszarvas — szerintük — „haljon éhen"? Magyarország főkonzula bemutatkozott Prágában Prágából jelentik: Marosy Ferenc, Magyarország újonnan kinevezett prágai főkonzulja bemutatkozó látogatást tett Hácha cseh államelnöknél és Eliász miniszterelnöknél. Magyarország ilyenformán az első ország, amely a csehmorva protektorátus államjogi helyzetének megfelelően prágai követségének főkonzulátussá való átalakítását keresztülvitte. Megalakult a tabáni gyógyszállóbizottság. Szerdán délbenSzendy polgármester elnöklésével tartotta alakuló ülését a tabáni gyógyszállóbizottság. A polgármester megnyitóbeszédében kifejtette, hogy a lehető legrövidebb időn belül a régi Tabán helyén európai színvonalú gyógyszállót építenek. A bizottság előadója beszámolt az eddig végzett munkáról. A tervek szerint már novemberben megkezdik a földmunkákat és az eddig fúrt ideiglenes forrásokat, amelyek igen bő vizet szolgáltatnak, kiépítik. / REPRÍZ! MATA HARI A legrejtélyesebb színésznő legmisztikusabb szerepe D É C SI