Népszava, 1939. augusztus (67. évfolyam, 152–175. sz.)
1939-08-29 / 173. szám
12. oldal A hangyák Másnap megkeressük a lelőtt ?orillát és biztosan tudjuk, hogy csak a csontvázat leljük meg. Valóban, csak a vakítóan fehér csontvázat találjuk meg. A hangyák lerágtak róla minden húst. A kis bogarak alapos munkát végeztek és nagy munkától kíméltek meg. Ezúttal hasznosak voltak. Azért írom, hogy „ezúttal", mert gyakran megtörténik, hogy egész csirkeólakat kipusztítanak és még az alvó embert is megtámadják. Kínos fájdalom ébresztett fel egy reggel. Keresztül-kasul elleptek a hangyák. Mint az őrült, rohanok a közeli folyóhoz, hogy megmártsam magam. Kis ideig még a víz alatt is kínoznak csilléseikkel. Azóta a tábori ágyam lábait petróleummal teli bádogedényekbe állítom, ugyancsak így óvom az élelmet is. Na mégis megjelennek a táborban a hangyák, nem pusztítom őket, mert tökéletesen megvéd a petróleum és az élelmiszerhez sem férhetnek hozzá. Sőt, egyenesen hasznosak így a hangyák, mert minden férget elpusztítanak a táborban. Még a kígyótól sem félnek. Ezért, ha a szabadban kell táborozni, rendszerint a hangyák köze NÉPSZAVA 1939' augusztus 29. kedd" EGY ELEFÁNTVADÁSZ ÉLMÉNYEI AFRIKÁBAN — FRED. O. SCH. Végre ismét reggel van. Hazafelé indulunk. Egyszerre csak tompa ütéseket hallunk. Közelebb megyünk és megpillantunk egy gorillát, amely tenyerével fa törzsét csapkodja, hogy a levált kérget megegye. Annyira elmerül, hogy nem vesz észre bennünket. Nagyon nehezen szánom rá magam a gyanútlan állat lelövésére, de meg kell tennem, mert egy múzeumnak gorillacsontvázat kell szállítanom. Azzal vigasztalom magam, hogy egyetlen gorilla elpusztíthat egy banánültetvényt, sőt néha megtámadja a magános benszülötteket is. A zsákmány még hármunknak is nehéz lenne, így tehát nem szállíthatjuk haza, de nem is fontos, mert csak a bőrre és a csontvázra van szükségem. Lenyúzzuk a bőrt és a tetemet otthagyjuk, majd visszatérünk a faluba, lében ütöm fel sátramat, mert kevésbé félek csípéseiktől, mint a kígyómarástól. Óriáskígyóval találkozom Egy este, a bozótban cserkészve, antilop hangját hallom. Gyorsan közelebb mentem és egy otthonra bukkantam, amely az antilopot körül gyűrűzte. Nyugodtan bevárhattam volna, amíg a kígyó végez az állattal. mert tudtam hogy az áldozat elnyelése után az óriáskígyó kábult álomba merül és ilyenkor még egy gyermek is végezhet vele. Ez ."Ívelt gondolkozás nélkül felé.De sújtottam Yadá-al f illimmel. A hüllő sziszegve védekezett. Nem volt könnyű dolgom, egyszer felettem lebegett a feje, majd ismét alulról támadt. Támadáskor az óriáskígyó csak testének végével támaszkodik a földre, fejével és derekával villámgyorsan igyekszik az áldozatot körülfonni. A kígyó darabokban hever a földön. A húst elvisszük, mert a pamuce k nagyon szeretik. Sajnos, a bőrt a sok vágás tönkretette. Magános állatok. — A csordából kitaszított elefántbika Hosszú heteket töltöttem a pamuee-faluban és szeretnék már más vidékekre is ellátogatni. Mambó készségesen rendelkezésemre bocsátja a teherhordókat. Ő maga is szeretne velem tartani. Jóbarátok lettünk. Kétnapi gyaloglás után újabb vadászterületre bukkanunk. Mambó elbocsátja a teherhordókat, akiket dohánnyal kifizetek; ezt mindennél jobban szeretik. Másnap Mambó elkísér vadászni. Csak egy élelemhordó jön velünk. Mambó csapásra bukkan. Az én szemem nem fedezte volna fel a gyengén látható nyomokat. A csapás puha talajra vezet, ahol az éles nyomokból megállapítjuk, hogy rendkívül erős bikát üldözünk. Az elefántnak nem sietős az útja, mert a nyom még egészen friss. Egy közeli folyónál elveszítjük az állat útját. A folyó meglehetősen gyors és ezért azt hisszük, hogy az állat árral lefelé haladt. Elindulunk a folyó mentén. Én haladok az egyik parton. Mambó és a teherhordó a másik parton mennek. Órák telnek így. Egyszerre zúgóhoz érünk és megállapítjuk, hogy az üldözött állat nem mehetett tovább, a folyót egyik parton sem hagyta el, tehát nem is jött ezen az úton. Hiába tettük meg a nagy utat, vissza kell fordulni. Ismét eljutunk arra a helyre, ahol az elefánt a folyóba gázolt. Innen tíz méternyire, de felfelé, Mambó ismét rábukkan a nyomra. Valószínűleg megneszelt bennünket az állat, mert kerülőt tett és így alaposan félrevezetett bennünket: beúszott a folyó közepéig, majd néhány métert víz ellen úszott és itt ismét partra gázolt. Sajnos, értékes órákat vesztettünk. Ez nem veszi el kedvünket az üldözéstől. Gyorsan követjük az új csapást. Elhagyott ültetvényhez érünk. Méter magas, áthatolhatatlan bozótot alkotnak a köülönböző fiatal fák és növények. Ezt körüljárjuk és a túlsó oldalon megállapítjuk, hogy az elefánt bent rejtőzik a sűrűiben. Egyszer csak halljuk a lépteit. A recsegő ágak elárulják a közeledés irányát. Óriás feje feltűnik a bozót felett. Gyorsan célzok és tüzelni akarok. Mindkét lövésem csütörtököt mond. Újabb töltésre nincs idő, menekülni kell. Futás közben megbotlom egy indában és elvágódom. Azt híztam, hogy végem van, de a bika Mambóra ront, aki kiabálással elterelte rólam az állat figyelmét. — A derék Mambó! Végre megnézhetem a puskámat. Nincsen semmi baj! Csak a zavar biztosítékát felejtettem el kinyitni. Mambó és az elefánt eltűntek, de a közelben hallom az üldözés zaját. Hirtelen felbukkan mellettem Mambó és mondja. ..Gyere, tudom, hogy hol rejtőzik." Óvatosan előre hatolunk. Hamarosan elejtettem a bikát, amelynek az agyarai közel hatvan kilogramm súlyúak. (Vége következik.) \ . » j mozgó féstyképszínházal míssora OTRIUm &DMIRAL MOZGÓ (Margit körút és Torok utca sarok. Tel.:3án-707). Dédé. Fősz.: Danielle Darrien*, Albert Prejean. És a kíséröm fluor. (Mil, V&fi, Ji', %10; vasárnap és ünnepnap: Íi2, VA, Ii«, VA filO.) Vasárnap ,1. e.. filO és ',412-kor: Csavargókirály. Fősz.: Ronald Collinan. (Margit körút 5'). Tel.: 153 084.131 024). A baskervillei kutya. Conan Doyle regénye. Fősz.: Basil Rathbone. Amerikai és magyar világhiradók. (Előadások: VIG, 11-8. film; szombat, vasárnap és ünnepnap: 14-kor is. BELVÁROSI arányi accal. Tel.: 384-563): Szélhámosnő voltam. Fősz.: Edwige Feuilliére, Jean Murat. Híradók. (Előadások: 4, 6, 8, 30; vasárnap: jobbterem: 4, 11, 8, 10; bálterem: 3, 5, 7, 9.) Az első előadás naponta 30—80 filléres helyárakkal. BROADWAY FILMSZÍNHÁZ (VII. Károly körút 3. Tel.: 144-212). Mr. Moto legújabb filmje: Mr. Moto a kalózok szigetén. Ragyogó kísérőműsor. (ííss, ÍiG, %fi. Vili); szombat, vasárnap és ünnepnap: H2, íi4, %6, Íi8, */410.) Az első előadás mindennap mérsékelt helyárakkal. A nézőtéren tiszta, hideg, ózondús levegő. (Barona tér 32. m. Telefon: 134 - 337): Boldogság ára. Főszereplők: Marcelle Chantal. Magyar és Fox hiradó. (Előadások kezdete: VA, íiG, íiS, íilO; vasárnap és ünnepnap: Íi2, VA, VsG, H®, VslO.) Az első előadás mindennap mérsékelt helyárakkal. CASINO (Eskünt 1. Telefon: 383-102): Harmadik hétre prolongálva! Suez. Fősz.: Annabella, Tyrone Power. Híradó.. (Előadások: 146, író, V110, szombat, vasárnap és ünnepnap: VA, 36, VIS, Váló órakor.) FILMSZÍNHÁZ (V. Vilmos császár út 36—30. Telefon: 111-140): A baskervillei kutya. Conan Doyle regénye. Fősz.: Basil Rathbone. Békére készül a világ. — Magyar és Fox híradók. (KG. 98. -410; szombat, vasárnap és ünnepnap: 944-kor is.) Kamra FILMSZÍNHÁZ (József körút és Ollói út sarok. Tel.: 138-98.) Condor-légió. A spanyol polgárháború történelmi álmóriása. Híradó. Kísérőműsor. (Előadások kezdete: VA, %6, VA, %10; vasárnap és ünnepnap: %2-kor is.) Az első előadáson mindennap 1000 hely 40—00 allérig. (Teréz körút 28. Telefon: 125-952 és 121-34.)): Ultimátum. Fősz.: Erich von Stroheim, Charles Vanel. Matyók.irodalom. Amerikai és magyar világhiradók. (Előadások: 6, 8, 10; szombat, vasárnap és ünnepnap: 4, 6, 8, 10 órakor.) ELDORÁDÓ MOZGÓ (Népszínház neva 31. A sejk fia. — Texasi leányrablók. — Híradó. (Előadások: 4, 6, 8, 10; vasárnap és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10.) FOMWM •Kossuth Lajos ucca Tel.: 189-543. 189-707) Judit. Fősz.: Bette Dawis, George Brent. (Előadások: 116, 118. %10; szombat, vasárnap és ünnepnap: 144, 146, 148, 9110.) GLORIA (XIV, Thököly út 56. Tel.: 144-800). IX. parancsolat. Fősz.: Jean Gabin, Gaby Morlay, Jean Pierre Aumont. Lauibeth Walk kft. Zenés Illm. Világhíradó. (Előadások: %5, %7, 9; szombaton: VA, Vjl, MA íilO; vasárnap és ünnepnap: Vrl, VA, íiG, rés, 1410.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. FILMSZALON (Bethlen tér 3. Tel.: 142-455). Elkésett szerelem. Fősz.: Victor Francon, Suzy Prim. Hiradó. (Előadások kezdete: 144, 146, 148, í'áilO; vasárnap: íí'i, VA, ?48, íilO.) Az első előadás mindennap mérsékelt helyárakkal. Vasárnap •J • d. c. 11-kor: Új bálványok. Fősz.: Clark Gable, Myrna Loy. IPOLY FILMSZÍNHÁZ (V. Csáky ucca 65. Tel.: 292-626). Nehéz az élet. Főz.: Joe Brown, Duna Stefi. Kísérőműsor. Fox híradó. (Előadások: VA, íáfi, íí 8, 1410; vasárnap és ünnepnap: VÍ2, íi4, 1 6, íí 8, íü6.) JÓZSEFVÁROSI FILMPALOTA (Kálvária tér 7. Tel.: K4-641): A tékozló asszony. (Halálgolyó.) Iősz.: Theodor Loos, Hilde v. Stolz. Győzedelmes Japán. Kultúrfilmj (ÍM, Íiíl, íi'-i, íiló; vasárnap és ünnepnap: íi2, VA, íiG, íi8, íiio.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. LLOYD FILMSZÍNHÁZ (V. Hollán ucca 7/n. Szent István körút sarkán. Tel.: 111-994). Három kis angyal. Fősz.: Deanna Durbin. (Előadások: 4, 11, 8, 10; vasárnap és ünnepnap 2 órakor is.) Az első előadás mindennap mérsékelt helyárakkal. NÉP MOZGÓ (Váci fit 76. Telefon: 292-680): A sejk fia. Fősz.: Rudolf Valentino, Bánky Vilma. A fantom-trubadúr. Fősz.: Alice Faye. (Előadások: I&Vtól: vasárnap: 3-tól folyt, este 113-tól a kertben.) ODEON (Rottenbiller u. 37.f. Tel.: 110-263). Üldöznek a nők. Fősz.: Henry Garat, Pierre Stephen, Marcel Vallee. Madonna a művészetben. Kultúrfilm. A világcsoda. Miniatűr film. Világhíradló. (145. ÍilO; szombaton: VA, Íió, íi$, 'ilO; vasárnap és ünnepnap: íí2, VA, 'A íis, ÍilO.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. OLYMPIA (Erzsébet körút 26. Tel.: 342-947): Szélhámosnő voltam. Fősz.: Edwige Feuilliére, Jean Murat. Híradó. (Mindennap: 11, 2. 4. fi. 8, 10.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal, 40 fillértel. OMNIA (József körút és Kölcsey ucca sarok. Tel.: 130-125): A három kadett. Fősz.: Roland Tourain, Jean Chevier. Kiég: A láthatatlan madár. Magyar híradó. (4, 6, 8, 10; vasárnap és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás mindennap mérsékelt helyárakkal. OTTHON (Beniczky ucca 3. Tel.: 146 447): Szélhámosnő voltam. (I. Vonsaky hercegnő. II. A két cinkos titka.) Hangos magyar híradó. (Előadások: 144, 146, 148, 1110; vasárnap és ünnepnap: 142, 144, 146, 148. »Ii rimppa wam 1410.) Az első előadás mérsékelt helyárak kai. ORIENT (Izabella ucca 65. Tel.: 114-92): Párizsban huncut a lány. Főszereplők: Danielle Darrieux. Madonna a művészetben. Kultúrfilm. Florida hősei. Miniatűr film. Világhíradó. (145, '47, film; vasárnap és ünnepnap: 112, VA, ÍiG, íiS, íilO.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. (Erzsébet körút 8. Telefon: 136-523). Toprini nísí. Fősz.: Jávor Pál, Kiss Ferenc, Tolnay Klári. Fox és magyar híradók. (Előadások mindennap: 11, 2, 4, 10, 8, 10.) Az első előadás mindennap félhelyárakkal. PATRIA (Népszínház ucca II. Tel.: 145-6731! Három kis angyal. Fősz.: Deanna Durbin. Premier-híradó. — Kísérőműsor. (Előadások: 4, 6, 8, 10; vasárnap: 2-kor is.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. PHÖNIX (VII. Rákóczi út 68. Tel.: 144-454). Szélhámosnő voltam. Fősz.: Edvige Feuilliére, Jean Murat. Utazás a Fekete-erdőben. Híradó. (5, 18, 110; szombat, vasárnap és ünnepnap: .I, 5, 148, 1410.) Az első előadáson mindennap mérsékelt helyárak. FILMSZINHÁZ (VI. Nagymező u. 22- -24, 87,. Telefon e _ _ 122-098 és 120-564). Kaukázusi brigád. (La brigade sauvage.) Fősz.: Vera Koréne, Charles Vanel, Roger Duchesne, Trubeckoj herceg. Híradók. (Előadások: %6, %8, %10; szombat, vasárnap és ünnepnap: %4, %6, %V.) KIALTÓ (VII Rákóczi út 70. Tel.: 139-497): Nehéz az élet. Fősz.: Joe Brown, Dana Stefi. Harcos indiánok. Cowboy-film. Híradó. (Előadások: 4, 6, 8, 10; szombat, vasárnap és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10.) Az eUfi előadás mérsékelt helyárakkal. (Erzsébet körút 45, I iillipäflliTTiTEn Telefón: 141 902 es [JVMuíjáMMIJ 312 - 946). Második hétre prolongálva! Acélkaraván. Fősz.: Joel Mc. Rea, Barbara Stanwik. Rendező: Cecil B. J. Mille. (Előadások: 6, 8, 10; szombat, vasárnap és ünnepnap: 4, 6, 8, 10.) SAVOY FILMPALOTA (Calvin tér, Üllői út sarok. Tel.: 146-040). Három kis angyal. Fősz.: Deanna Durbin. Premier-hiradó. — Kísérőműsor. (Előadások: VA, 148, VAft; vasárnap: %2-kor is.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. (Teréz körút 60. Telefon: 11-44-0!). Sacha Gabry: Éjjeli kaland. Főszereplők: Bamra, Delubac. Magyar és Fox híradó. (Előadások: %6, %8, %10; szombat, vasárnap és ünnepnap: %4-kor is.) Nyitott tető! TIVOLI (Nagymező ucca 8. Telefon: 123-049). Raspatin. (A fekete cár.) Fősz.: Harry Baur. Madonna a művészetben. Kultúrfilm. Világhíradó. (141), 7, %10; szombaton: •14, %6, 11s, %10; vasárnap és ünnepnap: "12, «44, %». •'Hin.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. TURAN (Nagymező ucca 21. Tel.: 120-003). Szélhámosnő voltam. .Főszereplők: Edwige Jeniniére, Jean Murat. És a kísérőműsor. (Előadások: 4, 6, 8, 10; vasárnap és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10.) Vasárnap d. e. 9 és 11-kor: Csavargókirály. Fősz.: Ronald Colman. FILMSZÍNHÁZ (VIII. Rákóczi út 21. Hétpecsétes titok. Fősz.: Brigitte Horoncy, Willy Birgel. Magyar és Fox világhiradók. (Előadások: 5, 148, %10; vasárnap és ün-I nepnap: 3, 5, 148, 10 10.) Vasárnap d. 8. nepnap: 3, 5, 148. Val.) — Mickey Mouse a valóságban. A rajzolt Mickey Mouse (Miki egér) népszerűségén föllelkesedve, egy 11 éves newyorki fiúcska megszelidített és különféle mutatványokra betanított egy valóságos egérkét. Az egérke most díjat nyert az első newyorki egérversenyen. Az egér-síkfutóversenyt 10 láb hosszas versenypályán rendezték meg, amelyet az eleven „Mickey Mouse" 1.8 mp-es rekordidővel nyert meg. Rekordja annál értékesebb, mert futás közben nem tartottak sajtot az orra elé. Búcsúzik a fóka és a cirkusz csodaműsora. A Fényes-cirkusz augusztusi csodaműsorának híre az ország határain túl is eljutott. A Budapesten járó idegenek is rendkívül nagyszámban keresik fel a cirkuszt, ahol internacionális szórakozás várja a közöséget. Az augusztusi csodaműsor most búcsúzik. Búcsút mond a fővárosnak a csodafóka is. Még három nap és hűtővagonba teszi át szállását Loo, hogy országhatárokon át Londonba utazzék, ahol legközelebb fellép. A japán egyensúlyozó és erőművész két gyönyörű leányával elhagyja Budapestet, s őket hazarendelték Tokióba. Stegiiszisiesi kedvezményes jegyek kaphatók Kultúrpropaganda jegypénztárunknál. Erzsébet körút 35. Tel.: 139-327 és Conti ucca 4. Tel.: 130-330. 31. .1*