Népszava, 1939. szeptember (67. évfolyam, 176–200. sz.)

1939-09-14 / 186. szám

67. évfolyam 186. szám Budapest, 1939 szeptember 14. csütörtök „Csak magyar érdeket szolgálunk Teleki miniszterelnök azzal foly­tatta, hogy örül, hogy a nemzet megtartotta nyugalmát és azt az egységet, amely ilyen nehéz idők­ben szükséges. Nyugalmunkkal és komolyságunkkal — úgymond — tiszteletet vívtunk ki mindenütt a világon. A nagy magyar sorskér­désekben minden magyar egyfor­mán gondolkodik. Komolyak az idők és egy nemzet, amely alig heverte ki a­ húsz év előtti teljes összerop­panást, nehéz földrajzi helyze­tében nem bocsátkozhatik ka­landokba. Nem csapongtathatja képzeletét senki kalandos terveken. (Nagy taps.) Sohasem voltunk kalandorok. Sok mindent nem mondhatok el — folytatta a minisztereinek —, de ugyanebben a helyzetben vannak minden államnak, háborúban álló­nak, semlegesnek és 3, forgatagtól fillér „Magyar politikát csinálunk, kalandokba nem bocsátkozunk" - mondotta Teleki Pál miniszterelnök A miniszterelnök a magyar kü­l- és belpolitikai irány változatlanságát állapította meg.­­ A hadviselő nagyhatalmaknak, Németországnak is, az az érdekük, hogy itt, a Dunamedencében béke legyen és folytatódjék a termelő munka.­­ Teleki részle­tesen ismertette a képviselőház munkaprogramját „Remélem, hogy az országgyűlés hű kifejezője lesz az ország nyugalmának..." A képviselőház csütörtöki ülését megelőzően, szerdán este pártérte­kezletet tartott a MÉP, hogy meg­tegye az előkészületeket a most meginduló parlamenti ülésszakkal kapcsolatosan és meghallgassa gróf Teleki Pál miniszterelnöknek a kép­viselőházi munkaprogramot ismer­tető bejelentéseit. .A MÉP értekezletét este 7 órakor báró Vay László, a kormánypárt országos elnöke nyitotta m­eg, aki rámutatott arra, hogy a legutóbbi kormánypárti érte­kezlet óta sorsdöntő események játszódtak le Európában és köz­vetlen szomszédságunkban is. A magyar nép — állapította meg Vay­­— a bekövetkezett nehéz időkben a legnagyobb fegyelme­zettségről tett tanúságot és nyugodtan, fegyelmezetten várja az elkövetkezendő eseményeket is. A törvényhozásra az a feladat há­rul, hogy tervszerűen és nyugodtan folytassa munkáját és ezzel is pél­dát adjon a nemzetnek a céltudatos, fegyelmezett munka folytatására. A kormánypártnak pedig az a köte­lessége, hogy ebben a tekintetben példamutatással járjon elől. Ezután Vay László javaslatot tett a képviselőház tisztikarának és bi­zottságának újraválasztására vo­natkozóan és bejelentette, hogy Rajniss Fe­renc kilépett a MÉP-ből. Mind­ezt jóváhagyóan tudomásul vet­ték. Ezután gróf Teleki Pál miniszter­elnök szólalt föl, távolálló államoknak vezetői ki­vétel nélkül mind. Azzal, hogy a külpolitikai irány azonos maradt, mindent megmondottam, amit mon­dani kell és lehetséges. Akiknek kezében az információk összefutnak, kell, hogy vállalják a történelmi felelősséget. Hangsúlyozta a mi­niszterelnök, hogy érzi a beléhelye­zett bizalmat és meghatottan érzi ezt­. (A MÉP-kép­viselők hosszasan tapsoltak.) Hangsúlyozottan mond­hatom — folytatta Teleki —, csak magyar érdeket szolgá­lunk, magyar politikát csiná­lunk. Hogy milyen célkitűzések, milyen baráti kapcsolatok alapján intéz­zük a magyar külpolitikát, azt a kormányok külpolitikai nyilatko­zatai kifejezik. Tudja, vannak kon­kolyhintők is, akik mindenféle hí­reket terjesztenek a baráti álla­mokkal vagy más államokkal való kapcsolatokról és más dolgokról is. Kéri, ne hallgassanak ezekre. Min­denféle mende-mondának felülni, ez az ország romlására vezetne. A mi politikánk ebben a pilla­natban a nyugodt munka poli­tikája. Ezt a nyugodt munkapolitikát kö­veti például Olaszország és más országok, például Jugoszlávia is, de követi még sok más állam. Németországnak is, de általá­ban a hadviselő feleknek az az érdekük, hogy a Duna-medencé­ben béke legyen és a nyugodt termelő munka folytatódjék. Ennél többet nem mondhat, de ha ezt mondja, akkor meg lehet­nek győződve — hangoztatta a miniszterelnök —, hogy tudja, mit mond. Folytatódikoik is nyugodtan a munka, a mező­gazdassági munka,­­épúgy, mint az ipari termelőmunka, foly­tatódjék a munka a gyárakban, irodáikban, kereskedelemben egy­aránt. E­nnek az országnak erősnek kell lennie, sőt pillanatról pilla­natra erősödnie kell. A kormány — Tellek­i miniszterelnök szerint — megteszi a magáét, hogy ezt lehe­tővé tegye. Bár az ország közhangulata nyu­godt — mondhatja: bámulato­san és dícséretreméltóan nyu­godt — mégis tett a kormány bizonyos intézkedéseket a kivételes hatalom­mal kapcsolatban. Meggyőződése, hogy a kormányt meg kellene róni, ha­ ilyen intézkedéseket nem tett volna. „Nyugalommal, bizalommal nézünk az elkövetkezendő hónapok elé" Gróf Teleki Pál miniszterelnök is azzal kezdte, hogy a legutóbbi MÉP-értekezlet óta súlyos esemé­nyek következtek be Európában és amit erre vonatkozóan báró Vay László mondott, legföljebb csak azzal kívánja kiegészíteni, hogy a magyar nemzet nem is csak az el­következendő napok, hanem hóna­pok elé nyugalommal és bizalom­mal néz. Mindenekelőtt azt kívánja leszögezni, hogy a magyar külpoli­tika iránya, amelyet állandóan kö­vet és amelyet az új országgyűlés összeülésekor Magyarország kor­mányzója az országgyűlés két házának tagjaihoz intézett be­szédében világosan újra kijelölt és amelyet cselekedeteinkben azóta is alkalmazunk, nem vál­tozott (Nagy taps és éljenzés.) Ugyanígy azonban le kívánja szögezni azt is, hogy nem válto­zott a belpolitikai irány, nem változtak azok a belpolitikai célkitűzések sem, amelyeket követ­kezetesen végre akar a kormány hajtani. De miért is volna változás? — mondotta Teleki. Egy nemzet, amely amióta visszaemlékezik, ön­magát kormányozza, nem lehet el­határozásainak alaptételében sem imbolygó, sem hirtelenkedő, sem pillanatok alatt határozó. Az ilyen nemzet lehet néha a könnyelműségig nyílt, lehet az önfeláldozásig becsü­letes, de sohasem lesz kapkodó, in­gatag és hűtelen. És nem lehet ilyen az sem, aki a nemzet vezetősé­gének felelősségét ilyen időkben kell hogy viselje. Akire ez a köteles­ség hárul, megszűnik magánvéle­ményű ember lenni... Milyen javaslatokkal foglalkoztatja majd a kormány a parlamentet Nem lesznek nyolcórás ülések Ezután Teleki min­isz­t­e­relnök a csütörtökön összeülő parlament fog­lalkoztatásáról szólt, illetve arról, milyen javaslatok á­llnak késze­n tárgya­lásra. Bevezetőiben elmon­dotta a miniszterelnök, hogy hal­latszottak hangok, hogy a jelen vi­szonyok között ,i­lletle "volna a parla­mentet elnapolni. De —­ mondotta Teleki — sem alkotmányos érzé­sem, sem a nemzet iránti bizalmam, sem az országgyűlés tagjaiba vetett bizalmaim nem engedi, hogy a par­lamentet most elnapoljuk, hanem azt tartom helyesnek,­­hogy dolgoz­zék úgy, amennyire a jelen körül­mények között csak lehetséges. Hozzátette a miniszterelnök, hogy viszont nyolcórás ülésekről ez idő szerint nem lehet szó, mert hiszen a kormány tagjainak figyelmét most túlságosan leköti a kül­politika és más rengeteg dolog, úgy, hogy nyolcórás ülésekre a kormányférfiak most nem tudnának maguknak időt szakítani. Nyugodt parlamenti légkört! Hangoztatta a továbbiakban gróf Teleki, hogy m minden törekvésével az összefogásnak megfelelő nyugodt és méltóságteljes parlamenti tár­gyalást biztosít és ezt nem kény­szerrendszabállyal, hanem barátsá­gos módon próbálja elérni. Kéri a MÉP-et is, hogy az időknek meg­felelően legyen konciliáns. Reméli, hogy az országgyűlés

Next