Népszava, 1939. szeptember (67. évfolyam, 176–200. sz.)

1939-09-08 / 182. szám

6. oldal A pénteki ünnepi szünet miatt a Népszava szombaton nem jele­nik meg. Olvasóink a lapot vasár­nap a szokott időben megkapják. A kiadóhivatal délig van nyitva, ma, pénteken. A Népszava-könyvkereskedés és jegyiroda VII. Erzsébet körút 35, ma egész nap nyitva van. HÍREK Északi szél A Meteorológiai Intézet jelenti szep­tember 7-én este. Közép-Európa nagy részén leszálló légmozgás és derült, szá­raz idő uralkodik. Erős idő csak Skan­dináviában és az Adrián van. Hazánk­ban szintén száraz és meleg volt az idő. A hőmérséklet általában 25—28 fokig emelkedett. Budapesten ma este 9 óra­kor a hőmérséklet 17 Celsius-fok. Vár­ható időjárás a következő 24 órára: Mérsékelt északkeleti, északi szél. A Dunántúl több felhő és helyenként kisebb eső, esetleg zivatar. Keleten még túlnyomóan derült idő. A hő­mérséklet alig változik. A TUDOMÁNY EREJE A ró­maiak korától nagyon hosszú idő választ el bennünket. Azóta az em­beriség rengeteg harcot vívott, számtalanszor elhallgattatta mú­zsáit és házaiba vonulva vacogott. Korunknak egyik érdekes „találmánya" az „idegek háborúja". Azt jelenti ez, hogy az emberek ma, a fegyverek zaja között is, folytatják munkáju­kat. Fölemelő példa erre Szent-Györgyi professzor magatar­tása. A kiváló tudós, amikor népek síelnek népek ellen, a maga kis birodalmában, a szegedi egyetem laboratóriumában lévő műszerei fölé hajol, hogy megállapítsa a bur­gonyában titokzatos anyag köz­vetítő szerepét az élő szervezetében végbemenő égési folyamatoknál. Pár évvel ezelőtt a paprikavizsgá­latával kapcsolatban figyelte meg ezeket a jelenségeket s felfedezései megszerezték számára a Nobel-díjat és a világ tudományos köreinek be­csülését. Szent­ - Györgyi Albert a döntő nemzetközi események köze­pette sem tér le a megkezdett út­ról. ^^^^^^ — G­YERMEKTRAGÉDIA ROMÁ­NIÁBAN. Bukarestből jelentik: Az egyik beszarábiai községben egy hét-és egy ötéves fiú betömte egy kétéves kisleány száját földdel s addig tartot­ták így, amíg a kisleány megfulladt. Az anya, amikor meghallotta kis­leánya tragikus halálát, megőrült. — A halálba! Király Ferenc gödre­szentmártoni földműves hasbalőtte ma­gát. A mentők a pécsi kórházba vitték, ahol kiszenvedett. A csendőrség vizs­gálatot indított. — A csütörtök esti órák­ban gázzal megmérgezte magát Kádár utca 6. szám alatti lakásán Retezár Lászlóné, postamester özvegye. A lakás konyhájában, díványon fekve találták meg, szájában volt a gázcső. Már halott volt, amikor rátaláltak. Búcsúlevelet nem hagyott hátra. — Metzger Gézáné, banktisztviselő felesége ismeretlen mé­reggel megmérgezte magát Hollán uccai lakásán. A Rókus-kórházba szállították. — Elgázolta a villamos. Csütörtökön este V­8 órakor Kispesten, az Üllői út 181. számú ház előtt elgázolta a villa­mos Német Bálint bankalkalmazottat. Életveszélyes állapotban szállították az István-kórházba. Az angina pectoris — a rohamokban fellépő nyomasztó szívtáji fájdalmak — kezelésében reggel éhgyomorra fél, esetleg negyed pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz is elegendő ahhoz, hogy a belek oly igen fontos működését elrendezze , és megfelelő anyagcserét biztosítson. Kérdezze meg orvosát! (X) NÉPSZAVA 1939 szep­tember 8. peri tele SZERENCSÉS JÁNOS­ zerencsés János nagyon szép név. Már az maga tiszta sze­rencse, ha valakit így hív­nak. Hátha még az illető úgy megérdemli ezt a nevet, mint Szerencsés János. Ez­ bizony igazán nem mindennapi szerencse. Mert mit ér az, ha valakit Szeren­csésnek hívnak és amellett ő a legszerencsétlenebb flótás a vilá­gon? Ugy­e az semmit sem ér. Sőt, ha valaki szerencsés és mégis sze­rencsétlennek érzi magát,­­ ez se különös boldogság, mert semmi öröme a tulajdon szerencséjéből. Tulajdonképpen Kovács János volt a becsületes neve, de ezt már mindenki elfelejtette. Egész Híre­sincsen csak Szerencsés Jánosnak ismerték és ez így is volt rendjén. Hallgassátok csak meg a történetét és igazat adtok majd nekem. Hogy mikor történt, ki tudná megmondani? Lehet, hogy tíz, de lehet, hogy húsz esztendeje. Szeren­csés János, akit akkor még egyál­talán nem hívtak Szerencsésnek (de Jánosnak igen), boldogságtól ragyogó arccal sétifikált végig Híresines főuccáján. — Mi az, János, minek örülsz úgy? — kérdezték tőle. — No, ma igazán nagy szeren­csém volt — felelte ő. Persze, kérdezték tőle, hogy mi az a nagy szerencse? Kincset ta­lált, vagy tán örökölt? — Áh, dehogy — legyintett Sze­rencsés János —, ez semmi. Sokkal nagyobb szerencse ért. Átmentem a Térdigér-patak hídján, oszt nem fulladtam bele a vízbe. No, gondolták a híresincsiek, en­nek a Jánosnak alighanem elment az esze. Eddig se volt neki sok, de azt a keveset is elvesztette. Bizony, nemigen örül majd­ neki a becsüle­tes megtaláló. Az ám, de másnap már nem ne­vettek. Mert a Térdigér-patak kor­hadt hídja másnap csakugyan le­szakadt egy nagy szénásszekér alatt. Persze, erre már kezdtek furcsán nézegetni Jánosra s kérdezték is tőle: — No, János, ma nem ért valami szerencse? — De bizony ért — felelte ő —, képzeljétek, reggel fölébredtem, egészségesen, nem történt az éjszaka semmi bajom. Sőt, a házam se égett le, a tető se szakadt a fejemre, a vetésemet se verte el a jég. — Ejnye, hiszen nincs is földed — mondták neki —, hogy verhette volna el a jég a vetésedet? — No, látjátok — felelte ő —, ez aztán kettős szerencse. Mert ha tör­ténetesen jégeső esik, akkor se esett volna károm. — Hát, az már igaz, te aztán igazi Szerencsés János vagy — állapí­tották meg a híresincsiek, így ra­gad­t rá a Szerencsén János név. És ő igazán mindent elkövetett, hogy nevéhez méltó legyen. Azután következett a kismalac­eset. Szerencsés János kapott egy ma­lacocskást. Igaz, hogy nem kapta, hanem megdolgozott érte és a mun­kabére helyett csak egy sovány süldőt kapott, de János igazán megörült neki. _— Tiszta szerencse — jelentette ki —, a pénz az mindig csak foly, fogy, egyre kevese­b:1b lesz belőle. Szemben a malaccal, amely hízik, hízik és egyre több lesz. Jövő ilyen­korra, ha nem vágjuk le, tizenkét malacunk és egy kocánk lesz. Egyszóval nagyon megörült a szerencséjének, a malacot berakta az udvar végén álló apró ólacskába, etette, hizlalta és a malac, mintha csupa hálából tenné, hízott, mint a parancsolat, nem volt abban semmi hiba. Igen ám, de egy reggel arra éb­redt Szerencsés János, hogy az éj­szaka kiásták az ólat és elvitték a disznócskát, de az is lehet, hogy világgá ment. Jöttek egymásután a sógorok, ismerősök és idegenek, hogy vigasz­talják, de majd hanyattvágódtak, amikor megpillantották János bol­dogságtól sugárzó arcát. — Tiszta szerencse — kiáltotta ő —, az ól kicsi volt, a disznócska nagy, maholnap már nem is fért volna be az ólba. Hová tehettem volna? A szobában csak nem tart­hatom? Levágni meg nem lett vol­na szívem, amikor olyan szépen hízott. Tiszta szerencse, hogy el­lopták. Így beszélt és a hiresincsiek lassanként megszokták, hogy Sze­rencsés Jánost csak jó érheti. Má­sok szomorkodtak, lógatták a fejü­ket, János meg csak nevetett, de könnyű volt neki, azt se tudta már, mit kezdjen a szerencséjével. De semmi se tart örökké. Egy nap Szerencsés János is elszomoro­dott. Persze, ez meglepte a híre­sincsieket, kérdezgették is, hogy mi baja. — Nagy a baj — mondta Szeren­csés János —, találtam egy kosár aranyat. Baj, baj. Nem hitték el neki, de mégis úgy volt. Szerencsés János a kosár aranyon földet vásárolt, meg erdő­ket, meg gyárakat és az emberek azt mondták, hogy nincs még egy ilyen szerencsés János a földön. De Szerencsés Jánoson egyáltalá­ban nem látszott már a nagy sze­rencse. Nem tudott nevetni, nem tudott örülnii, egyre a homlokát ráncolta, rágta a ceruzáját és pa­naszkodott, hogy baj van, nagy baj, mert esett a búza ára, most mit kezd a gabonájával. Máskor, amikor a 'búzával nem volt 'baj hát az erdeje égett le, de porig és János megint, rághatta a plaibáiszárt. Az erdőtüzet eloltották, de nem oltották el János égető gondjait. Teltek, múltak a napok s egyszer­csak János megint kezdett gömbö­lyödni és vidámodni. Kérdezgették, hogy minek örül, de ő csak ingatta a fejét és nem szólt. De hogy me­gint szerencse érte, az bizonyos. És így is volt. S mikor ismét boldogságtól ra­gyogó arccal járkált, már senki sem csodálkozott, amikor a kérdé­sekre büszkén jelentette ki: — Kivételes, nagy szerencse ért. És amikor szerették volna tudni, hogy mi az a nagy szerencse, meg is mondta: — Nincs már semmi gondom. El­vesztettem a vagyonomat. Nem fáj már a fejem az erdeim miatt, a gabonám miatt, a gyáram miatt, nem kell számolnom, nem kell gyötrődnöm, szegény vagyok, de szabad. És ez az igazi tiszta sze­re­ncse. Ezt mondta és most már semmi se mossa le róla többé a Szerencsés János nevet. De meg is érdemli. Hárs László Gyerünk iskolába ! Lekerül a gerendáról Ábécés-könyv, palatábla és a Peti hóna alatt elindulnak iskolába ... Azt mondja az Ábécés-könyv: — I - ú, e - é, o -ó, á - i... Elég volt a vakáció: iskolába kell már járni! Palatábla meg ilyet mond: — Vakációt vé-vel írják, a labdát meg lábbal rúgják, de kézzel írják az irkát! Ha szünidő volna mindig, akkor Peti nem tanulna és még ember­korában is labdázásnál mást nem tudna ... Peti pedig ilyenformát mond a grúnyos megjegyzésre:­­• Tudom, hogy most tanulni kell: nem maradok hátul én sem! Elég volt a vakáció, tudom, hogy sok lecke vár még, mert, hogy okos ember legyek, más is kell ám, nemcsak játék! Tóni bácsi — Hangverseny az Operában — kö­zönség nélkü­l. Szeptember 16-án délelőtt különös hangverseny lesz az Operában. A zenekarba felvételre jelentkező művé­szek mutatkoznak be hangverseny kere­tében az Operaház vezetősége előtt. Egyébként most állítják össze az Operaházban az új évad gyermekkóru­sát is. Az énekkart az árvaházak tehet­séges növendékeiből frissítik fel. Kir szerint 12 árvagyermeket szerződtetnek az Opera kórusába. — Magyar tenorista a bostoni operá­ban. A bostoni operaház szerződtette Carelli Gábort, a fiatal magyar szárma­zású tenoristát. Két első szerepe a ,,Ri­goletto" mantuai hercege és „A sze­villai borbély" Almavivája lesz. — Kiadták az érvényben lévő kivéte­les rendeletek jegyzékét. Az „M. T. I." jelenti: A „Budapesti Közlöny" leg­közelebbi számában a kormány közzé­teszi az 1911—18. évi világháború idején és azt követően kiadott azoknak a kivé­teles rendeleteknek a jegyzékét, amelye­ket államérdekből továbbra is hatály­ban tart. — Az iskolai irkák ára. Az árellenőr­zés országos kormánybiztosa megállapí­totta a szabványosított iskolai írófüze­tek árát és lapterjedelmét. A kormány­biztos most elrendelte, hogy a jóváha­gyott árjegyzéket a kereskedő az üzlet­helyiségben kifüggeszteni köteles, hogy az árakat bárki ellenőrizhesse. — Csütörtöki vízipólóeredmények. Csü­törtök délután a margitszigeti Nemzeti Sportuszodában bonyolították le az FTC—III. ker. TVE I. osztályú vízipóló-bajnoki mérkőzést. Győzött az FTC 4:3 (2:1) arányban. Ifjúsági bajnoki mér­kőzés során az NSC 7:1 (2:0) arányban győzött az FTC együttese ellen. Újpes­ten ifjúsági vízipólóbajnoki mérkőzé­sen a BBTE 2:1 (1:0) arányban verte az UTE-t. ŐSZI VÁGY Egyszer, de rég vett, valahol jártam, Csodás, elhagyott hegyvidéken. Hósapkás, rideg bércfejek fölött Az ég mosolygott csodakéken S a hegy hasán, ahol már élt növény. Irtó szálfákból állott a sövény, — Fölötte fagyos, zord ítélet, S alatta lombos, üde élet. A fákon innen, dús legelőkön Bégetve járt a gyapjas birkanyáj. Vén pásztor ült a völgy s az ég között S felettük halkan elnézett a táj... Messze vidékig nem volt még egy ember; Se ház, se élet nem mutatkozott. S amíg a pásztor gubbasztott magában, Fájt, hogy a sorsa ilyen átkozott, Mert nincsen társa fönt, alant. De szántam akkor őt, a társtalant!». Rég volt. Az évek eljártak felettem. S bár annyi mindent lassan elfeledtem, Maga­m sem értem, hogy miért? A régi kép most sokszor megkísért. Látom: a birkanyáj még most is ott van. A pásztor is él még a csend­burokban , míg lelkemben száz kérdés gomolyog, A pásztor gúnnyal felém mosolyog... Lehet, hogy szán — a zaj fiát —, Lehet, hogy most szívembe lát S olvassa onnan, amit benne hordok: Kettőnk közül a csendben ő a boldog... Gyagyovszky Emil Magyarország függetlensége, szabadsága minden magyar munkás létérdeke

Next