Népszava, 1939. szeptember (67. évfolyam, 176–200. sz.)

1939-09-02 / 177. szám

1039 szeptember 2. szombat NÉPSZAVA Újabb rendelkezések a tartalékos és pót­tartalékos­ katonák polgári ügyeiben Ezek a szabályok részint az említett személyek elleni peres és nemperes eljárások felfüggesztésére vonat­koznak, részint az említett szemé­lyek szolgálati jogviszonyait sza­bályozzák a méltányosságnak meg­felelően, részint pedig az említett személyek által bérelt lakások fel­mondásának a lehetőségét korlá­tozzák, végül a gazdasági termelés folytonosságának biztosítása végett esetleg szükségessé váló kötelező munkasegítség elrendelését teszik lehetővé. A „M. T. I." jelenti: A ..Budapesti Közlöny" szeptember 2-i száma közli a m. kir. minisztérium 8260/1939. M. E. számú rendeletét, amely a multévi rendkívüli fegy­ver­gyakorlatra bevonult személyek javára megállapított egyes rendel­kezéseket további intézkedésig ki­vételesen kiterjeszti mindazokra, akik ezidőszerint tartaléki vasrú pót­tartaléki szolgálati kötelezett­ségük alapján katonai szolgála­tot teljesítenek. Debrecen mentőorvosok nélkül Beszámoltunk a Népszavában ar­ról, hogy néhány héttel ezelőtt a debreceni mentőorvosok beadványt intéztek a város polgármesteréhez és kérték, hogy a város állítsa visz­sza a régi, havi 80 pengős mentő­orvosi fizetést, mert a mostani fize­tésük átlagosan 13 fillér órabérnek felel meg. Bejelentették a debre­ceni mentőállomás orvosai azt is, hogy amennyiben augusztus 15-ig el nem intézik ügyüket, szeptember 1-én elhagyják állásukat. Pénteken reggel, amint Debrecenből jelentik, a határozat értelmében a város összes men­tőor­vosa megszüntette munkáját, mert beadványukra nem kaptak kielégítő választ. Debrecen mentőszolgálatát a tűzoltók vették át. A város közönsége, természete­sen, aggodalommal és helytelenítés­sel nézi az eseményeket és érthető bizalmatlansággal fogadta ezt a szokatlan elintézési módot. Elvégre akármilyen kitűnően képzettek a debreceni tűzoltók szolgálatukban, mégsem alkalmasak arra, hogy a mentőorvosok munkáját pótolják. „Igen szilárdan kell, hogy álljunk a magunk lábán!" (Debrecen, szeptember 1.) A deb­receni kollégiumiban tartotta ta­nácsülését a tiszántúli református egyházkerület. Révész Imre pü­spök megnyitó szavai után báró Vay László nyitotta meg a tanácsülést. Beszédeiben a többi között a köv­et­kezőket mond­ott­a: — Európa azon pontján élü­nk, ahol ahhoz, hogy nemzeti függet­lenségünket és önállóságun­kat minden körülmények között meg­védhessük, igen szilárdan kell, hogy álljunk a magunk lábán. A magyar politika ma nyugodt lehet, mert az ország élén olyan ember áll, aki az országot feltétlenül helyes irányba fogja ve­zetni. i Kormánybiztos ellenőrzi az árakat A ..M. T. I." jelenti. A kormány az áralakulás h­atályosa­bb ellen­őrzése tárgyában kibocsátott rende­let alapján­­az árellenőrzés országos kormánybiztosa teendőinek ellátá­sával megbízott dr Kacsóh Bálint kereskedelemügyi minisztériumi mi­niszteri osztálytanácsost az árellen­őrzés országos kormánybiztosává kinevezte. Elindult a végzet Nem akartuk, nem tudtuk elhinni, hogy a háború fúriái elszaba­dultak láncaikról. Hittünk abban, hogy sikerül megmenteni a békét tárgyalásokkal, egyezkedésekkel, engedményekkel. Lestü­k a híreket és vártuk, reméltük, sikerül tisztességes megegyezéssel a háborút elhárítani. A hajnali órák eseményei minden reményt és minden hitet, bizakodást megsemmisítettek! Nincs már remény a háború elhárítására. A diplomaták és a politikusok munkája véget ért, erő­feszítésük eredménytelennek bizonyult, most a katonák vették át szerepüket. A felelősség kérdését nem bolygatjuk, ez nem a mai nem­zedék feladata. Ennek olyan akadályai vannak, hogy senki sem tud vele megbirkózni. Egyetlen országban sem lehet elfogulatlanul hozzá­nyúlni a kérdéshez, meg a dokumentumok is lakat alatt vannak. Pénteken hajnali 3 órától dúl a háború Német- és Lengyelország között. Menetelnek a csapatok, szól az ágyú, ropognak a géppuskák, bombákat szórnak le a repülőgépekről. Dúl a háború és e pillanatban nem tudjuk, hogy hömpölygő ára­datáról hol önt ki, kiket ragad magával és hogy szélesedik ki, hogyan lesz belőle világháború. Hiábavaló reménykedésnek látszik az elszigetelt német-lengyel háború. A háborús tűzvészt, úgy látszik, nem lehet korlátok közé szo­rítani, nem lehet elszigetelni. A háború lángja átcsap az érdekelt országokon. A különböző katonai szövetségi szerződések és érdekek magukkal rántják a többi nagyhatalmat is Egyre bizonyosabb, hogy nemcsak a német-lengyel háború, hanem az új, a második világháború indult el a végzet útján. Mi a teendő most? Ezernyi kérdés tódul elénk. Itt a háború, köz­vetlen közelünkben. Az első parancs számunkra: óvjuk meg minden eszközzel, minden módon, okosan, elszántan, nyugalommal és bizalom­mal Magyarország bé­kéjét és semlegességét. Magyarországon legyen béke, Magyarország maradjon semleges Tartsuk távol magunkat mindentől, ami belesodorhat bennünket is az új világháborúba. Béke és semlegesség — ez a kormány programja is, ez a kormány akarata is. De ez az egész magyar nép állásfoglalása is! A béke és a semlegesség felel meg az ország érdekeinek, Magyar­ország jövőjének és függetlenségének. Bék­e és semlegesség: a szívünk­ből fakad. A kormány ebben az elhatározásában az egész dolgozó magyar népet maga mögött találja. Béke és semlegesség minden vonatkozásban azt is jelenti, hogy minden propagandától tartózkodni kell, amely a háborúba keveredett országok egyike vagy másika mel­lett szólna. A béke és a semlegesség alapelve még az érzelmekbe is és felfogásokra is tartózkodást parancsol. Így lehet megóvni az ország békéjét és semlegességét és csak így lehet szolgálni függetlenségét és maradandóságát. Egyik háborús felet sem szabad szolgálni, egyiknek sem szabad ked­vezéseket tenni. Tárgyilagos, egészen elfogulatlan és becsületes szándékból fakadó semlegességet kell gyakorolnunk. Csak ez biztosítja részünkre a semlegesség megtartását is. Ilyen magatartás biztosítja, hogy az ország nem sodródik a háborúba és Magyarország megóvhatja legnagyobb kincsét, a békét. Másik nagy feladatunk most, hogy amíg a háborús vérzivatar körülöttünk tombol, addig idehaza egy valóban megértő, elfogultsá­gokon és gyűlölködésen felülemelkedő kormányzati szellem nyilvánul­jon meg. Itthon a legfontosabb feladat olyan atmoszférát teremteni, amely minden párt és minden osztály számára könnyűvé teszi ezek­ben a nehéz időkben nagy érdekeknek, az ország egyetemes érdekei­nek a védelmét. Sok, nagyon sok fü­gg a kormány politikai gyakorla­tától, intézkedéseitől és alkalmazandó irányelveitől. Az volna kívána­tos, hogy emelkedjék felül mindenen, ami politikai és pártharcok, sőt világnézeti harcok keretébe tartozik. Az volna helyes és az ország érdekeinek megfelelő, ha messzire néző és tárgyilagos, minden érdeket, jószándékot és jóhiszeműséget figyelembe vevő politikai irányzat és politikai gyakorlat alakulna most ki. A kormány ne legyen egy párt­nak a végrehajtó szerve, ne folytassson most pártérdeket, hanem legyen az egész ország kormánya és úgy kormányozzon, hogy minden párt és minden társadalmi osztály ezekben az időkben nyugodtan szol­gálhassa az ország érdekeit. A különleges érdekek és kiváltságok kiütköző érvényesítését mellőzzék most. Meg kell óvni az ország békéjét és semlegességét. Meg kell terem­teni viszonylagos belső békéjét is azzal, hogy a szociális feszültsége­ket enyhítik, a nehézségeket, amelyek természetszerűen következnek az adott viszonyokból, előrelátó és szociális szellemtől mélyen áthatott kormányzati intézkedésekkel csökkentik. Idejében alkalmazott rend­szabályokkal lehetetlenné kell tenni az áruuzsorát, a drágaságot és megfelelő intézkedésekkel meg kell védeni a szegényember kincsét, a munkaerőt. Sehol sem szabad megtűrni a munkabérleszállításokat. Védelmet kell nyújtani a dolgozóknak minden kizsákmányolás ellen. Sok, nagyon sok előrelátással, szociális kérdések iránt való foko­zott fogékonysággal kell orvosolni a felmerülő szükséget, mert a bajo­kat csak így lehet megelőzni, csak így lehet a belső nyugalmat és békét megszilárdítani. Így alakulhat ki olyan szellem és politikai irányzat, amely tárgyilagos, van érzéke a szükségletek iránt, nem követ rideg osztály- vagy pártérdeket és tekintettel van az egyes társadalmi osz­tályok érzékenységére, meggyőződésére és érdekeire. Azt kívánjuk, hogy ilyen szellem és ilyen kormánypolitika érvé­nyesüljön ezekben az időkben, hogy Magyarország békéje és semleges­sége szilárd alapokon épüljön fel. Azt kívánjuk, hogy a világháború, amely mint a végzet indult el és immár másodszor szakadt­ rá az embe­riségre, minél előbb véget érjen, h­ogy igazán tartós béke kövesse, amely minden nép szabadságán, demokratikus életberendezésén, nemzeti függetlenségén épül majd fel. oldal & R­O­­­O Kapható minden Orion rádiókereskedőnél Bemutatja ternberg hangszergyár, Rákóczi út 60 Ülést tartott a sajtókamara negyedik szakosztálya Az Országos Magyar Sajtókamara újságírói főosztályának 4. szakosztálya, az újságírói gyakornokok szakosztálya pénteken délután 3 órakor a kamara helyiségében Gáspár Jenő főtitkár elnök­lésével szakosztályi ülést tartott. Először az átminősítések miatt meg­üresedett szakosztályi tisztségeket töl­tötték be. Közfelkiáltással szakosztályi elnöknek Lendvai Károlyt, szakosztályi titkárnak Korompai Edét és az egyik megüresedett egyeztetőbizottsági tagsági helyre Rajkay Lászlót választották meg. Ezután az elnöklő főtitkár ismertette a kam­ara elgondolását újságírógyakorno­kok képzésére vonatkozóan. Minden új­ságírógyakornokn­ak a jövőben az át­minősítés előtt igazolnia kell, hogy beszél egy világnyelven és valamelyik szomszédos ország nyelvén. Ezenkívül igazolnia kell azt is, hogy gyorsírni tud. Szeptemberben is látszik a cirkusz A Fényes-cirkusz szeptemberi műsora méltó az eddigiekhez. A „Csodaműsor" hatalmas attrakciókkal bővü­lt, miután Budapestre utaznak azok a világjáró artisták, akik a nemzetközi helyzet kö­vetkeztében nem tudtak eljutni az Óceá­non túlra vagy más európai főváro­sokba. Ezek közé tartozik az Arbo­revir. A 1­2 csodásan szép táncosnőből és két táncosból álló revü párizsi felléptét cse­rélte fel a budapestivel. Kedves meg­lepetésül a cirkusz szerződtette a dél­amerikai útjáról hazatért Gerard bohó­cot, Budapest kedvencét, akinek mókáin és utolérhetetlen ötletein már generá­ciók mulattak Budapesten. A cirkusz szeptemberben is épúgy, mint eddig, naponta kétszer, délután 4 és este 8 órai kezdettel tart előadást a pénteki premier után is. (X) ­ Terjesszük a killadássajtót

Next