Népszava, 1939. október (67. évfolyam, 201–225. sz.)
1939-10-03 / 202. szám
24. oldal . Rossz humora volt néha. Most ez sem izgatott. Nosza, lóduljunk, keressünk egy söntést magunknak. Találtunk is. Olyan ecetszagú kis barlang volt A kocsmáros az öklét szopogatta, vagy szundikált, elég annyi, hogy nem fogadott bennünket olyan szívvel, mint Ábrahám az angyalokat. Igaz, nem is voltunk pusztában. Szemét hely volt ez, az bizonyos. Elénk állt a kocsmáros. Mintha megannyi zsírcsomóból tapasztották volna össze. — Itt nincs semmi ingyen — vigyorgott —, itt előre kell űzetni mindenért. — Talán még ezért a büdös kis levegőért is, mi? — incselkedett Ártányi. Megsértődött a kövér. — Azért is, noná, majd ingyen szívhatja mindenféle koszos. Erre lett aztán kavarodás. Ártányi kinyújtotta tenyerét, amely időközben ököllé keményedett Arcán felgyűlt valami ismeretlen öröm, szeme sárga tűzben lobogott. A kocsmáros visszahőkölt. Lépcsőzetes tokája remegni kezdett a kitörni készülő hangok alatt. Ekkor az ivó hátuljában kitárult egy ajtó. Megmerevedtünk és mind odafigyeltünk az érkezőre. Egy fekete asszony állt ott, talpig feketében, csontos arccal, szigorú ráncokkal és mély szemmel. Ajka cserepes volt, hervadt, hosszúra nyúlt termetéből bosszús ridegség áradt. Ártányi hosszú volt, de ez a vénasszony bátran nevezhette volna kisöccsének, ha összemérték volna magasságukat. Megijedtem tőle. Fürge szipirtyó! Egy szempillantás alatt előttünk termett. Most láttam csak tornyos, fekete kontyát. Csodálkoztam is e vén nő hollófekete haján. Talán festette, nem tudom. Sokra már nem volt időnk. — Mars ki, bagázs! Mars ki, toloncháztöltelék! Ingyenélők! Őt akarjátok bántani, mert ő hülye, mindenki őt akarja bántani — megakartok verni? — rivalt rá a hurkás kocsmárosra. Az, szegény, még jobban rettegett a banyától, mint mi. Mert igaz, ami igaz, Ártányi is szörnyen vacogott. Valami megmagyarázhatatlan lidérc volt ez a vénasszony. — Ingyen bort, ingyen vacsorát, mi? — toporzékolt a csontos aszszony — és megverni a kocsmárost, mi? Csak álltunk és hüledeztünk. — Hívjak rendőrt? — hallottuk a remegő férfit — Rendőrt? — valami kifejezhetetlen lenézés merevedett az ajkára. Kacagott a vén kígyó, de hirtelen módszert változtatott: — Kifele! Eleget láttam már azt a mosogatórongyformájukat. Ártányi félénken felmutatta a pénzt, az ötvenfillérest. — Nem! — az asszony rideg volt —, takarodjanak. Nem! Biztos, hamis pénzt mutat Ismerem én az ilyen országút higanyát, aki mindenütt jól érzi magát, ahol lopni lehet, csak éppen a becsületben nem. A hurkás kocsmáros kissé összeszedte magát kocsonyás ijedtségéből és helyeslően bólintott. — Hallgass! — rivallt rá újból a vénasszony —, téged aztán igazán senki nem kérdezett. Inkább mosogatnád el a tányérokat, ott büdösödnek már vacsora óta. Minket pedig kilódított a pénzünkkel együtt Mondhatom, szívélyes vendéglátás volt Alig győztük dicsérni. Különösen Ártányi emlegette a vénasszony felmenő rokonságát és netalán születendő ivadékait. Egy világháború kevesebb pusztítást hozhatott volna erre a családra, mint hosszú barátom felköszöntője. Azután hallgatagon ment mellettem. Valami foglalkoztatta, valamin rágódott. Talán lelkiismeretfurdalásai támadtak, amiért engem elcsalt Pestről, igaz, a munkátlanságból s a céltalan semmittevésből. Már tíz perce kóborollhattunk így, amikor megállt és fölkiáltott: — Most már tudom! Biztos a felesége volt! Csakis az lehetett! — Ki? — rezzentem föl. — A vénasszony, te mulya! Ezen töprengett az én szegény barátom. Jaj deboldog voltaim. Amikor elömlött a hideg hajnal, már alig álltunk a lábunkon. Kegyetlen ellenség volt ez a nyirkos őszi város. Valami nagy zsákot húztak föléje s ez a zsák fojtogatott minket. — Látod — kesergett a hosszú Ártányi —, íme a munkaviszonyok. Ilyen ünnepélyes volt néha s hirtelen elfelejtette a sok ígéretet, a rábeszélésnek azt a zuhatagát, amelylyel elárasztott Pesten. Nagyon megijedtem. Ha Ártányi elveszti a fejét, akkor régen rossz Ártányiban jó volt hinni, noha sokat hazudott. Megkapaszkodtam benne, az ő valószínűtlen igazságaiban, mint az államban szöpített magával. — íme, a munkaviszonyok ... — dörmögte még mindig, vörös arcával, a sápadt, reggeledő városban. A házak lomhán lihegtek, mozgolódtak benne a szegény munkábasietők. A legtöbb ház földszintes volt. — Ez is város? — fitymáltam, már csak azért is, hogy Ártányit bosszantsam. — Ez város, mégpedig igen komoly város. És ne légy komisz, kisfiam, mert a nyakad fogja megbánni. Jaj, Ártányi bácsi, jaj, jaj, jajgattam neki és bácsiztam, mert korra, biztos, kétszer annyi volt, mint, én. Megint kanyar uccácskák a cuppogó reggelben. Lekerültek a nagy farollók az üzletek kirakatáról, mert errefelé fatábla borította a kirakatokat. Egész délelőtt csavarogtunk. Az ötven filléren szalonnát, kenyeret vásároltunk. Ártányi pedig azon jajgatott, jaj, csak már lenne itt a délután, tudna ő segítséget. Egyszer három óra tájban megszólalt: — Ne jajgassunk most már. Amit Ártányi tervez, az sikerül. — S harmadik személyben dicsérte magát. Karonfogott. — Gyere csak. Tudom már, hova menjünk. Egy kétemeletes ház volt útunk célja. Fölnézek. Látom, valami kórház. Valami ideggyógyintézet. Gyanakodva néztem Ártányira. Mit akar várjon? Ártányi mosolygott. Jó, gondoltam, nevet De mit akar itt? Hogy várjak. Vártam. Jött is nemsokára. Fergeteges jókedvvel érkezett. — Lakás már van. Ennivaló is csak akad majd. Újra karonfogott. Hej Ártányi, te drága, te édes, te zseni! — így hízelgett önmagának. — Hát mi történt? Ártányi titokzatos lett. (Folytatása következik.) Kettős kudarc Bécs—Budapest 3:1 (1:0) Bées B)—Budapest B) 2:0 (0:0) Budapest két válogatott futballcsapatot állított ki Bécs két válogatottja ellen. Mindkét mérkőzést a bécsiek nyerték meg. A budapesti mérkőzésre kár vesztegetni a szót. Az unalom, a tehetetlenség, a bosszantó lanyhaság valóságos orgiát ült a pályán. Szívből sajnáljuk azt a 2500 lelkes futballrajongót, akit a szíve mégis kivitt a ferencvárosi pályára. Ha a magyar utánpótlás csapata valóban csak ennyit ér, akkor nem sok jövőt jósolunk a címeres tizenegynek. Ami Bécsben történt, az már több figyelmet érdemel. Csaknem ugyanaz a csapat, amely a múlt vasárnap lelkes, szemet gyönyörködtető szép játékkal 5:1 arányban legyőzte a német válogatottat — igen lehangoló mellékkörülmények között 3:1 arányban alulmaradt Bécsben. Itt valami nincs rendben. Ha a budapesti csapat csupán elbizakodottan játszott volna, azt — véleményünk fönntartásával — megértenénk valahogy. Nem értjük meg azonban azt a tökéletes tervszerűtlenséget, azt a feltűnő puhaságot és bosszantó hibák sorozatát, amely végül is — a magyar csapat óriási szerencséjére — „csak" három gólt „eredményezett". A bécsi csapat a második félidőben megcsonkult. Egyik legjobb emberük, Hahnreiter megsérült és ennek ellenére — tíz emberrel — két góllal terhelték meg a budapesti válogatott hálóját. A nyilatkozatok tömege szól arról, hogy a bécsi csapat megérdemelte a győzelmet. Szerintünk nem érdemelte meg. A helyesebb értékelés ez: a budapesti csapat megérdemelte a vereséget. A két mondat nem csupán játék a szavakkal. Meghúzódik mögötte az a kérdőjel, amelyre feleletet kell kapnunk: hol a hiba? Ha a meisli "Visundermannschaft erényeitől ragyogó bécsi csapat győzött volna, azt mondhatnánk: rendben van, győzött a jobb, megérdemelte a győzelmet. A vasárnapi bécsi csapat azonban — technikájában, okos, szellemes játékában, erőtől duzzadó lendületében — oly messze esik a Wundermannschafttól, mint Makó Jeruzsálemtől. A félreértések elkerülése végett határozottan kimondjuk, hogy nem „suskusra" gondolunk. A futball, részben, szerencsejáték is. De csak kicsiny részben. A sorozatos győzelem mégis a csapat technikai felkészültségétől (amiben a magyaroknál nincs hiány) és a győzelem akarásával átitatott csapat szellemétől, valamint a megfelelő szuggesztív irányítástól függ. Készségesen elismerjük, hogy ezeket a feltételeket nem könnyű megteremteni. De meg kell teremteni. Mindaddig, amíg a játékosok kötelességérzete körül bajok vannak — az edző szerint is —, szó sem lehet sorozatos győzelmekről. A csapat „egyes tagjainak" bizonyos irányú könnyelműsége viszont a vezetés bűne. Azé a vezetésé, amely az utolsó pillanatban repülőgépre ülteti, szokatlan utazással fölizgatja, testileg (tengeribetegség) összetöri és egy amatőregyüttestől kikapatja a válogatott tizenegyest. Tanulságban azért nincs hiány. Kérdés, tanulnak-e belőle azok, akiknek tanulniok kellene?... nagyobb tudása és jobb kondíciója azonban ellenállhatatlannak bizonyult és a második félidőben 4:2-re fordította a mérkőzés eredményét. Góllövők: Herrmann (2), Serege és Dobasi (öngól), illetve Krázel és Szabolics. Stafétabajnokságok eredményei. A MASZ a Margitszigeten rendezte meg az idei stafétabajnokságokat. A szenior számok bajnokai: 4X200 m. BBTE: 4X800 m. MAC, 5100 méteres csapatverseny: MAC. Ifjúsági számok: 4X400 m. UTE. 3000 méteres csapatverseny: BSZKRT. 4X100 méteres női statféta: TFSC. Az új maratoni bajnok. Napfényes, igen, kedvező időben rendezték meg a maratoni bajnokságot Kaseán. A 40 nevező közül 39 vallóban starthoz is állt. A versenyt óriási meglepetésként Kiss József (MTK) nyerte meg 2:47.011-os idővel. Második Liptay, harmadik Mucsi. Nagy újra legyőzte a német Hoffmannt. Az évadzáró kerékpáros-versenyben Nagy és a német Hoffmann újra találkoztak. Nagy a 30 kilométeres, Hoffmann a 20 kilométeres versenyben győzött. A verseny részletes ismertetésére holnapi számunkban visszatérünk. A szabadfogású birkózóbajnokságon a következő birkózók győztek: Bencze (UTE) a légsúlyban, Szőke (B. Vasutas) a pehelysúlyban, Tóth Ferenc (UTE) a könnyűsúlyban, Sóvári (Húsos) a vehersúlyban, Kovács (B. Vasutas) a középsúlyban, Tarányi (Debrecen) a félnehézsúlyban, Botond (Húsos) a nehézsúlyban. REGÉNY. IRTA: VÉSZI ENDRE jg. CsILLAGOK aVA ÖCCSE TESTEDZES NÉPSZAVA 1939 október 5. csütörtök A bécsi mérkőzés góllövői: az első félidőben Binder, a második félidőben Dudás, majd ismét Binder (két góllal). A budapesti mérkőzésen mindkét gólt Epp lőtte a második félidőben. Fegyelmi eljárás Sárosi III. ellen. A szövetségi kapitány fegyelmi eljárást indít Sárosi III. ellen, mert a bécsi mérkőzésen nem tartotta be a kapott utasításokat és a nyomatékos figyelmeztetés ellenére szabadon hagyta Bindert. A Ferencváros és a Hungária túraeredményei. A Ferencváros Losoncon mérkőzött és 8:2 arányban győzött. A Hungária Érsekújvárott szerepelt és kitűnő játékkal 8:3 arányban verte le ellenfelét. VASAS GYŐZELEM A BÉKE UCCÁBAN. A Vasasok egyre javuló csapata vasárnap barátságos mérkőzésre állt ki a BTK együttese ellen. A Vasasoknak az első félidőben nem ment a játék. Ekkor a BTK 2:1-re vezetett. A BTK lelkesen és jól játszott. Sőt a vezetést kétszer is megszerezte. A Vasasok . Kénsavval megmérgezték Még szeptember 21-én Lehr János nagyszékelyi lakos egy lakodalmi vacsorán vett részt, vacsora közben hirtelen összeesett és meghalt. A községben, később elterjedt hírek szerint Lehr nem természetes halállal halt meg, hanem a vacsora alkalmával megmérgezték. Az elterjedt hírek alapján a csendőrség megállapította, hogy Lehr halálát valóban mérgezés okozta. A gyanú Lehr volt feleségére és annak jelenlegi férjére, Tippel Péterre irányult. Tippel Péter és felesége beismerték, hogy Lehr Jánost kénsavval mérgezték meg, amelyből egy decilitert két ízben borban és kávéban itattak meg vele. A csendőrség mindkettőjüket elfogta. — Veszteségünk. Megrendítő szerencsétlenség áldozata lett Urbancsek Ferenc villanyszerelő elvtárs, a Vas- és Fémmunkások Szövetségének régi lelkes tagja, aki hosszú időn át mint a szakma bizalmi férfia és a szervezőbizottság tagja fejtett ki eredményes tevékenységet. Szombaton biciklivel munkából jövet egy autó elütötte és azonnal meghalt. A szerencsétlenség híre mély részvétet keltett a vasmunkásság soraiban, különösen az Egyesült Tzzólámpagyár munkásai között, hiszen Urbancsek elvtárs aránylag fiatalon, 46 éves korában költözött el az élők sorából. A temetés időpontját külön közöljük. Leitatták és a vasúti sínre fektették Bukarestből jelentik. Borzalmas bűntényt akadályozott meg egy kisenevi vasúti tisztviselő ébersége. A tisztviselő éjszakai körútja alkalmával messze a pályaudvartól, a vasúti síneken egy mozdulatlanul heverő emberi testet pillantott meg. Odasietve látta, hogy egy eszméletlen kisleány fekszik a sínen, amelyen röviddel később kellett volna beérkeznie az egyik vonatnak. A tisztviselő értesítette a rendőrséget, amely megállapította, hogy a 14 év körüli leány súlyos alkoholmérgezésben szenved. Csak másnap lehetett kihallgatni, amikor elmondta, hogy három ismeretlen fiatalemberrel elment a kocsmába, ahol azok leitatták, majd kivitték „a levegőre", ahol visszaéltek állapotával. A továbbiakra nem emlékszik, de valószínű, hogy a három gazfickó fektette a vasúti sínekre az eszméletlen leányt, hogy gaztettük áldozatba ne vallhasson ellenük. A rendőrség a legnagyobb eréllyel indította meg a nyomozást a három fiatalember kézkerítésére.