Népszava, 1940. június (68. évfolyam, 121–145. sz.)

1940-06-13 / 131. szám

1940 július 13, csütörtök* NÉPSZAVA —HIMI WHIN­HH Hampton költekezéseiről vallottak ismét a tanuk A büntetőtörvényszék Vályi­ Nagy­t­an­ácsa Roy Vivian, az állord Hampton valutabűnügyét szerdán tovább tár­gyalta. Ismét tanukat hallgattak ki. Két ékszerész, Grünwald Sándor és Zir­rer Armand elmondotta, hogy járt ná­luk a „lord". Grünwaldnál egy briliáns nyakékről rendelt másolatot, Zirnernél pedig ha­mis ékszert akart rendelni, de ő nem vállalta a munkát. Egy alkalommal két kis csavart hozott be hozzá, hogy azt aranyba foglalja és egy márványlapra erősítse. Elmondotta neki Hampton, h­ogy nemrégiben repülőszerencsétlen­ség érte és a két csavart az orvosok az operációnál használták, ezért meg akarja azokat őrizni. Tima László, a Kakuk­vendéglő főpincére vallotta, hogy Hampton 6—700 pengőt költött egy­egy este. Egy női ruhaszalon eladónője vallotta, hogy Hampton 500­ 1 pengő értékben vásárolt ruhát nőismerőseinek. — Csempészés vagy bűntény? Sopron mellett a fertőrákosi ország­határon a munkások női sikolyra lettek figyelmesek. A hang irányá­ba siettek, de csak egy bőröndöt találtak tele ruhaneművel. Bécsből a rendőrség napokkal előbb értesí­tette a soproni rendőrséget, hogy Ilse Forster bécsi nő eltűnt és a nyomok a magyar határ felé vezet­nek. A bőröndben felismerték a nő holmiját. Megindult a nyomozás, hogy csempészésről vagy bűntény­ről van-e szó. — Halálos játék. Kugyela Balázs szarvasi gazda tanyájának udvarán a gazda két gyermeke, a 9 éves János és a 4 éves Zsuzsi a mosóteknőt a kút melletti nagy gödörhöz cipelte, hogy a gödörben lévő vízben csónakázzanak. Beültek a teknőbe, amely fölborult és mind a két gyermek a vízbe fulladt. — Vasúti menetkedvezmény a gyógyfür­dők látogatni részére. Az államvasutak igazgatósága a budapesti gyógyfürdők bel­földi és külföldi látogatóinak menetdíj­kedvezményt engedélyezett. A gyermekes családok nyaralásának előmozdítására csa­ládi utazási kedvezményt léptettek életbe. A kedvezményekre vonatkozó falragaszok az egyes állomásokon tekinthetők meg. — Légoltalmi gyakorlat volt szerdán Szegeden. A honvédelmi miniszter ren­delete értelmében Szegeden szerdán meg­tartották az első légoltalmi gyakorlatot, amelyet rövid, percekig tartó riadó­készültség vezetett be. Este teljes el­sötétítés volt a városban. A légoltalmi gyakorlat kitűnően sikerült. K­özBesfifii és Big Az Angol-Magyar Bank a gazdasági helyzetről Az Angol-Magyar Bank a gazda­sági helyzetről most kiadott jelentésé­ben rámutat arra, hogy a termelés, a fo­kozott közérdekű szükségletek és a nyersanyagbeszerzés biztosításának egyensúlya érdekében kifejlődött terv­gazdálkodás különleges konjunktúrát ho­zott létre. Ennek keretében elsősorban a milliárdos beruházási program meg­valósításával foglalkoztatott iparok ter­melése mutat fel lényeges emelkedést, azonban a gazdasági élet­ szerves kap­csolatai révén a­­ tavalyi jó termés, az ország területének megnagyobbodása és széles néprétegek vásárlóerejének növe­kedése következtében is — a fogyasztást szolgáló iparok is fokozott mértékben voltak foglalkoztatva. A jelentés részle­tesen tárgyalja a külkereskedelmi for­galmat, amelyben a folyó év első hó­napjaiban az ipari nyersanyagok be­hozatala csökkent, míg ugyanakkor az ipari félgyártmányoké és készgyárt­m­ányoké emelkedett. A kivitel csök­kent. A háborús állapot további kiter­jedése fokozta a nyersanyagellátás ne­hézségeit, amelyek leküzdésére a kor­mány a Nemzeti Bankkal és a gazd­a­­sági élet mértékadó tényezőivel szoros "kapcsolatban teszi meg a szükséges in­tézkedéseket. A jelentés részletesen fog­lalkozik a mezőgazdasági helyzettel, is­merteti a tavalyi jó termés következté­ben beállt javulást és az árvízkárok ál­tal tavasszal előidézett, a múlt évinél kedvezőtlenebb terméskilátásokat. Külön fejezetekben foglalkozik a hitelélettel, az államháztartással, a devizagazdálko­dással, az árszabályozással, a fogyasztási rendszabályokkal és a tőzsdével. (X) November 1-re beköltözhetők az OTI kertes családiházai Amint arról már hírt adtunk, az OTI a XIII. kerületben a Balzsam ucca, Béke ucca és Gyöngyösi út által határolt területen a Bánki útig és Hajdú uccáig 10041 kislakásból álló kertes csa­ládiházat épít. Az egy-, másfél- és kétszobás laká­sok egymástól teljesen külön­állóak és az egyes lakásokhoz konyha, fürdőszoba, mellékhelyiség, veranda és kert tartozik. A lakásokat elsősorban többgyermekes OTI-tagok bérelhetik. A lakásokba a gázt is bevezették. T­ESTE­D­Z­É­S A kétszobás lakás havibére 75, a másfélszobásé (64 és 60, az egy­szobásé 4.­), veranda nélkül 42 pengő. A lakásigényléseket írásban az OTI bérházkezelőségénél (VIII. Fiumei út 19/b) kell benyújtani. A lakások novemberre beköltözhetők, de az igényléseket már most be kell nyúj­tani. Cirkusz a betonon Jóslatunk: Az egyik futam­ban győz Cameron, a másik­ban Szekeres. (A Népszava vasárnapi számából.) A fentiek meglátásához nem kellett különösebb jóstehetség. Érteni kell a dolgokhoz, ennyi az egész. És még valami. Nekünk nem kell kibicelni a Kerékpáros Szövetség rossz pályapoliti­kájához. Nem. Erre semmi szükség nincs. Vannak, akiknek mindenhez jó képet kell vágni, ők tudják, hogy miért. A Millenárison lezajló motor utáni cirkuszról van szó. A motorosok meg­kapják a maguk startdíjukat, róluk nem beszélünk. Cameron és Szekeres ugyancsak nem szívbajosok és nem szerelemből versenyesenek". Egyébként is profik. Ha egy vállalkozó rendez egy ilyen pályaversenyt, azt sem h­agynák szó nélkül. Ezt a versenyt azért is szóvá kell tenni, m­ert az amatőr szövetségtől rendes havi fizetést húzó főtitkár - kapi­tány rendezi. Tudja nagyon jól, hogy a profi külföldinek ma Pesten nincs ellenfele. Ennek ellenére lehozatja a drága pénzbe kerülő Damerowot, majd összeereszti a pesti amatőrökkel. És hogy a cirkusz tökéletes legyen és a Népszavának se legyen igaza, az egyik futamban győz — mint fent — Damerow, a másikban Szekeres helyett Fekete. De hogy győzheti le az egész héten robotoló amatőr Fekete az egész héten sétáló és csupán a sportnak élő profi Da­mero­wot? Egyszerűen. Az első futamban elindul a profi Damerow és Szekeres, na meg siralmas statisztának h­árom gyenge amatőr. A másik futamban az előző futamban elfáradt Damerownak és Szekeresnek föl kell venni a küzdelmet három új és friss erővel. Ezek között volt Fekete is. Ugy­e, milyen egyszerű az egész, kár, hogy senki sem vette észre a turpisságnak is beillő sport­szerűtlenséget. Mert az. Szabályos sport­szerűtlenség, csak éppen rajtunk kívül nem törődik vele senki. Munkássport. Világos, hogy itt semmi sem magáért a sportért történik, hanem az üzletért, a cirkuszért és ezt nem vállalkozó csi­nálja, hanem az MKSZ hivatalosan megválasztott főtitkár-kapitánya. Hogy, úgy mondjuk, kissé furcsáljuk. Arról kár is beszélni, hogy Pesten kívül sehol sem indulnak amatőrök profikkal együtt motorvezetés után. Azonban ki törődik ebben a zavaros világban a nemzetközi szabályokkal? Fütyülünk rá. Nem is erről van, most szó. Másról. Ha már cirkusz és belépődíjat fednek érte, akkor fizessék is meg a szereplő­ket. A verebek is csiripelik, hogy jobb versenyzők azért nem indulnak a motor­utáni számokban, mert ott a pengőnek megfelelő tiszteletdíj az első helyezés jutalma. Keveslik. A külföldi profit meg kell fizetni, kell, muszáj. A magyar amatőr nem nyithatja ki a száját, mert így vét az amatőrszabályok ellen és kizárják. Volt már rá példa. Tehát menjen első díj­ként 8 pengőért, az utána következő helyezésekért még kisebb összegért. Hát ez sehogyan sem jó. Ne haragud­­­janak, de ez sem nem helyes, még­ kevésbé sportszerű eljárás a szövetség részéről. Nem irigyeljük senkitől a szövetség­től élvezett havi fixet, de az illető tegye a kezét a szívére és mondja meg igaz lelkére: venne 2—1­00 pengős fölszere­lést amitől létére és menne-e, ro­hanna-e a forró ola­jbűzben 25 kilo­métert 8 vagy még kevesebb pengő­kért! Azt hisszük, erre nem 8, de 118 pengőért sem volna kapható. Még valamit. Ha cirkusz, akkor az attrakció friss legyen és a menazséria ne holtrafáradt emberekből álljon. Ugyanis, amint a sportsajtó őszintén megírja: Éles azért kapott ki délután a pályán, mert délelőtt elfáradt a 170 km-es országúti versenyben. És m­il­iért nem győzött legalább délelőtt? Mert tartogatta erejét délutánra. Két szék között a pad alá. Így tesznek tönkre egy világviszonylatban is elég jó képességű versenyzőt. Siralmas! Semmi sem fontos, csak az üzlet. Az ü­zlet, amely most esti versenyekkel próbálkozik, a szövetség hivatalos köz­leménye szerint imígyen: „A vasárnapi nemzetközi motor­vezetéses verseny nem hozott döntést. Az egyik futamot Cameron nyerte, míg a másodikban a napról-napra javuló Fekete győzött. A német bukó­sisakos bajnok hajlandónak mutatko­zik, hogy még egy versenynapra Budapesten marad. Ebben az irány­ban tárgyalások folynak s amennyi­ben megállapodásra jutnak, stb., stb." Mi egy héttel ezelőtt megírtuk, hogy ez így lesz. Egyszer ez győz, másszor az. Fontos az üzlet, a cirkusz. Munkában agyoniifáradt munkás­sportoló, illetődj meg ennyi startlehető­sé­g hallatára. Érvényesülhetsz most már az MKSZ jóvoltából nemcsak va­sárnap reggel és délután, hanem hét­köznap este is, hogy másnap hajnal­ban kelve, frissen vagy esetleg a beto­non összehorzsolt bőrrel indulhass a napi robot elé. S mindezt az amatőr­sport nagyobb dicsőségére. Éljen az MKSZ, az OTT, amely szó nélkül tűri, hogy ilyen cirkusz folyik a betonon. (s.) Szegedi újság a vasasokról A ,,Délmagyarország" írja. A vasasok remek csatárjátékkal operáltak, veszélyes támadást támadásra vezettek. Talán még ezek után is ,,meg lehetett volna úszni" ezt a meccset is, ha a közvetlen védelem tör­ténetesen nem fog ki rossz napot. A véde­lem bizonytalansága, rossz napja idegessé kapkodóvá tette a csapatot, amelynek csatárlánca egyébként is szétesően, puhán játszott. A vasasok győzelmének megérde­melt voltához nem férhet kétség. A piros­feketék kiestek a II. osztályból. A gólo­kat Serege, Hermann, Széli (öngól), illetve Szabó lőtték. Lerner játékvezető megfelelt. A SZAK-ból csak Kovács II. és Vági fut­ballozott kifogástalanul, a jobbfedezet mégis leszokhatna fölösleges faultjairól és cselezéseiről. AKADÁLYOK A KIS KK ELŐTT. Meg­teremtették a Kis Középeurópai Kupa-mé­r­kőzéseket, de hogy zavartalanul le tudják-e bonyolítani, az ebben a pillanatban még vi­tás. Egy látszik bizonyosnak. A Hungária és a bukaresti r­apid vasárnapi találkozása 7. oldal az­ MTK-pályán. Nem ígérkeznek ilyen simáknak a Kis KK többi mérkőzései. Az Újpest, például­ arra kötelezett, hogy előbb Belgrádba utazzék, ott várja be vasárnap, h­ogy a BSK, vagy pedig az egy ponttal vezető Gradjanski lesz-e a bajnok, illetve a BSK-val, vagy pedig a zágrábi csapattal kell­­ az újpestieknek megmérkőzni. A bel­grádi csapat már hétfőn akar játszani az Újpesttel, ha azonban a bajnokságot a Grad­janski nyeri — ami sokkal valószínűbb, hi­szen a zágrábiak egy ponttal előnyben van­nak a­ BSK-val szemben —, az­ Újpest me­het Belgrádból Zágrábba. A kispestiekhez Jugoszláviából érkezett meghívás. Vasárnap Újvidéken, hétfőn pedig Belgrádban játsza­nának, ha . . . A Ferencváros szerdán ját­szik Sarajevóban. A mérkőzések megtartása azonban még nincs véglegesen rendezve, mert a magyar hatóságok csak ma döntenek ,s kiutazási engedély dolgában. — Tűz egy szerszámgyárban. Szer­dán nagy tűz pusztított a Kőbányai Szerszám- és Gépgyárban. Valószí­nűleg egy kályha kéményében tá­madt tűz, amely átterjedt a tető gyúlékony anyagára. A tűzoltók egyórai megfeszített munka után lokalizálták a tüzet. A vizsgálat megindult. —­­ Az ú­jságírónap gyermekdélutánja. Június 28-án, pénteken lesz az Angol Parkban az I­jságírónap. A rendkívül változatos műsorban az összes színmű­fajok szerepelnek. A gyermek színház­ban ugyanaz nap délután 5 órakor színre kerül .,Matyó Matyi" című látvá­nyos meserevű. — Alkalmi postahivatalt létesít a Posta, a nyomdászok ezerdei János-ünne­pélyén . A hagyományos ünnepséget a kő­bányai Régi Sörházban június 29-én, a jubileumi év jelentőségének megfelelő keretben rendezik meg s az alkalmi postahivatal délelőtt 10—12 és délután 15—18 óra között különleges bélyegző­vel látja el az ott feladott küldeménye­ket és Gutenberg-levelezőlapokat. Be­lépőjegyek 80 filléres elővételi árban kaphatók a Nyomdászegyesületben (VIII., Kölcsey utca 2). A helyszínen 1 pengő lesz a belépőjegy ára. — Mi történt a vonatkísérővel? Szer­dán reggel a Budapest felé haladó egyik személyvonaton eszméletlenül, vérző fejjel találták Simon Károly vo­natkísérőt. Értesítették a mentőket, akik Simon Károlyt a kispesti MÁV-kórházba szállították. Az orvosok meg­állapítása szerint a sérülés erős ütéstől származik. A nyomozás megindult. — Razzia. Kedden éjjel általános razziát tartottak a főváros tizennégy kerületében, valamint Újpesten, Pest­szenterzsébeten, Kispesten és Csepelen. A razzia során előállítottak 207 embert, 102 férfit és 105 nőt. Közülük a tolonc­n ügyosztálynak átadtak 11 férfit és 7 nőt, az erkölcsren­dészeti osztálynak 56 nőt, kitiltottak 1 férfit és 5 nőt a fő­város területéről. Az előállítottak közül igazolás után szabadon bocsátottak 97 egyént. Lajra megnyíló hajójáratok és állomá­sok. Az árhullám elvonulásával az MFTR Budapest Pálffy tér, Rómaifürdő, Izabellatelep - Horányi csárda, Nógrád­verőce, Döm­ös és Dunafüred-Százhalom­batta állomásokat megnyitotta. Bud­a­kalász-Lupasziget, Szob és Szigetújfalu állomások megnyitása is a közeli na­pokon várható. A „Zsófia" sétahajó folyó hó 12-től, szerdától kezdve vigadó­téri állomásáról indul. A Szent Gellért tér és Pünkösdfürdő közötti helyi jára­tok, az Óbuda-Hungária út és a pesti Margithídfő és Alsó Margitsziget közötti átkelési járatok, továbbá a Margit­sziget-Pálffy tér—Pesti Margit hídfő kö­zötti éjjeli járatok folyó hó 13-án, csü­törtökön indulnak meg. (X) Június hó 13-án d. u. Vfc 3 órakor • • B ÜGETŐ­VERSENYEK

Next