Népszava, 1940. szeptember (68. évfolyam, 197–221. sz.)

1940-09-27 / 219. szám

1940 szeptember 27, péntek N ÉPS ZAVA HBBBHanHIIX 7. oldal SZÜLETESNAP Az öregasszony az ágyban feküdt. Olyan elesett és gyenge volt, hogy egyre inkább húzta az ágy, mintha már életében hozzá akarna szokni ar. örök pihenéshez. Csendesen fe­küdt, az arca majdnem olyan fehér volt, mint a párna, amelyhez hozzá­simult. Ez az arc fínomvonalú arc­élével még mindig szép volt. csak az apró barázdák, pókhálók mutat­ták öregnek, öregebbnek, mint ami­lyen idős tényleg volt. A szeme, hajdani ragyogó kék szeme, még élénk tűzzel világított és a keze még mindig keskeny volt, finom és hoRszúujjú. — Pédig mennyit dolgoztam éle­temben! — sóhajtotta az öregasz­szony, ahogy elnézte a kezét, ame­lyen a finom kék erek furcsán és titokzatosan futottak valami rejtel­mes forrás felé. A rejtelmes forrás, -a szív, az öregasszony munkától, kíntól, gondtól elgyötört szíve, néha már alig vert, máskor pedig a vér vad vágtatássa! áramlott az erei­ben. Ilyenkor úgy érezte, szétpat­tannak a. homlokán az erek és kes­keny, finom kezét szorította a lük­tető erekre, hogy visszakénysze­rifcse vágtató vérét. Most csendesen feküdt a öreg­asszony. Bágyadt délelőtti napfény ömlött 'el a szobában, olyan bá­gyadt és erőtlen napfény, mint ő maga. A kezét nézte még mindig és eszébejutott egész élete. A leány­sága, a boldog fiatalsága, amikor még szép volt, amikor ínég csont­jairól néni marta le a húst az Idő. Az a táncmulatság jutott eszéb.é, ahol az urát megismerte. Pontosan maga előtt látta ruhájának minden védőjét, látta i«sép nyakát, formás vállát, amely a csipkék közül ki­fehéredett. Fekete baját is látta, térdig leérő súlyos és fényes haját, amelyet apró csigákba göndörített a kisváros egyetlen fodrásznője. AB öregasszony nagyot sóhajtott. Ó, nem, nem az fájt, hogy már nem szép, hogy elmúlt régen az ifjú­sága, hiszen tudta, hogy minden múlandó. Nem is maga miatt fájt, hogy öreg, ráncodbőrű, szegény, összeszáradt asszony lett belőle. — Ez volt hát az életem! — gon­dolta az öregasszony és az arcán végiggördül't egy könnycsepp. Ez a szoba, ez az egész birodalmam. Egy hosszú, munkás életen keresztül csak ennyit tndtam szerezni. Mind­egy! — legyintett gondolatban —, hiszen úgyis itt kell mindent hagy­nom. Mindent, amit szerettem. Csak fáradt és elgyötört testem, csak az elkínzott szívem kísér cl az isme­retlen útra, A gyermekeim? — ju­tott eszébe most hirtelen. A gyer­mekeim? Majd elfelejtettem. Az apjukat is elfelejtették. Nincs már szükségük rám. Az anya megtett" a kötelességét, most már elmehet. Pedig mennyit dolgoztam értük! Hajnaltól késő estig csak velük tö­rődtem, csak miattuk . éltem. Hogy nekik legyen minden szép és min­den jó. A lányok ruháját este ki­mostam, reggel felkeltem, kivasal­tam, mire iskolába mentek, a fehér ruha a szekrényben függött. Mi­lyen szépek voltak a gyerekek! — gondolta most boldog büszkeséggel és fáradt a,rcán az emlékezéstől el­simultak a ráncok és a barázdák. És a fiúk is mindig olyanok voltak, mintha skatulyából teríték volna áxvssasganrm ANGOL PARKBA és egyéb (üzemi) szórakozóhelyeire kedvezményes jegyek kaphatók Kultúrpropaganda jegypénztáraink­nál. Erzsébet körút 35. Tel.: 222-293 és Conti ucca 4. Tel.: 130-330 31. 32 ki őket. Nem látszott rajtuk soha a szegénység. Pedig a háború alatt, mikor az apjuk elment a harctérre, nemcsak a háztartást láttam el, ha­nem a kenyeret is én kerestem a négy gyerekre. Fillérekért varr tam ... katonaruíhát varrtam... éj­szakákon át hajtottam a gépet, úgy éreztem néha, hogy beszakad a há­tam... és vártam, vártam. Vártam a.z uramat, de nem jött vissza többé. Egy hét alatt megőszültem és még arra sem volt időm. hogy gyászol­jam az uramat, mert a gyerekek­nek enni kellett adnom, a gyerekek éltui akartak. Halálos fáradtan von­szoltam magamat évekig. Közben a gyerekek felnőttek, dolgoztak már. Igen, dolgoztak. Szorgalmas, jó gyerekek voltak. De a.z anyák sorsa a.z, hogy a gyerekek elhagyjak őket. A fiúk elmentek messze, ten­gerentúlra. Csak levél jön tőlük néha, meg egy kis pénz...és ez olyan furcsa... néha úgy érzem, nem is én hoztam a világra őket, olyan távoliak és idegenek. Nem az én szőke kis fiaim többé, hanem ide­gen, ismeretlen férfiak... Felnőt­tek, nincs szükségük többé az anya gondoskodására... A lányok? A lá­nyok is inkább a férjükhöz tartoz­nak ... eljönnek ugyan, megállnak az ágy mellett és érdeklödnek... ó. Istenem, sok a. gondjuk nekik is, nem érnek rá az anyjukkal törődni — mentegette az anya, az örök anya a gyermekéit. De a következő pillanatban riadtan nézett az órára. Ilyenkor szokott a kisebbik lánya jönnri. Jaj, hátha nem jön? — nyi­lait a szívébe a félelem. Hátha dolga van és nem jöhet, akkor ma. hiába vártam. Olyan kietlen és szomorú az életem, már minden olyan messze van tőlem, már nem érdekel a rádió, nem érdekel az új­ság, az étéi ízéi sem csábítanak többé, most már csak az kelt, hogy valaki jöjjön és megfogja a kezem és kedves légyen hozzám, megsimo­gassa és megcsókolja öreg, baráz­dás arcomat. A csengő berregett. Az anya el­igazította a takarót, fá-adt kezével végigsimított fehér haján, mert még mindig nem adta fel a harcot, nem adta meg magát. Fajta dolga! — mosolyodott el —, anyám is úgy vigyázott magára. Még utolsó nap is olyan gonddal öltözködött föl, olyan szép, tiszJta és takaros volt, mintha vendégségbe indulna. Nem érdemes pedig olyan sokat törődni az egésszel — gondolta az öreg­asszony lemondóan ós várakozóan nézett az ajtó felé. A kisebbik leánya jött. Mindig pontos volt, kivéve, ha iskoláiba kellett mennie. De tanulni jól ta­nult azért. Milyen szép! — gon­dolta anyai büszkeséggel, ahogy közeledő leányát nézte. Olyan, mint ő volt fiatalasszony korában. Virá­got hozott? — tűnődik az öreg­asszony —, milyen nap van ma? — Milyen szép vagy ma, anyu! — szólal meg a leánya —, ed;tél már valamit? — igen! — hazudja az anya és fehér arca lassan íiipirul az öröm­től, hogy nem várt hiába. Mégis el­jött a leánya. A naptárra tekint, és most veszi észre, hogy ma van a születésnapja. Talán az utolsó! Ki tudja? A virágot odaszorítja sovány mel­léhez és boldogan hallgatja, leánya üdvözlő szavait, örül a hangjának, a fölényes, kicsit gúnyos hangnak. Ez a hang ritkán árulja el megha­tottságát, de ezt is tőle örökölte. Nem A-oltak soha olyan nyali-fali kedveskedők az ő családjukban, de most azért jól esik, hogy a leánya megsimogatja és megcsókolja. Most jól esik... ki tudja, meddig örül­het még ennek? — Olyan boldog vagyok! — sut­togja az öregasszony és most úgy érzi, hogy nem élt hiába. Nem dol­gozott hiába.. Fölnevelt négy gyer­meket és gyermekei boldogok. Mit várhat, mit akarhat mást? Az előbb azt gondolta, hogy a gyerekei nem törődnek véle? Dehogynem! Hiszen virágot hoznak a születésnapjára. Egyik sem feledkezik meg róla. A fiúk is írtak levelet. Újabb csen­getés hallatszik. Jön a másik leá­nya is. Szeretik a gyermekei... nem élt hiába... érdemes volt dol­gozni értük ... i'des mosoly suhan át az anya munkától, betegségtől elkínzott ar­cán, megszépítő és megfiatalító bol­dog mosoly. Egész nap ragyog az arcán ez a mosoly, még álmában is ott fénylik és tündöklő glóriaként övezi a sápadt, fehér fejet. Monostori/ Ada A ZONGORAVERKLIS ..Ez tett a vesztünk. Mind o kettőnk veszte, KgII csillagos és Forró Május este .. ." Cséng-boiig a nóta, a legújabb sláger a kintorna jolásmert hang­színében. Egy dohányuccai ház ka­puja alatt áll a szép, piroshátú zenegép. Néhány uccagyermek bá­mészkodva körülállja és néha kop­pan a fillér, amelyet odadobnak a lakók. A kapu előtt az uccán egy jólöltözött férfi halad el. Ügy tűnik, mintha a pórias hang bántaná fülét, de később meglassítja lépteit és látha an igyekszik végighall­gatni a dallamot. , Két foltosruhás, cigányosképű derék ember kezeli a kintornát. Becsületesen meg akarják szol­gálni a kapott pénzt: sokáig ját­szanak, mintegy tíz percig. Közben az egyiktől megkérdezem: — Mondja, jó ember, aztán meg lehet ebből élni? Lakonikusan válaszul: — Egy nyavalyát! Ilyen zavaros világban!? Ezt bizonyára, nem a háborúra, hanem a rádióra és a mozira érti. A modern kornak ez a két teremt­ménye az ő elsőszámú ellenségük. Emberem tipikusan kintórnásfigura; majdnem olyan élethű, mintha színházi jelmezbe volna bujtatva. Ez érthető is, hiszen, amint meg­tudom, gyermekkora óta cz a fog­lalkozása. Már apja is kintornás volt, tőle tanulta a. mesterséget, a. mesterség sok apró fogását. Ért ahhoz, hogy maga állítsa be a le­játszásra kerülő lemezeket, sőt arra is ügyel, hogy a friss slágerek min­dig műsorán szerepeljenek. Kenyérkeresetük eszköze, a kin­torna, drága jószág. Fényesen csil­logó fekete bőre mögött érzékeny szerkezet piheg; annakidején a tech­nika csodálatos alkotása, ma pedig lenézett, agyonsa.inált, „verkli". Ez minden üzleti tőkéjük, sovány ke­nyerük minden biztosítéka. Akkori­ban a melódia hazájából. Olasz­országból hozták be e készülékeket, de ma már aligha gyártják bárhol is a világon. A meglévőkre tehát nagyon kell vigyázni. Az én embe­remen is látszik a szerető gondos-­ság, amellyel a gépet kezeli. Ami­kor beszél róla, szinte köriildédel­geti a szemével, büszkén és sajnál­kozva, mint egy obsitos huszár el­aggott lovát. Úgy jártak, mint a fiakkeresek: ragaszkodtak e£y hivatáshoz, amely a gyors átalakulások évtizedeiben fölöslégéssé vált. A fejlődés koz-­mikus vihara rájuk zruhant és csap­zottan, megtépázva, döbbenten ke­rültek ki belőle. A mai díszletek között botladozva úgy hatnak, mint egy rokokófrizurás vén kisasszony hatna amerikai flapperek társasá­gában, vagy mint egy régimódi ajtókopogtató egy modern üzlet­házon. Egy boldog kor utolsó mohikán­jai ők, akik sértődötten ós értelmet­lenül eszmélnek rá, hogy az élet vonala elkanyarödik mellőlük. Ez a valószínűtlen, más korból kurió­zumnak fennmaradt hivatás, ez a furcsán különös foglalkozás a. sor­suk és a kenyerük. Ma már csak a hagyomány tartja fenn őket. Számuk egyre-egyre fogy — jelenleg körülbelül 25 van belőlük Budapesten —, de senki sem gondol arra, hogy a helyükre lépjen. Mielőtt a kis hangverseny be­fejeztével a kordélyt egy. házzal 'továbbtolná, ezt kérdezi a kintor­nás ember: — Nem újságíró az úr véletlenül! Igenlő válaszomra előkotor ka­bátja zsebéből egy hatalmas, kopott levéltárcát és előhalász belőle egy gondosan összehajtott, tiszta lap­kivágást, Valamelyik színházi heti­lapból származhat. Egy kis fény­kép van rajta, amely a kintornát ábrázolja, mellette a két; ember le­vett kalappal néz a lencsébe. A fénykép alatt néhány szép sorban elméláz az író a „régi jó idők" em­lékein. Kintornás barátunk fanyar mosollyal ismét összehajtogatja a szelvényt, és kitüntetett helyre rejti tárcájában. Tehát nem, ó, egyálta­lában nem én vagyok az első, aki a kintornát toló ember jelenlétében észrevette azt a fájdalmas roman­tikát, amely a nagy város Mi agy zajai közepette oly szerényen csillan föl. Sokan még ma is szívesen hall­gatják e szá.rnyukszegett trubadúro­kat, sokan szívesen méláznak el az emlékeken, amelyeket ők felidéz­nek. Bár e kis cikk nyomán elné­zőbbek és főleg bőkezűbbek len­nénk irányukban. —y — Tizenöt év gyilkosságért. Ipolysági jelentés szerint az újonnan felállított ipolysági törvényszéken csütörtökön volt az első gyilkossági pör tárgyalása. Kuti András 20 éves pozbai fiatalember ügyét tárgyalta a bíróság. Kuti össze­veszett Kotlár Kálmán cigánnyal és agyonlőtte. Ügye nem kei-ült rögtön­ítélő bíróság elé. Az elnök késő este hir­dette ki a bíróság ítéletét. Kutit gyil­kosság bűntettéért 15 évi fegyházra Ítél­ték. Az ügyész súlyosbításért felleb­bezett. — Életuntak. Vácon főbelöt.te magát és nyomban meghalt Erdélyi László 27 éves elemi iskolai tanító. — Csü­törtök éjiéi két öngyilkossági kísérlet történt. A Lánchíd budai oldalán Schorn Anna 20 éves gyárimunkásnő, csepeli lakos a Dunába vetette, magát. A mentők a Rókusba vitték. — Az Andrássy úton lévő Japán-kávéházban ismeretlen mérget vrt.t be Horváth László 32 éves boksztréner. A mentők a Rókusba szállították. — A SZOVJET-ÜNI6 SPORTJA. Az oroszok legjobb hosszútávfntója Rnanensli vasár­nap az otezerméteres' futásban új orosr. rr kordot állított föl 14 perc 37 mp idővel. (A szombati íinn—magyar 5000 méteresben Touminen ideje L4:33.2 volt.) A t x 800 méteres futásban a moszkvai Dynamo 7:51.6 mp es ideje ugyancsak rekord. — A bolgár Slavia vasárnap Leningrádban mérkőzik a Pynamo Leningrád futballcsapatával Az Ünió bajnokságában első helyen áll a Dynamo Tbilis labdarúgó csapata, amely 30 mérkőzésen 29 pontot hozott ös6ze. Utána következik a Dynamo Leningrad, majd a hadsereg csapata. Kedvezményes jegyek már kaphatóka Komédia Orfeumba Kultúrpropaganda jegypénztáraink­nál. Erzsébet körút 35. Tel.: 222-293 és Conti ucca 4. Tél.: 130-330. 31. 32

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék