Népszava, 1940. december (68. évfolyam, 273–296. sz.)

1940-12-25 / 293. szám

A S 2­0­0 1 Á L D " ' . • , ' • ', - • " •• E M G K R A T ' V H- * , A PÁR T K­Ö Z P­ONTI LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 M E G S Z ÜL E TE T T. •. írta: SZAKASITS ÁRPÁD Az eszme született meg akkor újra: a szabadság eszméje. Annak az igaza szabadságnak az eszméje, amely magában foglalja a békének és a népek szolidaritásának, az igaz­ságosságnak és a kenyér bizonyossá­gának halhatatlan gondolatait. Ezek a gondolatok egyenlő­ek a lét értel­mével és az emberiség történelmi céljaival. Minden időkben ezek a gondola­tok édesítették meg a szenvedő né­pek álmait, ezek a gondolatok és cé­lok serkentették minden történelmi korszak legjobbjait cselekvésre, ezek a gondolatok tüzelték harcra az el­nyomottakat, a megalázot­takat, a ki­semmizetteket. Ez a küzdelem tölti ki a történelmet. Ezek azok a gon­dolatok, amelyek ha nem születtek volna meg a küzdő ember tudatában és nemzedékek nem hagynák egy­másnak örökül, nem volna érdemes élni. Az emberiség szerencséjére az eszme és­és ezért érdemes éllni min­mindenkor, a legnehezebb és a legbarbárabb időkben is, a legször­nyűbb veszedelmek közepette is, a legmeddőbb, legnyanább időkben is, a legsötétebb éjszakában is, mert ezek a gondola­tok el nem hagyják az emberiséget, előtte lobognak tűz­oszlopként, vagy követik, mint fényt az árnyék ... A szabadságot keresi az emberiség évezredek óta. Igen, mert a cél már évezredek óta ott lebeg az emberi­ség előtt. S lássék most bármily tá­volinak ez a cél a a beteljesülés ideje, közelebb vagyunk hozzá, mint bárki hinné. Az emberisé­g minden nagy törté­nelmi korszakkal közelebb jutott eh­hez a célhoz, minden küzdelme, ha mégoly sikertelennek látszott is, kö­zelebb vitte a szabadság eszméjének beteljesüléséhez. A tudomány min­den eredménye, a kultúra minden vívmánya, költők és írók minden sora, a kalapácsok zengő üteme, a gépek szilaj zakatolása, ,a munka u­­táni erőfeszítése, a harcok, amelyek néha az orkán erejével zúgtak bele az időbe, a patríciusok és plebeju­sok, a jobbágyok és földesurak, a bérmunkások és tőkések egymás el­len vívott küzdelmei mind-mind kö­zelebb vittek a célhoz, amely felé napjainkban is szívdobogtató türel­metlenséggel s a megújulás lázában törekszik az emberiség. * Büszkék vagyunk rá, hogy ebben a roppant küzdelemben mi is részt­vettünk s rész­t veszünk. Még büsz­kébbek vagyunk arra, hogy nem ma­radtunk a vak történelmi erők vak játékai, hanem, hogy ebben a vilá­got átfogó roppant erőfeszítésben és gigászi harcban tudatosan álltunk helyt félévszázad óta, amióta meg­alakult Magyarországon is a Szociál­demokrata Párt. Mi is örökséget vettünk át a mun­kásosztály korábbi nemzedékeitől, amelyek csak ösztönszerűen fordul­tak a szabadság eszméjének fényfor­rásai felé. Ezt az örökséget megnö­veltük, új gondolatokkal, új erők­kel, új és nagyszerű küzdelmekkel. A célt tudatossá tettük és válaszol­tunk arra az évezredek óta izgató kérdésre: hogyan? Ez a szocializ­mus, ez a szocialista munkásmozga­lom nagy történelmi érdeme. A vak­hitet tudattá változtattuk. A lázadás alaktalan, vad és ro­nboló erőit ér­telmes és céltudatos, szakadatlan és szerves, a fejlődés és a­­ történelmi törvényszerűségnek megfelelő küzde­lemmé szerveztük. Medret ástunk a zabolátlan indulatoknak és meg­tanítottuk a munkásságot a gondol­kodásra és az értelmes cselekvésre. Megtanítottuk azokat, akiket lehe­tett, akikhez eljutottunk, eljuthat­tunk. Sajnos, nem mindenhová és nem mindenkihez juthattunk el. Nem rajtunk múlott! Szegények vol­tunk és egyedül voltunk és harcban álltunk. Harcolnunk kellett, mert ellen­feleink voltak, harcolnunk kellett, mert egy egész ellenséges világgal kerültünk szembe. Nem panaszként mondjuk. Ez természetes volt. A mi célunk, a mi akaratunk szük­ségképpen került szembe az ellenté­tes célokkal és akaratokkal. Minden új eszm­e végigjárja a golgota útját és az eszme, amelyet mi képvisel­tünk, nemcsak a régi gondolatokkal állt szemben, hanem az uralkodó ter­melési renddel, sőt a megelőző, de még mindig el nem múlt régebbi termelési rend maradványaival is. Nemcsak ideológia állt szemben ideo­lógiával, hanem gazdasági és társa­dalmi érdekek gazdasági és társa­dalmi érdekekkel. A kenyér az arannyal. A munkaerő a bérrel. A társadalmi munka a termelőeszkö­zök magántulajdonával. Mégpedig olyan időben, amikor a szociális gon­dolatnak fűszálnyi ereje is alig volt még, alig sarjadt még s a munkás­ról olyan fogalmak uralkodtak, hogy ma még a legvaskalaposabb tőkés is csak szégyenkezve merne számot adni róla. De ami a legfontosabb: a szocializmus eszméje mögött eladdig mozdulatlan, közömbös, tudatlan tö­megek sorakoztak föl, amelyeket a szocialista gondolat varázsereje és tulajdon osztályhelyzetük és törté­nelmi rendeltetésük fölismerése ön­tudattal töltött meg. Ez már nem valamiféle szektariánus­­ mozgalom volt. Nem földalatti összeesküvők ki­csiny csapata. Ez maga a szervezett munkásosztály volt, amelynek agyá­ban nem­ kavarogtak misztikus kö­dök, amelynek a lelke nem zsibbadt megszállottságban. Ez a szervezett munkásosztály értelmes elmével és harcos szívvel fogott hozzá elvég­zendő dolgaihoz. Megpróbálták, de sohasem sike­rült ezt a tömeget széjjelszórni. Időn­ként meggyengülhetett, lehettek vesz­tett csatái, lehettek nagy tévedései, ellankadhatott... de mindig együtt maradt, mert a munkásosztály leg­j­avarésze tartozott hozzá, a legkivá­lóbbak munkásnak és embernek is. * Fél évszázad óta tart itt ezen a földön is már a szociáldemokrácia küzdelme.­ És most, a­­jubileum ide­jén az ellenfelek és az ellenségek is fölfigyelnek erre a történelmi dá­tumra, nemcsak a barátok. Ó, igen, ellenfeleink és ellenségeink megsza­porodtak, többen vannak, mint va­laha. És szeretnék, ha mi már nem lennénk. Mindent megkíséreltek és mindent megkísérelnek, hogy ezt el­érjék. Miért? — vethetnők föl a kérdést, ha nem tudnók. Hiszen ma divatba jött a szocializmus, a szociá­lis gondolat, divatba jött a munkás, a paraszt, a szegény ember és a gaz­dasági és társadalmi erők fejlődése nemcsak a szocializmus gondolatát érlelték meg, hanem megvalósulásá­nak föltételeit is kitermelték, miért hát a nagy ellenségeskedés azzal a mozgalommal szemben, amely ezeket az eszméket és gondolatokat nem­csak képviselte és képviseli, hanem fölmérhetetlen érdeme van abban, hogy a munkásosztály abból a mély­ségből, amelyben élt és abból a sö­tétségből, amelyben vakon botorkált, fölemelkedett a tudatosság színvo­nalára? A felelet nagyon egyszerű: a di­vatba jött, úgynevezett szocializmus a legkevésbé sem azonos azzal a szo­cializmussal,­­ amelyet a szociáldemo­krácia képvisel és fejez ki a le­giga­zabban. Ezt mi is tudjuk s ők is tud­ják. Innen az ellentét, amely semmi­ben sem változott, csak más síkra került. Bizony, az ellentét nem vál­tozott, akármilyen különös is, hogy annyiszor halljuk a valamikor rette­gett szónak a fölharsanását a túl­oldalról: forradalom. Az ellentét nem változott és nem is változik, amíg a társadalom osz­tálytagozódása megmarad és megma­rad a termelés és megoszlás rendjé­nek ellentéte és a termelőeszközök magántulajdoni rendszere. Ezt az ellentétet csak az új, szocia­lista módra megszervezett termelési rend oldhatja föl. És mert addig mindig lesz ellentét, természetes, hogy lesz küzdelem is. És ha küz­delemnek kell lennie, lehetnek-e mások ennek a küzdelemnek a hor­dozói, mint azok a dolgozó tömegek, amelyeknek életérdeke fűződik ah­hoz, hogy magasabbrendű termelési rend, magasabbrendű társadalom lépjen a mainak helyébe. Ez az át­alakulás nem is valósulhat meg küz­delem nélkül. Ezért oktalanság ab­ban hinni, hogy a szociáldemokrácia eltűnhetik a föld színéről és a demo­kratikus szocializmus lelkét megöl­hetik. A fejlődést eltéríteni útjáról tartósan nem lehet. Megállítani sem. Még kevésbé visszafordítani. Ezt a legjobban a szervezett szocialista munkásság tanulta meg fél évszázad alatt. • . * Ez a fél évszázad nagy tanúbizony­ság a szocializmus igazságai mellett és ama módszerek mellett, amelye­ket a szociáldemokrata munkásmoz­galom alkalmazott a munkásosztály és minden dolgozó ember gazdasági és társadalmi helyzetének megjaví­tásáért folytatott munkájában és harcaiban. Ezektől a módszerektől idegen a demagógia, az uszítás s a félreveze­tés szelleme. Idegen ezektől a mód­szerektől a felelőtlenség és lelkiisme­retlenség. A szociáldemokrata mun­kásmozgalom mindig nyíltan és vi­lágosan fejezte ki céljait és törekvé­seit. Mindig tiszta eszközökkel foly­tatta küzdelmeit. Mindig figyelembe vette a leghevesebb küzdelmeinek idején is — országának érdekeit és amikor a dolgozó tömegek jobb sor­sáért harcolt, ez mindig egyértelmű volt az ország jobb sorsáért való küz­­delemmel. A nép és az ország min­dig széttéphetetlen fogalmi egység­ben élt a szervezett munkásság lelké­ben, amelyben nem volt helye soha­sem koldusszellem­nek, sem brávó­erkölcsnek. Ez a mozgalom kiállotta a tűzpró­bát minden tekintetben és akik eh­hez a mozgalomhoz tartoznak száz­ezernyien, büszkén emelhetik föl homlokukat a világosság felé. Jó és szép munkát végzett ez a mozgalom fél évszázad alatt, nagy és bátor küz­delmeket vívott meg, közelebb vitte a­ munkásosztályt és az emberiséget a nagy és tiszta célok felé s végzi to­vább a munkát, folytatja tovább a harcot a szocializmusért.

Next