Népszava, 1940. december (68. évfolyam, 273–296. sz.)
1940-12-25 / 293. szám
1940 december 25. szerda NÉPSZAVA Hétköznap világtörténelem írta: Gergely Győző Alig van nap, hogy ne halljuk vagy olvassuk az események értékelésénél a „világtörténelmi jelentőség" jelzőjét. Ideje annak, hogy valamelyest szemügyre vegyük ezt a jelzőt. Világtörténelmi lehet egy eseménynek jelentősége abból a szempontból, hogy a jövendő történelemírás mint elhatározó fontosságú tényt jelöli meg majd a jelen idők ismertetésénél. Nagyon valószínű, hogy a jövendő idők történelemírása más lesz, mint a mai, hogy az események ismertetésénél, népek, országok és az egész emberiség fejlődése útjának leírásánál egészen más szempontok érvényesülnek majd, mint a mai történelemírásnál. Aki azonban manapság világtörténelemről beszél és ír, az a mai történelemírás módszerét tartja szem előtt és amikor világtörténelmi jelentőségűnek jelöl meg eseményt, úgy véli, hogy ezt a késői időkben megírandó történelem fontosnak és mellőzhetetlennek jelöli meg majd. De lehet az esemény valóban világjelentőségű, világjelentőségű olyan értelemben, hogy hatása érvényesül a nép, az osztály és az emberiség további fejlődésének menetében. Olyan eseményre gondolunk itt, amelynek megtörténte nélkül nem az történt volna, ami történt, amelynek megtörténte irányt szabott, tartalmat adott annak, ami utána következett. Különbséget kell tennünk a kétféle világtörténelmi jelentőség között, különbséget aközött, amit fontosnak és elhatározónak mondanak és ami valóban az. Mielőtt azonban erre rátérnénk, rá kell mutatnunk arra, hogy még a mai történeti út szempontjából is milyen bőkezűséggel bánnak a világtörténelmi jelentőség jelzőjével. Rá kell mutatnunk arra, hogy mennyi minden történt az utóbbi két évtizedben, amiről a napi krónikás azt állította, hogy világtörténelmi fontosságú és amire ma már a legtöbb ember nem is emlékszik és amivel még az is, akinek hivatásához tartozik, csak följegyzések sokasága között vagy emlékezetében turkálva találkozik. Gondoljunk csak azokra a szövetségekre, barátsági és támadást kizáró egyezményekre, semlegességet fogadó és semlegességet hirdető, mások területi épségét és függetlenségét biztosító nyilatkozatokra, fogadalmakra és szerződésekre, amelyekről senki sem beszél, amelyekről nemcsak az feledkezett meg, aki megszegte, hanem az is, aki számontartotta. Ezek mind szerepeltek létrejöttük alkalmával, mint világtörténelmi jelentőségű események. Az olvasóra bízzuk, hogy válogasson a töméntelen példa között, amely rendelkezésére áll. Annyi bizonyos, hogy mindezek legföljebb mint a kort jellemző, de nem mint történelmi jelentőségű események jöhetnek számításba. Azonban még azok az események is, amelyeket valóban jelentősnek fogadunk el, inkább abban a tekintetben fontosak, hogy eredményei és következményei eseményeknek, hogy mint ilyenek fontosak és távolról sem olyan hatásúak, mintsem, hogy ezt világtörténelmi jelentőségűnek mondhatnók. Világtörténelmi jelentőségű volt például a Szerbiának küldött ultimátum, az ekörül leviharzott diplomáciai jegyzékváltás, s a hadüzenet. Az bizonyos, hogy ezek nélkül nem következett volna be a világháború katasztrófája és mindaz, ami ezután bekövetkezett. Azonban ki az, aki azt mondja, hogy ezek voltak a katasztrófa elindítói? Az események a szarajevói gyilkossággal indultak el. De ki hiszi, hogy Ferenc Ferdinánd és felesége életben maradása esetén elkerülhető lett volna a világháború? Ki az, aki a múltakra visszatekintve, ne emlékeznék vissza arra, hogy már azt megelőzően hosszú éveken keresztül állandóan ott lebegett a világ fölött a háború veszedelme? A feszültség már megvolt, egyre erősebbé vált és minden órában a tragédia kipattanásval fenyegetett. Azok gondolatvilágában, akik előre látták, akik féltek tőle, vagy kívánkoztak utána, egyáltalában nem szerepelt akármiféle merénylet eshetősége. Mi volt tehát, ami valóban előidézte a világháborút? Mi volt az a világtörténelmi, valóban világtörténelmi jelentőségű esemény, ami a világháborút előkészítette, megérlelte és kirobbantotta? Szocialista olvasók számára immár közhellyé vált az az igazság, hogy a piacok és a nyersanyagforrások, a kapitalista verseny, szóval a tőkés gazdálkodás válsága volt az a tényező, amelyik ennél közrehatott. De miben nyilvánult ez meg? Ha jól szemügyre vesszük, csupa olyan jelenségben, amely sohasem szerepelt eseményképpen és amelyet legföljebb néhány szürke sor jegyez föl. Kereskedelmi szerződések, vámdíjszabások, vasúti és hajózási tarifák bizony sokkal nagyobb szerepet játszottak itt közre, mint akármiféle szónoklat, írás, kijelentés, jegyzék és nacionalista lázálom. És mi van ezek mögött a szerződések, vám- és szállítási tarifák mögött? Azoknak az érdeke, akiknek kezében az államhatalom. Az angol gyarmatokon olcsóbb volt a solingeni bicska, mint a brit világbirodalomban gyártott versenytársa, olcsó szerb kukoricán hizlalt sertés árának alacsony színvonala és más hasonló tényezők játszottak az eseményekben döntő szerepet. Ezek a hétköznapi jelenségek voltak igazán világtörténelmi jelentőségűek. Csupa olyasvalami, amiről nem szólnak be tudósítások, színes leírások és ami teljesen nélkülözte a diplomáciai okmányok aláírásának ünnepélyességét. És bizony, ha a mai, valóban világtörténelmi jelentőségű idők mozgató erőit keressük, ha belenézünk abba, hogy milyen tényezők hatottak közre a mai események kialakulásában, ugyancsak arra jutunk, hogy mindezek során az igazán döntő szerepet a hétköznap viszi. Mi azonban a hétköznap, az a hétköznap, amelyről beszélünk? A mindennapi élet, az ismeretlen, az újságokban, könyvekben, följegyzésekben, szónoklatokban rendszerint meg nem említett emberek szük égletei, cselekedetei, vagy ezeknek hatásaképpen kialakuló gondolkodása. Talán a vízrendszerek hasonlatával élhetünk itt. Aki az egyes szereplőknek tulajdonítja az események alakulását, abba a tévedésbe esik, mint az egyszeri dunaabonyi legény, aki katonai szolgálata közben eljutott a Feketeerdőbe a Duna forrásához. Nagyot és merészet gondolt, sapkájával elállította a forrás bugyogását és diadalmasan nevetett, hogy nagyot néznek majd otthon Abonyban az emberek, hogy elakad a Duna. A dunaabonyi legény nem gondolt arra, hogy amit Dunának neveznek, az nem annak a forrásnak műve, amelyet neki ilyennek jelöltek meg, hanem összetétele a Dunamedence vízereiből fakadt forrásoknak, a forrásból lett patakoknak és folyóknak. Az események forrása sem egyes emberek akarata és ténykedése, hanem a nagy tömegek élete és gondolkodása. Az emberiség történelmének főszereplője és anyaga egyaránt az ember. Az ő tömegeiben születik meg az ő sorsa és a körülményeinek hatása alatt kiserkent gondolat irányítja mindazt, ami vele történik. És itt azután eljutunk ahhoz a tényezőhöz, amelytől az emberiség sorsa függ. Ez a tényező maga az emberiség, az embertömegek. A szocialista tanításnak legfőbb és legfontosabb feladata és célja, hogy ennek tudatára ébressze a tömegeket. Azonban a tanítás félmunka lenne, ha csak arra szorítkoznék, hogy ezt bizonyítsa. Az öntudat nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az egyén és tömeg saját értékére és jelentőségére eszméljen rá, az öntudatnak elmulaszthatatlan feltétele a jelentőség felismerése mellett a felelősség érzésének kifejlődése. Igen, a jövő alakításának nagy munkájában nélkülözhetetlen szükségünk van a tömegek felelősségérzésére. Ez annyival is inkább elmulaszthatatlan előfeltétele a jobb időknek, mert ennek a felelősségérzésnek hiánya mindig rásújt a tömegekre. A tömegek öntudatának nélkülözhetetlen velejárója a tömegek felelősségérzése. Hozzátehetjük ehhez: a felelősségérzés előfeltétele aömegek, az emberiség felszabadulnának, a szocializmusnak. 3. oldal