Népszava, 1941. január (69. évfolyam, 1–25. sz.)

1941-01-01 / 1. szám

69. évfolyam 1. szám, Budapest, 1941 január 1. szerda v -énéely A S­Z­O­C­I­ÁL­D­E­M­O­K­R­A­T­­­A P­Á­R­T K­Ö­Z­PONTI LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucea 4 • Megjeleni­k h­étf­ő kivételével­ minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 Ara ÚJ ESZTENDŐRE Súlyos, történelmi események­kel teli esztendőt hagyunk ma­gunk mögött. Az elmúlt év az európai háború jegyében telt el. .Végzetes eseményei és következ­ményei nem zárulnak le az év végével, hanem átterjednek el­következő évekre is. Francia­ország világhatalmi uralmának összeomlása az elmúlt esztendő legnagyobb eseménye. Ami ezen­kívül történt meg, az leginkább­­ennek folyománya és következ­m­­ény­e. A francia katasztrófa még n­em likvidálódott, hatásai és kö­vetkezményei az európai háború befejezéséig mindig érezhetők maradnak. Az európai háború keményebbé, végzetszerűbbé vált, a végét, a befejezését senki sem tudja­, ki­menetele mindenkit érint, mert senki sem vonhatja ki magát a háború következményei alól. Egy vagy más módon mindenkit érint, embereket és országokat, népeket ,és nemzeteket, kicsiket és nagyo­kat. Ez a­ most dúló háború vár­ható változásaiban és következ­ményeiben túltesz a negyed­századdal ezelőtt kitört világ­háborún. A két háború közötti szünet ideje alatt Európa csak lélekzetvételhez jutott, az első háború következményeit még számba sem vette, hatásait le sem mérte és máris — itt az új háború. A háború nem jószán­dékú emberek akaratán múlik. Föl kell ismerni azt az igazságot, hogy amíg kapitalizmus van, amíg versengés folyik az egyes államok között, addig a háborút nem lehet kiküszöbölni a mai tár­sadalom életéből. A háború borzalmai sem elég erősek arra, hogy a háborút el­hárítsák, s úgy látszik, a politikai és társadalmi változások sem oly erősek, hogy visszarettentsenek a­­háborútól. Aki a háborút meg akarja szüntetni, annak a bal gyökeréig kell leszállni és fel kell vetnie merészen és világosan a kérdést: észszerű-e, tökéletes-e ez a társadalmi rend, amelyben élünk? Ha a kérdést így tesszük fel, a felelet is advan van: csak észszerű és tökéletes társadalmi rendben lehet a háborút kiküszö­bölni az emberek és államok életé­ben. Ez a felismerés ellene szól a köznapi pacifizmusnak. Pacifista érzelemmel a háborút megszün­tetni nem lehet, mert a háború gyökerei elválaszthatatlanok tár­sadalmi rendünktől, amelynek ta­lajából származik. Mi, szocialis­ták, ebből a felismerésből merít­jük azt a meggyőződésünket, hogy aki új társadalmi rendért harcol, az az állandó békéért harcol, a háború kiküszöbölését éri el. Min­den más út eddig zsákutcába tor­kolódott, kudarccal végződött. Az egyetlen út a társadalom megvál­toztatása, hogy az emberek életü­ket okosan és értelmesen rendez­zék be. Értelmes társadalomban nem lesz háború, mert nem lesz­nek imperialista versengések sem s az emberek együttélését egy­szerű elvek szabályozzák. Hogyan végződik és mikor feje­ződik be az európai háború, ez kétségkívül a legtöbbet feszege­tett kérdés, amelyre minden olda­lon szeretnének feleletet kapni. Ez természetes is, hiszen nap­­jainkban semmi sem történik, amire a háború rá ne nyomná bélyegét. De akárhogy változnak a viszonyok és alakulnak újra a hatalmi érdekterületek, mindenen túl mi a történő­­ eseményeket mindig abból a szempontból néz­zük és értékeljük, hogy világ­szemléletünk, meggyőződésünk és célkitűzéseink milyen viszonyban vannak a háború kimenetelével. Ebből a szempontból vizsgálván a dolgokat, az a meggyőződésünk, hogy a­ munkásosztály növekvő problémáit és törekvéseit az euró­pai háború kimenetele nem oldja meg. A munkásosztály társa­dalmi ideáljainak megvalósítá­sáért küzd, a szocializmusért, amelyet nem a háború ilyen vagy olyan befejezése valósít meg. Ez továbbra is a munkásosztály cél­kitűzése és az emberiség legna­gyobb feladata marad. Amíg ka­pitalista társadalom van, amíg a társadalom életét, szellemét és anyagi berendezkedését a kapi­talizmus szabja meg, addig min­dig jogosult és természetes lesz a szocializmusért való küzdelem. * Hasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzete van a polgárnak, aki a mai kapitalista társadalmi rend alapján áll és a háborúban egyik vagy másik fél mellett foglal állást azzal a természetes gondo­lattal, hogy mindegyiknek alapja a kapitalista társadalmi rend. A szocialista meggyőződésű munkás ezzel szemben nehezebb helyzet­ben van. Őt nem elégítheti ki a háborúskodó felek viaskodásának kimenetele. Ő mindig arra gon­dol, hogy mi lesz a társadalomban való helyzetével a háború után? Mindig azzal foglalkozik, hogy az ő nagy célkitűzései megvalósul­nak-e és megvalósításuk közelebb jutott-e a háborúval? Akik szocialisták vagyunk, tö­rekvéseink és célkitűzéseink szem­pontjából mindig a távolabbi lát­határt vizsgáljuk. Mi lesz? Mi történik? Hogyan alakul a világ és a társadalom képe? Milyenek lesznek az új viszonyok? Milyen új­ problémák merülnek föl? Mi­lyen módon és milyen jelentőség­gel változtak meg a társadalmi és politikai viszonyok a háború nyomán, a háború kimenetelével, a háború utáni időkben? Ilyen szempontokból vizsgálván a fölmerült kérdéseket és jelensé­geket, meg kell állapítanunk: nagyon megnőttek a mi felada­taink. A régi problémák mellé újak sorakoznak s a régiek is megvétóztak! A szocialista-­ és munkásmozgalom új helyzetbe jutott majd minden országban. A háborús idők nem alkalmasak arra, hogy e problémákkal be­hatóan foglalkozzunk. Ezzel azon­ban nem lehet kitérni a problé­mák megbeszélése, megvizsgálása és megoldása elől. A szocialista elmékre igazán nagy feladatok hárulnak, ha az elmélet és gya­korlat minden nagy kérdésére felelni akarnak, amelyeket az utóbbi évtized vetett föl. Valóban nagy feladatok hárul­nak ránk. Ez az évforduló nem szokványos jelentőségű. Soraink­kal nem búcsúzunk a szokott mó­don az elmúlt esztendőtől és nem köszöntjük ugyanúgy az ismeret­len, új esztendőt. Félre kell tenni ez alkalommal a szokásos újévi üdvözleteket, mert ez alkalommal valóban sokkal többről van szó. Ha visszafelé tekintünk, akkor csak azért tesszük, hogy fölmér­jük a megtett utat és számba­vegyük­­ az el nem végzett mun­kát, a meg nem oldott kérdéseket és megállapítsuk, hogy a legfőbb jelentőségű dolognak azt tartjuk, hogy szocialisták maradtunk és szocialista célkitűzéseinkért vál­tozatlanul küzdünk. Ha számba­vesszük és mérlegeljük az előt­tünk lévő, új esztendőt, ezt is abból a szempontból tesszük, hogy ma­gunkat nagy feladatokra előké­szítsük és e feladatok legjelentő­sebbikét abban látjuk, hogy a minden jelzőnélküli, tiszta szocia­lizmus követéséhez hűek marad­junk és az érte való küzdelem­ben helytálljunk. Soha semmi csalódás nem érhet bennünket, ha kitűzött , nagy cél­jainkhoz hűek maradunk és meg nem tévesztetjü­k magunkat sem­miféle demagógiától és el nem kápráztatjuk magunkat attól sem,­­hogy a „szociális" és „szocializ­mus" szavak ma oly gyakoriak, mint a lélekzetvétel. Minket mindez meg nem téveszthet, mert a mi felfogásunk, meggyőződé­sünk szerint nem jelszavak, ha­nem a lényeg a döntő. A lényeg pedig az, hogy a munkásosztály és vele mindenki, aki magát szo­cialistának vallja, azért küzd, hogy a kapitalista társadalmi rend helyébe szocialista társa­dalmi rendet teremtsen és min­den kizsákmányolást, szegénysé­get, nyomorúságot és szenved*?* megszüntessen. * A mi magyar mozgalmunkban ezekben az esztendőkben erős hitre, szilárd meggyőződésre és minden eddiginél buzgóbb mun­kára van szükség. De ez egymaga nem elég: céltudatos politikai te­vékenységre van szükségünk, hogy törekvéseinkről mindenki tudomást szerezhessen és küzdel­münk új harcosokkal gyarapod­jék. Aki szocialista és harcos szellemű ember, az tudja, hogy sokat, nagyon sokat kell dolgozni. De azt is tudja, hogy mit kell tenni. Az egyetemes cél: a ma­gyar munkásmozgalom erősítése és előbbrevitele. A távolabbi cél: ideáljaink megvalósítása. Ennél többet és nagyobbat egyetlen mozgalom sem nyújthat. Botor­ság, amit ellenfeleink mostaná­ban hirdetnek, az, hogy a szociá­lis kérdés és a „közösségi gondo­lat" azzal már meg is valósult, hogy napirendre került. Minket ne tévesszenek meg a napi poli­tika és pártagitáció hangzatos szólamai. Mi maradjunk a lényeg­nél: szocializmus csak szocialista társadalomban lehetséges s amíg kapitalizmus van, addig nekünk életcélunk és törekvésünk marad a mi eszméinkért, azok megvaló­­sulásáért küzdeni. A demokratikus, humanista szocializmus eszméi nem halavá­nyultak el, nem semmisültek meg és ha a fergetegnek vége lesz, az égboltozaton újra a mi eszméink tündökölnek a legfényesebben. Mi ebben az új esztendőben is ezekért a változatlan és állandó értékű eszmékért akarunk élni és dolgozni!

Next