Népszava, 1941. január (69. évfolyam, 1–25. sz.)

1941-01-24 / 19. szám

1941 január 2­3, vasárnap NÉPSZAVA Az „Új Magyarság" meg a régi Az „Új Magyarság" a közelmúlt­ban néhány balsikerű kirándulást tett a latin nyelv területére és meg­próbálta népszerűsíteni a követ­kező kifejezést: „foglalkozik a rei publicae-val", ami ha egyátalában jelent valamit, azt jelenti, hogy „foglalkozik a közügynek-val". Ha felserdült újságírók nem tudnak valamilyen idegen nyelvet, az még nem súlyos hiba, de ha három­csillagos vezércikkírók anyanyelvü­kön se tudják kifejezni magukat (1. *»* vezércikkét az „Új Magyar­ság" január 23-i számában), a­kko­r mégiscsak meg kell sürgetnünk az újságírói továbbképző tanfolyam felállítását. Nevezett úr egy „idegeket fel­csigázó" filmről számol be vezér­cikkében. A filmet nem láttuk, így a mi idegeink elég nyugodtak, de talán ezért vettük észre a cikik fel­csigázott idegállapotú baklövéseit. Mindenekelőtt az idegen nevekkel van baj. Sigmund Freud Sigis­mundként, Heinrich Georg Geo­rge­ké­nt­­ szerepel. (Derék közírónk nyilvánvalóan összetévesztette a szépszakállú néhai Freud profesz­szort a még szebbszakállú néhai német császár, magyar király, stb­vel és a borotvált filmszínészt az ugyancsak borotvált Stefan George költővel.) Erre még van magyará­zat. De azt már nem értjük, hogy a színigazgató-rendező Piscatort mért képezi át halála után film­rendezővé. Hogy Keyserlinget Kayserlingnek írja és Spenglerben ázsiai nosztalgiákat fedez fel, bo­csássuk meg neki. Azt már nehezebben bocsátjuk meg, hogy a magyar nyelvbe is minduntalan belezavarodik. Egy rendkívül bonyolult és hosszú mon­datából például az derül ki, hogy a filmben szereplő egykori württem­bergi uralkodó­ herceg is zsidó volt, ami legalább is nyelvi impotenciá­ból elkövetett halottgyalázásszámba megy. Hasonlóképpen furcsa, hogy 18. századbeli „naiv eposzról" tesz említést, amiről, ha köze­lebbi adatokat közölne, az egész folklore - tudományt forra­dalmasí­taná. És azt se nagyon értjük, hogy ami az ördögöt jelent az, hogy „drá­mákba sűrített kép". Mert azt még el lehet valahogy képzelni, hogy valaki több drámát egy képbe sű­rít, de egy kép több drámába sűrí­tése ugyanolyan­­elképzelhetetlen, minthogy az „V. M." megfogadja múltkori indokolt tanácsunkat és vezércikkírói mellé egy átlagosan értelmes diákgyereket fogad szel­lemi tanácsadóként. (Esetleg az se volna haszontalan, ha legalább vezércikkeiket jiddis nyelven írnák, mert aki figyelmesen olvassa az „Új Magyarság" cikkeit, tudja, hogy ez általuk kedvelt keveréknyelv helyesírásába még soha nem zava­rodtak bele újmagyarságok. Csak a magyar és német nyelvvel, no, meg a latinnal van mindig valami baj.) „Gondolkozzunk egy kicsit, az Istenért!" — sikolt fel Roósz József a „Magyarság"-ban. Hát gondol­kodásra bizony, van is elég ok. Mert a lap következő oldalán egy ismeretterjesztő cikkíró ezt írja: „Strassburgnak köszönheti a tudo­mányos világ, hogy Goethe ,Götz von Berliehingan' című színműve életet nyert és megszületett." Gon­dolkozzunk, az Istenért! Mi köze a tudományos világnak egy színmű­höz? És hogyan csinál­ja egy színmű, hogy miután életet nyert, még meg is születik? És hogyan ír egy köz­író, aki nem tud írni? Egyébként Roósz József úr is al­kalmat ad a gondolkodásra. Elgondolkozhattunk, például, mit is jelenthet, hogy „idealista világ­nézetünk célja az ideál megtestesí­tése". A kérdések tömege merül itt fel: ahogyan van egy világnézetnek célja? Hogyan testesít meg egy el­vont fogalom egy másik elvont fo­galmat? (Hacsak Roósz úr nem hiz­lalást ért megtestesítésen. Viszont mióta használ némely idealista ideálja hízlalására kézigránátot?) „Mozgalmunknak ez a lénye. Itt nincs alku!" — írja máshelyütt az idealista hizlaló. Gondolkozzunk, az Istenjárt! Miért alkudja hát el ak­kor a „lényege" szó utolsó szótag­ját? Csak nem azért, mert „Wesen" magyarul „lény"-t is jelent, meg­„lényeg"-et is? És miért másolja le egy intranzigens - neonacionalista­ideológus ilyen szolgai módon a né­met szavakat: „odaszámítanak" („arra számítanak" helyett) és a né­met mondatszerkezetet: „aki nem érti, az nem tudhatja" (roószul: „wer nieht versteht, der darf nicht sagen"). Gondolkozzunk, az Istenért! És gondolkodásunk eredményét kö­zöljük Roósz úrral! A budapesti lakásínség Az arra­ illetékes fórumokon nemigen szeretik és nem is igen alkalmazzák ezt a szót: lakásín­ség. Ha a kérdésr e nagyon fontos kérdés szóba kerül, mindannyiszor a nagyon tárgyilagos, az enyhén hangzó lakáshiányról beszélnek. Azonban, ha elolvassuk a fővárosi Statisztikai Hivatal legújabb je­lentését, amelyet a budapesti la­ká­sfront helyzetéről tett közzé, e helyzet jellemzésére a legnagyobb alapossággal alkalmazhatjuk az ínséget s nem hisszük, hogy túloz­nánk, amikor ezt a helyzetet egye­nesen megdöbbentőnek mondjuk. Ez a statisztikai felvétel azt ál­lapítja meg, hogy a lakásterme­lés az elmúlt esztendőben — 1939-cel szemben — mintegy 50 száza­lékkal emelkedett és mégis... És mégis lakásínség állapítható meg. Hiszen egy világváros lakásviszo­nyainak jóságát vagy elviselhe­tetlenségét az határozza meg, mennyi az üres lakás, a lakásbe­keresők részére minden időben rendelkezésre álló jó és üres la­kás. Ha ezen az alapon indulunk el — márpedig ezen az alapon kell elindulnunk —, akkor csak lakásínségről beszélhetünk. A Statisztikai Hivatal jelentése azt állapítja meg, hogy az üres laká­sok száma Budapesten igen jelen­tős arányban csökkent, úgyhogy ma már ezer alá hanyatlott. Pon­tosan: a legutóbbi bérnegyedben mindössze 972 üres lakás volt Bu­dapesten, az előző év hasonló idő­szakában ellenben még 2212. Közvetlenül a Statisztikai Hi­vatal jelentését megelőzően a fő­város közigazgatási bizottságában is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. A bizottságnak volt rá oka bőven. Többen is hozzászóltak a kérdés­hez és valamennyien a probléma gyors megoldását sürgették. Vá­laszolva a fölszólalásokra, a pol­gármester megállapította, hogy az elmúlt öt esztendő alatt 5000-nél több kislakást épített a főváros. Majd hozzátette, hogy ennek elle­nére még mindig lakáshiány van (ő is csak az enyhébb „lakás­hiányról" beszélt), annak az az oka, hogy az utóbbi időben a vi­déki lakosság beözönlése a fő­városba hatalmas arányú mére­teket öltött olyannyira, hogy a főváros egymaga képtelen a je­lentkező lakásigényeknek eleget tenni. Hivatalos fórum a közigazga­tási bizottság, első hivatalnoka a főváros igazgatásának a polgár­mester és hivatalos kiadvány a statisztikai hivatal jelentése. Nem dilettánsok, nem a probléma át­menő vendégei beszélnek tehát, hanem hivatalos megállapítás, hogy Budapest a lakásviszonyok terén igen rossz helyzetben van. Ez a régi, nem eléggé megoldott kérdés olyan makacsul terpesz­kedik e milliós világváros nya­kán, olyan régen és olyan nagy kitartással, hogy nem új jelen­ségről teszünk szót, amikor a lakáshiányról, jobban mondva, a lakásínségről beszélünk. Mennyi újságcikk, mennyi közgyűlési szó­noklat és parlamenti interpellá­ció hangzott már el ebben a kér­désben! Tárgyilagosan tegyük hozzá, mennyi erőkifejtést is lát­tunk már idők során, hogy ez a nagy problémánk megoldódjék és mégis, ismételjük, mégis itt van: leromlottabban, sürgetőbben, kö­vetelőbben, mint bármikor. Részünkről már azt a kérdést is eléggé megtárgyaltuk, amit a pol­gármester vetett föl, hogy ennek a nagy problémánknak a megoldá­sára nem elegendő egyetlen közü­letnek a teljesítőképessége. Föl­vetettük és rámutattunk, hogy a főváros és a magánvállalkozás mellett az államnak, a kormány­nak is jelentős részt kell vállalnia ennek a kérdésnek az elintézésé­ben. Hiszen ez a kérdés mindkét közületnek az ajtaján türelmetle­nül és sürgetően dörömböl, e kö­zületek között a legnagyobb és a legteljesítőképesebb: az állam aj­taján is. Nem fogadható el az el­lenvetés, hogy nemcsak lakás-­ ínség van, hanem nyersanyag­hiány is: ínség az építőanyagok­ban. Az építkezéshez szükséges anyag valóban kevés. Ha azonban a kormány akarja, nem kevés­­." lesz elegendő, lesz annyi, amennyi szükséges. Ezen a soron a legala­posabban el tudjuk látni ön­magunkat. Ezen a soron nem ve­tődhetnek föl valutáris kérdések, sem a szállítási nehézségek problé­mái. A fővárosi Statisztikai Hivatal jelentése Budapest lakásviszonyai­ról olyan kiáltó szó, amelyet meg kell hallani. De nemcsak a lakás­hivatal kiált, hanem kér, követel, sürget az­ építőipari munkanélkü­liség problémája is és sürget és követel nem utolsó sorban azok­nak az ezreknek a tömege, amely napról napra lakás után lohol — hiába! Az idő ugyan kevés, de nem elégtelen arra, hogy az el­következő tavaszra, az építkezés megkezdhetésének hónapjaira az állam,­­ a főváros és a magán­vállalkozás fölkészülhessen a la­kástermelés megindítására. Nagy, szociális probléma ez, amelynek megoldásával késlekedni nem le­het. A megoldás nagy erőkifejtést kíván, ámde az állam, amely most kezében tartja a gazdasági és szo­ciális kezdeményezés minden esz­közét és hatalmát, sokat tehet, nagyot lendíthet ezen a téren. Tegyen meg tehát mindent, amit tud. •­i Külpolitikai törvényjavaslatok a képviselőház előtt Csütörtökön délben tartotta ezévi első ülését a képviselőház. Tasnádi-Nagy András elnök 12 óra után 10 perccel nyitotta meg az ülést. A Ház örömét és szerencsekívánatait fejezte ki abból az alkalomból, hogy a kormányzónak unokája szü­letett. Jelentette, hogy Kallio volt finn államelnök elhunyta alkalmá­ból részvétét fejezte ki Finnország követe előtt. Ezután kegyeletes szavakkal emlékezett meg Huszár Mihály képviselő elhunytáról, majd jelentette, hogy a veszprémi vá­lasztókerület képviselőjévé Beöthy Dezsőt választották. Az elnöki bejelentések után Te­leki Pál miniszterelnök benyújtotta Magyarországnak a német-olasz­japán háromhatalmi egyezmény­hez történt csatlakozásáról szóló törvényjavaslatot, továbbá a ma­gyar-jugoszláv barátsági szerződés becikkelyezéséről szóló törvényja­vaslatot. Beterjesztette még a mi­niszterelnök az 1911. évi statisztikai munkatervről szóló jelentést és a legfelsőbb állami számszék jelenté­sét a hiteltúllépésekről és előirány­zat nélküli kiadásokról. A számszék jelentése szerint 1939 július 1-től 1940 június 30-ig a hitel­túllépések összege 29.3 millió, az elő­irányzat nélküli kiadásoké 54.4 millió pengő. A költségvetés tételeivel szem­ben mutatkozó kiadási többletek együt­tes összege tehát 83.7 millió pengő. Ebből 11 milliót ínségakciókra és elemi csapások által sújtott vidékek állami támogatására, 12,3 milliót szo­­ciális célokra, 48,1 milliót beruházá­sokra fordítottak. A képviselőház elhatározta ezután, hogy a legközelebbi ülést január 28-án, kedden délelőtt 10 órakor tartják. Napirenden szerepel a mi­niszterelnök által csütörtökön be­nyújtott két­­ külpolitikai vonatko­zású törvényjavaslat. Az ülés ezzel negyed egy után néhány perccel véget ért. JANUÁR 25-ÉN, SZOMBATON este pontosan 8 órai kezdettel tartja a JÓZSEFVÁROSI PÁRTSZERVEZET a Vasmunkás Szövetség székházában (VIII. kerület, Magdolna utca 5. szám alatt) nagyszabású J­ELMEZBÁLJÁT !••• Ii hm..«TMiii« »"•»•--•T^mPMMi Személyjegy 1.50 P, a helyszínen 1.80 P. Családjegy i P, a helyszínen 1.50 P. Jegyek kaphatók: a józsefvárosi párt­szervezetben (VIII, Német ucca 13), a Népszava-könyvkeres­kedésben (VII, Erzsébet körút 35), a Népszava kiadóhivata­lában (VIII, Conti ucca 1) és a vasmunkások székháza gond­nokánál (VIII, Magdolna u. 5). Jelmez nem kötelező! 3. oldal A belgrádi magyar követ est­ebédje a jugoszláv kormányzó tiszteletére. Belgrádból jelentik: Bakach-Bessenyey György belgrádi magyar követ és felesége szerdán estebédet adott Pál jugoszláv ré­gensherceg és Olga hercegnő tisz­teletére. Az estebéden a többi kö­zött jelein volt Toering grófnő, született­ Erzsébet görög királyi hercegnő, Cvetkovics jugoszláv miniszterelnök és felesége, Cincár­ Markovics külügyminiszter és fe­lesége, valamint több jugoszláv és magyar vezető személyiség.

Next