Népszava, 1942. május (70. évfolyam, 98–121. sz.)

1942-05-01 / 98. szám

1942 május 1, péntek­ NÉPSZAVA Rómában élesen cáfolják az állítólagos békepuhatolódzások­ról szóló angolszász híresztelést A nemzeti szocialista körzetvezetők intézik a német munka­erő elosztását. — Kötelező munkaszolgálat Norvégiában a mezőgazdasági munka elvégzésére A NÉMET MUNKAERŐ ELOSZ­TÁSÁT a nemzeti szocialista párt főtiszt­viselőinek feladatává tették. Berlini „N. S. T."-jelentés közli, hogy Sauckel főmegbízott lapunk­ban már körvonalazott rendeletében intézkedései végrehajtásával ki­zárólag a munkahivatalo­kat bízta meg. Sauckel kimondottan meg­követeli, hogy más hivatalok ebbe ne avatkozzanak bele. Az összes állami és pártszervezetek súrlódás­mentes együttműködése céljából a főmegbízott a német nemzeti szo­cialista párt körzetvezetőit nevezte ki meghatalmazottainak az egyes körzetekben. A körzetvezetőknek ez a megbizatása kapcsolatban áll a legutóbbi különböző állami és poli­tikai intézkedésekkel, amelyek a német nemzeti szocialista párt fő­tisztviselőire egyre nagyobb állami feladatot ruháztak. A birodalmi kormány most ki­adott rendelete, tekintettel a ke­mény tél következtében előállott károkra, amelyek szükségessé te­szik egyes mezőgazdasági területek újra bevetését, felfüggeszti a vasár­napi törvényes munkaszünetet és vasárnapra is engedélyezi a mun­kálatok elvégzését. Ugyanebből az okból felszólították a gazdákat, hogy május 2-án, szombaton is dol­gozzanak, annak ellenére, hogy a szokásos május elsejei nemzeti ün­nepnapot ebben az évben másodi­kára tették át. Göbbels miniszter — berlini jelentés szerint — rendele­tet adott ki, amely szerint az idei május elsején mellőzzék a házak fellobogózását. Az élelmiszerüzérkedés ellen hoz­tak új intézkedést Olaszországban. A „Pancio d'Italia" szerint ennek meggátlására megszigorították a büntetéseket. Róma utcáin falraga­szok ábrázolnak liszttel üzérkedő pékeket. Az olasz kormány egyéb­ként a fokozódó hazárdjáték ellen is szigorú intézkedéseket tett. A hazárdjátékot akkor is büntetik, ha magánlakásokban folyik. A BÉKETAPOGATÓDZÁSOK HÍ­RÉT CÁFOLJÁK Rómában. A „DNB" innen kelt távirata a követ­kezőket közli: Bizonyos angol és amerikai hír­szolgálati irodák olyan híreket terjesztettek, hogy állítólag olasz részről különbéke megkötésén fá­radoznak. E híreszteléseknél olyan mesterkedésekről van szó — álla­pítja meg a Stefani-iroda—, ame­lyek Angliának és Amerikának azt a szándékát igyekeznek el­leplezni, hogy mindenáron ilyen megoldásra jussanak. Az angol­szász hatalmaknak azonban tisz­tában kellene lenniök­ azzal — hangsúlyozza a Stefani-iroda —, hogy Olaszország szabad akara­tából lépett a háborúba és ma jobban, mint valaha, el van hatá­rozva arra, hogy a háborút addig folytatja, amíg teljes győzelmet nem arat a demokráciáknak a zsidósággal és a bolsevizmussal való szövetsége fölött. NORVÉGIÁBAN is intékedése­ket foganatosítottak a mezőgazda­sági munkálatok elvégzésének biz­tosítására. Oslói „N. S. T."-jelentés közli, hogy Quisling miniszterelnök törvényerejű rendeletet adott ki, amely szerint minden munkáltató — a munkaközvetítő igazgatóságá­nak kérésére — köteles munkásai­nak egyharmadát legalább három­heti időtartamra a mezőgazdaság rendelkezésre bocsátani. A­ mun­kaszolgálat nem lehet két hétnél kevesebb és a munkavállaló bele­egyezése nélkül nem haladhatja meg az öt hetet. A rendelkezések összefoglalásaként megállapítható hogy az ipari munkás rendszeres­ bérének kétharmadáért dolgozik majd a mezőgazdaságban. VICHY élelmiszergondjairól már többször írtunk. Távirati jelentés szól arról, hogy Nogues tábornok, marokkói helytartó repülőgépen Vichy­be érkezett, amit sokan nem­zetközi politikai vonatkozásban tar­tottak fontosnak. Most a „DNR" azt jelenti Vichyből, hogy a láto­gatásra Laval kormányelnök kez­deményezésére került sor. Laval Nogucs tábornokkal folytatott meg­beszélése arra szolgált, hogy meg­állapítsa, mennyi gabonát szállít­hat Marokkó a nyári hónapok vár­ható élelmezési nehézségeinek át­hidalása céljából. Hasonló ok­ból várják Vichybe a napokban Chatel algíri főkormányzó, vala­mint Estella tuniszi főkormányzó látogatását is. Párizsi „N. S. T."-jelentés közli: A „Moniteur" című lap vezércikk­ben követeli, hogy tisztítsák meg a közigazgatást a „megbízhatatlan és az ellenzéki" elemektől. Tűrhetet­len — írja hogy olyan emberek, akiknek Bétávi és a kormányelnök gondolatait kellene megvalósíta­niuk, továbbra is kötelességüket megszegve, gyűlölködő híresztelése­ket terjeszzenek és a kapott utasítá­sokkal ellenkező módon cseleked­jenek. Hivatalos francia hely közlése szerint a svájci kormány hozzá­járult ahhoz, hogy Pucheau volt francia belügyminisztert Francia­ország új berni nagykövetévé ne­vezzék ki. Pucheau nagykövet négy héten belül hivatalba lép. AZ USA ÉS FRANCIAORSZÁG viszonyáról tett említést Hull kül­ügyminiszter a legutóbbi sajtóérte­kezleten. Nyilatkozata igen szűk­szavú volt. A külügyminiszter azt mondta, hogy még mindig „a napi eseményektől és a figyelembe veendő változásoktól függ" az Egyesült Államok és Vichy viszo­nyának sorsa. Ez a kijelentés meg­erősíti azt a híradásunkat, hogy Washingtonban várakozó álláspon­tot foglalnak el a Laval-kormány hivatalba lépé­sének fejleményeivel szemben. Amint a brit hírszolgálat közli, King kanadai miniszterelnök be­jelentette, hogy Dupuyt, Kanada vichyi ügyvivőjét jelentéstételre visszarendelték Kanadába. A spanyol államfő rendreutasí­totta Calahorra püspökét egy pász­torlevele miatt — közli a „N. S. T." Madridból —, azzal, hogy a püspök pásztorlevelében megengedhetetlen módon foglalkozott világnézeti és kulturális kérdésekkel. Más jelentés szerint a püspök pásztorlevelében állást foglalt a nemzeti szocialista párt egyházpolitikájával szemben. Francais Pietri madridi francia nagykövet Spanyolországból s mivel Vichybe érkezett. Megérkezése után Pétain tábornagy kihallgatáson fo­gadta a nagykövetet. A megbeszé­lést összefüggésbe hozzák azokkal a hírekkel, amelyek szerint Pétain rövidesen találkozik Francóval. AZ ANGLIAI NÉMET BOMBÁ­ZÁSOKRÓL ír a „Börsenzeitung". A cikk kifejti, hogy a német lakó­helyek és a kultúra otthonai ellen indított angol légitámadásokért most Angliának nagy árat kell fizetnie. „A Bath, Norwich és a leg­utóbb York elleni megtorló táma­dások olyan súlyosak és hatásosak voltak, amint az megfelel a megtor­lás jellegének — írja a .B. Z.". — Amint a vezér legutóbbi birodalmi­gyűlési beszédében megjósolta, már­is hangos jajveszékelés kezdődött meg a felsorolt angol városokban okozott károk miatt... Még az olyan szeszgőzös bolond, mint Churchill, sem hiheti, hogy ezekkel a bombá­zásokkal hatással lehet a német hadvezetésre, vagy bolsevista bará­tainak tehermentesítésére valami második arcvonalfélét létesíthet." Az angol alsóház szerdai ülésén Davis képviselő kérdést intézett Sinclair repülésügyi miniszterhez, vájjon látta-e a lapokban megje­lent­ képeket, amelyek a Bath és Norwich ellen intézett német táma­dások okozta rombolásokat ábrázol­ják. Kérdezte, hogy a miniszter nem tehet-e semmit ilyen támadá­sok megakadályozására. Sinclair repülésügyi miniszter válaszában hangoztatta, hogy a brit légitámadások módszerében nem hoznak be semmiféle változást. Lübecket és Rostockot — mon­dotta — azért bombázták, mert igen jelentős utánpótlási kikötők a német keleti front számára. Most, hogy a keleti tenger jégmentes lett, ezeknek a kikötőiknek igen nagy a jelentősége és bombázásuk ilyen módon a Szovjet­ Unió segít­ségére történt. Anglia ezentúl is a­ német hadianyagtermelés megzava­rására törekszik. A Bath és Nor­wich bombázásához hasonló esetek meggátlására nincs más mód, mint a háború mielőbbi befejezése, úgy, ahogy azt az angolok kívánják. A légibombázásokkal kapcsolat­ban az angol kormány részéről még azt is közlik, hogy a németek Franciaországban 650 gőz­­ozdonyt rendeltek és ugyancsak ilyen nagy­mértékű mozdonymegrendelést tet­tek három csehországi gépgyár­ban is. Ezeket az adatokat az itt végrehajtott repülőtámadások iga­zolásául hozzák fel. Cripps az alsóház csütörtöki ülé­sén közölte, hogy a legközelebbi ülés titkos lesz, mert ezen nyilat­kozik majd az illetékes miniszter a repülőgéptermelésről. Belpolitikai vonatkozású az a londoni „OFI"-jelentés, amely arról számol be, hogy a Chester gróf­ságbeli Wallaseyben tartott, idő­közi választson George R­eakes független munkáspárti jelöltet vá­lasztották meg csaknem 6000 sza­vazattöbbséggel Penningtonnal, a kormánypárt jelöltjével szemben. Azonban a választásnak külpoliti­kai jelentősége is van. A független munkáspárti jelölt a Szovjet­ Unió hatásosabb megsegítését sürgette programbeszédeiben. A KANADAI KORMÁNY mi­niszterelnöke, Mackenzie King az általános katonai kötelezettség kér­désében végrehajtott népszavazás után kijelentette, hogy a lakosság elismerte szavazatával a háború előreláthatatlan fejlődését, amely a hadkötelezettség kérdésében ko­rábban elfoglalt álláspont revízió­ját teszi szükségessé. Mackenzie King kormánya ugyanis hivatalba­lépése alkalmával kötelezettséget vállalt arra nézve, hogy nem teszi általános kötelezettséggé a hadi­szolgálatot. A háború fejleményei következtében szükségesnek találta­ Kanada népének megkérdezését arra vonatkozóan, hogy eltérhet-e ettől az ígérettől és ha szükséges­nek találja, beterjesztheti-e az álta­lános védkötelezettségről szóló tör­vényjavaslatot a törvényhozás elé. A nagy érdeklődésre való tekintettel május 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor megismét­elil­k a MADÁCH SZÍNHÁZBAN ptcsehelyáras szórakoztató előadás­unkat. Színre kerül MARCEL ACHARD című vígjátéka 3 felvonásban Jegyek ára: 60 fillértől 3.20 pengőig Ruhatári díj személyenként: 20 fillér Figyelmeztetés! 12 éven aluli gyermeket a színházba hozni nem szabad! Jegyek kaphatók Kultúrpropaganda jegypénztárainknál: Népszava­könyvkereskedésben (VII. Erzsébet körút 35). tel.: 222-293 és a Népszava kiadóhivatalában (VIII. Conti ucca 4). telefon: 130-330, 331 és 332. A nagy érdeklődésre való tekintettel kívánatos a jegyekről jóelőre gondoskodni. '•r&'-i..•• • -w •-.•"..-• »•-VMA^W^r/»- v ^'^m^cm­:\ • † • • ~ ? •..". 3. oldal AZ USA ÁRELLENŐRZŐ BIZ­TOSA rendeletet adott ki az állal

Next