Népszava, 1942. május (70. évfolyam, 98–121. sz.)

1942-05-06 / 101. szám

1942 május 6. szerda NÉPSZAVA Petőfi Sándor kiskunsági bukásának új és hiteles története Írta: HEGYALJAI PÉTER Az utolsó éjszaka... Ezt a levelet Bankos Károly írá­sai közül másolta Hentaller! Petőfi pedig végigolvasva a szabadszállási magisztrátus aláírásával hitelesí­tett írást, azon­ prim­tumban meg­merte Bankost, hogy fogasson be, ő lóhalálban Szabadszállásra hajt. Este érkezett oda és Rozsnyay Mi­hály házához tartott. A gazda meg az asszonya ájuldoztak ijedtükben. ..Az Istenért, jelölt úr — kiáltoz­ták kétségbeesve —, menjen­ innen, m­ert menten agyonverik. Délután­tól éjfélig ingerelték a népet, ha­tározattá lett, ha Petőfi bejön, félre verik a harangokat." Petőfi némán állotta a szóözönt, de Petőfi­né félbeszakította a háziakat: — Egy tapollatnyit sem me­gyünk. Ha agyon akarnak verni, jól van, verjenek agyon, hanem azt ne mondhassa senki, hogy te, Pe­tőfi, Sándor, meghátráltál! Petőfiék maradtak. A költő föl­ment a városházára, ahol a nemes tanác­s tagjai, Nagy Károly bará­tai, m­ind együtt voltak. Egyedül a főjegyző volt Petőfi embere. Ez el­mondá, hogy nyílt gyűléseken nap­hosszat rágalmazták, becstelent­ü­l: Petőfit. Ez volt az utolsó éjszaka a választás előtt. A Nagy Károly-pár­tiak muzsikaszóval járták be a vá­rost, mocskos szidalmakat szórva Petőfire, kiirtással fenyegetve min­denkit, aki a ,,csavargó rimfaragó" mellé mer állni. „A végsőre vete­medtek” — írja Petőfi —­, „borral és pálinkával vették el a szegény, szó­rakozásraméltó nép eszét". A „vi­rittyölés" — a Kiskunságban a korhelykedés neve — kivilágos-ki­virradtig tartott. Dülöngöző ré­szegek sorfala között indul a költő a választás reggelén a városházára, hogy ott fogadja a többi községek választóit. Már a kapuban holt­részeg, dühös falka kapja körül, a szabadszállási kortesek, Tót Péterek, Pete Lukácsok, Tarnóczyiak neki­rohannak és száz és száz betanított torok ordítja: — Hazaáruló! Akasztófára való spion!Szaggasd szét! Üsd agyon! Petőfi keresztülvágja magát és bejut a városház kapuja alá. — Hol a bíró? — kérdi. — Én vagyok. Mit akar? — szólal meg egy részesgségtől megüvegese­dett szemű ember. Petőfi galléron ra­gadja és viszi fel az emeletre a Vá­lasztási bizottság helyiségébe. En­nek elnöke, elcsapott jegyző, rátá­mad a költőre: — Ha a nép agyon nem veri, én lövöm agyon! Takarodjék a város­ból! Petőfi ellöki magától a válasz­tási elnököt, aki részegen tovább fenyegetőzik. — Gyönyörű — mondja a költő —, így értelmezitek a szabadságot? Így gyalázzátok meg saját városo­tokat, melynek neve Szabadszállás? A tanácstagok, a választási bizott­ság közrekapja Magyarország leg­nagyobb költőjét és tolják kifelé a szobából. Az udvaron a bíró kaszás és vasvillás nemzetőröket parancsol elő akik négyszöget vonna­,­, Petőfi köré és így kísérik ki az úgyneve­zett „tolvajúton" a városból. — Csak az hiányzott, hogy a ke­zemet hátra nem kötötték... — ír­ia később korának legnagyobb költője. A határon szekér várja, azon hit­vese és holmija. Hosszabb ideig tartó kocsizás után látja Petőfi, h­ogy a megyei úton hosszú kocsi­sorban vonulnak fel szentmiklósi és lacházi választói az ő zászlóival Szabadszállás felé. A kupak tan­ács­­kilopta a Szabadszállásról és úgy toloncolta el, hogy híveivel ne ta­lálkozh­assék. Amikor ugyanis Szentmiklósról Bankos Károly, Do-Tozsmáról Bakk István, Lacházá-Tól és Fülöpszállásról a Szentpé­teryek vezetése alatt Petőfi több mint 1000 lelkes szavazója megérke­zett. Szabadszállás alá, akkor már elterjedt az álhír, hogy Petőfi meg­szökött, a jelöltségtől visszalépett és őket cserbenhagyta. Leverten oszladoztak szét a petőfisták, meg sem várták a szavazás megkezdé­sét. Hentallernek a Bankosok. Bakk bíró és két Szentpétery szóról szóra így mondta jegyzőkönyvbe a vá­lasztás napjának a történetét: — _ Szabadszállás. Nagy Károly pártja őrjöngött. Fegyverrel ke­zükben rohantak a város egyik vé­gétől a másikig. Sárral dobálták, akit Petőfi-pártinak tartottak. Ban­kos és elvbarátai a városházán a bíróra támadnak: — Mi történt Petőfivel? — kérdik indulatosan. A bíró pálinkát le­hellve motyogja: — Ne tessék olyan nagyon meg­indulni! Ez a Petőfi egy olyan se­honnai ember, redemptiója sincs, mégis követ akar lenni. Megkapta, amit keresett, kiseprűzték! A szentmiklósiak rendben haza­tértek és Bankos házánál találták Petőfit és Júliát. Elmondták, hogy a bösztöri csárdánál csapravert hordók várták a Szabadszállásra vonuló Petőfi-választókat, Nagy Károly kortesei pálinkén- meg bo­rosvedrekkel kínálták a népet, de senki egy kortyot sem fogadott el. „Pirulni fogtok !" Petőfi Pestre érve elkeseredett nyilatkozatot tett közzé. ..Sohasem ostromolta szemtele­nebből a­­becsületességet és igazsá­got a gazemberéig, mint ez esetben! Amikor már minden rágalomból ki­fogytak, azzal kezdtek becstelen­í­teni, hogy én olyan ember vagyok, kit Pestről kitiltottak, kinek meg­buktatását, bezáratását, agyonveré­sét jószívvel fogja, verni a minisz­térium és az egész nemzet, s hogy ezen gyalázatosságok által sem hit­ték biztosnak győzedelmüket, az utolsó éjjel leitatták a népet és a részeg tömeggel erőszakosan buk­tattak meg. Kik ellenem lázították a népet, örökké azt beszélték, hogy én lázítottam, én vagyok a lázító... Hah! Ha lázítottam volna, azóta a szentmiklósi és szabadszállási ka­patosok csontjai szétszórva hever­nének, rajtuk kutyák rágódnának. Ti néhány becsületes, kapatos em­berek, kik a magatok veszélyezteté­sével pártom­on, s így a nép párt­ján voltatok, felírtam neveiteket, s nem fogom elfeledni, de felírtam a ti neveiteket is, ti nemtudommicso­dák, kik ellenségeim, s így a nép ellenségei voltatok. És ennek m­a kellett történnie, hogy emreni, mint spiont, mint hazaárulót agyon akart verni a magyar nép, ma, jú­nius 15-én... Ma három hónapja, hogy március 16-e volt, midőn első valók azok közt, kik a magyar nép szabadságáért szót emeltek. ."ikra­szálltak. De én azért item a népet kárhoztatom, hanem ámít­óit, félre­vezetőit, kiket egykor törvény és Isten egyaránt meglakol­tat... A nép előttem szent, mert gyenge, mint a gyermek. Dicsértessék a nép neve most és mindörökké!" A költő lelkén és kedélyén soha be nem hegedő sebet ejtett a meg­alázó választási kaland és a seb egy­re üszkösödött. Nem tud bele­törődni bukásába. Proklamációt nyomat ki ..A szabadszállási nép­hez!" és leküldi a kerületbe. E fel­hívásnak prófétai passzusai vannak. „Ha még át nem láttátok, majd át fogjátok látni, hogy vétkeztetek, nagyot vétkeztetek ellenem és ma­gatok ellen és akkor pirulni fogtol­, szégyenelni fonjátok magatokat és sokért nem adnátok, ha­ nem tör­tént volna meg az, ami megtörtént. Az egész magyar nemzet ujjal fog rátok mutatni, hogy ti vagytok azok, akik engemet kikergettetek városotokból és nektek az az ujjal­mutat,ás jobban fáj majd a pofon­csapásnál" Majd egy másik passzus. ..Első felindulásomban azt hatá­roztam, hogy törvény elébe állítom becsületem megsértőit, de most már­máskép gondolkozom ... azzal csak magamat szennyezném be, ha egy sorompó elébe állnék olyan piszok fajjal, mint azok. Ez csak annyi volna, mintha a hold bepörölné azokat a kutyákat, amelyek ölet megugatják. Hadd ugassanak, a holdnak az nem árt. Nincs Magyar­országon egyetlenegy becsületes ember, ki az én becsületemben ké­telkednék, s ennél többel az Isten törvényszéke előtt sem nyerhetnek." Biztosítja választóit, hogy a vá­lasztást meg fogja semmisíteni az országgyűlés. ..Nagy Károly ura­mat pedig ébrúdon fogják kidobni a követek közül". Felszólítja pol­gártársait, hogy készüljenek az új választásra, amely egy hónap múlva bizonyosan meglesz. Petíciót visznek Deák Ferenchez Csalatkozott azonban, midőn jú­nius végén oly bizonyosra vette, hogy Szabadszálláson új választás lesz. Igaz, hogy a kunszentmiklósi polgárság hét tagból álló deputá­ciót küldött Deák Ferenc igazság­ü­­gyminiszterhez, de viszont Nagy Károlyék az egész Kunságban elhí­resztelték, hogy Petőfit is, a kül­döttséget is elcsukatta a miniszter, nem is Deák Ferenchez vezette Pe­tőfi a deputációt, hanem valami korhely színészhez, mert az igaz­i."­gügyminiszter olyan ,.ország­futó sehonnaival", mint Petőfi Sándor, szóba sem áll. Petőfi kegyetlenül szenved a Pestre is szivárgó szabadszállási rágalomhadjárat miatt és újabb nyilatkozatban felel ádáz ellensé­­geinek. A nyilatkozat e sorokkal végződik: „Meghagyom nekik, hogy szűnjenek meg irányomban gyalá­zatoskodni. Eddig csak megvetése­met bírták, óvakodjanak, hogy gyü­lölségemet ne keltsék fel, mert akkor, Istenemre (bármily vastag a­­bőrük, kivált pofáikon), meg fogom őket nyúzni, mint Apollo Marsiast. Panp Ferenc, kunszentmiklósi birtokos, a deputáció egyik tagja, 1883 karácsony havában így mondta el Hentaller Lajosnak a küldött­ség­ járást Deák Ferenchez: , „Heten vittük fel Deák Ferenc­hez a választás megsemmisítését kérvényező petíciót, meg voltunk valamennyien arról győződve, hogy a választást nullifikálják. Petőfi személyesen vezetett minket Deák­hoz. Petőfi vékony, gyenge alkatú volt, s mélyen fekvő, átható szemek­kel bírt. Vele éppen ellenkező kül­seje volt Deáknak: eres, szívós alak, magas homlokkal, elmerengő, mé­lázó, tiszta szemekkel. Amint Deák a költőt meglátta, felkelt székéről, s hozzásietett. — Isten hozta Önt, tisztelt Bará­tom! Mi .jó újság a délibábos ma­gyar Alföldön? Petőfi rekedt hangon beszélte el Deáknak a Szabadszálláson történ­teket. Ő kérte, orvosolja a brutalitás és elvadultsárír által ütött sebeket. Deák átvette a kérvényt, kijelen­tette azonban, hogy a törvénytelen választás megvizsgálására, csakis az arra illetékes fórum, a képviselő­ház küldhet ki bizottságot. A mi­niszter mindnyájunkat megnyerő szívélyességgel magyarázta Petőfi­nek a törvényes eljárás időrendjét és lefolyását. Kérdezte a költőt, hogy részt vesz-e a sajtóügyi vá­lasztmány munkájában. Petőfi ösz­­szeráncolta a homlokát, kezével le­gyintet­t: — Töröltek a listából. A nemzet­őrségből is. Deal­ maga elé dörmögött, de nem­ értettük a szavát. Majd kisvártatva, mintha más irányt akarna adni a­beszélgetésnek, megkérdezte Pető­fit, hogy „Búcsú a Kiskunságtól" című költeményét mostanában írta-e, vagy már régebben? Petőfi, aki egyszerre nagyon kedvetlen lett, szűkszavú választ ad: „Amikor hazakerültem..." Deák, nyilván, hogy felrázza­sultságából, az ő férfias, dunántúli mély h­angján recitálni kezdte: Itt vagyok megint a negyvárosi élet örökös zajában,­­,­ile képzeletem most is odalenn az Alföld rónáján van. Testi szemeimet Behunyom és lelkem szemeivel nézek, S előttem lebegnek szépen, gyönyörűn sz Alföldi vidékek. (Folytatása következik) A kolozsvári pártszervezet május 7-re tervezett less&f Att&tn £BnlEfce$tre közbejött akadályok miatt p|Hf||­£IttH A legközelebb tartandó estre az eladott jegyek érvényesek n wwwi rjMwwn www mm w­won Mwonwm mm t 5. oldal Antal nemzetvédelmi propagandaminiszter Szent Lászlóról A nagyváradi Szigligeti Színház­ban tartott Szent László-a­m­­i­lyen Antal István nemzet­védelmi propagandaminiszter beszédet mon­dott. Szólt a nagyváradi Szent László-kultuszról és méltatta Szent László történelmi szerepét. Azt f­ej­tegette, h­ogy tudatossá vált Szent Lászlóban a magyarság örök euró­pai szerepe, amit Antal miniszter így fogalmazott meg: ..a nyugat felé független szabad keresztén­y birodalom, amely a maga hatalmas, erkölcsi és anyagi erőivel kelet felé magasra tartja Krisztus ke­resztjét és saját testével védelmezi e kereszt mennyei sugaraival be­aranyozott keresztény a krílt'IMF és európai életformát". A következőkben arról beszélt a miniszter, hogy a magyar nemzet igazán boldog csak akkor volt és igazán boldog a jövőben is csak akkor lehet, ha saját testéből és véréből való kéz tartja a gyeplőket. Kijelentette, hogy bölcseséggel, eréllyel és az elhivatottság tudatá­val meg kell teremteni az összes magyar erők összhangját. Teljes tisztaságaiban kell fenntartani, sőt ,még magasabbra kell fejleszteni ma is a katonai lelkületet. — mon­dotta. Rámutatott, hogy a háború győzelmes befejezése és az azt követő európai rendezés továbbra is igényli az összes nemzeti erőket. Az áldozatos szellem fenntartása nemcsak katonai, de polgári vona­lon is új és nagy kötelességek elé állít bennünket —­folytatta. — Elő kell készítenünk az ország életét a ránk váró nagy feladatokra, újjá kell szervezni népünk belső erőit. Ennek előfeltétele egyrészt az, hogy a magyarság csak magyar élet-­­formát élhet, másrészt pedig az osztó keresztényi igazságosság tár­sadalmi elvének megvalósítása. — Egy piaci árus hirtelen halála. Csete Andorné testvérével, Harmati Jó­zsef piaci árussal a Grassalkovich­ uccá­ban levő lakásukról kézikocsival a nagyvásártelepre indult. Harmati Jó­zsef útközben hirtelen rosszul lett, az asszony feltette őt a kézikocsira és hazavitte a lakásukra. A piaci árus ott eszméletét vesztette és mire a mentők megérkeztek, már meg is halt. Halálá­nak okát a boncolás állapítja majd meg. • Az erős dohányzás következményei P 1.—­ Az érelmeszesedés természetes gyógyítása P 1.50. (X) — Délvidéki nemzetvédelmi kitünteté­sek. Újvidéken vasárnap délelőtt nagy ünnepség keretében osztották ki 160 dél­vidéki kitüntetettnek a nemzetvédelmi keresztet. Az ünnepséget vitéz fra,Sor Ferenc vezérőrnagy nyitotta meg, majd vitéz Magasítóin László vezérőrnagy mondott ünnepi beszédet. A kitüntetettek ezután fogadalmat tettek, majd epren­ként átvették a kitüntetést.

Next