Népszava, 1942. december (70. évfolyam, 272–295. sz.)

1942-12-31 / 295. szám

8. oldal ÁR • PROFIT ESS Új rendeletek a közellátás területén 1. A hús és a húskészítmények forgalmának szabályozása A közellátásügyi miniszternek most kiadott (114.070—1942. K. M. számú, a hivatalos lap szerdai számában meg­jelent és január 1-én hatálybalépő) ren­delete szabályozza a hús és húskészít­mények forgalmát. A fontos rendeletet az alábbi bőséges kivonattal ismer­tetjük: A írásjegyről szól a rendelet első szakasza, amely megállapítja, hogy a közélelmezés Nagy-Budapestjén, teh­át a fővárosban, továbbá Budafok, Kispest, Pest­szent­lő­rinc, Pestszenterzsébet, Rákospalota és Újpest megyei városok, továbbá Albert­falva, Békásmegyer, Budatétény, Cin­kota, Csepel, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom, Soroksár és Vecsés községek területén sertés-, malac-, marha-, bivaly-, borjú-, bivalyborjú-, juh-, bárány- és lóhúst, valamint ezek készítményeit — bele­értve a konzervet is — fogyasztók ré­szére csak hatósági jegy (húsjegy) elle­nében szabad forgalomba hozni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a felsorolt állatok belsőségeire (nyelv, tüdő, szív, vese, máj, velő, mirigy, pacal, vér, csont) és ezek készítményeire (burka, disznó­sajt stb.). A felsorolt városokban és községekben friss vagy tartósított állapotban a hűtő­házakban elhelyezett húsfélék készleteit, úgyszintén a továbbeladás céljából bár­hol raktározott,­­illetve tárolt sms-konzervkészleteket a rendelet kihirde­tése napjától, december 30-tól zár alá helyezettnek kell tekinteni és azokat tulajdonosaik tartoznak három napon belül a főváros polgármesterének mennyiségi és minőségi megjelöléssel írásban, ajánlott levélben bejelenteni. A zár alá helyezett készleteket felhasz­nálni (feldolgozni), forgalomba hozni, a már elidegenítettet kiszolgáltatni, vagy azzal bármely más módon rendelkezni csak a főváros polgármesterének a köz­ellátásügyi miniszter előzetes felhatal­mazása alapján kiadott engedélye, illetve utasítása szerint lehet. Húsjegyet csak az első életévüket be­töltött személyek kapnak, a nehéz testi munkások részére hús­pótjegyet is kell kiszolgáltatni. A húsjegyre a közellátásügyi miniszter előzetes felhatalmazása alapján Buda­pest polgármestere részéről megállapí­tandó fejadagot az egyes szelvényeken feltüntetett időszakokban lehet igényelni. Hús- (húsos-) konzervet csak a római számmal ellátott „különhús"-szelvényekre ugyancsak a közellátásügyi miniszter előzetes felhatalmazása alapján Budapest polgármestere részéről esetenként meg­állapítandó módozatok szerint lehet igényelni. A húsféléknek a húsiparosok között leendő szétosztásáról a főváros polgár­mestere gondoskodik a közellátásügyi miniszternek esetenként adott előzetes felhatalmazása alapján és ellenőrzése mellett. A rendelet ezután a kijelölt hús­iparosoknak a húsjegyekkel kapcsolatos feladatáról intézkedik, majd kimondja, hogy a vendéglátóipari üzemekben a fogyasztó köteles húsjegyszelvényt át­adni; az étlapon fel kell tüntetni, hogy mely húsfélék kiszolgáltatása ellenében kell a fogyasztónak átadni hús­szelvényt. A vendéglők, kávéházak, kávémérések, penziók, kifőzések, kocs­mák és egyéb vendéglátóipari üzemek, nevelőintézetek, tiszti és altiszti étke­zők, továbbá egyes vállalatok, üzemek, gyárak, intézetek és intézmények részé­ről fenntartott étkezők kezdő ellátmá­nyáról, valamint kórházak, klinikák, gyógyintézetek, gyermek- és egészség­védelmi, úgyszintén betegellátási célo­kat szolgáló gyermeknevelő intézetek húsellátásáról — az ápolószemélyzet és a betegek kísérőinek kivételével — a közellátásügyi miniszter rendelkezései­nek megfelelően Budapest polgár­mestere gondoskodik. A felsorolt városok és községek terüle­tére érkező külföldi, valamint olyan te­rületről érkező belföldi utasok, ahol húsjegyet nem adnak ki és akik szállo­dákban vagy penziókban szállnak meg, a szálloda igazgatója útján juthatnak írásjegyhez. Az olyan utasok, akik egy hétnél hosszabb időre magán­háztartásban szállnak meg, kellő igazolás mellett Budapest polgármesterétől a háztartás feje révén igényelhetnek húsjegyet. Egy hétnél rövidebb tartózkodás esetében a magánháztartásokban megszállóknak nincs igényük húsjegyre. Kimondja még a rendelet, hogy a fel­sorolt városokba és községekbe húsfélét akár nyers, akár tartósított állapotban csak szállítási igazolvánnyal szabad szállítani vagy szállíttatni. A szállítási igazolványt a feladás helye szerint­ illetékes községi elöljáróság (polgármester) állítja ki. A szállítási igazolványt csak abban az esetben sza­bad kiállítani, ha a kérelmező igazolja, hogy a szállítandó húsfélék saját vágás­ból­ származnak, illetve, hogy a szállítás viszonteladói céljára történik. Ez a ren­delkezés nem vonatkozik a­ Magyar Állat és Állati Termékek Kiviteli Szö­vetkezete részére bármilyen mennyiség­ben feladott hússzállítmányokra, to­vábbá az öt­ kilogrammot meg nem ha­ladó húsfélének kézipoggyászban való szállítására. 2. A liszt legmagasabb ára A közellátásügyi miniszter újra meg­állapította a búza- és rozseknemények és malmi melléktermékek legmagasabb malmi, nagykereskedői és fogyasztói árát. A rendelet (száma: 171­0/1912. K. M.) értelmében január 1-től kezdve a fogyasztói árak az ország egész terüle­tén nem haladhatják meg a következő árakat: búzadaránál kilogrammonként 86, 0-ás liszteknél 82, egységes búzaliszt­nél 12, egységes rozslisztnél 12, Graham­lisztnél 52 fillért. 3. A búza kiőrlési aránya A közellátásügyi miniszter a búza ki­őrlési arányáról rendeletet adott­ ki, amely január 1-én lép hatályba. A ren­delet értelmében a kereskedelmi, vegyes-és vámőrléssel foglalkozó malom a ko­rábbi rendeletben megállapított 90%-os kiőrlés mellett búzából 26% finomlisztet (búzadarát és 0-ás lisztet) és 64% „egy­séges'' kenyérlisztet köteles előállítani. 4. A rizs ára A közellátásügyi­ miniszter megálla­pította az Olaszországból behozott ja­pán és Karolin-rizs, valamint a belföldi termésű rizs hántolási termékeinek árát. A rendelet értelmében az említett rizsfajta legmagasabb fogyasztói ára Budapest, Budafok, Kispest, Pestszent­erzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Újpest, Békés, Csepel, Pestm Mro­ly, Rákosszentmihály és Sashalom terüle­tén kg-ként 191 fillér, egyebütt a Buda­pesttől számított távolság szériát 196— 201 fillér. 5. A petróleum ára A közellátásügyi miniszter a világító­­kőolaj legmagasabb fogyasztói árát az ország egész területén egységesen literenként 56 fillérben állapította meg január 1-től kezdve. (A nagykereskedői ár 100 kg-ként 58.70 pengő, 100 literen­ként, 48.10 pengő.) ter rendeletét a rádióvevőkészülékek f­orgalombahoza­talára vonatkozó rendel­kezések módosítása tárgyában. (Szerdai lapunkban bőséges kivonattal ismertet­tük.) 4. A közellátásügyi miniszter ren­deletét a hús és húskészítmények for­galmának szabályozásáról. 5. A köz­ellátásügyi miniszter rendeletét a búza kiőrlési arányának módosításáról. 6. A közellátásügyi miniszter rendeletét a petróleum árának megállapításáról. 7. A közellátásügyi miniszter rendeletét, a rizs áráról. 8. A közellátásügyi minisz­ter rendeletét a búza- és rozsőrlemények és malmi melléktermékek legmagasabb áráról. 9. A pénzügyminiszter rendeletét a hitelintézeteknek engedélyezhető ka­mathozzá,járulás tárgyában. (A kö­­ellá­tásra vonatkozó rendeleteket összefog­laló cikkünkben ismertetjük.) A mezőgazdasági termények ipari fel­dolgozása. A kormány rendeletet adott ki, amelyben kimondja, hogy babot, borsót, lencsét, mákot, őszi (mezei) borsót és tavaszbü­kkönymagot csak a közellá­tásügyi miniszternek a földművelésügyi és az iparügyi miniszterrel, hajdinát, kölest, lóbabot, cirokmagot, muhar­magot, csillagfürtmagot és szárított cu­korrépát (édesszeletet) pedig ezenkívül a pénzügyminiszterrel is egyetértve megadott engedélyével szabad ipari úton feldolgozni. Ez a rendelkezés nem, vonatkozik a borsó, hajdina, köles­ és cirokmag hántolására. Az engedélyt kérő beadványt a közellátásügyi hiva­talhoz (Budapest V. Széchenyi rakpart 6) kell benyújtani. Szlovák-magyar boregyezmény. A szlovák és a magyar illetékes szak­férfiak több tanácskozást folytattak Pozsonyban a magyar bor eredetének biztosítása érdekében. A tárgyalások a következő eredménnyel jártak: A gaz­dasági minisztérium 15 napon belül az egyezmény aláírása után, ami most tör­tént meg, át f­ogja nyújtani a magyar külkereskedelmi hivatal pozsonyi ki­rendeltségének az engedélyezett bor­importcégek jegyzékét. Ezek az import­cégek ezután a magyar külkereske­delmi hivatal pozsonyi kirendeltségé­vel közölni fogják, hogy mekkora mennyiségben ,milyen magyar borfajtá­kat importálnak keverési célokra, és mennyi olyan magyar bort hoznak be Szlovákiába, amely palackokban kerül forgalomba. ^ \ 6. Közellátásügyi szakértők alkalmazása A kormány rendeletet adott ki, amely szerint a közellátásügyi miniszter a köz­ellátásügyi igazgatás körében üzem­gazdasági, műszaki és hasonló, egyéb szempontból szükséges szakvélemény nyilvánítására, valamint az evégből szükséges vizsgálatok teljesítésére ál­landó közellátásügyi szakértőket alkal­mazhat. A rendelettel kapcsolatba­n a közellátásügyi miniszter külön rendele­tet adott ki, amely a szakértők alkalma­zását, működését és díjazását szabá­lyozza. BELFÖLDI GAZDASÁGI HÍREK Tőzsdék, piacok. A budapesti érték­tőzsdén szerdán számos részvény ár­folyama javult. A nagyvásártelepen, a vásárcsarnokokban és a piacokon lanyha volt a forgalom. Rendeletek: „Budapesti Közlöny" szerdai (december 30., 295.) száma a kö­vetkező gazdasági természetű rendelete­ket közli: 1. A kormány rendeletét a közellátásügyi igazgatás körében ál­landó szakértők alkalmazásáról és a közellátásügyi miniszter erre vonatkozó rendeletét. 2. A minisztérium rendeletét egyes mezőgazdasági termények ipari feldolgozásának szabályozásáról. 3. A kereskedelem- és közlekedésügyi minisz­ NÉPSZAVA 1942 december SS, csütörtak KÜLFÖLDI GAZDASÁGI HÍREK ROMA. Római székhellyel olasz-bolgár balkáni szállító társaság, alakult 40 millió leva alaptőkével. POZSONY. A szlovák-svájci kereskedelmi tárgyalások, amelyeket december 13-tóól folytattak Pozsonyban a következő fél év árukontingenseinek megállapítása érdeké­ben, egyezmény aláírásával fejeződtek be. A megállapodás értelmében a Szlovákia és Svájc közötti árucsere a jövő év első felé­ben nagyjában változatlan marad és meg­­tartja a háromszázmillió korona értéknek megfelelő keretét. SZÓFIA: A bolgár mezőgazdasági kama­rák sztarazagorai közgyűlésén a többi kö­zött azt a javaslatot terjesztették elő, hogy tegyék kötelezővé a holt instrukció közös használatát, segítsék meg anyagilag a tej­termelés csökkenése folytán pénzügyi nehézségekbe jutott tejtermelő szövetkeze­teket és tegyék kötelezővé a kecske- és a báránybőr beszolgáltatását. LONDON. (Lisszabonon át — Stefani.) A brit szénbányavállalatok északi körzeti összejövetelén bejelentették, hogy a kor­mány megvásárolta a nottinghami és clif­toni szénbányák részvényeit és így az an­gol állam ezúttal először vált tulajdono­sává nagyipari vállalatnak. A részvénye­ket a tüzelőszer­vigyi minisztérium vásá­rolta meg a pénzügyminisztériummal egyetértésben. A vásárlás célja, hogy a minisztérium hatásosan és tökéletesen el­lenőrizhesse és irányíthassa a bányákat. WASHINGTON. (Lisszabonon át. — Ste­fani.) 1939 júniusának és 190 szeptemberé­nek hónapjai között hivatalos megállapítás szerint az Egyesült Államokban a drágu­lási mutató 98%-ról 130%-ra emelkedett. BEIRUT. (Ankarán át. — Stefani.) Szí­riában ismét leszállították a cukor- és rizsadagokat. A BANKJEGYFORGALOM a Nemzeti Bank heti, december 23-i ki­kutatása sze­rint a december 15-i forgalommal szemben 45.2 millió pengővel emelkedett. A leszámí­tolt értékek összege a visszaváltott érté­kek összegét 11.3 millió pengővel haladta meg. Az érckészlet 1.1 millió pengővel emelkedett. A váltópénzkészlet 1.4 millió pengővel apadt. VALUTAÁRFOLYAMOK (aranypengőben): 10 szlovák korona 11.15—11.75, Mi­leu 1.95-2.05, 100 líra 17.40—17.98, 100 svájci frank 79.60—80.60, 100 svéd korona 81.70-SS.70. VÍZÁLLÁS. Mai dunai vízállások: Sehär­ding 210, Passau 30, Aschach 138, Struden 153, Krems 178, Bécs 164 (holnap 164), Pozsony —3, Komárom 144, Esztergom 135. Budapest, 75 (holnap 67), Paks­­34, Baja 38, Mohács 60, Bezdán 103, Gombos 135, Pa­lánka 124, Újvidék 104. — Mai tiszai víz­állások: Tekeháza —38, Tiszaújlai —134, Vásárosnamény —158, Tokaj —70, Tiszafüred —65, Szolnok —54, Csongrád —1121, Szeged —36, Zenta 8, Titel 102. — A Balaton Sió­foknál 49, a Velencei tó Agárdnál 109. ÉLELMISZERÁRAK. A főváros vásár­csarnokaiban és nyílt piacain szerdán a következő kicsinybeni árakat jegyezték: (Hústalan nap.) Sertésszalonna, zsibnan­való, bőrrel 314, bőr nélkül 334, háj 360, zsír 360, élő baromfi, tyúk 420, csirke 480, liba 500, kacsa 480, pulyka 460, gyöngytyúk 460, tisztított baromfi, tyúk béllel, bél nélkül 470—503, csirke 530—589, liba, sovány 510, kacsa, sovány 490, pulyka 470, gyöngytyúk 470, liba- és kacsamáj dekagrammja 12—18, liba- és kacsaméj­ 500—600, liba- és kacsa­hát 270—500, liba- és kacsacomb 480—52,1, aprólék 180, tojás: osztályozatlan 470, hűtő­házi 470, meszes 450, meszes, repedt 440; halak: ponty, élő, nagyság szerint 380—4£0, jegelt, nem élő 300—400, szárazfőzelék: lenc­fl 80—100, borsó, sárga, feles 72, zöld, feles 60, bab, fehér, aprószemü 74; zöldségfélék: burgonya, nyári rózsa 28, Güb­aba 27, őszi rózsa 26, Ella 23, Wolthmann 22- Krüger 21, vöröshagyma, makói 30—35, fokhagyma 78— 99, fejeskáposzta 29, kelkáposzta 36-38, savanyúkáposzta­­16, kalarábé­ .­ift—50, paraj 160—320, karfiol, tisztított 160—260, f­őzötök 70—130, sütőtök 36—63, petrezselyem 18—58, sárgarépa 25—33, gyümölcs, alroti, nemes faj 140—400, közönséges 100­00, körte 180— 364, dió, héjas 480- 600, citrom darabja 28— 40, gesztenye, hazai 200—600 fillér kg-ként. Új minisztérium Angliában (London, december 30. — „Bud. Tud.") Angliában új miniszteri ál­lást, létesítenek a város- és falu­fejlesztés céljára. Az új miniszté­rium feladatai közé tartozik a többi között az is, hogy kies vidéke­ket megóvjon ipari területté való kiépítéstől. Feladata továbbá az ipari vállalatok korszerű elvek sze­rint való rendezése, különös tekin­tettel a gyárakban a nappali vilá­gosságra. Ezenkívül a városok olyan rendezése, hogy lehetőleg sok parkot létesítsenek. Hójelentés A Meteorológiai Intézet, hivata­los hójelentése december 30-án: Budai hegyekben a Svábhegyen 8 cm; Mátrában a Kékesen 4 cm, a Galyatetőn hóbuckák vannak; a Salgótarjáni turistaháznál 7 cm; a kassakörnyéki hegyekben a Ban­kón 2, az Ottilia-menedékháznál 5, a Lajos-menedékháznál 6, Felső­tőkésen 5, a Kavecsányi-réten 4 cm; Kárpátalján nincs hó; Erdélyben, Csíkszeredám a Suta,­fenyőerdőnél 14, Sepsiszentgyörgyön 11 cm, Gyer­gyószentmiklóson 2 és Szovátán 6 cm. Támadás egy francia kórház ellen (Párizs, december 30. — Stefanie Öt fegyveres bandita megkísérelte, hogy kiszabadítsa egy társát, aki nemrég az alforti városház ellen intézett, támadás alkalmával meg­sebesült és kórházba került. Fegy­vert fogtak az ápolókra és megkö­tözték őiket, majd magukra öltötték az ápolókról lehúzott köpenyeket és el akarták hurcolni sebesült tár­sukat. A sebesült ember szobáját azonban fegyveres rendőr őrizte és meghiúsította tervüket. A táma­dóknak sikerült nyomtalanul el­tűnniök. ­ A csavargók című, szerdai lapunkban megjelent cikkünkkel kapcsolatban a kérdéses déli lap cikkírója közölte velünk, hogy nem volt szándéka a munkanélkülieket azonosítani a, munkakerülőkkel és cikke kizárólag a­ valóban notórius munkakerülők ellen irányult. Kész­séggel adunk helyet ennek a meg­állapításnak, annál is inkább, mert ez volt a mi szerdai cikkünkben kifejtett, állásfoglalásunk lényege is. Ebből következik, hogy­ cikkünk elvi szempontjaihoz sem hozzá­tenni valónk, se­m abból elvennni valónk nincs. KtSzlemény A Takarékpénztárak és Bankok Egye­­sülete kötelékébe tartozó budapesti pénzintézetek szombaton, 1913 január hó 2-án bankszünnapot tartanak s ennél­fogva összes pénztáraik zárva lesznek. E napon a Magyar Nemzeti Bank is teljes szünnapot tart. Az újév napja és vasárnap közé eső napot a budapesti pénzintézetek azért tették bankszün­nappá, hogy a háromnapos szünet fűtő­anyag- és villanyárammegtakarítást te­gyen lehetővé. (X)

Next