Népszava, 1943. március (71. évfolyam, 49–72. sz.)

1943-03-02 / 49. szám

4. oldal NÉPSZAVA 3943 március Tcerlot Német hadijelentés A német véderő főpa­rancsn­okság­a közli: Azok a támadások, amelyeket az el­lenség vasárnap is a tmbani hídfő arc­vonalai ellen intézett, a bolsevisták súlyos és véres veszteségei mellett összeomlottak. Novoroszijszk előtt a hadsereg tüzérsége találatokkal fel­nyújtott egy páncélosokkal megrakott hajót. A­ miusi arcvonalon az ellenség heves tüzérségi előkészítés után széles arcvonalon támadásra indult. A szov­jet csapatokat már a főharcvonalak előtt elhárító tűzzel szétvertük. Saját támadásunk Izjum térségében a vasár­napi nap folyamán továbbra is tért nyert. A támadó hadosztályok a Do­nért­g, majd a Donecon túlra vetették vissza a szívósan védekező ellenséget. Szétugrasztott és elvágott szovjet erő­k­et felmorzsoltunk, 23 páncélost szét­lőttünk és sok foglyot, valamint zsák­mányt ejtettünk. Harci és közelharci repülőgépek nagy kötelékei támadá­saikkal súlyos csapásokat mértek a visszavonuló hadoszlopokra­­ és zsúfolt szovjet erőket­­ támadtak. Charkov, Kurszk és Orel harci térségében, va­la­mint az Ilmen tótól délre súlyos har­cokban meghiúsult az ellenségnek sok támadása. Egyhelyütt a szovjet gépesí­tett csapatait bekerítettük és megsem­misítettük. A Ladoga tótól délre az el­lenség vasárnap egy keskeny előretolt köny­ökállás ellen egymásután 10 tá­madást intézett. Valamennyit vissza­vertük, súlyos veszteséget okozva az ellenségnek. Február 21-e és 28-a kö­zött a hadsereg kötelékei 1060 szovjet páncélost , elpusztítottak, zsákmányol­t fije vagy találatokkal mozdulatképte­lenné tettek. Német tengeri haderők ismételt harcbavetés során Novoro­szijszk előtt elpusztítottak egy tor­pedónaszádot, összesen 6500 tonnányi négy kereskedelmi hajót, valamint két petrithajót. A légihaderő elpusztította az ellenség két további szállítóhajóját. Az északtuniszi arcvonalon a német és olasz csapatok támadása további előrehaladást ért el. A hétfőre vir­radó éjszakán, az eddigi jelentések szerint, az algíri partok előtt légi­torpedóval eltaláltunk három nagy ellenséges szállítóhajót. Az egyik 7000 tonnás hajó megsemmisülése biztosra vehető. A Földközi tengeren a hadi­t­engerészet búvárnaszád-vadászrepülő­gépei elsüllyesztettek egy ellenséges tengeralattjárót. Angol repülőgépek katonailag hatástalan támadásokat intéztek a megszállt nyugati terület néhány helysége és az Atlanti óceán partján fekvő egyik támaszpont ellen. E támadásoknál, valamint a hétfőre virradó éjszakán Nyugat-Németország­ban szórványosan ledobott bombák következtében a lakosság körében veszteségek voltak. Öt ellenséges bom­bázót lelőttünk. A Nagy-Britannia, valamint az Északamerikai Egyesült Államok elleni harcban búvámnaszá­daink februárban­­ összesen 515.300 tonnányi 82 ellenséges kereskedelmi hajót süllyesztettek el, további 11 ha­jót pedig megtorpedóztak. Valószínű­n­ek kell tekinteni, hogy ezeknek egy része is elsüllyedt. Gyorsnaszádok el­süllyesztettek 6500 tonnányi három kereskedelmi hajót. A légihaderő ugyanez idő alatt elsüllyesztett 25.000 tonnányi öt kereskedelmi hajót, 11 ke­reskedelmi hajót pedig részben súlyo­san megrongált. Összesen tehát feb­ruár havában 576.000 tonnányi ellensé­ges kereskedelmi hajóteret pusztítod­tunk el. Azonkívül búvárnaszádaink elsüllyesztenek egy cirkálót, egy rom­bolót és három kísérő járművet. A hadi­tengerészet más egységei elpusztítot­tak három gyorsnaszádot, két előőrs­naszádot, egy rk­átásszálltóhajót és egy búvárna­szádot. Továbbá a légi­haderő elsüllyesztett egy búvárnaszá­dot, megrongált egy korvettet és egy kisebb hadihajót. Olasz hadijelentés Az olasz főhadiszállás 1010. számú közleménye: Tuniszban az északi szakaszon helyi jellegű harcok folytak, amelyek a tengely csapatok­­előnyére végződtek; a déli szakaszon megkísérelt ellensé­ges támadást tüzérségi, tűzzel meg­törtük. A tengely vadászgépei három angol repülőgépet pusztítottak el. Gabriele Casini parancsnok (Arezzo), Irtulio Cesare Graziani kapitány (Róma), Giuseppe Zucconi kapitány (Pola), Mario Spezzaferri kapitány (Torre Annunziata) és Michele Avalli hadnagy (Cuneo) vezetésével olasz torpedóvető repülőgépek köteléke Algírtól északkeletre erős kísérettel haladó nagyobb hajókaravánt táma­dott meg. Egy „Jervis"-mintájú tor­pedóromboló két torpedótalálat követ­keztében azonnnal elsüllyedt; elsüllyedt továbbá két összesen 17.000 tonnát ki­tevő gőzös, egy további torpedó­romboló és egy 7000 tonnás kereske­delmi hajó pedig súlyosan megron­gálódott. Olasz repülőgépek bombáz­tak Algír kikötőjében horgonyzó hajó­kat és heves robbanásokat okoztak. Ellenséges légikötelékek vasárnap bombákat dobtak le Cagliari és Pa­lerpio fölött és több középületet, vala­mint polgári lakóházat­­találtak el. Cagliariból eddig­­200 halottat és több száz sebesültet, Palermóból három halottat és nyolc, sebesültet jelentet­tek. Hat ellenséges repülőgépet sike­rült lelőni, hármat olasz-német lég­védelmi ütegek találtak el Palermo közelében, kettőt a Spartivento - fok magasságában olasz vadászgépek lőt­tek le légiharcban, egyet pedig német vadászgépek Szardíniától délre. A salernói Santa Maria Castellabate közelében egy tengerbe zuhant angol repülőgép legénységének három tag­ját mentették fel. A kiadóhivatal nyitva: reggel 3-4 óráin a pénztár csak reggel 9-3 óráig szombaton a kiadóhivatal reggel 9-2 óráig A Vajda János Társaságban két érdekes előadás hangzott el vasárnap délelőtt. Bár Solt Hugó mél­tatta a világviszonylatban is korszakos jelentőségű, de nálunk­ kellően nem méltányolt Pal­ágy­i Menyhért magyar filozófust, akinek felismerése legelsősor­ban a modern német filozófia érdeme, főleg Ludwig Klages, Ghereke, Xiénard, Uphues nyomán. De ma már tengeren­túl is mind nagyobb érdeklődéssel for­dulnak Palágyi tudományos teljesítmé­nyei felé. Kiemelik, hogy a modern rela­tivizmus elméletének szellemi atyja Pa­lágyi Menyhért, az 1901-ben megjelent klasszikus munkájával a tér és idő el­méletéről és ezzel hosszú évekkel meg­előzte Einstein és Minkowski ezirányú munkásságát. Utána Hont Ferenc a magyar színját­szás jövőjéről tartott előadást. Színját­szásunk fejlődésének útját a magyar színjátszás nemzeti hagyományainak továbbfejlesztésében jelölte meg. A ma­gyar színjátszás hagyománya arra kö­telez, hogy színházi kultúránk az öncélú szórakoztatás helyett a magyar társada­lom helyesen felismert érdekeit szolgálja a haladás jegyében. Ennek a magasabb törekvésű színjátszásnak vezérelve, a minőség céltudatos javítása és a minő­ségi értékek eljuttatása a legszélesebb néprétegekhez. legsürgősebben meg­oldandó feladatokul a következőket je­lölte meg: a parasztság, a munkásság és a szegénysorsú értelmiség tagjainak bevonása a színház táborába, a színhá­zak szervezeti megújulása, a Gylm­okta­tás reformja, végül a közönség nevelése. A­ nagy gr­áffiban megjelent, közönség mindkét előadást végig érdeklődéssel kísérte. A néppel a népért ! Föld, kenyér, szabadsági Az erdélyi kommunista per kolozsvári tárgyalása (Kolozsvár, március 1.) A kolozs­vári törvényszék ötös tanácsa Zalán Endre táblabíró elnöklésével tovább tárgyalta a kolozsvári igazságügyi palota épületében a kommunista szervezkedéssel vádolt erdélyi mun­kások perét. A kolozsvári főtárgyalás, amint erről már beszámoltunk, szerdán kezdődött és az első nap a személyi adatokat vették fel. A megidézett 192 vádlott közül 119-en jelentek m­eg a tárgyalá­son, tehát 72-en maradtak távol. A személyi adatok felvétele után a vádat képviselő Pincsek István ügyész indítványára a külön tanács kimondotta az ismeretlen helyen tartózkodó vádlottak lakhelyének hatósági megállapítását és ennek alapján idézik meg őket újra a fő­tárgyalásra, amennyiben elérhetők lesznek. A vádirat ismertetése több órát vett igénybe. A vádirat ismertetése után a 192 vádlott­as ügy első vádlottját, Már­ton Dóra kolozsvári gyári munkás­nőt hallgatta ki a bíróság.­­ A vádlottak kihallgatása tart. A pénz az uccán hever! Vannak keménykötésű legények, akik személyes tapasztalatok alapján nem hajlandók hitelt adni az olyanfajta szó­lamoknak, mint a fenti is, de én éppen a kételkedőknek szeretném bebizonyí­tani, hogy, igenis, még sok pénz hever az uccán és azt elvétve meg is lehet szerezni, feltéve, ha a pénz, ötlet formá­jában, előbb az ember a kobakjában van. Persze, akadnak olyan „társadalmi reformerek", akik hajlandók az emberi­ség valamennyi problémáját az ilyen esetleges magánszerencsére bízni, ami­től én, természetesen, mindenkit a leg­határozottabban óvok, mert az a köz­ismert szólásmód, hogy „mindenki a magi szerencséjének a kovácsa'', jól tudjuk, csak a gazdagok köréből szár­mazhat. A tömegek sorsát egyetemesen, a közösségi elv alapján kell megolda­nunk, mindamellett a „vonal alatt" — már­mint egy tárca erejéig — érde­mes az egyesek helyenkénti sikerével és ötletességével foglalkoznunk, hiszen nem képzelhető el olyan társadalom, ahol az egyéni ügyességnek és ötletes­ségnek ne lenne talaja. Tehát: a pénz az utcán hever, mindig és mindenhol. S így a „korlátlan lehe­tőségek hazája", Amerika sem kivétel. Sőt! Illendő ennélfogva, hogy történe­tünk hősét az Újvilágban szerepeltes­sük. A nagy konjunktúra idején — te­hát mintegy másfél évtizede — Ameri­kában egy ismeretlen fiatalember meg­jelent az egyik csikágói hotelkonszern igazgatójánál és kijelentette, hogy haj­landó megvásárolni a hotelkonszern va­lamennyi hamutartójának kiürítési jo­gát. Kérte, hogy az igazgató szabja meg ennek az engedélynek az árát. Ez a hoteligazgató három hatalmas szállót vezetett, mindegyik 25 emeletes volt és szállodánként 1000 szobás. Húsz éve volt hoteligazgató, 800 alkalmazott fölött uralkodott. Minden gazdasági és egyéb kérdésben olyannyira jártas volt, hogy soha semmi sem hozta ki a sodrá­ból. Ez az ajánlat mégis gondolkodóba ejtette. Hirtelen nem is tudta volna megmondani, hány hamutálca kerül na­ponként üzemeiben kiürítésre és mennyi az a hamu mennyiség, ami kiürítésre vár. Ezért arra kérte a fiatal ajánlat­tevőt, keresné fel másnap. Másnap aztán eladta a különös vá­sárlónak a jogot, hogy Csikágó három legnagyobb szállodájának összes hamu­tálcáit évi­ 3000 dollárért kiüríthesse. Ezt a szerződést öt évre kötötték meg. A szállóknak nem volt vele munká­juk, a személyzetnek a­­ hamutálcákat külön e célra beállított kosárba kellett üríteniük, nem pedig mint eddig, a ve­gyes szemétládába. A vállalkozó reggel és este kiüríttette ezeket a kosarakat. A hotel vezetőségének tehát évi 3000 dollárral növekedett a jövedelme és az igazgatónak, bármennyit is törte rajta a fejét, nem sikerült semmi gyanúsat felfedezni ebben a dologban. De erre nem is volt semmiféle ok. A másik, a hamugyűjtő­ csupán ötlete­sebb volt, mint ő. Fiatal volt, jó meg­figyelő és gazdag fantáziájú. Jó megfigyelő létére tudta, hogy az amerikaiak, különösen pedig a gazdag hölgyek és urak, nem szívják el égiszen a cigarettát és szivart, csak kétharmad­részben, vagy csak félig és úgy dobják a b­amutálcára. S ez az el nem szít rész volt üzleti elgondolásának reális alapja, nem pedig a hamu. Miután a h­amugyűjtést biztosította 11 maga számára, Csikágó minden vala­mire való szállodájában, módszeresett munkához látott. A hamuból kiválogat­ták a cigaretta- és szivarvégeket, a ha­mut átszitálták­­ és trágyázás céljaira eladták. Viszont az el nem szítt dohányt megtisztíttatta, hevertette és új, olcsó cigarettákat készíttetett belőlük. Az i­­ cigaretta, amely eszerint külön­böző fajtájú és minőségű dohányból ké­szült, a legolcsóbb cigarettánál is százalékkal olcsóbb volt és miután még jobb is volt annál, szívesen vásárolták és fogyasztották. Az ötlet jó üzletnek bizonyult és a fiatal vállalkozó két esz­tendő alatt meggazdagodott. De mert mostanában már Amerikában sem nőhetnek a fák az égig, pusztán egyetlen ötlettel egyszerre senkiből sem lehet milliomos, Illionis állama két év múlva, egészségi és tisztasági okokból, tiltakozott a „használt" dohány árusí­tása ellen s ezért a szállodák most új­ból a saját szemétjükbe ürítik ki a hamutálcákat. De a vállalkozó fiatalember nem esett k­étségbe. Miután már volt, elegendő pénze, nem izgatta túlságosan a tilalmi rendelet, hanem fogta magát és olyan cigarettagyárat alapított, ahol államilag engedélyezett dohányt dolgoztatott, fel és már néhány év múltán nevét, világ­hírre emelte új fajtája cigarettája, a „Chesterfield''. m. Nemzetközi vöröskeresztes küldöttség érkezett Törökországba (Istanbul, március 1. — „T. P.") Svájcból jövet három főből álló nemzetközi vöröskeresztes küldöttség érkezett Istanbulba. Hamarosan folytatja útját Ankara felé, ahol tárgyal majd a török Vörös Fél­hold központi vezetőségével. An­karából Egyiptomba utazik tovább a svájci küldöttség. Győr város jubileuma Győr város törvényhatósága március 6-án ü­li meg 200. évfordulóját annak, hogy megkapta a szabad királyi városi jogokat Március 15-én a Városi Színház díszelőadás keretében bemutatja Her­czeg Ferenc „Bizánc" című darabját. Március 6-án délelőtt ül össze a tör­vényhatóság díszközgyűlése, amelyen jelen lesz Szinyei Merse Jenő közokta­tásügyi miniszter. A közgyűlés után a közoktatásügyi miniszter megnyitja az évforduló alkalmával rendezett város­történeti kiállítást. SZEREZZ ÚJ ELŐFIZETŐKET! NÉPSZAVA TERJESSZÉTEK MINDENÜTT!

Next