Népszava, 1943. május (71. évfolyam, 97–122. sz.)

1943-05-15 / 109. szám

Ma: Teljes heti rádióműsor kü­lönmellékleten 71. évfolyam 109. szám . A S Z O C I A L D E M Ó K R ATA PÁRT KŐ Z P O N. T I L A P' J A Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti­neea 4 » Megjelenik hétfő kivételével­ minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és­ 130-332 Budapest, 1943 május 15. szombat ­ Ambrosia hadseregtábornok,­­ az olasz nagyvezérkar főnöke Csütörtök este az olasz rádióban az Afrikában harcolt első olasz had­seregnek szentelt műsorán beszédet mondott. Beszédében ismertette az afrikai hadjárat lefolyását az el­tilameini visszavonulástól Messe tá­bornok tuniszi ellenállásáig. Majd a legutóbbi napok harci eseményeiről szólva, ismertette, hogy május 12-én az első hadsereg számára tarthatat­lanná vált a helyzet. Bár az állások s­értetlenek voltak, tüzérségi tüzük gyengült és nemsokára meg kellett szüntetniük a tüzet a lőszerkészlet teljes kimerülése miatt. Messe tá­bornok azonban még akkor is foly­tatni akarta a küzdelmet. Mivel azonban minden további ellenállás teljesen céltalan lett volna, a Duce megparancsolta a harcok beszünte­tését. Az első olasz hadsereg azon­­­ban csak akkor tett ennek a pa­rancsnak eleget, amikor minden lő­szere elfogyott, elpusztította felsze­relését és összes gyalogsági fegy­vereit. Allesandro Pavolini volt minisz­ter a „Messaggero"-ban a követke­zőkben látja a hároméves afrikai hadjárat értékét Olaszország szá­mára: 1. Afrika három éven keresz­tül magába szívta és semlegesí­tette a plutokraták háborús telje­sítőképességét. 2. Ez alatt az idő alatt valósággá válhatott az euró­pai erőd. 3. A hatalmas szovjet fenyegetést feltartóztatták és meg­törték. 4. Japán kiépíthette nagy kezdeti sikereit, amelyek lehetővé teszik majd számára, hogy döntő súllyal avatkozhassék a háborúba. 5. Olaszországnak sikerült meg­oldania a balkáni biztonság kérdé­sét. Dalmáciával létrehozták a nem­zeti egységet és biztosították Európa védelmét Korzikában és Nizzában. Pavolini megállapításainak négy pontja sztratégiai természetű. Ar­ról szól, hogy az afrikai háború milyen jelentős katonai előnyöket juttatott a háromhatalmi egyez­ménynek. Ezek az előnyök — tetézve azzal a politikai eredménnyel, ame­lyet Dalmácia, Korzika és Nizza jelent — ellensúlyozzák azt a kö­rülményt, hogy Olaszországnak ez­időszerint nélkü­löznie kell afrikai gyarmatbirodalmát. Római „DNB"-távirat jelenti. Svájci lapok közölték a „New York Times" révén terjesztett híresztelé­seket, amelyek szerint Olaszország­ban jelenleg az olasz király és csá­szár, valamint a Duce vezetése alatt új főparancsnokságot alakítanak s ennek tagjai kizárólag tábor­nagyok. A svájci lapban közölt amerikai jelentés közli azoknak a tábornagyoknak nevét is, akik most Olaszország különböző területein főparancsnoki tisztet töltenek be. Mértékadó olasz helyről ezzel szem­ben megállapítják,­ hogy ez a je­lentés alaptalan híresztelés és álta­lában nem felel meg a valóságnak. Az olasz véderő főparancsnokságá­nak átalakításáról szóló jelentése­ket Olaszország mindig hivatalos közlemény formájában hozta a vi­lág tudomására. A Stefani párizsi jelentése arról szól, hogy Laval újabb tanácsko­zást folytatott Avarna herceggel, a legfelső olasz hadvezetőség vichyi képviselőjével, majd fogadta Sora grófot, az olasz nagykövetség vichyi kirendeltségének első titkárát. A jelentés semmit sem közöl e tanács­kozások tartalmáról, arról, hogy ezek a megszállásra, avagy pedig az Olaszország és Franciaország között fennálló kérdésekre vonat­koztak-e. * 2 „Egész Olaszország arcvonallá­­ változott és így nekünk vala­mennyiünknek front harcosoknak kell lennünk — írja a földközi­tengeri új helyzetről a „Popolo d'Italia". „ Az ellenséges támadás valamilyen módon félszigetünk el­len bontakozik majd ki. Fel kell ké­szülnünk az elszánt ellenállásra, mert ettől függ szabadságunk és jövőnk." A „Stampa" szerint „a küzdelem kétségtelenül nehezebbé változott a tengelyhatalmak szá­mára, mert a part minden darabját őrizniük kell ellenséges partraszál­lás ellen és azonkívül várható a légitámadások fokozása is. Más­felől az angolszászok feladata is rendkívül nehéz. Partraszállások mindig a háború legbizonytalanabb vállalkozásai." Német részről is foglalkoznak a szövetségesek partraszállásának kér­désével, amely véleménynek kato­nai vonatkozásait lapunk más he­lyén ismertetjük. A következőkben idézünk a német távirati iroda ka­tonai tudósítójának véleményéből, amely erre vonatkozóan törekszik a német közvélemény tájékoztatá­sára és megnyugtatására. A katonai tudósító a többi között a következő­ket írja: Miután­­a­ német-olasz csapatok Tuniszban teljesítették a nekik kiszabott feladatot, helyénvaló lesz közelebbről való megvizsgá­lása mindazoknak az érveknek, amelyek a helyzet olyan feltünte­tésére törekszenek, mintha az európai második arcvonal meg­teremtése, tehát az „invázió" egé­szen az angolok és amerikaiak tetszésétől függne. A német tábor­noki és tengernagyi kar körében az ilyen felfogást tisztára agi­tációnak mondják és utalnak arra, hogy már a tuniszi harc az angolok, valamint az északameri­kaiak számára erőben nagyon veszteségteljes kimenetele világos leckét adott az ilyen beszédre. Ebből a példából ugyanis a ka­tonailag nem iskolázott közvéle­mény is világosan látja, mi várna az angolokra és amerikaiakra, ha most megkísérelnék megvetni lá­bukat Európában, amelynek köz­lekedési szempontból fejlett kö­zéppontjaiból a szárazföld bár­mely helyére a legnagyobb gyor­sasággal juthatnának el meg­felelő intézkedések. A német, főváros katonai körei­ben elsősorban megállapítják, hogy az ellenségnek semmikép sincs egyoldalú szabadsága a szá­razföldi vállalkozás helyének a megválasztásában. A helyzet ma, amikor a háború negyedik esz­tendeje befejezéséhez közeledik, valósággal alapvetően eltér attól a helyzettől, amely az első világ­háború negyedik évének végén je­lentkezett. Akkoriban az európai területen reménytelenül ostrom­zár alá vett központi hatalmak a háború győzelmes befejezését csak az ostromgyűrű sikeres áttörésé­től, tehát csak offenzívától vár­hatták, ma azonban a tengely­hatalmak az európai erődben katonailag egyedül uralkodó erőt jelentenek, támaszkodva a rend­kívül erős hadműveleti tartalék­ra. Tehát már az invázió kérdése sem függ semmikép sem az ellen­ség tetszésétől, ellenkezően, ez határozott kényszert jelent, az angolok és amerikaiak bármikép is meg akarják­­ szerezni a ki­látást arra, hogy Tunisz után még mint a háború cselekvő résztvevői jelentkezhessenek há­­borús kedvetlenséget mutató né­peik előtt. Kényszer ez, ha egy­általában valamilyen­ döntő for­dulatot akarnak adni még ennek a háborúnak előnyükre. Ha­ már Tunisz leküzdéséhez a legnagyobb csapat- és anyagtö­megek voltak szükségesek a szám­belileg kisebb ellenfél ellen, ha már itt elkerülhetetlen volt ha­talmas szállítási hajótér bevetése és ezzel egész hajóhadak felhasz­nálása, milyen gépezetet kellene az ellenségnek latba vetnie, hogy magában Európában egy hídfőt érjen el! Ennek a­ kérdésnek a fel­vetése az angol-amerikai hadve­zetés számára most ugyanazt je­lenti, mintha a legforróbb vashoz kellene nyúlnia. A kérdés felve­tése azonban mindenekelőtt tisz­tázza azt a tényt, hogy a kezde­ményezés itt semmikép sem egye­dül az ellenfélnél van. Itt, Euró­pában ugyanis az angol és az északamerikai tengeri hatalmak, amelyek a líbiai és a tuniszi ten­gerentúli gyarmati háborúban jól kifejthették különleges tulajdon­ságaikat, az előtt a feladat előtt állanának, hogy a német és az olasz szárazföldi hatalom ellen kellene fellépniük és különleges háborús lehetőségeiket ezen a tér­ségen előbb kellene elérniük, hogy végül igazi sikert érhessenek el. Tomokacu Hori, a tokiói tájékoz­tató hivatal szóvivője tegnap ki­jelentette: ostobaság volna, ha a brit és északamerikai államveze­tők az északafrikai hadjárat ese­ményeit a szövetségesek győzel­mének tekintenék, mert tisztá­ban kell lenniök azzal, hogy állítóla­gos győzelmük csak mély szaka­dékba vezeti őket. Ezek a megállapítások leszámol­nak a szövetségesek ama terveivel, amelyek arra építenek, hogy most több mint 6000 kilométeres óriási parth­osszúságot kell szemmel­ tarta­niok a tengelyhatalmaknak és hogy egyr­e kíméletlenebb légitámadá­saikkal megzavarják a tengely­hatalmaknak nem csupán ipari terv» Berlini katonai vélemény az angolszászok inváziós lehetőségeiről „Az európai szárazföldön megkísérelt minden partraszállás több védelmi rendszerrel találná szemben magát­" — Német hivatalos jelentés az afrikai harc befejeződéséről Ambrosio vezérkari főnök rádióbeszéde az olasz csapatok küzdelméről Amerikai haderő partraszállt az Aleuták egyik szigetén . Szünet nélkül újra a hajnali órákig tárgyaltak Washingtonban Svájci laptudósítás Benes útjának céljáról Az elsötétítés időpontja ma: 21 óra

Next