Népszava, 1943. május (71. évfolyam, 97–122. sz.)
1943-05-15 / 109. szám
Ma: Teljes heti rádióműsor különmellékleten 71. évfolyam 109. szám . A S Z O C I A L D E M Ó K R ATA PÁRT KŐ Z P O N. T I L A P' J A Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Contineea 4 » Megjelenik hétfő kivételével minden nap • Telefonszám: 130-330, 130-331 és 130-332 Budapest, 1943 május 15. szombat Ambrosia hadseregtábornok, az olasz nagyvezérkar főnöke Csütörtök este az olasz rádióban az Afrikában harcolt első olasz hadseregnek szentelt műsorán beszédet mondott. Beszédében ismertette az afrikai hadjárat lefolyását az eltilameini visszavonulástól Messe tábornok tuniszi ellenállásáig. Majd a legutóbbi napok harci eseményeiről szólva, ismertette, hogy május 12-én az első hadsereg számára tarthatatlanná vált a helyzet. Bár az állások sértetlenek voltak, tüzérségi tüzük gyengült és nemsokára meg kellett szüntetniük a tüzet a lőszerkészlet teljes kimerülése miatt. Messe tábornok azonban még akkor is folytatni akarta a küzdelmet. Mivel azonban minden további ellenállás teljesen céltalan lett volna, a Duce megparancsolta a harcok beszüntetését. Az első olasz hadsereg azonban csak akkor tett ennek a parancsnak eleget, amikor minden lőszere elfogyott, elpusztította felszerelését és összes gyalogsági fegyvereit. Allesandro Pavolini volt miniszter a „Messaggero"-ban a következőkben látja a hároméves afrikai hadjárat értékét Olaszország számára: 1. Afrika három éven keresztül magába szívta és semlegesítette a plutokraták háborús teljesítőképességét. 2. Ez alatt az idő alatt valósággá válhatott az európai erőd. 3. A hatalmas szovjet fenyegetést feltartóztatták és megtörték. 4. Japán kiépíthette nagy kezdeti sikereit, amelyek lehetővé teszik majd számára, hogy döntő súllyal avatkozhassék a háborúba. 5. Olaszországnak sikerült megoldania a balkáni biztonság kérdését. Dalmáciával létrehozták a nemzeti egységet és biztosították Európa védelmét Korzikában és Nizzában. Pavolini megállapításainak négy pontja sztratégiai természetű. Arról szól, hogy az afrikai háború milyen jelentős katonai előnyöket juttatott a háromhatalmi egyezménynek. Ezek az előnyök — tetézve azzal a politikai eredménnyel, amelyet Dalmácia, Korzika és Nizza jelent — ellensúlyozzák azt a körülményt, hogy Olaszországnak ezidőszerint nélkülöznie kell afrikai gyarmatbirodalmát. Római „DNB"-távirat jelenti. Svájci lapok közölték a „New York Times" révén terjesztett híreszteléseket, amelyek szerint Olaszországban jelenleg az olasz király és császár, valamint a Duce vezetése alatt új főparancsnokságot alakítanak s ennek tagjai kizárólag tábornagyok. A svájci lapban közölt amerikai jelentés közli azoknak a tábornagyoknak nevét is, akik most Olaszország különböző területein főparancsnoki tisztet töltenek be. Mértékadó olasz helyről ezzel szemben megállapítják, hogy ez a jelentés alaptalan híresztelés és általában nem felel meg a valóságnak. Az olasz véderő főparancsnokságának átalakításáról szóló jelentéseket Olaszország mindig hivatalos közlemény formájában hozta a világ tudomására. A Stefani párizsi jelentése arról szól, hogy Laval újabb tanácskozást folytatott Avarna herceggel, a legfelső olasz hadvezetőség vichyi képviselőjével, majd fogadta Sora grófot, az olasz nagykövetség vichyi kirendeltségének első titkárát. A jelentés semmit sem közöl e tanácskozások tartalmáról, arról, hogy ezek a megszállásra, avagy pedig az Olaszország és Franciaország között fennálló kérdésekre vonatkoztak-e. * 2 „Egész Olaszország arcvonallá változott és így nekünk valamennyiünknek front harcosoknak kell lennünk — írja a földközitengeri új helyzetről a „Popolo d'Italia". „ Az ellenséges támadás valamilyen módon félszigetünk ellen bontakozik majd ki. Fel kell készülnünk az elszánt ellenállásra, mert ettől függ szabadságunk és jövőnk." A „Stampa" szerint „a küzdelem kétségtelenül nehezebbé változott a tengelyhatalmak számára, mert a part minden darabját őrizniük kell ellenséges partraszállás ellen és azonkívül várható a légitámadások fokozása is. Másfelől az angolszászok feladata is rendkívül nehéz. Partraszállások mindig a háború legbizonytalanabb vállalkozásai." Német részről is foglalkoznak a szövetségesek partraszállásának kérdésével, amely véleménynek katonai vonatkozásait lapunk más helyén ismertetjük. A következőkben idézünk a német távirati iroda katonai tudósítójának véleményéből, amely erre vonatkozóan törekszik a német közvélemény tájékoztatására és megnyugtatására. A katonai tudósító a többi között a következőket írja: Miutána német-olasz csapatok Tuniszban teljesítették a nekik kiszabott feladatot, helyénvaló lesz közelebbről való megvizsgálása mindazoknak az érveknek, amelyek a helyzet olyan feltüntetésére törekszenek, mintha az európai második arcvonal megteremtése, tehát az „invázió" egészen az angolok és amerikaiak tetszésétől függne. A német tábornoki és tengernagyi kar körében az ilyen felfogást tisztára agitációnak mondják és utalnak arra, hogy már a tuniszi harc az angolok, valamint az északamerikaiak számára erőben nagyon veszteségteljes kimenetele világos leckét adott az ilyen beszédre. Ebből a példából ugyanis a katonailag nem iskolázott közvélemény is világosan látja, mi várna az angolokra és amerikaiakra, ha most megkísérelnék megvetni lábukat Európában, amelynek közlekedési szempontból fejlett középpontjaiból a szárazföld bármely helyére a legnagyobb gyorsasággal juthatnának el megfelelő intézkedések. A német, főváros katonai köreiben elsősorban megállapítják, hogy az ellenségnek semmikép sincs egyoldalú szabadsága a szárazföldi vállalkozás helyének a megválasztásában. A helyzet ma, amikor a háború negyedik esztendeje befejezéséhez közeledik, valósággal alapvetően eltér attól a helyzettől, amely az első világháború negyedik évének végén jelentkezett. Akkoriban az európai területen reménytelenül ostromzár alá vett központi hatalmak a háború győzelmes befejezését csak az ostromgyűrű sikeres áttörésétől, tehát csak offenzívától várhatták, ma azonban a tengelyhatalmak az európai erődben katonailag egyedül uralkodó erőt jelentenek, támaszkodva a rendkívül erős hadműveleti tartalékra. Tehát már az invázió kérdése sem függ semmikép sem az ellenség tetszésétől, ellenkezően, ez határozott kényszert jelent, az angolok és amerikaiak bármikép is meg akarják szerezni a kilátást arra, hogy Tunisz után még mint a háború cselekvő résztvevői jelentkezhessenek háborús kedvetlenséget mutató népeik előtt. Kényszer ez, ha egyáltalában valamilyen döntő fordulatot akarnak adni még ennek a háborúnak előnyükre. Ha már Tunisz leküzdéséhez a legnagyobb csapat- és anyagtömegek voltak szükségesek a számbelileg kisebb ellenfél ellen, ha már itt elkerülhetetlen volt hatalmas szállítási hajótér bevetése és ezzel egész hajóhadak felhasználása, milyen gépezetet kellene az ellenségnek latba vetnie, hogy magában Európában egy hídfőt érjen el! Ennek a kérdésnek a felvetése az angol-amerikai hadvezetés számára most ugyanazt jelenti, mintha a legforróbb vashoz kellene nyúlnia. A kérdés felvetése azonban mindenekelőtt tisztázza azt a tényt, hogy a kezdeményezés itt semmikép sem egyedül az ellenfélnél van. Itt, Európában ugyanis az angol és az északamerikai tengeri hatalmak, amelyek a líbiai és a tuniszi tengerentúli gyarmati háborúban jól kifejthették különleges tulajdonságaikat, az előtt a feladat előtt állanának, hogy a német és az olasz szárazföldi hatalom ellen kellene fellépniük és különleges háborús lehetőségeiket ezen a térségen előbb kellene elérniük, hogy végül igazi sikert érhessenek el. Tomokacu Hori, a tokiói tájékoztató hivatal szóvivője tegnap kijelentette: ostobaság volna, ha a brit és északamerikai államvezetők az északafrikai hadjárat eseményeit a szövetségesek győzelmének tekintenék, mert tisztában kell lenniök azzal, hogy állítólagos győzelmük csak mély szakadékba vezeti őket. Ezek a megállapítások leszámolnak a szövetségesek ama terveivel, amelyek arra építenek, hogy most több mint 6000 kilométeres óriási parthosszúságot kell szemmel tartaniok a tengelyhatalmaknak és hogy egyre kíméletlenebb légitámadásaikkal megzavarják a tengelyhatalmaknak nem csupán ipari terv» Berlini katonai vélemény az angolszászok inváziós lehetőségeiről „Az európai szárazföldön megkísérelt minden partraszállás több védelmi rendszerrel találná szemben magát" — Német hivatalos jelentés az afrikai harc befejeződéséről Ambrosio vezérkari főnök rádióbeszéde az olasz csapatok küzdelméről Amerikai haderő partraszállt az Aleuták egyik szigetén . Szünet nélkül újra a hajnali órákig tárgyaltak Washingtonban Svájci laptudósítás Benes útjának céljáról Az elsötétítés időpontja ma: 21 óra