Népszava, 1944. március (72. évfolyam, 49–64. sz.)
1944-03-01 / 49. szám
2. oldal lése szerint a Balkánon, Tito főhadiszállásán tartózkodik. A „Basler Nachrichten” berlini tudósítója azt jelenti, hogy Berlinben élénk figyelmet keltett az angol hírszolgálatnak az a híre, hogy a brit miniszterelnök fia ejtőernyővel a Balkánon szállt le és Tito főhadiszállásán tartózkodik. A Wilhelmstrasse illetékes körei rámutatnak arra, hogy Churchill legutóbbi beszédében említette a Tito tábornaggyal is folytatott élénk levélváltását. Ezen túlmenően Anglia — Berlin szerint — „magas politikát csinál azzal, hogy a miniszterelnök fiát küldte Titóhoz. Az angol kormány lépésiben Berlin bizonyítékát látja ama korábban hangoztatott véleményének, amely szerint Teheránban a Balkánt orosz befolyású, szférának ismerték el. Érdekes, hogy az angol miniszterelnök fiiénak balkáni tartózkodását úgy ítélik meg, mint a Szovjet befolyása növekedését. Amíg az angolszászok tartózkodtak a Balkánon való megjelenéstől, ez a magatartás szájtúzódott olyannak, mint amivel szabadkezet engednek az oroszoknak a Balkánon. ,4 „Times"* Anglia európai politikájáról A „Times" szerdai száma „Politika Európa számára" címmel cikket írt. Ebben kifejti, hogy a brit állampolitikai tudománynak most van az alkalma arra, hogy Európa újjáépítése terén megmutassa tehetségét és tudását. Németország problémája csak ez európai helvség keresetén belül oldható meg. Churchill kijelentette, hogy Anglia nem gondolt arra, hogy Németországot a térképről letörölje. Ez nemcsak lehetetlenség volna, hanem az egész kultúrvilág számára elfogadhatatlan is. Meg kell akadályozni azt, hogy Európa szívében rákos daganat keletkezzék. Argentína és az Egyesült Államok Washingtonból jelentik, hogy Stettinius, az Egyesült Államok helyettes külügyminisztere vasárnap fogadta Escobart, Argentína új washingtoni nagykövetét és hosszabb megbeszélést folytatott vele. A megbeszélésnek — jóllehet részleteket nem közöltek róla — az Egyesült Államok fővárosának diplomáciai és politikai köreiben nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert megállapítják, hogy az amerikai külügyminisztérium csak a legsürgősebb esetekben folytat vasárnap megbeszélést. Az új külügyminiszter kijelentése Lisszaboni ,,M. T. T."-távirat közli. Dirgo Mason tábornok, Argentína külügyminisztere kijelentette, hogy mindaddig, amíg Farrell tábornok uralmon marad, Argentína jelenlegi külpolitikája nem változik. Nemzetközi politikánkat a baráti nemzetek kormánya iránti tiszteletünk és lojalitásunk irányítja — mondotta a külügyminiszter, majd hozzáfűzte, hogy „továbbra is kitartunk abban a törekvésünkben, hogy részlegesen eltávolítsuk mindazokat a tényezőket, amelyek ezt az ünnepélyes nyilatkozatot megzavarhatják". A kijelentést egy buenosairesi távirat úgy magyarázza, hogy lásson hivatalosan közölte, a Ramirez-kormány külpolitikájának folytatását. A MUNKÁSSÁG LAPJA A NÉPSZAVA NÉPSZAVA 1944 március 1. szerda A Malaxa-ügy Malaxa Miklós mérnököt, a legnagyobb román nehézipari csoport, a ,,Malaxa-konszern" volt főrészvényesét és vezérigazgatóját visszahelyezték állásába. Malaxa mérnök az egyik fegyintézetből került vissza fő részvényesi és vezérigazgatói méltóságába. Az 1941 telén lezajlott háromnapos Vasgárda-forradalom leverése után ugyanis letartóztatták és azzal a váddal, hogy nemcsak pénzelte a mozgalmat, de a forradalom előkészítésében is tevékeny részt vett, húszévi fegyházra ítélték. Az Antorescu-kormány nemrégiben kegyelmet adott a Vasgárda-forradalom elítéltjeinek, de Malaxa nemcsak szabadságát nyerte vissza, hanem régi állását is. Visszahelyezését hivatalosan azzal indokolták, hogy tervékenységétől a hadifontosságú vállalatok termelésének emelkedését remélik. Malaxa mérnök a Trianon utáni Románia egyik legérdekesebb karrierjét futotta be. 1920-ban még kis gépjavítóműhely tulajdonosa Bukarestben, de idejében felismerte és ki is használta Nagyrománia első évtizedének ipari konjunktúráját , néhány évvel később már állami szállító, az első román mozdonygyár tulajdonosa. 1931-ban a Malaxa-mozdonygyár már tízezer munkást foglalkoztat. Ekkor alapítja meg második vállalatát: a Malaxa-féle acél- és csőműveket s végül jó szimattal — 1937-ben a harmadik vállalatot: a Malaxa-féle fegyver- és lőszergyárat. Ez a három vállalat a ..Malaxakonszern, melynek irányítása 1939-ben „Malaxa-Művek Rt." elnevezéssel, egymilliárd lej alaptőkével külön vállalat alakult. Később kiderült, hogy Malaxa mérnök igen nagy részben Károly volt román királynak köszönhette vállalkozásai rohamos fejlődését. A király társa volt üzleteiben és mindent elkövetett, hogy a Malaxa-gyárakat hitelhez és megrendelésekhez juttassa. Ez azonban nem akadályozta Malaxát abban, hogy közben a király ellenségeivel, a Vasgárdával is barátságot ne kössön , végül ez a kétoldali „biztonsági politika" okozta vesztét. A király emlékezetes szökése után Antonescuék vizsgálatot indítottak Malaxa ellen és megállapították, IsotA szállításai során a hadügyminisztériumot, az államvasutat s más állami intézményeket súlyosan megkárosította. A vizsgálat lefolytatása után kiegyeztek vele és kártérítésül vállalati érdekeltségeinek felét átadta az államnak. Ekkor jött a Vasgárdaforradalom, melynek leverése után kiderült, hogy a király egykori üzlettársa és bizalmasa a gárdával is meleg barát pártban állt. Hazárt fegyházra ítélték és vagyonának másik felét is elkobozták. A ,,Malaxa-konszern" ísze teljesen az állam tulajdonába került, irányítására kormánybiztost neveztek ki. Ez a rendszer azonban félévig sem tartott, mert a konszernt már 1941 nyarán bérbeadták ugyanannak a német-román vállalatnak, amely a másik román nagyiparos Ajax Auschalt majdnem hasonló módon végbement eltávoltása után a Resicza-művek, Románia második nehézipari csoportjának irányítását vette át. A bérlő, a Román-Némzet Vasipari és Vaskereskedelmi Részvénytársaság, röviden „Ronifer", szintén 1939-ben alakult, 100 millió lej alaptőkével, amelynek felét a német Hermann Göring-konszern, felét pedig a román állam fizette be. A „Rogifer" keretében olyan szingorúan vették a fele-fele alapon való együttműködéét, hogy az alapszabályok értelmében még a levelezést is egy német és eszt román igazgatósági tagnak kellett aláírnia. Amikor 1939-ben Auschnit-et, a Rosicza-művek vezérét és főrészvényesét adócsalás és valutavisszaélések miatt letartóztatták és vagyoni előírtétel címén elkobozták részvényeit, az Auschnit elleni per egyik szakértője Malaxa volt. Azt tervezték, hogy az ország két vezető nehézipari csoportját egyesítik Malaxa vezetői© alatt, az eljárás lefolytatása után azonban a Resicza bérletét a „Rogifer" kapta meg. Malaxa bukásával végül az ő vállalatai is a „Rogifer" irányítása alá kerültek, így az általa tervezett „erysé híres vezetést" mégis megoldották, de — nélküle. A „Regifer" keretében a Hermann Göring-konszern és Antonescuék együttesen irányították az országnak most már úgyszólván teljes nehéziparát. Malaxa visszahelyezésével azonban új helyzet legutóbbi száma vezércikkben foglalkozik a dunai államok jövőjének kérdésével. Bevezetésében rámutat arra, hogy milyen számos probléma foglalkoztatja a dunai medencében élő országok népeit az egymáshoz való viszonyuk tekintetében. És rámutat arra a számos régi ellentétre, amely ezek között a népek között fennáll. Megemlíti a szerbek és horvátok ellenségeskedését, beszél a jugoszláv-magar viszonyról, a román-magyar ellentétekről és természetesen az egy,kori Cseh Szlovákia és Magyarország viszonyáról. • Ezek megállapítása után írja: „Bár a magyar sajtó egy idő óta észrevehető fegyelmet kényszerít magára, azért ebből mégsem lehet a vezető magyar köröknek a helyzet nyugodtabb megítélésére következteti. Nemcsak délről, de keletről és északról is harag és ellentét, veszi körül ezt a centrális fekvésű dunai államot. Itt van mindenekelőtt Szlovákia problémája. Szlovákia talán kevesebb szeretettel néz Csehország felé, mint amenynyire ezt Benesék állítják. Szlovákiában még nem felejtették el, hogy Prága az annak idején megígért autonómiát húsz esztendőn keresztül nemcsak hogy nem adta meg, de még csak elő sem készítette, ez azonban a szlovákokat nem akadályozza meg abban, hogy sajtójukban ne használják Magyarország ellena legélesebb hangot, mert azzal a határmegvonással, amelyet az első bécsi döntőbíróság állapított meg, úgyannyira elégedetlenek, mint Románia aásodik bécsi döntőbíróság határozatával és mint amilyen elégedetlen volt Magyarország a trianoni határokkal. A dunai területig látszólag két nagy konfliktus anyaga található, de figyelmesebb vizsgálat alapjain mind a kettő összefügg. Valamennyi ország egymást vádolja azzal, hogy a kisebbségi kérdésben nagy bűnöket követ el és valamennyi hegemóniás törekvéseket gyanít az egyiknél vagy a másiknál önmaga rovására. De voltaképpen a kisebbségi kérdés, noha érzelmi tekintetben a dunai terület sokmilliós lakosa szempontjából valóságot jelent, mégis csak a kölcsönös bizalmatlanságnak következménye. Hogy a mi századunkban a felekezeti és vallási kérdések többségi és kisebbségi népek számára választóvonalat jelenthetnek, ez szinte érthetlen és inkább a propaganda egyik argumentuma, amelyet mindenki saját szükséglete szerint használ föl. Ezzel szemben azonban érthető, hogy az értelmes kisebbségi politika lehetetlenné válik és szinte elérhetetlen, ha a szomszédok kölcsönös bizalmatlansággal és gyanúval vannak eltelve és ha minden energiájukat vagy a határok fenntartására, vagy ellenkezően azok megváltoztatására irányítják és pazarolják. Ebben a helyzetben a többségi népben felmerül az, a félcéra, hogy a kisebbség „az ötödik hadoszlop'' szerepét tölti be, másrészt nyilvánvaló, hogy a saját politikai céljukat állott elő. A Malaxa-műveknél — amely még íjta is Románia legnagyobb ipari csoportja az állam, pontosabban a vasgárdaellenes, Antonescu-rendszser érdekeltségét a börtönből visszahozott „vasgárdabarát" Malaxa vette át. Mi történt hát valójában? Antonescu békét kötött a még mindigf élő vasgárdával? Malaxa békült ki az Antonescu rendszerrel? Vagy a ,,Rogifer" külföldi érdekeltségének bizalma fordult ismét a vasgárda egykori támogatója felé. Minderre nehéz, ma még válaszolni, de annyi bizonyos, hogy Malaxa visszahelyezésje mögött: messzemenőbb tervek húzódnak meg, mint az a szándék, hogy ilyenmódon növeljék a konszernhez, tartozó gyárak termelését. (k. j.) A dunai terület jövője A „Basler Nationalzeitung" egyik úgy akarják elérni, hogy az ellenfélnek belpolitikai nehézségeket okoznak, amire a kisebbségek nagyon alkalmasak. Ha tehát a hegemóniára irányuló törekvéseket ki lehetne kapcsolni, akkor elképzelhető, hogy a kisebbségi kérdésnek a méregfogát is ki lehetne húzni és a kérdést fokozatosan tisztán adminisztratív kérdéssé lehetne egyszerűsíteni ..." A cikk a továbbiakban kifejti, hogy a kérdés megoldása szempontjából nem volna szükséges mingyárt _ messzemenő tervekkel előállani. " nem kellene csoportképződéseket forszírozni, inkább arra kellene törekedni, hogy bizonyos súrlódási felületeket letompítsanak. Azután ezeket mondja a cikk írója: „Hogy a közeledésre való törekvés folyamán az egyes dunai államok belpolitikai fölépítése és rendszere nem okoz-e akadályt, vagy hogy milyen mértékben hajlandó azog.yik vagy a másik állam a fennálló viszonyokat modernizálni, hogy megtalálhassa a csatlakozást a szomszédhoz és a mai korán kép is — ezt valószínűleg minden egyes név önmaga tudja legjobban megítélni. Elképzelhető, hogy az a nép,"amely a dunai területen kifejlődhető föderalizmus valamely formájára törekszik, az a kisebbségi kérdést a saját határain belül, is hasonló módon igyekszik majd megludás felé vinni. Ezek a lehetőségek ma még nem egészen világosak, de fontos volna a konstruktív és tartós megoldás szükségességének a fölismerése és a hegemóniára való törekvés hátsó gondolatától mentes megbeszéléseknek a megkezdése azok között a politikusok között, akik a dunai terület népeinek a törekvéseit képviselik. Egy király ifjúsága Heinrich Marin irodalmi képességeit nem kell bemutatni a magyar olvasóközönségnek. Könyveinek magas irodalmi színvonala, pompás elbeszélőképessége és a mindenkori korszak freszkófestése lenyűgözően hat. Legújabb magyar nyelven megjelent műve „Egy király ifjúsága", a szabad" és fölényes szellemű Navarrai Henrik életének izgalmas és nagyvonalú vázolása. A későbbi uralkodó — Navarraiból IV. Henirik lett —, a szerző meglátásában és megrögzítésében példaképe az emberi jogokért és méltóságért életét kockára tevő államférfinak. Heinrich Mann, pompás könyvében, szinte kézzelfoghatóan érzékelteti a 16. század Franciaországát, az utolsó Valoisk korrupt uralmi rendszerét, a hírhedt Szent Bertalan-éjszakát, a valláshábonyskodások tstvérharcait. S mindezek, középpontjában szivárványszínekkel átszőtt szerelmi történet ékeskedik és a történelem vad és zajló hullámveréseit bearanyozza az emberi élet a maga egyéni szépségével és tartalmán val. G. Hajnóczy Rózsa hibátlan fordítása. (Fővárosi könyvkiadó.) g-—*.