Népszava, 1945. február (73. évfolyam, 6–28. sz.)

1945-02-04 / 8. szám

Ara­ymer 73. évfolyam 8. szám. W A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT NAPILAPJA Szerkesztőség: Az art ti Janus-utca 3 •Megjelenik hétfő kivételével minden nape Kiadóhivatal: Piac-utca 49 Hitler házról- házra akarja védeni Berlint Már jól hallani az ágyúdörgést a német fővárosban • Semleges jelentés szerint éhezik Berlin lakossága Moszkvai és londoni egybehang­zó jelentések szerint Hitler felál­dozza Berlint is. Itt Izvesztija írja : Hitlernek az a szándéka, hogy házról-házra védje a német fővá­rost. Csakúgy mint Breslauban és és Königsbergben, Berlinben is minden házat alá­aknáztak a németek, azért, hogy az oroszok csupán puszta romokat találjanak. Vajjon gondoltak-e a németek arra, hogy üzemeik és vasutaik tervszerű lerombolásával, házaik felrobbantásával néhány napon be­lül elérik azt az eredményt, amit a szövetségesek a háború kezdete óta igyekeznek megvalósítani: or­száguk katonai és ipari erejének teljes és végleges megsemmisíté­sét. Az csata most már majdnem kizárólag német földön folyik — írja az Izvesztija — és az ellenség fejveszetten menekül. Nincs olyan erő a világon, amely képes lenne győzedelmes seregeinket megállí­tani... A A német fővárosból Londonba érkező jelentések szerint a berlini épületeket aláaknázzák és az ös­­szerombolt berlini házak romjaiból barrikádokat emelnek. Berlinben óráról-órára erőseb­ben hallják az orosz ágyuk moraját Élelmiszer már alig van a fővárosban ft szénkészletek teljesen kifogy­tak. At menekültek tömegei egyre fáradtabban vonszolják magukat az országutakon. Útközben, a gyermekek, nők, férfiak tömege­sen pusztulnak el az éhség és a hideg miatt, ft rosszul kiképzett Volkssturm, (néphadsereg) csapatai gyakran tüzelnek a menekülőkre. ft német rádió felhívásban kérte a katonaszökevényeket, hogy tér­jenek vissza csapattesteikhez. ft Transoceán német hírügynökség jelenti, hogy Berlinben géppuska gyakorlatokat végeznek és lövész­árkokat ásnak. Zsukov diadalútja német földön Zsukov tábornagy serege Ber­linnel szemben rohamra sorako­zik fel az Odera mentén. Bran­denburgb­an 400 várost és falut elfoglaltak, közöttük Schwerint is, a fontos közúti és vasúti cso­mópontot. Az oroszok most az Odera­menti két nagy város, Küstrin és Frankfurt előtt állanak. Ettől északra mélyen behatol­tak az orosz erők Pomeránia te­rületére és fokozzák a Stettint és Kohlburgot fenyegető nyo­mást. Danzig városa a harcok köz­vetlen közelébe került-Az orosz csapatok rengeteg hadizsákmányt ejtettek. A be­kerített Königsberg zsúfolva van van menekültekkel, akik egyre özönlenek a lángokban álló vá­ros felé. Az orosz csapatok a front újabb részén is betörtek német területre, Leszlautól nyu­gatra. Thorn elfoglalása nagy szovjet kötelékeket szabadít fel más had­műveleti területekre. Szakadatlan légitámadások London, február 2. A szövet­séges légihaderő súlyos támadá­sokat intézett Meinz, Ludvigsha­fen és más vasúti csomópontok ellen Ezerné­l több brit bombázó vett részt a támadásban, hogy megakadályozzák a német erősí­téseket .l kieleli fronton. A munkásság feladata írta: Szak­ar Ferenc Most, amik­or egy gazdasági és politikai rendszer elsüllyedt, hogy helyet adjon az elképzelésünk sze­rint fölépítendő új világnak s a munkásosztály tudatosan veszi kezébe sorsának irányítását, nem érdektelen visszatekintenünk azokra az időkre, amikor a szer­vezett szociáldemokrata munkás­ság kigúnyolt és megvetett po­litikai csoportosulás volt Magyar­országon Mert nehéz és súlyos küzdelmek állanak a szociálde­mokrata párt mögött. Évtizede­ken keresztül vívtuk hősi harcun­kat a magyar reakció ellen, amely valóban nem tanult és nem felej­tett, csendőrét s rendőrét és minden apparátusát ellenünk hasz­nálta fel.­­ Ez a megcsontosodott reakció sohasem tudta megbocsátani a magyar munkásságnak 1918-at és 1919-et, noha az akkor lezajlott forradalm­i események társadalmi átalakulást nem­ eredményeztek. Ahelyett azonban, hogy az ural­kodó osztály rálépett volna a demokratikus fejlődés útjára, ter­mészetének megfelelően a törté­nelem kerekét vissza akarta for­dítani és elavult gazdasági és po­litikai rendszerünket az erőszak eszközeinek kíméletlen alkalma­zásával iparkodott fenntartani. A mi harcunk sohasem tévesz­tette szem elől a munkásság gaz­dasági és politikai elnyomását. Harcunk egységes volt ez ellen az elnyomás ellen. Az ország demokratikus átalakítása volt a célunk és olyan gazdasági viszo­nyok megteremtése, amely emberi életlehetőséget biztosít az összes társadalmi rétegeknek, hogy ezzel utat nyithassunk a szocializmus felé való haladásnak. Ám a magyar politikai élet ve­zetéss túl a reakciós gondolaton, kalandorok kezébe került, akik szociális jelszavak hangoztatásával bolondították az ország népét. Míg egyfelől Mussolinit és Hitlert tekintették ideáljuknak, másfelől játszottak a hárommillió koldus problémájával Amikor a Szociál­demokrata Párt harcra szólítja fel a magyar munkásságot de külö­sen a legkétségbeejtőbb­­iszonyo­­nyainak a m­­ű javítására, ez a munkásság csendőrszuronnyal, botozással és a legbrutálisabb közigazgatási bety,­raggal találta magát szemben. Hányszor morgó­sították ellenünk kü­önbözö jel­szavak hangoztat­sával a meg­fizetett csőcseléke . Hányszor állí­tották pll.'nük csatasorba a ,.sa­sokénak nevezett lump­­aprole­tárokat, a különböző jobboldali szervezetekbe tömörített, elbolon­dított munkásokat Emlékezzünk csak még a múlt évben is gras­­száló nemzeti Munkaközpontra és a papság vezetése alatt álló különböző jobboldali szerveze­tekre. Az egy évvel ezelőtt tör­tént nagybányai felvonlásra, ami­kor papok vezetésével vonultat­ták fel az elbolondított bányá­szokat, hogy a szocialista munkás­mozgalom vezetőit agyonverjék ; vagy Kassára, ahol a kémelhárító tisztek szervezték, meg a munkás­mozgalom vezetői ellen azt a bru­tális támadást, amelynek e sorok irója is áldozata volt. E brutalitás elkövetői ellen indított eljárást a bíróság bűncselekmény hiányában megszüntette. Akik ismerik azt a hősi küz­delmet, amelyet a magyar mun­kásság egy töredéke folytatott itt gazdasági és politikai felszabadu­lásáért évtizedeken keresztül, da­colva börtönnel, internáló tábo­rokkal közigazgatási betyárságok­kal, néha életüket is kockára téve, azok csak hálával és szeretettel gondolhatnak mindazokra, akik ebben a küzdelemben részt ve­tek. Büszkén és emelt fővel tekint­hetünk most már egy lezárult kor­szak dicsőséges harcaira Elégté­tellel állapíthatjuk meg: teljesítet­tük a kötelességünket. Szocialista hittel és meggyőződéssel és osztáy­tudatunktól fűtött lelkesedéssel vívtuk ezt a harcot Tudtuk, hogy a szocializmus útját történelmi szemüvegen keresztül nézve, pil­lanatokra eltorlaszolhatják, de a fejlődés és haladás ezeket a tor­laszokat eltávolítja az útból. Eljön a demokrácia kiteljesedésének ideje, amely azután megnyitja az utat a szocializmus felé. Sajnos, a magyar reakció pusz­tulása más körülmények között történt, mint ahogyan azt vala­mikor e­lképzeltük- A Vörös Had­sereg pörölycsapásainak kellett jönnie, hogy meghozza a magyar munkásosztály felszabadulását Súlyos kötelességet rónak ránk ezek az idők a demokrácia megalapozásában. Ma már har­cunk arra irányul, hogy a reak­ciós politikai rendszer soha többé fel ne támadhasson és, hogy a demokratikus politikai rendszert, mely társadalmi, gazdasági és politikai változást kell, hogy maga után vonjon, megalapozzuk. Meg­vagyunk győződve, hogy a magyar szervezett munkásság ezt a fel­adatát és kötelességét is teljesiti. Vorosilov marsall Debrecenbe érkezett Vorosilov, a Szovjetunió mar­sallja szombaton délután a fegyver­szüneti ellenőrző bizottság több tagjának kíséretében Debrecenbe érkezett. A pályaudvaron Puskin követ és a magyar kormány tag­jai fogadták az előkelő vendéget.

Next