Népszava, 1945. április (73. évfolyam, 56–79. sz.)
1945-04-01 / 56. szám
73. évfolyam 37. (56.) szám Budapest, 1945 április 1. vásár A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KözPOnTI LAPJA Szerkesztőség: V. Vilmos császár út 78 Megjsenik hétfő kivételével minden NAP Kiadóhivatal, VIII. Conti utca 4. szám HÍEGI EVTIZED írta: dr Révész Mihály Ujjongó ünnepségek ezekben a mai napokban nem lehetnek, hatalmas újságkötetet sem adhatunk (hétköznapjainknak és ünnepnapjainknak egyaránt takarékoskodniok kell a rotációs papírral!), egyelőre csak ez ünnepi számunk első hasábjai méltassák annak a négy évtizednek a jelentőségét, amellyel a szocializmus ügyét napilapként szolgálja a magyar szociáldemokrácia központi közlönye, a Népszava. Hetenkint háromszor megjelenő újságból negyven esztendővel ezelőtt, 1905 április 1-én vált politikai napilappá a mi Népszavánk, és amikor most örömmel és büszkeséggel emlékez ütíti meg erről a négy évtizedről, hadd kezdjük azzal, hogy a magyar szociáldemokrata mozgalomnak mindene volt és mindene ma is a Népszava. És nemcsak a munkásmozgalom, nemcsak a magyar politika nem választható el a Népszavától, hanem az újabbkori egész magyar történet is csonka, hiányos, megérthetetlen volna a mi lapunk évtizedeinek ismerete nélkül. Drága negyven év előtti április hajnal! Vártuk a napilap-Népszava első példányait! — Kibontjuk vörös lobogónkat s meghajtjuk Magyarország munkásai előtt — írta a napilap vezércikkének első mondatában Garami Ernő elvtársunk, már előbb is a lap szerkesztője és folytatta így: — Ez a lap elkeseredett, áldozatteljes küzdelemben, ádáz harcok tüzében hódított diadalmi jelvény, amelyet az ellenséges bástyák fokára tűztünk ki... Elkeseredett, áldozatteljes küzdelem ... Mert a szociáldemokrata újságnak már nagy múltja volt a napilappá való átalakulás előtt is! Menynyi küzdelem, mennyi odaadás, mennyi szenvedés kálváriáján át jutott hozzá a magyar szocializmus ahhoz, hogy napilapja legyen! A pincéből, mosókonyhából indult el, kauciótalanul, krónikás lapként, a politizálás lehetősége nélkül — és amikor már politizálnia lehetett, mert kellett (milliónyi akadály ellenére is), akkor is csak hetenkint, majd hetenkint kétszer, végül hetenkint háromszor kerülhetett a párt katonáinak a kezébe, amikor vele szemben a kapitalizmus napilapjai tömegszámra kerültek ki a rotációsokból. A mi lapunk élete nagyobb felét már napilapként küzdötte át. Volt kísérlete a munkásmozgalomnak tíz évvel az állandóan napilapként való megjelenés előtt, de a kísérlet elsietett, megalapozatlan volt. Most azonban, negyven esztendővel ezelőtt, a szociáldemokrata mozgalom megtalálta a módját és az eszközeit az elnémíthatatlanul állandó megjelenésnek, a nyomdakapitalizmustól való függetlenítődésnek, negyvenesztendős a nyomdánk is, a Világosság! A proletártömegek áldozatok vállalásával is kísérték a Népszavát nehéz útján, köszönetünk és hálánk a névtelen forradalmárnak, aki nemcsak a filléreit áldozta, hanem a szabadidejét is a gyönyörű emlékű Népszava-agitációkban, köszönetünk és hálánk a propagandistáknak. Elvittük a marxista igazságokat a föld népének soraiba és a kilencvenes esztendők nagy üldözései után, amikor a szakszervezeti mozgalom óriásira nőtt, amikor elindult büszke útjára a hatalmassá fejlődött szövetkezeti mozgalom, a szociáldemokrácia központi lapjának napilappá kellett válnia. Kellett: gondoljunk csak a politikai küzdelemre, a külpolitikai helyzetre, amely elvezetett a világháborúhoz. A munka még jobban megnehezedett , és kimaradhat-e e vázlatosan emlékező cikkből a rettentő nehézségekre való utalás? Cenzúra, ügyész, ablakok a hasábokon, néha oldalszámra, ikszelések. Cenzúra? Éjjeli ügyész? Már kemény iskolát jártán verekedtünk a világháborús és bethleni, majd gömbösi, majd az ezeket követő reakciókkal. Papiroshiány miatt megjelentünk szalmapapiroson, spárgapapiroson, végigéltük az ellenforradalmi huligánok 1919 december 8-i nyomdarombolását, szorongtunk idegen nyomdában, dolgoztunk a Népszava ellenforradalmi hathetes betiltásának ideiben a Szociáldemokrata Röpiratokkal, az Imrédy-korszakban volt 1938-as decemberi egészhónapos betiltás idején dolgoztunk kisegítő lapokkal. És harsogott a freiligrathi Trotz alledem! magyar variánsa: Csakazértis! Most az országépítés szolgálatában áll a Népszava. A proletártömegek, az egész magyar nép előtt lobogó és fáklya akar maradni, aminthogy lobogó és fáklya volt két emberöltőnél hosszabb időn keresztül. Az emlékezés könnyeivel a szemünkben gondolunk mártírjainkra, akiket az orvgyilkosok az oldalunk mellől ragadtak el, büszke hálával emlékezünk meg elköltözött társainkról, lapunk legendás nagy szerkesztősége tagjairól és állandó emlékezéssel várjuk vissza elárvult íróasztalaik mellé azokat a társainkat, akiket a háború és a fasizmus szakított ki a körünkből. Munkásmozgalmunk története egyegy fejezetét a hőskorszak epiteton ornans ával díszítjük fel. A Népszava egész élete hőskorszak volt! Boldogok vagyunk, hogy a szolgálatában állhatunk és "ezen a negyvenesztendős nagyszerű évfordulón elvtársaink hatalmas tömegétől nem kérünk mást, mint hogy szeressék ők is továbbra is ezt a mi mindenünket, sokasítsák meg a híveink táborát, — ahogy a mi egyik nagyszerű indulónk mondja: Ha együtt harcolsz velem, miénk a végső győzelem!... Arapengol A koponyák hegyén... írta: SZAKASICS ÁRPÁD A Golgotán az Ember halt meg az igazságért. Megfeszítették s még át is döfték a szivét, hogy a zsarnokság és hóhérja nyugodtan alhasson. De lehet-e nyugodt álma a gyilkosnak, még ha királyi ágyban alszik is? Lehetett-e valaha is nyugodt pillanata a mindig rettegő zsarnokságnak, a szuronyok hegyén ülő hatalomnak, a népet nyomorító és tipró kormányzatoknak? Az igazság föltámad, ha százszor megölték is. A nép igazsága, az emberi tiszta gondolat kikel sírjából, ha ezerszer keresztre feszítették is, ha millió bitófán fojtották is meg. Az eszmét megölhetik, golyót röpíthetnek beléje, meszesgödörbe hányhatják, elégethetik és megkínozhatják — az eszme él tovább és győzedelmeskedik ... * A golgotai mártíriumot követték újak és újak. A világtörténelem útját mártírok sírjai szegélyezik. Az emberiség útja, az emberiség haladása a legnagyobb és legszebb cél felé nem nyugodt és csendes menetelés. Véres út ez, küzdelmes erőfeszítések útja. A könyörtelen harcok útja ez. S menni kell rajta szakadatlanul. Nincs megállás és nincs kegyelem és nincs tétovázás. Egyszer-egyszer borzalmas hekatombákon kell átvergődnie az emberiségnek ... Soha olyan borzalmas, roppant hekatomba nem magasodott meg ezen az úton, mint mostan. Soha barbárabb, véresebb, becstelenebb zsarnokság nem kerítette még kezébe a népek fölötti hatalmat, mint a fasizmus, a leitleri hóhérság. Két nagy eszmét rabolt el cégéréül a tébolynak és az emberi aljasságnak ez a sötét vegyüléke: a nemzetiszocializmus. A világ legszebb országait döntötte porba, legkiválóbb szellemeit pusztította el s gyilkolt, gyilkolt, milliókat gyilkolt le értelmetlenül félelmében és az elaljasodás őrületében... Soha még ilyen vértengert nem árasztott a világra tébolyult zsarnok, becstelen uralmi rendszer, mint Hitler és hordája. Soha még ilyen romlást nem látott az emberiség! Az egész világ egyetlen Golgotává emelkedett s ennek a roppant hegynek, a koponyák hegyének keresztjén ott függött az Ember. Az egész emberiség s kifolyt vére még most is árad szakadatlanul. De íme: 1945 húsvétján a vértenger fölött s a Golgota mögül a föltámadás fénye világít rá az emberiségre. Az Eszme él! A demokrácia, a népek szabadságának eszméje, a félelem a bizonytalanság legyőzésének gondolata, az igazságosság és az emberség erősebbnek bizonyultak a becstelen barbárságnál, a téboly rémeinél, a hitleri hóhérságnál. Az emberiség megszabadul a gyilkosok uralmától. Újra szabad lesz az útja. A szellem újra jogaiba lép. Az erőszak tulajdon kardjába dől. Az Ember föltámad! A föltámadásnak ezen az örömteljes ünnepén mi mégis lehorgasztott fejjel állunk a fénylő nap alatt. Siratjuk szívünkhöz legközelebb álló testvéreinket. A fény, amely ma elönti a világot, élesebbé és mélyebbé teszi az árnyékokat s elpusztított, megölt, elhurcolt elvtársaink, barátaink, testvéreink szinte testi valóságukban állnak elénk ... Ó, milyen népes gyülekezet ez! A mártíroknak mekkora légiója. Az egyik hóhér most áll leírái előtt, amikor e sorokat írjuk. A nép jogérzete az egyedül lehetséges megtorlást diktálja a fejére. De visszaadhatja-e ez ez ítélet és majd a többi a mi kedveseinket, akiket megöltek a hóhérok? Visszajönnek-e, akiket elhurcoltak? Visszajöhetnek-e a „büntetőszázadok" halottjai, az auschwitzi haláltábor megöltjei s akik a zsidó munkaszázadokkal mentek el az orosz télbe? Visszajöhetnek-e azok a mi nagyszerű vezetőembereink, akiket a nálik Németországba hurcoltak s azok, akiket a nyilas banditák becstelen keze ölt meg? ... Összeszorul a szívünk, ha rájuk gondolunk és fájdalmasan soroljuk neveiket. Ha leírnánk ezeket a neveket, megtelne velük nemcsak ez a számunk, hanem talán egy héten át a Népszava minden száma. Rettenetes vérveszteséget szenvedtünk! És elmondhatjuk a költővel: elhullanak legjobbjaink a hosszú harc alatt... Tollúnk hegyére tolulnak a nevek... De mégsem! Nem kezdünk hozzá, hogy leírjuk még a legismertebb, legszeretettebb neveket sem. Még mindig él bennünk valami halavány reménység, hogy talán mégis néhányan még élnek közülök valahol s egyszer csak belépnek a szerkesztőség vagy a párttitkárság kapuján, hogy újra megkezdjék munkájukat és küzdelmüket. Mert biztosan ott folytatnák, ahol abbahagyni kényszerültek... * Biztosan folytatnák a munkát és a harcot. Miként mi is folytatjuk, az élők és megmaradtak, mert kell ,a munka és kell a küzdelem. Lehorgasztott fejünket fölemeljük s belenézünk a föltámadás fényébe. A Golgotán még ott állanak a keresztek, még vér és könny áztatja a földet, de már az igazság, az emberség, a demokrácia és a szabadság fegyvereire hull a győzelem, a föltámadás fénysugara. Ebben a fényben mártírjaink lelke is benne szikrázik. Amit szívükben hordoztak: az eszme él, terjed és terjedésének immár nincsen határa. Betölti földünk minden kis zugát. Szabadságért harcoltak — a szabadság megszületett. Rajtunk múlik, élőkön és megmarotítókon, hogy növekedjék, izmosodják s életünk öröme legyen. A demokráciáért küzdöttek. Együtt kel föl a demokrácia napja a győzelem napjával. A földreformért hullatták drága vérüket. Im°: a földreform, az* új rend legh?.t.Im.:szbb talpköve készen áll. A munkás jogáért, emberségéért, a gyári feuda