Népszava, 1945. május (73. évfolyam, 80–103. sz.)

1945-05-01 / 80. szám

4. oldal gyermekkrém Szilágyi gyógysz. vegy. labor. Szász Károly u. 1 QSKO gyermekcipő játékok, IV, Kammermayer K. utca 8. "Rádiója rossz, vagy serceg? Ismét megjavítja Herczegh. VI. Andrássy út 14.­­Mahunka Ferenc 1 vászon- és fehérneműüzlet, Erzsébet tér 2, 3 az árusítást ismét megkezdte. Kálmán S. vegyszernagykeresked­és íűi helyiségben. KÁLMÁN UTCA 10 alatt működik. llefvárosT­­Café-Restaurant­­ teraszán­­ szerdától­­ komplett reggeli, ebéd, uzsonna mint régen . Tulajdonos Rónai Miklós Tartóshullámot készítek. — Szolid árak. Dondáné, X. ker., Hungária-körút 2. szám. Gerő Testvérek szűcsüzlete IV. Petőfi Sándor utca 2. (Belvárosi Takarék­ épület), megnyílt! | Ékszert, aranyat, briliánst veszünk és eladunk \ FÖLDES ÉS MAIERHOF \ Wesselényi utca II. sz. síp utca sarok. ! VILLANY LESZ, ADhrS nagy fényű «RfW lámpával rtl fClS árak, üzemanyag biztosítva ARDÖ világítási szaküzlete­­ Budapest, Vilmos császár út 43. lerakat : József körút 52—56, Budán Choma, III. , Dereglye utca 1/c. kávéház­,vendéglő­sspresso-berendezések, üveg és porcellánok nagy választékban HEXNER, Király utca 25 &EDCIDI­U A fazon készítését r C R r I H U n M hozott anyagból és fordítást vállalok! LASZLO férfiszabó­mester, Erzsébet körút 50. Szerdán nyílik a Belvárosi Bár SULY MARTELL. VÉCSEY ERNŐ zenekarával (Magyar György—Horváth) TÁNC 4—8-ig NÉPSZAVA Kedd, 1945 május 1 194­5 május ! Szabad hazában szabad a nép — vörös a május elseje! Eszmélj, dolgozó! Hatalmadnak visszhangja zúgjon! Senki se maradjon néma, ha áldozott szabadságot és vért, erőt, hogy e nap váltson öntudatra szolgát, rabot és kétkedőt. Pokolban fetrengtél évekig: tőkések, puskák, börtönök szipolyoztak és körülötted a harcban minden összedőlt — hazádból rom­lott és temető, dúltak gyárakat, földeket, de szított teremtő gondolat, nem ölhették meg hitedet. Irta: Földeák János Szabad hazában szabad a nép: paraszt és munkás egyes ész — épül az ország, árulók! paraszt és munkás tettre kész; szabadságot s nagyobb kenyeret paraszt és munkás érdemel; nem ment már kegyelem bitangot; paraszt és munkás üt, ha kell! Szabad a májusi gondolat, a történelem változik és teremtő ereje minden faluig, minden városig bilincseket tör — előre, nép­­honodat újjáalkotod s az új magyar égre tűzz napnak ötágú piros csillagot. Szabad hazában szabad a nép vörös a május elseje. Ősi hatalom a­ szabadság, paraszt és munkás, élj vele, most teremthetsz szabad életet, ne legyen célod semmi más; a multat örökre törje szét e diadalmas változás! Táncsics Mihály százéves röpirata a sajtószabadságért Száz esztendővel ezelőtt névtelen röp­irat jelent meg: „Sajtószabadságról Né­zetei Egy Rabnak" címmel. Először 1844-ben Páris, Amyot, majd 1845-ben London, Pater Noster Row. jelzéssel. A 83 oldalas röpiratok megmaradt példá­nyait a Nemzeti Múzeum és a Fővárosi Könyvtár őrzi. Táncsics Mihály, a ta­kácssegédből lett tanító és író a röpirat szerzője, akiről Petőfi Sándor énekelte: „. . . most fel Budára, Ott egy író fogva van, Mert nemzetének javára célzott munkáiban . . . — — A rab írót diadallal hoztuk el . . ." Ha más jelentős tény nem is emel­kednék ki Táncsics Mihály életében, csupán az, hogy a márciusi forradalom egyik tette az ő kiszabadítása volt, a „rab író" akkor is halhatatlan marad­na a magyar történetemben és iroda­lomtörténetben. A kiegyezés után a megalkuvás politikai törtetői és kép­mutatói a sokat szenvedett Táncsics Mihályt lekicsinyelték, félművelt és ve­szedelmes politikai ábrándozónak bé­lyegezve, félretolták, börtönbe vetet­ték, de volt idő, amikor olyan em­berek tartották számon, mint Kossuth Lajos, aki az erkölcsi erőt, az elvhűsé­get mindennél többre becsülte. Táncsics Mihálynak már az 1842-ben indított népművelő füzetsorozata, a Népkönyv, szemet szúrt a hatóságnak és a rendőri hajsza megerősödött elle­ne, amikor röpiratait a sajtószabadság­ról, majd a Hunnia függetlensége című munkáját kiadta. Felkutatták — holott Kossuth tanácsára Horvátországban rejtőzött — és 1846-ban Budán, a bé­csi kaputéri kaszárnyába zárták. Ott ra­boskodott, amíg Petőfi és társai ki nem szabadították. „Elhatározom megmutatni, hogy a magyarnak szabadsága nem csak nincs, de még a szabadság eszméje sem szü­letett meg, mert midőn éj van, nappal nem lehet: a cenzúra éj, a szabad sajtó nap" — írja Táncsics Mihály röpiratá­nak előszavában, majd közli a cenzúra történetét és összefoglalja a magyaror­szági felszólalásokat, mozzanatokat a sajtószabadság érdekében. Ezután meg­állapítja, hogy „... a népek szabadsá­guktól és jogaiktól megfosztottan nem fejlődhetnek azzá, mivé kellene: morá­lis nagy nemzetekké, hanem nyomorult kalmárokká, kik előtt semmi szép, di­cső nincs, csak az önhaszon". „Az embernek természetében van közlekedni", „Az embernek tökéletesül­nie kell", „A cenzúra a legnagyobb bűn", „Szózatok a sajtószabadság mel­lett és a cenzúra ellen", „Lehet-e mégis eset, hol a cenzúra üdvös", „Mit mond a józan ész a sajtóról", „Hivatalbéliek, tisztviselők falun, úgy, mint városban", „A szabad sajtó minden általa történt hibát maga meg is orvosol", „A szabad sajtó nem is véthet", „Sajtótörvénynek józan ész szerint nem lehet helye" című fejezetekben érvel a cenzúra ellen és a szabad sajtó érdekében, Jézus he­gyi beszédéből és az evangélistákból, valamint a külföldi politikusok beszé­deiből, írásaiból vett idézetekkel.­­ „A cenzúra nem egyes embert öl — írja a rab író —, hanem az egész embe­riség lelkét öli, de testileg is milliókat öl, mert ki képes fölszámlálni, hány ember lett a cenzúra által elnyomott, jog és szabadság nélkül nyomor áldo­zatja." Ezért azonban szerinte a népet kell okolni, mert ahol szolgalélek nincs, zsarnok nem támadhat". Hivat­kozik Blackstone angol jogtudósra, aki szerint „Minden szabad férfiúnak két­ségbevonhatatlan joga van gondolatait a közönség elébe terjeszteni, ezt megtil­tani annyit tesz, mint a sajtószabadsá­got ledönteni, minden gondolatszabad­ságot előítéletekre s egy magánember önkényére bízni." Megállapítja, hogy Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban a sajtó szabadságának elnyomatása okozta a forradalmakat és hangsúlyozza, hogy „Sajtószabadság nélkül sohasem tud­hatni ki a rosszat". Bölcseleti alapon mutatja meg a sajtótörvény kérdését: „Hol kezdődik az erkölcsiségnek alsó határa — írja —, midőn egyik erkölcs­nek tartja, amit a másik bűnnek ismer. A cenzor fogja kijelölni: itt az erkölcs­nek széle, ezen túllépni az írónak nem szabad? ... A sajtótörvény alkotói nem bírái az erkölcsnek, hogy ki tud­nák jelölni: ez erkölcs, ez pedig bűn..." Angliában sem a sajtótörvény, hanem a gyakorlati ész az irányadó a gyakor­latban. A Végszó­ban érdekes szózattal fejezi be rajongással álhevített érvelé­seit: „Magyarok! ha nem divat mozgatja lelketeket, egy országgyűlésen csak egy-két törvényt hozzatok s jelen gyű­lésen legyen első. Magyar hazánkban magyarnyelvű minden polgárra nézve a sajtó örökre tökéletesen szabad. (Ezt iktatta törvénybe az 1848. XVIII. t.-é­nek a sajtószabadságra vonatkozó 1. szakasza!) Másik törvény: Magyar ha­zánkban minden ember egyenlő jogú és egyenlően szabad. Midőn ezt kimondot­tátok, elégethetitek a Corpus Jurist, el­égethettek minden egyéb törvényt . . . Ha ezt megtettétek, a sajtó majd meg­mondja, micsoda törvényt hozzatok a jövő gyűlésen ..." így végzi Táncsics Mihály röpiratát, amellyel akkor akarta felrázni a népet, amikor még alig mert gondolni valaki a Habsburg-uralmat sínylő Magyaror­szágon a sajtó felszabadítására. T. E. P­­lotai Boris: Korszerű gyerekek — Te nem vagy szegény! — De igenis szegény vagyok, tudd­ meg! — csattan fel egy sértődött gye­rekhang. Erre már felfigyelek. Két kislány megy m­ögöttem, egyformán satnyácska mind a k­ettő. Az egyik olyan, mintha vakaróból csinálták volna s akárhogy kaparták is a teknő alján maradt tész­tát, nem telt többre, csak erre a sápadt kis habarcsra. A haját házilag vághat­ták le, kicsit cikcakosra nyiszáltak, egyik oldalon úgy beleszaladt az olló, hogy a füle pirosan kivirít. — Én igazi szegény vagyok, kérdezd m meg a mamámat. A mamám azelőtt is gyárba járt, meg mosott, meg vasalt, meg minden — mondja a kis habarcs, de a másik nem hagyja magát. — Minket kibombáztak! Odalett a ház, meg a bútor, meg a sok ruha, meg anyu ékszere. — Hirtelen megakad, érzi, hogy ezt nem kellett volna mon­dani, zavartan húzogatja szeplős gomb­orrát. — Na látod! — vágja ki diadalmasan a sápadt kis vakaró. — Na látod, hogy nem vagy igazi szegény. Sok szobátok volt, meg balkon, meg kert gumispric­celővel. Peták is mondta. — Gumispriccelőnk nem volt, azt mindig kölcsönkértük. És csak két szo­bánk volt, a hall nem számít. Peták hazudott. — Peták nem hazudott. Mert te igenis, hogy nem vagy szegény! Fehér kötényed volt, amit mindig mosni kell. És a tanítónéni megkérdezte, hogy van Anyukád? „Ágica, hogy van Anyukád? Tiszteltetem." Azt hiszed nem hallot­tam? A kis szeplős megáll egy pillanatra. Nem tudja, mit feleljen erre a sértésre. — Szóval azt mondod, hogy mi nem va­gyunk szegények?! —• kérdi rohamra­készen. — Csak te vagy szegény, mi?! —• Nemcsak én... De te nem, az biz­tos. Neked krémmel kenték az orrodat, hogy múljanak el a szeplőid. És betétet hordtál a cipődben! — Neked meg kivették a vakbeledet! — Azt muszáj volt. Már majdnem meghaltam. Az orvos lemondott rólam — henceg a kis vakarcs s egyszerre eszébe jut valami, amitől egészen fel­derül a képe. — Hozzám kerületi orvos járt. Te azt sem tudod, mi az a kerü­leti orvos. — S hogy a másik hallgat, újra megkérdi. — Tudod vagy nem? A szeplősorra nem hagyja magát. — Nekem most semmim sincs, csak ez a kabát. Ez is meg van égve. Itt is... meg itt .. — Serényen mutogatja a perzselt foltokat, sajnálja, hogy nincs több rajta. — Mi már lóhúst is ettünk, ha mindent akarsz tudni. — Az is valami? — fitymál a kis va­karcs s megrázza cikcakosra nyírt ha­ját. — Mi azelőtt is ettünk, amikor még kicsi voltam De csak vasárnap. A szeplősarcú bosszúsan nyel. Már könnyek szurkálják az orrát, már érzi, hogy lefőzték, de még nem adja meg magát. — Tegnap marharépafőzelék volt ebédre. Semmi más, csak marha­répa. Pedig kihullt a fogam és azt ün­nepeltük. — Nem tudja, mit mondjon még, gondterhesen ráncolja homlokát. — Segélyt is kaptunk már! Segélyt csak az kap, aki szegény! A kis vakarcs diadalmasan lecsap rá. — Aki mindig is szegény volt, az nem kap segélyt. Annak felemelik a bérét. Vagy kap abból a földizéből, ab­ból a földmicsodából... Az újságban is állt ekkora betűkkel.. . Hogy elosztják a földet és kész! — Azt is, amelyikben snidling van? — aggodalmaskodik a kis szeplős s a balkon zöldre mázolt vályújára gondol, amelybe snidlinget ültetett, meg ár­vácskát. Most elsodorják előlem a két kis­lányt. Elvesztem őket, hiába forgatom a fejemet... Eszembe jut az én gye­rekkorom, amikor dobostortát, meg lekvárospalacsintát hazudtunk egy­másnak, meg pástétomot, amiről nem tudtuk pontosan micsoda, csak sejtet­tük, hogy valami nagyon finom... A következő sarkon váratlanul fel­bukkan a kis szeplős. Egyedül megy, a szemhéja piros, az orrát húzogatja. Látszik, hogy már nem bírja sokáig, egyre sűrűbben szipákol. — No mi a baj? — kérdem tőle, de nem válaszol, felrántja a vállát. S hogy nem kérdem többet, kibuggyan belőle a sírás. — Azt mondta Csiszár ... pedig leg­jobb barátnőm... — Zokogásba fúló a hangja, nagyot szipákol. — Azt mondta, hogy én... én nem vagyok ős­szegény ... A kerékpártartásról érkezett levél szerkesztőségünkbe. Egyik elvtársunk kifogásolja, hogy miért nem adnak ki a budapesti és pestkörnyéki rendőrségek orosz-magyar nyelvű kerék­párigazolványokat. Ezek birtokában nyu­godtan közlekedhetnének a munkába me­nők kerékpáron és — mint megérdeklődte — az orosz parancsnokság sem zárkóznék el ez igazolványok elismerésétől.

Next