Népszava, 1945. május (73. évfolyam, 80–103. sz.)
1945-05-20 / 95. szám
! Csütörtök, 1945 május 24. NÉPSZAVA Az „erdélyi híd" Végleges megbékélést akarunk teremteni Románia és Magyarország között mondja most nekem Groza. Végleges, a román-magyar kapcsolatok összességét magában foglaló megoldást akarunk találni! Nemcsak barátságról, együttműködésről is van szó. Viszályra pedig egész bizonyosan semmi ok sincs a demokratikus Románia és a demokratikus Magyarország között. Felpillantok jegyzeteimből és már ki akarom mondani a bűvszót: „Erdély" —, de ő elébem vág. A román-magyar barátság kérdése nem területi kérdés. Erdély, ahol a románság és a magyarság sok-sok évszázad óta él egymás között — nos, ez az Erdély számunkra nem lehet fal, hanem csak híd Magyarország felé. Az „erdélyi híd" — érdekes formula De mit jelent a valóságban? Hogyan képzeli el Groza konkréten a kialakítandó román-magyar közlekedést ezen a „hídon"? A válasz igen nyílt, szinte túlmegy a diplomácia adta határokon. Vallomásszerűvé válik. — Én a vámunió híve vagyok —mondja tagoltan, hangsúlyozva. — Legyen szabad az áruk forgalma Románia és Magyarország között. Továbbmegyek: ne csak áruk, a személyek is közlekedhessenek szabadon. Szüntessük meg tehát az útlevélkényszert is. Hadd láthassa meg, amikor akarja, a budapesti vagy miskolci szabómester a leányát, aki Désre vagy Sepsiszentgyörgyre ment férjhez egy román vasutashoz s talán maga is Erdélyben született. Továbbmegyek: s tegyük szabaddá a szellemi termékek forgalmát is. Hadd jöjjön be a Népszava, amelyet magam is szívesen olvasok, meg a többi demokratikus magyar újság és könyv Romániába. S jusson el minél több román hír, román mű eredetiben vagy fordításban Magyarországra. Szóval: Bontsuk le a vámtarifákból, útlevelekből, cenzúraokmányokból épült határfalakat. Csak az elérhetetlen az, ami olyan különösen vonz és szenvedélyeket kelt. Tegyük szabaddá a forgalmat, tegyük szabaddá a közlekedést, gazdasági, személyi és szellemi tekintetben egyaránt. Ezzel — azt hiszem — már ki is húztuk a kérdés méregfogát. Mi lesz az erdélyi magyarokkal? Az erdélyi magyarokra terelődik a szó. Itt — Groza szerint — két csoportot kell elválasztani: az Erdélyben régóta honos magyarságot, vagyis azt amely az impériumváltozás folytán ismét román állampolgárságot kap, s azokat, akik az u. n. bécsi döntés után költöztek Erdélybe Ami az első csoportot illeti, tehát a tulajdonképpeni romániai magyar nemzzetiséget, erre vonatkozóan Groza csupán utal a kolozsvári beszédében hirdetett elvekre: teljes nemzetiségi szabadság és egyenjogúság, amely nem tűr semmiféle soviniszta elhajlást, román részről sem. Némi — jogos — büszkeséggel utal arra, hogy kormányzásának rövid ideje alatt mi minden történt ezen a téren, ha még sok munka van is hátra. Nagy szeretettel említi a kolozsvári magyar egyetemet, amely a román egyetem mellett állva a legfelsőbb fokon jelképezi a romániai magyar nemzetiség egyenrangúságát. Ami az 1940 után Erdélybe települt « (Bukarest, május hó. — A Népszava kiküldött munkatársától.) Nem nehéz hozzá bejutni. A kis multszázadbeli bojárpalotát a Calea Victoriei elején nem őrzi géppisztolyos őrség; a portás szó nélkül felenged a szép, barokkos márványlépcsőn. Bejelentés nélkül nyithatok be a kabinetfőnök ajtaján. Vinulescu épphogy beszól a szomszéd szobába — általában rendkívül közvetlen, könnyen elérhető hivatalok és hivatalnokok vannak ebben az országban — s már ott is állok Groza Péter előtt. Korán őszült, fehérhajú, pirospozsgás, mélykék szemű, mosolygó óriás. Ezt a boltozatos homlokú, szélesvállú vikinget inkább néznéd norvég hajósnak vagy dán gazdának, semmint Románia miniszterelnökének. Dehát az erdélyi föld, az erdélyi emberfajta és az erdélyi politika kicsiben valahogy Európa minden változatát kitermeli magából. Ízes erdélyi magyarsággal beszél. Ügyvéd volt Déván, amíg a harmincas években meg nem szállotta valami különös fanatizmus, hagyni csapot-papot és odaállni megszervezni a legszegényebb, legnyomorultabb, földtelenül is földhözragadt móc parasztokat, akikkel addig nemigen törődött senki, nem voltak ,,tényezők" a politikában. „Ne higgyetek a nadrágosoknak!" — mondotta. — ,,Én is nadrágos vagyok — nekem se higgyetek, csak azt nézzétek, mit csinálok!" És nézték. Sokáig nézték, azután hinni kezdtek neki. S így született meg a „Frontul Plugarilor", az Ekések Frontja, a legradikálisabb agrárszocialista mozgalom Romániában, amely ma az uralmon levő Nemzeti Demokratikus Arcvonal integráns alkotórésze. A plugárok pártja, alighogy megszületett, máris illegalitásba kényszerült. De súlyos üldöztetések közepette is megtalálta és megtartotta kapcsolatát az ugyancsak földalatt működő munkáspártokkal, sőt a Magyar Dolgozók Szövetségével is, amely mint az erdélyi és bánáti magyarság illegális szervezete a diktatúra alatt együtt harcolt a szociáldemokratákkal és a kommunistákkal a román és a magyar fasizmus ellen. Az elnyomottak egységfrontján nem voltak nemzetiségi különbségek. Ott tudták, hogy a nemzetiségi elnyomatás csak a szociális elnyomatás egyik válfaja. Magyar feudálisok és román bojárok szívesen összetartanak. Egy az elnyomás, miért ne egyesüljenek hát az elnyomottak? A felszabadulás — amely Romániában öt hónappal előbb következett be, mint nálunk — tábornok-kormányok átmeneti uralma után az ország élére állította Groza Pétert. Egyike ő az első kormányfőknek, országot vezető államférfiaknak, akiket a földalatti Európa adott az új demokráciáknak. Forradalmár. Nem lármás, fenyegetődző, hanem csendes, cselekvő formában. Lényegében forradalmi cselekedet volt az is, amikor a románság győzelmes napján, az északerdélyi közigazgatás átvételekor, Kolozsvárott, a király, a tábornoki kar és az egész kormány jelenlétéban kiállt — és ünnepi beszéde témájául a román-magyar barátságot választotta. Olyan szellemben beszélt az erdélyi magyarság jogairól, szabadságáról és egyenlőségéről, mint soha egyetlen román miniszterelnök sem. Pedig Romániában is van nacionalizmus, sajnos még soviniszták is vannak, szép számban. S kényes dolog befelé úgy nyújtani támadási felületet a reakciónak, hogy ez „nemzeti érzelmekre" hivatkozhassék. De a Groza-féle huszárvágás sikerült. A Népszava tudósítója nem most jár először Romániában, de soha — különösen hivatalos körök részéről — nem tapasztalt ennyi rokonszenvet és megértést Magyarország iránt. S a magyarbarátság centruma jelenleg éppen a leghivatalosabb körök kellős közepén, a miniszterelnökségi palotában van. (Ez persze azt is jelenti, hogy amint távolodunk ettől a központtól, úgy növekedni is kezdenek a román-magyar viszony problémái és a periférián bajok is vannak, amelyekről más alkalommal beszélni kell.És most is ottartózkodó magyarok sorsát illeti, mindenekelőtt megállapítandó, hogy az ú. n. Lex Patrascanu szerint ezek továbbra is magyar állampolgárok. Mindazonáltal Groza — ez derül ki beszélgetésünkből — a lehetőséghez képest el kívánja kerülni a tömeges kitelepítéseket; nem akarja, hogy csak külsőségeiben is felidéződjék a „vagonlakók" szörnyű kora. A magyar állami alkalmazottak közül — amenynyiben erre mód adódik — szerződésesen alkalmazhatná a kiváló specialistákat, például a kulturális életben nagy szerepre hivatott demokratikus egyetemi tanárokat Ami pedig az 1940 után Erdélybe telepedett, magyar állampolgárságú, de nem magyar állami szolgálatban álló egyéneket illeti, ezek számára — ha meg akarnak ott maradni — méltányos feltételek mellett tartózkodási engedélyeket kíván adni. Persze csak olyanokról lehet szó — ezt hangsúlyozza —, akik nem voltak fasiszták, nem vettek részt a románság elleni akciókban. Elméletileg nehéz ezekben a kérdésekben most állást foglalni. A gyakorlat fogja megmutatni, mennyire sikerül elkerülni, hogy a reakció és a sovinizmus kihasználja a maga számára az impérium-változás okozta nehézségeket. Azt már láttuk — s ebben bízhatunk —, hogy a Szovjet Unió, ahol a nemzetiségi kérdés a szocializmus és a demokrácia szellemében a legtökéletesebben oldódott meg, élénk figyelemmel teíséri a dunavölgyi s különösen az erdélyi fejlődést. Románia és Magyarország egyaránt a Vörös Hadseregnek köszönheti felszabadulását a kis népeket éppen a nemzetiségi problémák kiélezésével egymásra uszító német uralom alól! Javaslatokat a román-magyar árucserére! Most gazdasági kérdésekre terelődik a szó. Groza behatóan érdeklődik a nehézségek iránt, amelyekkel Magyarország ezen a téren küzd, majd elmondja, hogy bizottságot küldött ki a románmagyar árucserére vonatkozó javaslatok megvizsgálására. Várja ezeket a javaslatokat, magánoldalról is, hiszen a privát iniciatíva gyakran kitűnő lehetőségekre hívja fel a figyelmet Magától értetődik, hogy a külkereskedelem a Szövetséges Ellenőrző Bizottság felügyelete alatt áll. Ennek jóindulatáról azonban meg lehetünk győződve. A nehézségek — mint Groza mondja — leginkább abból adódnak, hogy Romániát is nagy mértékben sújtotta a háború és igen komoly jóvátételi kötelezettségei is vannak. Mindazonáltal országa, ha nem is gazdag, de mégis valamivel „jobban áll" most gazdaságilag, mint Magyarország. — Segítő szándék is van bennünk! — jelenti ki. Nem csupán szigorú, külkereskedelmi hoci-nesze-meggondolások vezetik, amikor elő akarja segíteni a román-magyar gazdasági kapcsolatok mielőbbi kiépülését. Erre magunk csak azt válaszolhatjuk, hogy Magyarország bizonyára nem fogja elfelejteni, ha Románia ezekben a nehéz időkben segítséget nyújt. Gazdaság és politika összefüggéseit mi, szocialisták ismerjük a legjobban. Beszélgetés Groza Péter miniszterelnökkel Románia és Magyarország közös problémáiról 3. oldal „Közös érdekünk, hogy Románia és Magyarország már egymással megegyezve jelenjék meg a béketárgyalásokon" Most valamennyire személyessé válik a beszélgetés Groza Péterrel. Magyarországi emlékeit eleveníti fel, azután kedvenc témájára, a pártjára kerül a sor. — Mint az Ekések Frontjának vezetője, sok közösséget látok pártom s a magyar Szociáldemokrata Párt nagy földmunkásszervezetei, a magyar Kommunista Párt, a magyar Nemzeti Parasztpárt és a magyar Független Kisgazdapárt falusi tömegei között. Nagy érdeklődéssel figyelem a magyarországi földreform előrehaladását; minálunk is új földosztás történik. Általában a két országnak sok közös problémája van; jó, ha minél közelebbről megismerik egymást. Remélem, hogy a közeljövőben — legalább mint magánember — ellátogathatok Magyarországra, ahol sok barátom van. Szeretek vendéget látni és magam is szívesen vagyok vendég. Ismerjük meg egymást, találkozzunk — így szilárdul a barátság! Mindenképpen közös érdekünk, hogy Románia és Magyarország már egymással megegyezve jelenjék meg a béketárgyalásokon. Nem kétséges, hogy ezt a legnagyobb örömmel üdvözölnék a szövetséges hatalmak is, nagy barátaink, élükön a Szovjet-Unióval, Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal. * Az újságíró fölkel, összecsomagolja jegyzeteit és elbúcsúzik. Szinte sok is az anyag, szinte túlságosan is nyílt volt a beszélgetés egy „intervjú"-ra Talán vannak szempontok, amelyek miatt diplomatikusabbá kellene fésülni a szöveget. A biztonság kedvéért és hogy félreértés ne történhessék — kimondott szó elrepül, írás megmarad! — megkéri a miniszterelnököt, engedje meg, hogy lejegyzett szavait közlés előtt bemutathassa neki. Délután átadja Vinulescunak, a kabinetfőnöknek a kéziratot. Estére viszszakapja. Groza egyetlen szót sem változtatott rajta. Állja a szavát. Szalai Sándor Félelemmel írom le ezeket a sorokat. Reszketve félek attól, hogy soktízezernyi proletárasszony csak e sorokból kap hírt arról, amit mi már tudtunk: a magyarországi szociáldemokrata nőmozgalomnak ez az elsősorbeli két harcosa a fasizmus áldozata lett! Két nagyszerű ember, mind a kettő a proletársors mélységeiből indult el és mind a kettő feljutott — saját erejéből — a kemény munkát, biztos tudást, fanatikus helytállást követelő magasságokba. A XIX. század végén született mind a kettő. A versenykapitalizmus mohón habzsolta fel a kínlódó dolgozók életét A proletár leánygyermek előre megírt sorsa is csak ennyi volt: születni, szenvedni, meghalni Egymástól távol ringott a bölcsőjük, de a közös harc, a közös eszme mind a kettő számára ugyanazokat az utakat jelölte ki. És elérkezett mind a kettő ugyanoda: a munkásosztály felszabadításáért küzdő seregekbe. Az egyik élettársat talált magának, együtt végezték az osztálytudatra ébresztés szépséges munkáját. Gyermekeket szült, akiket a háború nyomorúsága letépett kebeléről, majd a megértő élettárs is elpusztult a háborúban szerzett betegségében. Testileg megtörve vitte tovább kötelességeit, de a gyönge testben erős lélek élt, amely nem hajolt meg a két forradalmat követő gyűlölethadjárat őt sújtó szenvedései alatt sem. A másik egyedül maradt. Élettársa a mozgalom volt. Ennek áldozta lelkes fiatal éveit és későbbi éveinek lehiggadt, mindig építő tevékenységét, ő is megjárta a börtönök és internálótáborok világát, megismerte mozgalmi társait előbb a szervezetben, azután az ellenforradalom bosszújától kergetve, a szabadságvesztésben is. Knurr Pálné és Koltai Anna mennyi mindent kellene megírnunk róluk, hogy a most induló ifjúság példájukon ismerje meg a munkásmozgalom, elsősorban a munkásnőmozgalom gyönyörű hőskorát. Azt a kort, amely csak a hozzájuk hasonló proletárnők bátorságára épülhetett s amelynek eredménye a szociáldemokrata nőmozgalom lett, amelyet sem a szegedi ellenforradalom, sem fasiszta barbárság, sem a háború nem törhetett össze. Ha a fiatalok szárnya