Népszava, 1945. június (73. évfolyam, 104–127. sz.)

1945-06-10 / 111. szám

Vasárnap, 1945 június 10. NÉPSZAVA Hagyják dolgozni a rendőrséget! A magyar demokratikus rendőrséget a semmiből teremtettük meg ennek a megkínzott országnak romjain. A nagy nehézségek között megszervezett és alig néhány hónapos múltú rendőrség természetesen zavarokkal küzd, erre a munkáspártok éles önkritikával ismé­telten rámutattak. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy így szabadkezet adunk a reakciónak: a kritikát támadássá tú­lozva akarják most a demokrácia ellen­ségei lejáratni rendőrségünket. Ezt pe­dig nem tűrjük. Kénytelenek vagyunk most már eré­lyesen kiállni a fiatal demokratikus rendőrség mellett. Orvosolni akartuk és akarjuk is hibáit. Ennek a fiatal rend­őrségnek hatalmas a feladata: meg kell tisztítania az országot a reakciótól, a nyilasoktól és németbérencektől. És rajtunk a külföld szeme, figyelik küz­delmünket a reakcióval szemben. Ép­pen a moszkvai rádióban beszélt igen határozottan erről Fjodorov Nikoláj. És legyen ez figyelmeztetés azok számára, kik fontosabbnak tartják a fiatal de­mokratikus rendőrség „legmesszebb­menő eszközökkel" való megtisztítását a reakció legmesszebbmenő kiirtásá­nál. A rendőri igazolóbizottságban együtt­ülő munkáspárti tagok közösen fordul­tak a két munkáspárt vezetőségéhez, hogy küldjenek repülőbizottságokat vi­dékre a reakció gyors és határozott el­intézésére. Ez a javaslat elakadt bizo­nyos fórumnál, annál meglepőbb, hogy most kiküldenek repülőbizottságokat, de fordított céllal, nem a reakció ellen, hanem az ellen a rendőrség ellen, amely a reakció elleni küzdelemből egyedül veszi ki a részét, hatalmas munkát vé­gez, érezzük, hogy napról napra jobban megállja a helyét, megerősödik és ez­zel erősödik a demokrácia is. Vannak hibák, tudjuk. Szocialisták vagyunk, kell, hogy legyen kritikai ér­zékünk. De hagyják dolgozni a rendőr­séget. Ne telefonáljanak rá, ne inter­veniáljanak, bárkinek a sógora vagy barátja kerül is oda, mert nyilas kerü­letvezető volt. Azért nem érheti dor­gálás a rendőrségen dolgozó elvtársain­kat, mert kemények és kérlelhetetlenek a reakcióval szemben. Csak így tudjuk visszaszerezni magunk és a külföld előtt is becsületünket. Jól jegyezzék ezt meg azok, akik segítettek a múltban azt eljátszani és most annyit siránkoz­nak és méltatlankodnak szegény, jó nyilastestvéreik sorsa felett. Dr Antal Gyula Az Elektromos Művek dolgozói a közönséghez Járnak a villamosok, a lakások ablakai az est sötétjéből kivilágítva tekintenek az utcákra. A szórakozóhelyek zsúfolva. Mindez az Elektromos Művek dolgozói ejt is nappallá tevő munkájának az eredmé­nye. Mégis, a vállalat pénztára üres, a munkások nem tudják megkapni fizetésü­ket. Ezért kérik a fogyasztókat, különö­sen a nagylakások fogyasztóit az Elektro­mos Művek dolgozói, legyenek minden­ben a pénzbeszedők segítségére és a szám­lákat a bemutatás alkalmával fizessék ki, s ne kérjenek részletfizetési kedvezményt. * Az Elektromos Művek üzemi bizottsá­gának tudomására jutott, hogy az áram­szolgáltatás megindulásával egyes helye­ken, illetéktelen személyek, a légvezeték hálózatáról leágazó csatlakozóvezetékbe bekapcsolják az áramot és ezzel is károsít­ják az üzemet. Felkérik tehát a közön­séget, hogy ilyen esetekben az illetőket igazoltassa le. Ha a vétkes az Elektromos Művek alkalmazottja, őt az üzemi bizott­ságnál jelentsék, ha nem, a legközelebbi rendőrnek adják át. ÉVTIZEDEK ÓTA MEGBÍZHATÓ Vyolt 1 SZAKÜZLET I­ihál PC Man Teréz körút 54 LiVal Cd mdli Nyugatinál Fotókópia RAD üzemben Andrássy út 52. Oktogon-térnél Szövetet, szabókelléket és minden textilt legmagasabb áron veszek. LED£NYI szabószaküzlete, VII. Király u. 15. László-bútor jó, olcsó és megbízható, Vétel, eladás Jókai utca­­. Felhívás a nemzeti bizottságokhoz A Budapesti Nemzeti Bizottság leg­utóbb tartott ülésén elhatározta, hogy a vidéki és a kerületi nemzeti bizott­ságokhoz felhívást intéz, az építőmun­ka és a termelési verseny még foko­zottabb ütemben való folytatása érde­kében. A felhívás, amelyet Rajk László elvtárs, bizottsági tag írt alá, a követ­kező: — A hitlerista bandák leverése után az egész országban megalakultak a nemzeti bizottságok. A városokban és falvakban szerte az országban hozzá­láttak a romok eltakarításához, a rend megteremtéséhez, a közigazgatás meg­szervezéséhez. A nemzeti bizottságok elévülhetet­len érdeme az élet megindítása az egész országban azokban a nehéz időkben, amikor a központi közigaz­gatás vasút, posta és telefon hiá­nyában nem működhetett. Az új demokratikus Magyarország leg­fontosabb szerve az ideiglenes nemzet­gyűlés, az új demokratikus magyar közigazgatás létrejöttében a nemzeti bizottságoké a főérdem. — A háború befejezésével hazánk új feladat elé áll. Újjá kell építeni a fa­siszták által rombadöntött országot. Minden erőt mozgósítani kell a fel­építés nagy munkájához. Helyre kell állítani a vasutat, hogy a gaz­dasági élet vérkeringése megin­duljon. Vasút nélkül, szállítás nélkül, halálra van ítélve az ország ipara, éhségre a városok lakossága, tétlenségre az új magyar kisbirtokosok tömege. — Még az ősz előtt rendbe kell hozni házainkat, nehogy az országot az eddigi veszteségek után még súlyosabb káro­sodás érje. Meg kell indítani és minden erő­vel fokozni a termelést, a mezőgaz­dasági gépeket és szerszámokat gyártó üzemeket. Nem szabad előállnia annak a helyzet­nek, hogy a magyar paraszt emberfe­letti munkájának gyümölcse szerszá­mok hiján veszendőbe menjen. — A budapesti Nemzeti Bizottság fennállása óta most másodszor fordul hívó szóval az ország összes Nemzeti Bizottságához. Szeretett fővárosa fel­szabadulása után, amikor az éhhalál fenyegette a lakosságot, a mi hívó sza­vunkra mozdult meg az ország, meg­mentette Budapestet . Most a nemzeti bizottságokhoz fordulunk, hogy mozgósítsák az ország népét az újjáépítés nagy célja érdeké­ben. Minden faluban, minden városban vegye kezébe a Nemzeti Bizottság a széles néptömegek mozgósítását. Érte­kezleten és népgyűlésen — az összes demokratikus pártok bevonásával — világosítsák fel az ország egész lakos­ságát az újjáépítési program célkitűzé­seiről. Készítsék elő az aratás minél simább lebonyolítását. Legyenek a nemzeti bizottságok a dolgozók állandó serkentői és ellenőrzői. Legyen gond­juk, hogy azok, akik az új építésben legjobban kitűnnek, megkapják jutal­mukat. Ne legyen magyar ember, aki az elkövetkező nehéz hónapokban tét­lenül tölti idejét. Megszűnik a vezérkari főnök különbírósága A „MTI" jelenti: A kormány­­tagjai Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök el­nöklésével pénteken délután miniszter­tanácsra ültek össze. A miniszterelnök államtitkárrá kinevezésre a következőket terjesztette elő: Kállai Gyula, Mih­ók Sándor, Gács-Ganz Lajos, Takács József elvtársakat, Somogyi Miklóst és dr Schreiner Jenőt. Bán Antal elvtárs, iparügyi miniszter előterjesztésére az IOKSZ elnöki szé­kébe Szilágyi Antal került. A napirend során elfogadta a mi­nisztertanács Vörös János honvédelmi miniszternek a legénység illetményeinek rendezé­sére, valamint a Vezérkar Mellett Működő Katonai Bíróság megszün­tetésére előterjesztett javaslatát. Vásáry István pénzügyminiszter a cukor és só behozatalára, a vámszedési jog újbóli gyakorlására, műszaki pótlék folyósítására vonatkozóan tett előter­jesztést. .Javaslatait a minisztertanács magáév­á tette és egyúttal új aluminiumpénz forga­lombahozataláról is határozott. Valentiny Ágoston elvtárs, igazság­ügyminiszterük az okiratmegsemmisí­tési eljárás meggyorsítása, a szolgálati helyükről eltávozott közalkalmazottak igazolása tárgyában tett előterjesztést. Gerő Ernő kereskedelem- és közle­kedésügyi miniszter a termelés foko­zása érdekében elvi jelentőségű javas­latot terjesztett elő, amelyet a minisz­tertanács elfogadott. Gyöngyösi János külügyminiszter a jóvátétellel kapcsolatos kérdésekről tá­jékoztatta a minisztertanácsot. Kormányválság Olaszországban A „Reuter" brit hírszolgálati iroda I Bonomi olasz miniszterelnök le­péntek délutáni római jelentése szerint­ mondott. Japán felkészül­t a vereségre (London, június 9.) A japán rádió fel­hívást intézett az ország lakosságához, amelyben bejelentette, hogy a szövet­séges légitámadások erősödésével kell számolni. Közölte a rádió azt is, hogy a döntő csata minden valószínűség szerint a japán anyaország terüle­tén zajlik le. A legfelső japán hadvezetőség kézi­könyve arra hívja fel a lakosságot, partraszállás esetén minden japán álljon készen arra, hogy esetleg öngyilkos küldetést hajtson végre a szövetségesek ellen. Miután japán hivatalos körök több héten keresztül azt­ állították, hogy Okinava szigete a japán anyaország védelmének szempontjából rendkí­vül fontos, a Domei-iroda pénteken a következőket közölte: — Az Okinava szigetén folyó harcok­nak sohasem szánták azt a feladatot, hogy eldöntsék az anyaország sorsát. Amerikai mértékadó körökben a Do­mei-iroda fenti kijelentését mintegy előkészítésnek veszik a sziget küszö­bönálló elvesztésének bejelentésére. A Domei-iroda még hozzáfűzte, hogy „a szigeten folyó harcok tagadhatatlanul nagy kihatással vannak a háború egész helyzetére". („MTI.") A bori munkaszolgálatosok egyik hóhérát, Rezsneki Mihály 37 éves hentesmestert, a politikai rendőrség letartóztatta. Rezsneki a hírhedt szerbiai Borban a Berlin-lager­ben dolgozó munkaszolgálatosok egyik felügyelő keretkatonája volt. Kegyetlen­ségével felülmúlta összes pribéktársait. A Borból Magyarországra történt visszavo­nuláskor mintegy 60 munkaszolgálatost lőtt agyon, akik az agyonéheztetéstől és az agyoncsigázottságtól már nem bírták a gyaloglást. S. oldal Ötéves tervvel indul az angol kommunista párt a választásokba (London, június 9.) Az angol kommu­nista párt most hozta nyilvánosságra választási programját — közli a londoni rádió. — A program tulajdonképpen ötéves terv az ország iparának fejlesz­tésére. A terv szerint úgyszólván az egész ipart naciona­lizálnák és mindenekelőtt a házak és otthonok újjáépítését kezdenék meg. Az újjáépített házakat a legalacsonyabb áron bocsátanák a lakosság rendelkezé­sére. Az angol ipar naciona­lizálásánál elsősorban a szénbányákat, továbbá az acélipart, az ország szállítási intézményeit, valamint az erőfor­rásokat vennék igénybe. A kommunista párt ezenkívül követeli a 40 órás munka­hetet s a heti fizetésnek 4/10 fontban (egyenlő 18 dollárral) való megállapítá­sát. Minden munkásnak kétheti fizetett szabadság jár. („MTI") (*) „Sztereoszkópikus filmműterem Mosz­kvában" címen a Népszava június 7-i számában megjelent híradás örömmel tölt el, mert igazolva látom több évtizedes munkám, a sztereoszkópikus (plasztikus) film megvalósítását. A probléma megol­dását 106.520 sz. és 119.503 sz. szabadal­maim tartalmazzák. „Plasticophon" film­jeimet a Magyar Filmklubban, a Mű­egyetemen, a Kinotechnikai Társaságban mutattam be nyilvánosan. Egy filmteker­csemet, melynél az összetartozó képkoc­kákat egy közös képkockára egyesítve fotografálom egymás mellé, s így nem­csak a plasztikus, hanem egyben a színes film megvalósítását is nyújtom, — sike­rült megmentenem s a közeljövőben szán­dékozom bemutatni. Tarján Ferenc (?) Szergej Prokovjev, a híres szovjet zeneszerő, új operát fejezett be, amely­nek tárgyát Tolsztoj „Háború és béke" című világhírű regényéből merítette. (•) A Bajcsy-Zsilinszky Endre Szobor­bizottság június hó 11-én délután 5 órakor emlékünnepélyt rendez az Operaházban a nemzet nagy vértanújának emlékére. Az ünnepi előadást dr Büky József, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója vezeti be, majd beszédet mondanak a demokratikus pártok szónokai: Tildy Zoltán, Szakasits Árpád, Kállai Gyula, Kovács Imre és Szent Iványi Sándor. Az emlékünnepélyen dr Palló Imre kurucnótákat énekel, az Opera­ház zenekara Erkel­ Hunyadi gyászinduló­ját adja elő Fricsay Ferenc vezénylésé­vel, Basilides Mária Ady-dalokat ad elő, Somlay Artúr szaval, végül Kodály Zol­tán vezényli a Psalmus Hungaricust, a te­norszólót Udvardy Tibor énekli. — A „Magyar Ifjúság Napja" címmel a MADISZ június 10-én délelőtt 11 órakor a Népligetben nagygyűlést rendez. Ezzel kapcsolatban június 9-én különböző ün­nepségek kezdődtek el, így délután 2 órá­tól térzene, különböző tréfás játék és ver­seny, továbbá színielőadás lesz az Angol­parkban. Vasárnap este fél 8 órakor a Hősök terén fogadják a szomszédos orszá­gokból befutó stafétákat. Vasárnap dél­után sportünnepélyek, előadások és játé­kok lesznek. Június 24. A Szociáldemokrata Párt népünnepélye! SAVARI­N Petőfi Sándor utca 14 cm I­av­­a 5 órától HORVÁTH JENŐ a zongoránál Felhívjuk hogy munkafelvétel céljából sürgősen jelentkezzenek a kiadóhivatalban. K­özy László Dénesné és Kovács Ist­ván lakatosmester házasságot kötöt­tek. (X) — Dr Müller Imre bőrgyógyász-urológus, visszaérkezett, régi lakásán rendel: Erzsé­bet körút 2. (Emke kávéház felett.) (X)

Next