Népszava, 1945. szeptember (73. évfolyam, 181–205. sz.)

1945-09-02 / 182. szám

Vita az európai Kelet-Európa és Franciaország külpolitikai problémái a nemzetközi sajtóban létesítését kívánja és a Ruhrvidék, valamint a Rajna vidék hatékonyabb ellenőrzését akarja Franciaország bevonásával biztosítani. Ugyanerről a kérdésről a moszkvai „Vörös Csillag" tudósítója igen vi­lágosan azt írja, hogy a nyugateurópai védőgát A potsdami konferencia után s közvetlenül a londoni külügy­miniszteri konferencia előtt a japán háború véget ért és a nemzetközi sajtó érdeklődése elsősorban az európai államok problémái felé for­dul. Amíg Délkelet-Európa kérdé­seit közvetlen napi eseményeken át világítják meg, addig a többi álla­mok, különösen Franciaország hely­zetéről bizonyos fokig elméleti sír­on folynak a találgatások. A Balkán-helyzetben lényeges változást jelent a bolgár kormány elhatáro­zása, amely szerint az angol és amerikai beavatkozás következ­tében lényegesen demokratiku­sakba alakítják a választó­jogot. Szófiában a régensek kihallgatáson fogadták az agrárpárti disszidens minisztereket, akik előadták pana­szaikat a tervezett választási mód­szerekkel szemben. Bolgár politikai körök általában reménykedve ítélik meg a helyzetet és bíznak benne, hogy sikerült mindhárom szövetsé­ges nagyhatalom kívánságait kielé­gítő megoldást találni. A feszültség semmivel nem eny­hült azonban a görög-jugoszláv vonatkozásban. Belgrádból érkező jelentések szerint Görög-Macedóniában valóságos királypárti fasiszta rémuralom­ról lehet beszélni. Ezrével börtönözték be és szállítot­ták Thecenáliába azokat, akik a rendszerrel nem értenek egyet Belgrád tehát az angol külügy­miniszter ezirányú nyilatkozata el­lenére is fenntartja, hogy a görög rendszer reakciós, sőt erőszakkal nyomja el a vele ellentétes politi­kai vélemények megnyilvánulását. egyes francia reakciós körök céljaikat azon az alapon kíván­ják elérni, hogy Franciaország gazdasági leromlottságára hivat­koznak. E körök szerint Franciaország ma­radéktalanul rá van utalva az ame­rikai támogatásra és vállalnia kell azt a történelmi szerepet, hogy védőbástyája a nyugati művelődés­nek és demokráciának. A francia nép fenntartva hálá­ját és baráti érzelmeit az angol­szász népek iránt, természet­szerűleg elsősorban kontinentális népnek érzi magát és így ér­­deklődése is a kontinens felé fordul A francia dolgozók, akik a legkö­zelebb megtartandó választásokon nyilván a marxista pártok képvise­lőit segítik kormányra, ugyancsak a kontinentális politika elsődleges­ségét tekintik a francia külpolitika alapjának. Kelet- és Nyugat-Európa egységének kérdése Nyugaton De Gaulle tábornok hazaérkezve Ameriká­ból, beszámol útjának eredményéről. A francia kormány hangoztatta, hogy az Egyesült Államok támogatni akarja Franciaország újjáépí­tését és ennek érdekében hosz­szú lejáratú hitelt nyújt. Ugyanakkor sikerü­lt árucsere­egyezményt is létrehozni Az USA kormánya súlyt helyez rá, hogy Franciaország részt vegyen az euró­pai­­ és a távolkeleti kérdések ren­dezésében. A „Times" az angol-francia vi­szonyt taglalva, megállapítja, hogy a két nemzet szövetsége tulajdon­képpen kölcsönös baráti érzelmeik­ben már létrejött, de a diplomácia nem állhat regényes alapon. A francia-angol szerződést az angol-szovjet szerződés kiegé­szítésének látja, mert ezzel a három európai nagyhatalmat benső egységre hozná. Utal ezután a lap arra, hogy Bel­gium is be akar lépni a biztonsági rendszer keretén belül létesítendő nyugateurópai csoportba. A nagy­tekintélyű és a Cityhez közelálló angol lap hangoztatja, hogy a kelet­európai újjászervezés már folya­matban van és ezt Nyugat-Európá­ban is hasonlóval kell kiegészíteni. A „Times" szerint Európa csak mint egység virágozhat és így helytelen lenne európai tömbök kialakítása. Befejezésül RÁDIÓKAT, nagy és kis szupert, vásárol, elad, cserél. Ingyenes rádió-szaktanácsadás. KARNITZ zene­­központ, Petőfi S. u. 14—16. DUNÁNTÚLI EEÖMÜ KERES­I. Ajánlatokat „Azonnal 1945" jeligére B­ocknerben, Városház ucca .10. Spanyolországnak vissza kell vonnia csapatait Tangerből — határozták el a nagyhatalmak (Párizs, szeptember 1.) Nagy-Britannia, a Szovjet-Unió, az Egyesült Államok és Francia­ország megbízott szakértői aláírták a Tanger helyzetét szabályozó egyezményt. Jólértesült körök tudo­mása szerint az új egyezmény azt a kívánságot foglalja magában, hogy Spanyolország vonja vissza csapatait a nemzetközi övezet­ből. H ha Spanyolország nem volna hajlandó ezt önként meg­tenni, a négy nagyhatalom alkalmas rendszabályokat kény­szeríteni fogja erre a lépésre. Az új egyezmény értelmében a nemzetközi övezetben ideiglenes kormányzatot létesítenek. Az 1906. évi algecirasi értekezletet aláíró hatalmak hat hónapon belül újabb értekezletet tar­tank s ezen meg­állapítják az övezetek határát és Tanger jogi helyzetét a jövőben. Spanyolország részvételét ezen az értekezleten attól teszik füg­gővé, váljon h­elyreállítják-e addig a demokratikus kormány­zatot. Az átmeneti kormányzat idején a nemzetközi ellenőrző bizottságban Spanyolországnak feltehetőleg nem is lesz képviselője. A megállapodás egyébként tiszteletben tartja a ma­rokkói szultán tangeri felsőbbségi jogait. A Reuter-iroda diplomáciai tudó­sítója londoni körökből arról ad hírt, hogy Tanger nemzetközi­ jog­állapotát vissza fogják állítani. A francia szénbínysik államosítása la a termelést (Párizs, szeptember 1.) Lacoste francia terme­lésügyi miniszter ki­jelentette, hogy Franciaország az első nyugateurópai állam, amely sikeresen végrehajtotta a szén­bány­ászat állami tulajdonba véte­lét. Megállapította, hogy a franciaországi széntermelés emelkedőben van. Csalódtak azok, akik a bányák államosí­tásának csődjére számítottak. A széntermelés napról-napra foko­zódik és a bányászok száma is­ egyre növekszik. meg — táviratozta A „Magyar Távirati Iroda" je­lenti, hogy Molotov szovjet kül­ügyi népbiztos a következő távira­tot intézte Gyöngyösi János kül­ügyminiszterhez, Gyöngyösi János úrnak, az ideig­lenes magyar nemzeti kormány külügyminiszterének. Köszönöm önnek, miniszter úr, a erősödni Molotov Gyöngyösinek háború győztes befejezése alkalmá­ból kifejezett baráti kívánságait Engedje meg kifejeznem meg­győződésemet, hogy békés kö­rülmények között a népeink kö­zötti barátság és együttműkö­dés mind jobban és jobban meg fog erősödni országaink javára. V. Molotov. A japán fegyverletételi okmány aláírása vasárnap hajnalban megtörtént Mis­meg­(Washington, szeptember 1.) Euró­pai időszámítás szerint vasárnap hajnali 6 órakor írják alá a souri­ csatahajó fedélzetén a bízottak a japán fegyverletételi okmányt. A tervek szerint a szertartásról közvetlenül a „Missouri" fedélzetéről ad a rádió helyszíni közvetítést, majd átkapcsolnak a Fehér Házba, ahonnan Truman elnök kilenc­perces rádióbeszédet intéz az Egyesült Államok népéhez. Tulajdonképpen ez az elnöki beszéd lesz a Japán felett aratott győze­lem hivatalos bejelentése. Az amerikai hadsereg elen egysé­gei pátraszálltak Yokohamában Hongkongot szombaton szállta meg a brit hajóhad. Szingapúrt pedig szeptember 5-én veszik át az ango­lok. 4­1 A Szociáldemokrata Párt nemzetgyűlési képviselői e hó 4-én, kedden délelőtt 10 órakor VII. Dohány utca 76 alatt ülést tartanak. Az ülés napirendjének fontossága miatt a vidéki képviselők és a szakszervezetek szociáldemokrata képviselői is feltétlenül és pon­tosan jelenjenek meg. Valamhírek Az Izvesztija nagy cikket közöl Észak-Erdélyről, amelyben megállapítja, hogy végre békés együttműködésben élnek egymásm­ellett a román és magyar pa­rasztok.­­A teljes nyugalmat csak Mar­inuék próbálják megzavarni. Az oroszok t kivonják közigazgatási tisztviselőiket Bri­s brit, amerikai és francia megszállási övezetéből. A helyi közigazgatást saját fű­egszállási öveze­tükben az illetékes hataalmak megbízott tisztviselői veszik át. Groza román minisztereln­ök meleg­hangú levelet intézett Zilahy Lajoshoz, melyben hitet tesz a teljes román-ma­gyar kibékülés mellett. Az angol rádió közli, hogy az­­ameri­kai, kanadai és angol hadsereg Európá­ban hagyott járművei az UNRRA tu­lajdonába mennek át. Számos gépkocs­it már küldtek Jugoszláviába és Csetfi­szlovákiába, hogy megkönnyítsék a­z ottani szállításokat. Morrison vezetésével összekötő szerv létesült az angol munkáspárt és a kor­máány között. A munkáspárt bizottságot küldött ki az egységes bérrendszer meg­teremtésére szakmai kollektív egyezmé­nyek útján és a béreknek a munkatelje­sítménnyel való összehangolására. Stettinius közölte, hogy nemzetközi tárgyalások folynak az atomrom­bolás közös ellenőrzéséről. — Hamarosan hazatérnek a Ro­mániában levő magyar hadifog­lyok. Csiszár Sándor ezredes veze­tésével katonai küldöttség indult Romániába, hogy végigjárja a 22 fogolytábort, ahol magyar hadi­foglyokat őriznek. Megtárgyalják a román hatóságokkal a hadifoglyok hazaszállításának kérdését. — A földhözjutottak első országos kongresszusa. A Földmunkások és Kis­birtokosok Országos Szövetsége és a­ Nemzeti Parasztpárt szeptember 8—9-én rendezi meg a Városi Színházban a föld­hözjutottak első kongresszusát. Ennek során Bán Antal elvtárs, iparügyi mi­niszter, A­agy Imre elvtárs, földműve­lésügyi miniszter, Erdei Ferenc bel­ügyminiszter, Veres Péter és Szabó Já­nos beszélnek a földhözjutottak legfon­tosabb kérdéseiről.­­ Lebontják két szükséglakótelep megüresedett épületeit Az ostrom alatt Mária Valéria és Auguszta szükség­lakótelep egy része elpusztult, más része oly erősen megrongálódott, hogy lakhatatlanná vált. A polgármester az esetleges­ járványos betegségek meg­előzése végett elrendelte a megürese­dett épületek azonnali lebontását. Évtizedek óta változatlanul Baross u. I. em. Szolid árak! Tízéves jótállás! GUMEHARESNYA BOKAFIX !* IV., PETŐFI SÁNDOR UCCA 17. Meghívó a Magyar Teherautófuvarozók Or­szágos Szövetkezetének (MATEOSZ) 1945. évi szeptember hó 9-én délelőtt 10 óra­kor Budapesten, VIII. Vaj­da Hunyad ucca 4. sz. alatt, a Szövetkezet ideiglenes székházában, a magyar kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter engedélye alapján megtartandó rendkívüli közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Igazgatósági tagok le­mondásának tudomásulvétele, igazgatósági tagok elmozdítása. 2. új igazgatósági tagok választása. 3. Felü­gyelőbizottsági tagok le­mondásának tudomásulvétele, felü­gyelő­bizottsági tagok elmozdítása. 4. Új fel­ügyelőbizotttsági tagok választása. A tagok a közgyűlésen jogaikat személyesen vagy, igazolt meghatalmazott útján gyakorolhat­ják. Nam­a'fm­oig­ú személyt törvényes kép­viselője kü­lön meghatalmazás nélkül is s­épviselhet. A távolmaradó tag a közgyű­lésen megjelenő más tag által is képvisel­tetheti magát azzal a korlátozással, hogy minden tag legföljebb öt más tagot kép­viselhet. (x) közismert, nívós. Váci u. 11 Ab, Calvin tér 5. adunk faggyúért és zsiradékért. Legma­g­a­­sabb áron veszünk mindenféle zsiradékot. STAR szappanipar. IX, Ranolder ucca 27/«,

Next