Népszava, 1946. június (74. évfolyam, 122–144. sz.)
1946-06-20 / 137. szám
a milpengö Budapest, 1946 június 20, Szerk. és kiadóhivatal: VIII, Conti ucca4 Megjelenik hétfő kivételével minden nap Telefon: 420-562, 420-563, 420-564 ASZ O C 1 A L DE L M O K R ' A T A P A P T K O Z ! • , ' ? 0,"N T I L A P J A 1 Nagytakarítást a kultuszminisztériumban ! Irta: Justus Pál A Nemzeti Parasztpárt lapja, a „Szabad Szó" Keresztury Dezső kultuszminiszter válaszát közölte a „sajtótámadásokra." A lajt a miniszter nyilatkozata elé írt bevezetésben és a befejezésben kétségbe vonja a Népszavának a kultuszminisztérium működéséről, illetve nem-működéséről közölt cikkeivel kapcsolatban a „támadások jogosságát és jóhiszeműségét". Befejezésképpen azt állítja, hogy alaptalanul támadtuk a baloldali blokk egyik pártját és ezzel zavartuk a magyar demokrácia balszárnyát alkotó pártok együttműködését. Olvasóink előtt nem kell bizonyítani, hogy bennünket a kultuszminisztérium immár botrányossá váló tehetttlensége és szabotálása tekintetében semminemű személyi tszetmpont nem vezet, még csak péniszempont sem: a magyar demokrácia életkérdéséről van szó és szerintünk a baloldali blokk célkitűzéseitnem az veszélyezteti, ha igen mérsékelt hangon, a miniszter személyével kapcsolatban nagyon lojálisan rámutatunk a mulasztások és hibák egy kis részére, hanem az, ha a minisztérium továbbra sem tesz semmit a magyar nevelés átalakításáért, továbbra is tűri és előmozdítja, hogy számos iskolában fasiszta tanárok fasisztává pogromhőssé, a demokrácia ellenségévé neveljék a magyar fiatalságot, a minisztérium tudatos támogatásával és a demokratikus miniszter politikai felelőssége mellett. Miután a miniszter jónak látta pártunk felelősségét fölvetni e kérdéssel kapcsolatban, kénytelenek vagyunk e felelősség csökkentése érdekében szakítani eddigi túlzottan lojális magatartásunkkal és valamivel többet, a demokratikus közvélemény elé vinni abból a botránysorozatból, amely a kultuszminisztériumban lejátszódott és ma is vígan folyik tovább és amelyet eddig megpróbáltunk — sajnos, teljesen eredménytelenül — a legilletékesebb személlyel, a kultuszminiszterrel baráti alapon elintézni. A „Szabad Szó" szemünkre veti, hogy névtelen cikkben bíráltuk a kultuszminisztériumot. Úgy látszik, nem tudja, hogy pártlapban az aláírás nélküli cikk pártálláspontot fejez ki. E cikket azonban aláírja, az, akinek a pártvezetőség egy időre feladatává tette a kultuszminisztérium ügyeivel való foglalkozást, amit tehát az alábbiakban a miniszterernak és pártja lapjának válaszolunk, az a Szociáldemokrata Párt álláspontja ugyan, de alulírott minden szaváért személyesen is vállalja a felelősséget. Szükségesnek tartjuk felállítani a mérleget többhónapos, igazán baráti hangú tárgyalásainkról, amelyek teljesen eredménytelenek maradtak, véleményünk szerint azért, mert a miniszter úr belátása és rugalmassága kizárólag saját reakciós tisztviselői felé nyilvánult meg, de egyetlenegy ügyet eddig el nem intézett, egyetlenegy figyelmébe ajánlott problémát ki nem vizsgált, egyetlenegy bizonyítékokkal alátámasztott panaszt eddig nem orvosolt. A miniszter úr szerint tisztázandó, hogy vájjon a vezetése alatt álló minisztérium mulasztásaiért milyen felelősség terheli a Szociáldemokrata Pártot, melynek adminisztartív államtitkára és négy osztályvezetője van a kultuszminisztériumban. Demokratikus kormányzat mellett teljesen szokatlan kísérlet ez arra, hogy a politikailag felelős miniszter a maga felelősségét a neki alárendelt és éppen általa, illetve bizalmas tanácsadói általi tehetetlenségre kárhoztatott tisztviselőkre hárítsa át. Mi ebbe a játékba hajlandók vagyunk ugyan belemenni, de akkor megállapítjuk, hogy nemcsak szociáldemokrata tisztviselők vannak a kultuszminisztériumban, hanem „pártonkívüliek" is és a miniszter helyett Hóman Bálint és Rajniss Ferenc hűséges követői irányítják ma is a „demokratikus magyar köznevelést". Hadd emlékeztessük a miniszter urat arra, hogy egyik legbizalmasabb munkatársa rövid idővel ezelőtt országos botrányt keltő tanúvallomásában jelentette ki, a népbíróság előtt, hogy Hóman Bálintot jó magyar embernek tartja. Az illető azóta még befolyásosabb lett , és a kultuszminisztériumban semmi sem változik. Mikor a kultuszminiszter itr hivatalát elfoglalta, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Paraszt-árt vezetőinek baráti összejövetben e sorok írója felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy kik és hogyan vezetik a minisztériumot. Aggodalmait a Parasztpárt több vezetője is osztotta. A létszámcsökkentés előkészítése ügyében e sorok írója április 12-én szóban, április án írásban közölte pártja nevé-ben, hogy hibának tartjuk, ha a miniszteri megbízott a minisztérium belső embere. A miniszter úr megígérte, hogy ezt a szempontot annak idején figyelembe fogja venni. Eredmény: a háromtagú bizottságba a miniszterelnök úr egy ma is a kultuszminisztériumban működő miniszteri osztálytanácsost küldött ki, a miniszter úr pedig elnöki osztálya vezetőjét. A két belső minisztériumi ember fog tehát B-listát csinálni a kultuszminisztériumban s nem kell nagy jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy a bizottságot nem fogja kötni az a nagyon mérsékelt és csakis legkirívóbb visszásságok kiküszöbölésére igyekvő tervezet, amelyet a két munkáspárt, a Nemzeti Paraszti Vizt és a pedagógusszakszervezet együttesen dolgozott ki. Félreértés ne essék: nekünk nincs személyi kifogásunk sem az egyik, sem a másik megbízott ellen. De ismételten megállapítjuk, hogy a létszámcsökkentésért a miniszter úr személyesen fogja viselni ateljes politikai felelősséget, azt mi számon fogjuk kérni és akkor nem lehet majd a szociáldemokrata, osztályvezetőkre hivatkozni. Ne vegye tőlünk rossznéven a „Szabad Szó", ha ilyen körülmények között „nyitott kapukat döngetünk" és „ma, a P.-listarendelet végrehajtásának előestéjén" kívánunk „egy teljesen megújhodott minisztériumot". A kultuszminiszter úr kijelenti, hogy a „kultúra nem a zajos tettek és a hirtelen cselekvések területe". Nos hát, sem zajos, sem zajtalan tettekkel, sem hírtelen, sem megfontolt cselekedetekkel nem vádolhatja senki a magyar nevelésügy minisztériumát. E sorok írója február 13-án interpellált a nemzetgyűléséven pártunk megbízásából és reklamálta, hogy még mindig tanítanak olyanok, akiknek a demokratikus oktatásban nem lehet helyük. A miniszter úr válaszában konkrétumokat kért és vizsgálatot ígért. Az interpellációban is, azóta is számos konkrét esetet hoztunk a miniszter úr tudomására, egyetlenegy esetet a miniszter úr ki nem vizsgált, egyetlenegy ügyben intézkedés nem történt. A múlt esztendőben nagyon heves szemrehányásokat tettünk a miniszter úr elődjének, amiért az 1945—46-os tanév tantervét, tankönyveit idejében nem készítette elő. Azóta egy esztendő telt el, a minisztérium miért más miniszter van, de a minisztérium maga változatlan és az IS 46—47-es tanév körülbelül olyan jól van előkészítve, mint az előző. A miniszter úr konkrét unióikat kér, tényeket arra vonatkozólag, hogy a vezetése alat álló minisztérium nem áll hivatása magaslatán. Hadd soroljank fel néhány tényt. Az oktatók és nevelők fizetése elvitathatatlanul a minisztérium hatáskörébe tartozik. A pedagógusok amúgy is csekély fizetésüket olyan késedelemmel és ennek következtében elértéktelenedve kapják meg, hogy abból a jegyre járó kenyérfejadagot sem tudják kifizetni. Kérdezzük: kinek a kötelessége ezt a kérdést minden módon megoldani? A nevelés demokratizálásához egyik előfeltétel a demokratikus tanügyi igazgatás. A régi tanfelügyelők és főigazgatók legnagyobbrészt helyükön vannak. Ha egyikmásikat mégis felváltják, ezt pártpolitikai szempontok alapján teszik, hogy így biztosítsák egyik vagymásik párt jóakaratát. Kérdezzük: ki felelős azért, hogy a tanügyi közigazgatás nem alakult át és hogy a szakszerűség és demokratikus megbízhatóság szempontja helyett pártpolitikai szempontok érvényesülnek? Az egyetemi és főiskolai ifjúság szelleme alig különbözik az elmúlt évek bajtársi egyesületeinek szellemétől. Ugyanez áll a főiskolai és egyetemi tanári karra is. A minisztérium eddig semmit sem tett az egyetemek átalakítása érdekében, s az egyetemi autonómia kulisszája mögött a magyar demokrácia hálálos ellenségei zavartalanul működhetnek. Ki viseli ezért a felősséget. Külföldön levő kultúrjavaink nagy részét széthordták. Senki sincs, aki ezeket újra összegyűjtené és külföldi kultúrpolitikánkat egységesen irányítaná. A külföldön lévőközpénzekből az ellenforradalom emigránsai az új Magyarország ellen, a magyar demokrácia ellen fejtenek ki propagandát. Kérdezzük: ki felelős ezért, kinek a feladata a kulturális kapcsolatok irányítása és ellenőrzése? A kultuszminisztérium feladata volna az egyházi iskolák ellenőrzése, a felügyeleti jog hatékony gyakorlása. Az egyházi iskolák nagy része még a rendkívül enyhe és félénk miniszteri rendeleteket sem hajtja végre, a néhány megjelent új tankönyv használatát is megtiltja. Ki felelős ezért? A miniszter úr a hozzá beosztott tisztviselőkre akarja hárítani az őt terhelő felelősség egy részét Pártjának lapja a baloldali blokk egységét félti attól, hogy mi nem vagyunk elragadtatva a kultuszminisztérium tehetetlenségétől. Elfelejtkezik arról, hogy a Nemzeti Parasztpárt egy képviselője, ha jól emlékszem, Kondor Imre, a nemzetgyűlés plénuma előtt mondott könyörtelen bírálatot, nem a vele egy pártba tartozó miniszterről, hanem a minisztériumról. De kérdezzük itt, a nyilvánosság előtt, a Parasztpártnak a kultúrpolitikával foglalkozó összes vezetőit, függetlenül a miniszter úr általunk soha kétségbe nem vont jóindulatától, rendben lévőnek tartják-e ők a kultuszminisztérium mai vezetőgarnitúráját és annak működését? Ha a miniszter úr és pártja azon a véleményen van, hogy csak bárdolat illeti meg, nem bírálat, akkor ne számítson sem miránk, sem a szocialisták milliós tömegére, de ne számítson a demokratikus tanárok és tanítók többségére sem. Ha azonban valóban demokratikus közoktatást akar teremteni, akkor megismételjük azt az ígéretet, amelyet pártunk nevében a sorok írója a nemzetgyűlés előtt tett: reánk feltétlenül számíthat abban a harciban, amelyet a pedagógusok megélhetésének biztosításáért, a nevelés demokratizálásáért nem folytatni, de elkezdeni kellene, végre másfél elvesztegetett esztendő után. És megígérjük azt is, hogy amíg munkások, szocialisták, demokraták nem bízhatják nyugodt lélekkel gyermekeik nevelését a hivatalos állami apparátusra, addig majd mi, szocialisták fogunk demokratákat nevelni, mint ahogy tettük ezt huszonöt esztendőn keresztül az államhatalom minden erejével szemben. A miniszter úrtól csak kettőt kérünk: az egyik az, hogy a megállapodásokat tartsa be, a másik, hogy takarítsa ki saját minisztériumát, de vasseprővel és azonnal. Bizalmunknak ez az előfeltétele.