Népszava, 1946. augusztus (74. évfolyam, 171–195. sz.)
1946-08-01 / 171. szám
évfolyam III. szám Budapest, 1946 augusztus 1. , 2 O C I Á L- D E M O KÄ R v A T A PÁR T K ü 2 P 0 N T i L A F J A Szerk. és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 Telefon: 420-562, 420-563, 420-564 Valamennyien kortársai vagyunk ez időknek, nyakig benne élünk a történésekben, s talán éppen emiatt nem tudjuk, avagy sokan közülünk nem tudják pontosan, hogy menynyire történelmi jelentőségű most majdnem minden napunk. Mint például a mai nap is, 1916 augusztus 1-e. A mai nap, amikor a reánk maradt átkozott örökségben, a politikai hibák, a társadalmi és gazdasági bűnténysorozatok örvényeiben végkép elpusztult a pengő és a megszületett, aranyértékű új pénzegység, a forint, elindul a maga nehéz, de dicsőséges útjára. Búcsúzunk a pengőtől és köszöntjük a forintot. Búcsúzunk a rossz pénztől és üdvözöljük a nagy feladatokra teremtett jó valutát. Rövid húsz esztendő határain belül immár másodszor kell megállapítanunk, hogy végeszakadt milliárdos, sőt trilliárdos szegénységünknek és megkezdődött életünkben az egyszerű, a verítékes, a szegény szegénység korszaka. Nem vagyunk többé „milliomosok", nem vagyunk milliárdos koldusok, csak egyszerű, szegény szegények vagyunk. S hogy rövid húsz esztendő alatt ezt már másodszor kell megállapítanunk, abból iszonyatos vádak rázzák csontöklüket a régi, úri Magyarország felé és a történelem ítélőszéke elé vetik azt a mindenért felelős feudális-kapitalista uralmat, amely nemhogy meggátolni nem tudta, de nagyrészt előidézte az iszonyatos, heveny rothadást, amelybe, íme, sok mindennel együtt az ellenforradalom valutája, a pengő is beledöglött. A mögöttünk lehanyatlott időt, különösen az ellenforradalom negyedszázadát mi, magyar munkásosztály szenvedtük meg legkeservesebben. A pusztuló korona szájunkból verte ki a falatot. A dögrovásra került pengő a mi nyomorunkat fokozta, fel,fel az egekig. Keserűség és ínség, üldözés és börtön emlékei zsonganak körülöttünk, mégis, a mai napon, amikor a magyar demokrácia pénzegységét, a forintot köszöntjük, szívünk tele van reménységgel, értelmünk tisztánlátással és elszántsággal, karunk a munka vágyával és a teremtés lendületével. A forinttal, a mi pénzünkkel, nemcsak a múltat zártuk le, hanem jövőnk felé is elindultunk, ezt tudjuk... a munkásosztály egyetemének ezt tudnia kell... s eszerint kell élnünk, dolgoznunk, cselekednünk. * Ámde amikor a jövő felé nézünk, tekintsünk kissé a múltba is. Hány éves volt várjon a ma eltemetett pengő? Ha a róla alkotott törvényt, veszszük alapul, 1945 novemberében múlott húsz esztendős. Ha viszont a pengőértékben való kötelező számítást tekintjük, csak a jövő év januárjában érte volna el huszadik évét, ha életben maradt volna. Indulásakor nem volt reménytelen pénz a pengő. Sőt! Erőkészlettel, nemkülönben rendkívüli árfolyamingadozásoknak alá nem vetett devizákkal és valutákkal meglehetősen jól fundálták, úgyannyira, hogy az első év végén a jegybank arany- és devizakészlete 817,5 millió pengőre emelkedett, amellett a valuta- és devizaforgalom terén a korlátozásokat megszüntethették s így a külfölddel szemben helyreállott a pénz-, érték- és hitelforgalom szabadsága. Amint látható, az ortodox-kapitalista jegybank politika szempontjából is meglehetősen „jó levegőt" teremtettek a pengő számára — és mégis, mily sötét lett a folytatás... A húszas évek végén kirobbant s még az 1930—31-es években is erősen dühöngő európai gazdasági válság érzékenyen beleharapott a pengőbe. De mégsem ez, hanem a politika, pontosabban: a bethleni konszolidáció külpolitikája vitte az ellenforradalom valutáját is — az országgal együtt — a végzet, a halálos züllés útjára. A pengőértékben való kötelező számítást 1927 januárjában kezdte meg a magyar gazdasági élet — és 1927 májusában kötötte meg Bethlen és Mussolini a magyar-olasz barátsági szerződést. Magyarország urai a fasizmushoz csatlakoztak , e szegény, szerencsétlen ország bőrét tulajdonképpen ezzel a barátsági szerződéssel iitték a háború, a pusztulás véres vásárjára. A pengő? A jó, az újszülött pengő iszákját a balsorssal, a végzettel szinte szüleA területi területés szerint az olasz határok az 1935 január 1-i határokkal azonosak. Módosul a határ Olaszország és Franciaország között a Szent Bernát fensíkon, Hont Cevisnél, Chabertole vidékén és más néhány helyen, Franciaország javára. Az olasz-jugoszláv határ is megváltozik, mégpedig a „francia vonaltól" keletre minden Jugoszláviához kerül, a francia vonalon belül megalakítják a trieszti síaba i törtéletet. Olaszország átengedi Görögországnak, a Dodelamésosz szigetcsoportot. zése pillanatában ugyanazok terhelték meg, akik megteremtették — és tették mindezt oly konok és szenvedélyes makacssággal, hogy semmiféle figyelmeztetés nem állíthatta meg őket züllesztő munkájukban.Mert figyelmeztetés, mert őszinte aggodalmaktól áthatott óvás volt elég. Volt többször megfelelő erővel és volt néhányszor — hogy úgy mondjuk — fergeteges hangsúllyal... S mindez hiába volt. Ámde a mi pártunk önérzettel mutathat rá erre a büszke elszigeteltségére is. Önérzettel mutathat rá, hogy — más pártokkal ellentétben — egyáltalában nem kapta be a „külpolitikai illendőség" maszlagját s nemcsak hevesen támadta BethlenMussolini barátsági szerződését, hanem magárahagyottan, egyedül maradva is tüntetően ellene szavazott, egyedül valamennyi parlamenti párt között, aminthogy ilyen büszke elszigeteltségbe szorult akkor is, amikor egyedül szállott szembe a Tiszakorszak ugyancsak katasztrofális háborús turorjával. A parlament fórumán és bizottságaiban, újságjainkban és népgyűléseinken mindent előre bemondottunk. Bemondottuk, hogy országunk fölvonulási területe lesz az európai fasizmus hadseregeinek. Ügy történt! Bemondottuk, hogy államiságunknak a fasizmus hadihajójához kötött gyönge sajkája elpusztul az európai közundor, a megvetettség, a háború örvényeiben. Ügy történt! Bemondottuk, hogy gazdaságunk, pénzünk, szorgalmas munkánk minden eredménye a pusztulás lejtőjére kerül: álljatok meg, őrültek! Nem álltak meg! Most tehát itt vagyunk! Idejutottunk és ahogy itt vagyunk, azt a A brit csapatok innen a szerződés életbelépésétől számított 99 napon belül visszavonulnájó. Olaszország lemond minden jogaiméról a líbiai, eritreai és szomáli területet illetően. Kötelezi magát, hours letartóztat minden háborús bűnöst és lerombolja a jugoszláv határon levő erődöket. Százmillió dollár jóvátételt fizet hét év alatt a Szervjet Uniónak. Erre igény, beveszik a Magyarországon, Bora Amiban és Bulgáriában fető olasz javakat, maga egyéni sorsában is megérezheti mindenki. S amikor most a tegnapig az ellenforradalmi Magyarország utolsó hullamaradványainak egyikét, a pengő valutát takarítjuk el utunkból, elmondhatjuk, hogy egyedül mi vagyunk azok, mi, magyar dolgozók, akiknek ebben a pusztulásban semmi részünk, semmi felelősségünk, senkivel semmi elszámolnivalónk nincs, sőt, éppen ellenkezően, mindebből csak a szégyen, az ínség, a szenvedés jutott számunkra bő osztályrészül. S ahogy nem feledjük a múltat, ne feledjük azt sem, egyetlen pillanatra sem, hogy az út, amelyen mégis csak a szép, a szabad, a méltóságos jövő felé indultunk el, az út nehéz lesz: az áldozatkészség, a kötelességtudás és a felelősségvállalás nagy feladataival teljes. A forintot, a magyar demokrácia pénzét örömmel és reménykedve köszöntjük, de mondjuk meg őszintén, hogy negatívum volna csupán, mégpedig veszélyes negatívum, ha mindössze a köszöntésnél maradnánk. Értsük meg jól, hogy a forintnak, mi dolgozók, nemcsak megkeresői és elköltői, hanem sokkal inkább őrzői és védelmezői vagyunk. Csak a mi éberségünk, könyörtelen kérszenlétünk és kemény elszántságunk teremthet valóságot abból a figyelmeztetésből, hogy jaj annak, aki a forint értékéhez, a mi stabil pénzünk becsületéhez spekulációs ártalommal nyúlt Nagy kő mozdult el helyéről, amikor a pengőt kidobtuk gazdasági életünkből. A nagy kő alatt a spekuláció, a feketézés, a penetráns rothadás és az erkölcsi alacsonyrendűség dohos világa élt és most ez az egész hernyó- és kukahad, pillanatnyi megriadás után, arra készül, hogy a forintra vesse magát — a politikai reakcióval együtt. Vigyázzunk ezekre, mi dolgozók! De vigyázzunk arra is, hogy nemcsak spekulációval, hanem a munkafegyelem meglazulásával, a munkateljesítmény aláhanysulásával is lehet a forintnak ártani. Ó, igen, a forintnak jó fedezete az arany, de ennél is jobb a munka. Az értékeket teremtő, az árut gyarapító, szorgalmas munka. S ha ez nem teljes, a forint értéke sem maradhat meg egésznek. Végül pedig nem fejlődhetik ki megfelelő mértékben az a föltétlenül szükséges bizalom sem, amelyre Kelet és Nyugat részéről egyaránt szükségünk van. Igen, újra és újra köszöntjük a forintot. Meg fogjuk becsülni és vigyázni fogunk reá. Vigyozai éberséggel, vigyázni könyörtelen szigorúsággal , és fölfokozott, szorgalmas, verítékes munkával: gyárban, mezőn, irodában! Irta: Várnai Dániel A franciák, a görögök és a Jugoszlávok kapnak területet Olaszországtól s 40 fillér