Népszava, 1947. február (75. évfolyam, 26–49. sz.)

1947-02-04 / 28. szám

Egy könnycsepp tükrében... Eurzonnégy szocialista, tizen­két ország kiküldöttje Budapesten, a magyarországi Szociáldemokrata Párt kongresszusán. Nagyhatalmak, világpolitikai hangadók, szociális és kulturális tekintetben évszázadok óta az élvonalbeliek, szomszédok és távoliak, latinok, szlávok, északiak, olyan országok, amelyek neve mel­lett ott a fémjel a történelemköny­vekben: elküldték képviselőiket egy kis ország, lerombolt ország, ahogy, sajnos, átment a köztudatba, „volt csatlós" fővárosába. Kis ország — nagy pártjához! Ami itt alább következik, néhány ceruzajegyzet huszonnégy külföldi elvtárs Budapesten töltött napjai­ról. A mondatok az ő mondataik, minden jelző egy-egy villanó kép benyomásaikból. Huszonnégy szocialista a világ­ból mondta ezt is: kis ország, nagy pártba! Salomon Grumbach az első, mert a legemlékezetesebb. Egyenesen az országútról futott be a megnyitásra és lépett a mikrofon elé, beszélt ízig-vérig francia tűzzel és gesztussal. Közvetlen és termé­szetes, örökvidám elzászi, elmarad­hatatlan baszk sapkával a fején. Salomon Grumbach, aki egyike a nemzetközi mozgalom legrégibb, legismertebb és legtekintélyesebb alakjainak. Aki megnyerő és impo­náló tud lenni egyszerre. — Meglepett szónokaik bátor kiállása és beszédkészsége — mondja. — Tetszett a szabad bírálat, megfogott a párt Ha­gyományaihoz, szép harcon múltjához való ragaszkodás. A higanyként mozgó öreg Grum­bach mellett a harminc esztendő körüli Robert Verdier, a párt fő­titkár­helyettese, szinte idősebbnek tűnik. Komoly, megfontolt, elméleti tudós. Grumbach kitűnően ismer mindent és mindenkit Magyarorszá­gon (a francia párt külpolitikai ve­zetője). Verdiar most tanulmányoz és tájékozódik. Denis Healey, aid as­torol munkáspártot kép­viseli, maga mondja, hogy mindig nehéz helyzetben van, ha külföldre utazik. Egy nyurga, esőkabátos fiatalember, aki a világ legnagyobb munkáspártjának külpolitikai osz­tályvezetője — önkéntelen a gondo­lat: különleges képességekkel kell rendelkeznie, ha ilyen posztra állí­tották! — Sokat várnak tőlem, talán többet annál, amit adhatok — mondta egy al­kalommal, szabályos sajtó-pergőtűzben. — Ugy­e, az nem rendkív­ü­l és különle­ges, ha valaki a megbékélés útján, a ki­egyezés, kiegyenlítődés és megértés fel­adatával a zsebében járja Európát. Én ezt kaptam teljesítésképpen és ennek igyekszem megfelelni. Healey szerény és nehéz kivenni belőle, merre járt és milyen ered­ményekkel. Tucatnyi európai fővá­rosban ismerik a nevét és legtöbb helyen annak az országnak a nyel­vét) szólalt meg. A nyelvtehetség mellett kitűnő politikai érzék, őszin­teség és tárgyilagosság c­íme: a magyarázat, hogyan lett Healer­er nagy száz esélyes pályázó közül a Labour „utazó külügyminisztere". A kongresszuson, az utcán és munkahelyeken, hivatalos és magán­érintkezésben a két munkáspárt vi­szonya felől érdeklődött. — örülök, hogy ilyen szabadon tá­jékozódhattam és örülök annak, amit ezen a téren tapasztaltam. Healey feltétlen híve a Szovjet­ Unióval való megértésnek és együtt­működésnek. Ion Burca, a külföldiek között a „rangidős", belügyi államtitkár Romániában miniszteri teendőkkel. Hatalmas, tagbaszakadt ember, aki nyílt és mindig mosolyog. Nincs olyan kér­dés, választások, infláció, pártok közti viszony vagy akármi, amitől pillanatra is zavarba jönne és ka­pásból egyenes választ ne adna. — Emlékezetes út lesz ez a számomra, mert a „börtön­ Romániából", amely nemcsak engem tartott szó szoros értel­mében vasrác­ok mögött, hanem min­den baloldali demokrata elöl elzárta a külvilág útját, először utazhatom a kül­földre. Egy román politikus ma Buda­pesten ilyen baráti fogadtatásban ré­szesül — ez meggyőzött arról, hogy a Duna mentén élőknek egymás mellett a helyük. Burca az újjáépítés iránt érdek­lődik, felesége a nők életkörülmé­nyei iránt. Spirescu elvtárs a forint­ról beszél és mutatja a román inflá­ció® bankjegyet: száz­millió lej Constantin Pogaceanu a legszorgal­masabb hallgatója a kongresszusnak és Stefan Knndi és Victor Bratie­leanu tökéletes magyarsággal tol­mácsolnak nekik. Dim­itri Bratanov, a román után a legnagyobbszámú küldöttség, a bolgár delegáció veze­tője, a leglelkesebb barátja lett M­a­gyarországn­ak és pártunknak. Új­ságíró, a Narod főszerkesztője, aki egész nap gyűjti az anyagot lapja számára. Feleségével együtt reg­geltől estig ír, jegyez, érdeklődik adatokat kér és jelentéseket tanul­mányoz s napról napra nagyobb iratcsomóval jár. A tolmács lassan a pártközpont egész adatgyűjtemé­nyét összeszedi a számára. Félórás telefonbeszélgetésben diktál Szófia számára hosszú cikket a legelragad­tatottabb kijelentésekkel, lapjában oldalak jelennek meg a magyar szo­calistákról, fényképekkel Szakasits­ról, Kéthlyről és Bánról — Az antialkoholista liga elnöke va­gyok — meséli — nemcsak m­egyesző­désből, hanem a náci idők alatt ez volt az ellenállás egyik fedőszerve is. Gyana­kodtak rám­, de nem tudták bizonyítani. Végül azért internáltak, mert anti­alkoholista voltam. Ezzel, úgy-e egye­dül állok a világon? Todor Groneff sem sokkal marad el adatgyűjtésben Bratanovék mö­gött. Ő az agrárkérdésekre speciali­zálta magát. Ferenc Brader tud magyarul is. Gabriella Prott hozta magával Bécsből Kunfi Zsig­mond hamvait, akinek tanítványa volt. Most a nőbizottság elnöke. — Meglepett, mennyi nő foglalt he­lyet a küldöttek között. Másik, ami nagyon biztató és örvendetes, hogy milyen sok munkás és paraszt jött fel küldöttként és szólt hozzá a kérdésekhez. Olyan alap, olyan forrás ez, ami a ma­gyar pártot mindig előre és felj­bb viszi és belső kérdéseiben magától adja a megoldást Istenem — sóhajt — ha Kinli ezt láthatta volna! Peter Strasser az osztrák ifjúsági mozgalmat képviseli. Vainö Leskinen jellemzése a legkönnyebb. Huszonkilenc éves és a finn szo­cialista párt politikai és adminisz­tratív főtitkára. Leskinen, ez a szőke fiatalember, kérges kezekkel és vörös nyakken­dővel, ml­yen nagy érték lehet, ha huszonkilenc éves korára őt válasz­tották főtitkárnak! — Fél éve töltöm be ezt a tisztséget. Az ifjúmunkás mozgalomból kerültem be a pártba, szervező voltam és agitá­tor. A legutóbb egy hónap alatt 46 be­szédet mondtam Három évre választot­tak meg. Ezt a pár szót önmagáról napok alatt, valósággal betűnként lehetett csak kihúzni belőle. Richard Lindström régi név a munkásmozgalmi króni­kában. Diplomata-jelenség az észa­kiak megnyerő nyiltságára.L — Böhm Vilmos barátomtól hallot­tam a pusztulásról és az újjáépítésről. Tudtam, komoly, amit mond, ezért á­il mingjárt a svéd szociáldemookrata párt a magyarországi segélyakció é­ére. A csodálatos hősiességgel és akarattal dol­gozó magyar munkásság megérdemli — írtuk és mondottuk és most, Budapes­ten láttam, hogy Böhm Vilmos semm­i sem­ túlzott és hogy mi svédek még ke­veset irtuk és keveset mondtunk. Most majd annál többet. Richard Lindström mondja és ígéri, a svéd szocialista képviselők parlamenti frakciójának elnöke, a pártvezetőség tagja, aki látta Buda­pestet a háború előtt és látja most Koos Vorrinck elvtársnak szokatlan és őszinte kérdést teszünk fel: mi nem tetszett Budapesten! — Az „ellentét-spekuláció." Hogy jön­nek emberek, akik politikusoknak mond­ják magukat — persze nem szocialisták, nem kérdeztem, milyen pártiak, mert nem lenne ildomos beleszó­nom — és iz­gatottak, mikor alakul meg a „nyugati­blokk", készítenek-e atombombát Ang­liában és tudjuk-e, milyen terror alatt élnek Magyarországon. — Miért hiszik Budapesten néhányan még ma is, hogy aki nyugatról jön, cinkos egy­más­­ ellen. Richard Jockel, a másik holland kiküldött azt sajnálja, hogy olyan kevéssé informáltak Magyarorszá­gon a holland problémákról. Anna Jungwirthova a cseh fővárosból jött, ott közép­iskolai tanárnő. Szocialista, tehát bátran, őszintén beszélhetünk vele mindenről legaktuálisabb és legnehezebb problémánkról is. — Örülök, hogy megismerem a hely­zetet Magyarországon és meghallom álláspontjukat a szlovákiai események­kel kapcsolatosan. Akármennyire nehéz és áldozatos, fenn kell tartani a köz­vetlen érintkezést, mert problémáinkat csak egymás között oldhatjuk meg. Erre, a kapcsolat megtartására és erő­sítésére ránk, szocialistákra hárul a leg­nagyobb és egyben a leghálátlanabb feladat.­­ Szeretnék a legközelebbi napokban több dologról személyesen és közvetle­nül meggyőződni. Ez használ a leg­többet. Dr Jiri Rajek, aki két nappal ké­sőbb érkezett Prágából, helyesel neki Jakob Kagi — ha róla írunk, aas*­kel áfini «Cz pillanatra. Itt ajra következik nyi­latkozat. És ahhoz, hogy képet ad­­hassunk róla, festőnek kellene lenni, de egy kicsit költőnek is. Íme, miért: Svájcból jött, hatalmas, széles­terebélyes, pirospozsgás óriás. Nagy bajusza, lassú mozgása, öblös, mély hangja mellett szinte észrevehetet­len, szerény, egyetlen kérése, szava, vagy megjegyzése sincs, csak néha­néha jegyez, azt is szinte titokban. Ez a nehézléptű ember felment az emelvényre, elmondta ős-svájci né­metséggel a beszédét, súlyosan dörgő hangon. Ahogy jött a szó a szájáról, ahogy közelebb hajolt a padsorok felé, ahogy a múltról szólt és mun­káról, feladatokról, érzéseiről, közös érzéseinkről, pillanatonként vitte tapsra a kezeket, azokét is, akik nem értették... ...és jött lefelé Jakob Kägi a lép­csőkön, zúgott a taps , és ennek a hatalmas svájci óriásnak vastag bajuszára hullottak a szeméből a könnyek! * Jakob Kägi könnycseppjei: igazi tükör, láttuk benne, felejthetetlenül, milyen is volt ez a mi kongresszu­sunk ... Kósa György Denis Healey, tíz angol munkáspárt külügyi osztályvezetője és Salomen Grumbach, a francia szocialista párt kiküldöttje Jakob Kftgi Aase Lions jött a legmesszebbről, Észak-Norvé­giából. Nőbizottsági elnök és köz­gazdasági szakértő. Fiatal, szerény és hihetetlenül képzett. — Nem is hittem volna — mondja lel­kesen —, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire megismerhessem a magyar pár­tot Ez nagyon helyes, ez a nyíltság, ahogy előttünk, távolról jöttek előtt, kizárnak mindent. Nem maradt kihasz­nálatlanul egyetlen pere lttartózkodó­dásom alatt és kérem, ne felejtsék el soha, hogy Norvégiában ezentúl lesz egy magyar­ szakértőjük, akire mindig számí­thatnak. A Szociáldemokrata Párt három­éves gazdasági tervét az utolsó be­tűig le akarja fordíttatni. Kasimir Debniczky Lengyelországból hosszú és kalan­dos téli utazás után, valósággal „lapzártakor", az utolsó pillanatban mégis megérkezett. Boldog, hogy még képet kaphatott a kongresz­szusról. — Benyomásom sajnos, flask­ós utolsó pár óra alatt alak­ulhatott ki, de őszintén mondhatom: kitűnő. Ami időm volt bent a teremben, arra hiá­­náltam fel, hogy figyeljem az arcokat. Debniczky elvtársnak tetszenek a markáns parasztarcok és a kemény munkáskezek. Azt pedig hírből már tud­ja, mekkorát tudnak sújtani ezek az öklök ...

Next