Népszava, 1947. március (75. évfolyam, 50–73. sz.)

1947-03-01 / 50. szám

Romditca feloldja a zár alá vett magyar vagyonokat A „Magyar Távirati Iroda" je­lenti, hogy a román hatóságok a zár alá vett magyar vagyonok fel­oldását határozták el. Mindazok, akiknek vagyonát a Cashi (ellensé­ges javakat felügyelő és kezelő hi­vatal) lefoglalta, tegyenek bejelen­tést a magyar miniszterelnökségen székelő Romániai Magyar Javak Bizottságához.­­ A román kormány rendelkezése igen fontos és jelentős esemény. A magyar kormánydelegáció moszk­vai látogatása során k­erült szóba, ez a kérdés, amely jelentős magyar vagyonokat érintett. A feloldás iránti kérelmet a szovjet kormány nyomban méltányolta s kilátásba helyezte, hogy ilyen értelemben jár majd közbe Bukarestben. Az inter­venció most vezetett eredményre s örömmel regisztráljuk, hogy ebben a szovjet kormány jóindulatának és baráti hajlandóságainak újabb jelét látjuk. (V­ILLÁMHÍREK) Párizsban hogy a francia­brit szerződést kedden írják alá Dan­kerqueibem. Truman elnök Mexikóba repül, ahol baráti látogatást ten a köztársas­ági ülnöknél Erzhersfetz volt német alkancellár íro­l­kosát, Tilleeeen kapitányt 15 évi börtön­felü tetéer® ítélték. Németország állami beremleziséről a mimet népnek kell dönteni« — hang­súlyozta a moszkvai rádió hirmapi bará­tója. Th­eod­ ír WilAs warínt a tngoei Mv­iMbósátfok « szabad területből tartozó övezetben •igthaudják azokat az ipari berradonéneket, am­elyeket előzőleg iel •serettek. Az amerikaiak nem engedélyezik a szakszervezeti küldöttség japáni látoga­tását. A francia minisztertan­ács elhatározta, hogy felemeli a túlságosan alacsony fizetéseket.­­ A burgonya felszabadítását kérik. A főváros középmenési al­bizottsága József Móric elvtárs elnöklete alatt tanácskozott az aktuális közellátási kérdésekről. Megállapították, hogy az egyre nagyobb mértékű tojástermelés eredményét a főváros népe aligha élvezheti, ha a kormány a tojás­exportőrök működését ne­m szorítja korlátok közé. Az Amerikából ér­kezett 6S10 vágón gabonát a lakos­ság kenyérellátására kívánják for­dítani. A tavaszi időjárás közele­désével szükségesnek tartanák, ha a burgonya forgalmát szabaddá tennék. Az ülésen bejelentették, hogy kétmillió forintot fordítanak kertgazdaságok céljaira. Iparvállalat keres minden tételben jó minőségű­­ megvételre. Ajánlatokat „Ipar­vállalat 2426" jeligére Blockner J. hirdetőjébe, IV. VárosházáJO NAGYVÁLLALAT KERES NAPKÖZI OTTHON CÉLJÁRA földszintes vagy emeletes házat, romítását legalább 500 m* beépítettséggel, kerttel a Fehérvári út közlében. Ajánlatokat: „Nagyvállalat" jel­igére Hirdetőbe, Somogyi Béla út 10 ill a helyzet e Beszkárt-frigy­esen A Beszkárt-alkalmazottak előlép­tetése körül támadt vihart nem engedik elülni. Érthető, mert azt az egyszerű, világos, félreérthetet­len tényt, hogy 575 előléptetendő alkalmazott közül mindössze 105 a szociáldemokrata, el kell ködösí­teni. Ha ez másként nem megy, akkor úgy, hogy azokat, akik a paritásért küzdenek, hamisítással, munkásellenességgel vádolják. Tiszta múltú és tiszta jelenű harcosokról akarják bizonyítani: m­unkásellenes magatartást tanúsítottak. Nem za­varja őket ebben a tekintetben semmiféle józan meggondolás. Pe­dig némi megfontolás után rá­jöhetnének, a régi munkásmozgalmi embe­rekről, Miliőkről és Vasról min­den erőlködés ellenére sem fogja senki elhinni, hogy nem az összmunkásság érdekeit tart­ják elsősorban szem előtt. A Szabad Népben Kossa István, de maga a Szabad Nép is mégis kísérletet tesz erre. Hogy a Szabad Népnél mennyire elvetették a sulykot, azt az aláb­biakkal kívánjuk bizonyítani. A Szabad Nép pénteki számában a többi között a következőket írta a tüntetéssel kapcsolatos Beszkárt­vitáról: „Sajnos nem felel meg a valóságnak a Népszavának az az állítása sem, amely szerint az igaz­gatóság ülésén Vas Miklós elvtárs, szociáldemokrata igazgatósági tag szembeszállt volna dr Németh Imre kisgazdapárti igazgatósági tagnak azzal a javaslatával, hogy a tünte­tők ellen az igazgatóság bűnvádi eljárást tegyen folyamatba, Vas elvtárs nem emelt kifogást Németh javaslata ellen. Erről tanúskodik az eredeti gyorsír­ási jegyzőkönyv is és mi ezt fogad­juk el hitelesnek, nem pedig az utólag megmásítot­tat." Mivel egyszers mindenkorra le akarunk számolni azzal, h­ogy akár a testvérpártnál is bár­melyik szociáldemokratát hami­sítással vagy inkorrektséggel merészeljenek vádolni, lehozzuk szó szerint a Besz­fárt igazgató­sági ülés jegyzőkönyvének ezt a részét. A gyorsírónő az izgalmas vitából a következőket tudta csak le­jegyezni : „Vas Miklós, Németh Imre al­elnök szavaival nem kíván foglal­kozni. A vezérigazgatótól és az ügyvezetéstől kéri, hogy név szerint kik vettek részt, mert saját szemé­lyében, a Szakszervezeti Tanács és pártja nevében elítéli a történte­ket.­A­z ügyvezetés pártatlanul vizs­gálja ki ... . tartja fenn a jogot, hogy jelentést tesz " Vas elvtárs körülbelül ötperces­­ beszédéből a gyorsírónő mindössze ennyit jegyzett le. Mivel a szöveg szerint is csonka volt a jegyző­könyv, a gyorsírónő másnap fel­kérte Vas elvtársat, legyen segít­ségére a szöveg kiegészítésében. Vas elvtárs emlékezetből a követ­kezőket diktálta le: „Németh Imre alelnök javaslatát ebben­­ a formában nem tudja magáévá tenni. Mind a maga, mind a pártja és a Szakszervezeti Tanács nevében a történteket (tudniillik a népítéletet) a legmesszebbmenően el­ítéli. Kéri az igazgatóságot, hogy a javaslatot az előterjesztett formá­ban­ ne fogadja el, hanem az igazga­tóság utasítsa az ügyvezetést, vizs­gálja ki az ügyet, a részvevő szemé­lyek azonosságát állapítsa meg, er­ről az ügyvezetés a következő igaz­gatósági ülésen tegyen részletes je­lentést és a teendő intézkedésekre vonatkozóan az igazgatóság akkor e jelentés alapján foglaljon állást." Németh Imre alelnök Vas Miklós igazgatósági tag módosító javasla­tát felfogadja. Köztudomású, hogy még a város­­­házán is a gyorsírószöveget a szóno­koknak javításra, átnézésre meg­küldik. Mégis, és ez jellemző a Besz­kártnál uralkodó viszonyokra, ezt az egyszerű és magától értetődő dolgot a jegyzőkönyvet összeállító Nagy Sándor főintéző, aki a Kom­munista Párt tagja, azonnal jelen­tette a kommunistapárti üzemi­bizottsági elnöknek, aki „a meg­másításról" azonnal jegyzőkönyvet készíttetett és ez a jegyzőkönyv ke­rült, úg­vlátszik, a Szabad Nép szer­kesztőségébe. A bolhából elefántcsinálás és a rosszakarat is­kolapéldá­jaként szol­gálhat ez az eset, mert Nagy Sán­dor, kommunista főintéző, jegyző­könyvvezető, a jegyzőkönyv ré­szére a következő szöveget írta fel magának: „Vas Miklós igazgatósági tag előadja, hogy dr Németh Imre al­elnök szavaival nem kíván foglal­kozni. A vezérigazgatótól és az ügyvezetéstől pontos jelentést kér, hogy név szerint kik vettek részt az akcióban, mert saját személyében a Szakszervezeti Tanács és pártja nevében a legmesszebbmenően el­ítéli a történteket (tudniillik a nép­ítéletet. Az ügyvezetés pártatlanul vizsgálja ki az ügyet és a vizsgálat eredményéről tegyen jelentést az igazgatóságnak." Aki elfogulalanul elolvasná a három szöveget, az előtt nyilván­való Vas Miklósnak az a szándéka, hogy mielőtt bán­i történik ebben a kérdésben, előbb az igazgatóság vizsgálja meg a történteket. Aki ebbe mást magyaráz bele, az­t csak rosszh­iszeműen teheti. Hogy ez a felszólalás mennyire kielégített mindenkit a jelenvoltak közül, azt legjobban az bizonyítja, hogy Németh Imre javaslata ellen a történtek után sem a Maróti Ká­roly, az Üzemi Bizottság­ kom­munista elnöke, sem az ülésen részvevő Szécsényi Ferenc kommunistapárti vezérigazgató, helyettes nem tartotta szüksé­­gesnek felszólalni. Száz szónak is egy a vége: a szo­ciáldemokrata Beszkárt-alkalma­zottakat sem Kossa István, a Szak­tanács főtitkára, sem a kommu­nistapárti Beszkárt-vezetők nem akarják, hogy olyan mértékben lépjenek elő, amilyen mértékben őket pártunknak a Beszkártnál el­foglalt számarányához képest és tagjaink múltbeli üldöztetésének arányában megilleti. Kár ezt a dolgot tovább fesze­getni, mert éppen eléggé megérett a helyzet arra, hogy az üzemeknél tiszta helyzetet teremtsünk a két párt együttműködésében. Egyéb­ként Kossa István azt állította, hogy a többség náluk van, a Nép­szava azt írta, hogy a többség a sociáldemokratáknál van. Nincs ellenünkre, hogy az üzemi bizott­sági választásokon a munkásság döntse el ezt a kérdést. m Minden szociáldemokrata velünk jön és minden dolgozó közénk áll! ittWiiMtew^'i^m» 'wen »mwiwiww Sso€8SSc5©3!ffi©8fpata Ssszevon­t pártnap a Baszksártnál Pénteken délután 8 órakor a Beszkárt szociáldemokrata tagjai összevont üzenet párt­napot tartot­tak a Beszkárt akáclauceai szék­házában. A különféle telepekről, állomásokról, garázsokból és üze­mekből több mint 2090 szocialista Veszk-irt. dolgozó jelent meg. Nemcsak a negyedik emeleti hatal­mas díszterem telt meg velük, de megteltek a széles lépcsők is. Akiknek még az udvaron sem jutott hely, az utcán vonultak fel négyes sorokban. Az impozáns, fegyelmezett felvo­nuláson részvevők lelkes magatartásukkal tanú­jelét adták szeretetüknek és fenntartás nélküli bizalmuknak a Beszkárt szociáldemokrata vezetősége és igazgatósági tag­jai iránt. Az egybegyűlt tömeg elkeseredet­ten és felháborodottan tiltakozott az igazságtalan, aránytalan elő­léptetések és a Szabad Nép cikke ellen, amelyben­ Vas Miklós elv­társat, a Beszkárt igazgatósági tagját támadják, igazságnak és tényeknek meg nem­ felelő állítá­sokkal. Vas Miklós elvtársnak és Mil­ók Sándor elvtársnak, a Beszkárt elnö­kének beszédét állandóan lelkes, zúgó tapssal félbeszakító tömeg viharos tetszéssel fogadta azt a bejelentést, hogy a vezetőség Kossa Istvántól, a Szakszervezeti Tanács főtitkárától hozzájárulást kért a Beszkárt új üzemi bizottságának meg­választásához. Demokratikus, lajstromos, titkos választáshoz. — Dr Kövendy Dénes egy. m. tanár a Nagy görög filozóf­iai iskolákról beszél a Népmesolcai Központ szabad­egyetemi szoroza­tában ma d­után 6 óra­kor, Múzeum körút 6—8 sz. al­att. (X) ANGLIÁBA, AUSZTRIÁBA, BELGIUMBA, BULGÁRIÁBA, CSEHSZLOVÁKIÁBA, FRANCIAORSZÁGBA, HOLLAN­DIÁBA, JUGOSZLÁVIÁBA, LENGYELORSZÁGBA és LUXEMBOURGBa válthatja meg vasúti jegyét az IBUSZ budapesti menetjegy­irodáiban. V. Vigadó u. 1—3. (Főiroda). Tel.: 189-200, 385-574, 180-079. V. Vörösmarty tér 7—8. (Autobus Tours). Tel.: 380-507. V. Szt. István körút 2. (Gárdonyi Áruház). Tel.: 120-425 VI. Oktogon tér 3. Tel.: 420-583, 421-714. VII. Rákóczi út 70—76. (Magyar Divatcsarnok). Tel.: 225-254. I. Krisztina krt. 141. (Nemzeti Hitelintézet). Tel.: 160-430. IX. Bartók Béla út 11. (Pesti M. Ker. Bank). Tel: 258-192 f* vidéki fiókirodáiban. Jegyét kívánságra, csekély térítés ellenében házhoz szállítjuk.

Next