Népszava, 1947. április (75. évfolyam, 74–97. sz.)

1947-04-16 / 85. szám

A 75 éves Léon Blum Párizsi tudósítónk telefonjelentése A francia szocialista párt vasár­nap felejthetetlen ünnepségben része­sítette Léon Blum elvtársat 75 éves születésnapja alkalmából. Az ünnep­ségre egész Franciaország területé­ről összegyűltek a párt vezetői. Megkapó látványt nyújtott az 1500 terítékes ünnepi ebéd, amelyen a párt veteránjai mellett ott ültek a fiatalok is, a francia szocialista párt eleven erejének bizonyságaként. Léon Blum jobbján Guy Mottet elvtárs, a párt főtitkára, balján Ramadier elvtárs, miniszterelnök ült és körülöttük a szocialista mi­niszterek. Megindító jelenet volt, amikor felállt a párt legidősebb tagja. Marcelles Giraud, a 95 éves elvtárs, aki friss testi és szellemi állapotban érkezett meg Angoulesde­ből, hogy­ elmondja üdvözlő beszé­dét. Immár 70 év óta megszakítás nélkül harcol a szocialista esz­mékért. 1881-ben Jules Guesde-vel, a szocializmus hőskorának egyik nagy alakjával együtt fogalmazta meg azt a kiáltványt, amelyben először követelték a nők számára az egyenlő munkáért egyenlő béreket. A szocializmus egész története vonul el szemünk előtt, amikor azok, akik Jaurés küzdőtársai vol­tak, egymásután idézték a nagy emlékeket. Jaurés különben a te­rem vöröskárpitozású falára került, amelyen három hatalmas fénykép ragadta meg tekintetünket: Jaurés, Guesde és Léon Blum, a francia szocializmus három nagy tanító­mesterének arcképe. A két felejthe­tetlen nagy szellem mellé Léon Blum elevenen lépett a halhatat­lanságba. Körülbelül ezt fejezték ki azok a beszédek is, amelyek két órán át nem győzték felsorolni Léon Blum érdemeit. És amikor Léon Blum felállt és a taps elcsen­desült, a megindultságról beszélni sem tudott. — Pedig képetth­era a beszédre — mondotta Léon Blum miután le­győzte könnyeit — A tervezete itt politikája irányában. Hang-ái —, -- - jsúlyozta, hogy ak­i kommunista­van a zsebembem. De nem tu-­­ellenes, az igenis reakciós, majd s­­er­ elmondani Harminc év politi­ Kisgazdapárt érdemeit sorol­ni­fai­kai küzdelmek eléggé megkem­ényí­tettek, de akármilyen kemény is lennék, nem tudnám elérzékenyülés nélkül fogadni elvtársaim szereteté­nek ezt a megnyilvánulását. El­áraszt, elborít ez a szeretet és csak egyetlen szóval tudok válaszolni, ezzel a szóval, amellyel a mi osztrák és magyar elvtársaink köszöntik egymást: Barátság! Léon Blum ezután összetartásra buzdította a párt tagjait és magas­szárnyalású beszédben hangsúlyozta, hogy nemcsak a párt tagjainak létszámát kell növelni, hanem el kell mélyíteni bennük a szocialista gondolatot. — Dolgozzunk — mondotta Léon Blum — dolgozzunk az új világ fel­építésén, amelyben a cselekvés test­vériesül az eszmével, az ésszel és az igazsággal. Ez az, amit mind­annyiunktól várnak azok, akik annyi erőt annyi évet, annyi re­ménységet áldoztak a szocializmus nagy ügyének. És a jelenlevők leírhatatlan lelke­sedése között így fejezte be beszé­dét: — Érzem és tudom, hogy élnem teli és közöttetek kell maradnom, hogy utolsó lehelletemig rendelke­zésiekre álljak. Ebben a mai ün­nepségben a szocialista barátság ünnepét látom. A mi pártunk ebből a szempontból is különbözik a többitől. Bennünket az eszmébe ve­tett hit ereje tart össze teljes szoli­daritásban és szeretetben. És ezért remélem, hogy még sokáig élhetek körötökben. Léon Blum nemcsak a francia és a nemzetközi szocializmus ma élő egyik legnagyobb alakja, hanem legkiemelkedőbb alakja a mai fran­cia politikai életnek is. Pártkülönb­ség nélkül a legnagyobb tisztelet veszi körül. Benne látják azt az­­ államférfiút, akik körü­l adott eset­ben a demokratikus, erők csoporto­sulhatnak. Szélpál Árpád Szakasits Árpád elvtárs a követ­kező táviratban köszöntötte a 75 éves nagy francia szocialista har­cost Léon Blum elvtársnak, Párizs. Hetvenötödik születésilapja alkal­mából fogadja kérem a magyar­országi Szociáldemokrata Párt és a magyar munkásosztály nevében küldött szeretetteljes üdvözletemet. Kívánjuk, hogy nagy tehetsége minden erejével, hatalmas, nemzet­közi tekintélyével szolgálja még hosszú ideig a francia nép és mun­kásosztály boldogulásának s az európai demokratikus szocializmus megerősödésének ügyét. Szakasits Árpád főtitkár * Gyártja M. Odolmfivek Rt. He kísérletezzen! Használja rendszeresen a híres nagyenyedi Kovács-krémet Eltünteti az arcbőr hibáit Csodálni fogja bámulatos hatását éjjelre kék, nappalra sárga csomagolásban Ellenzéki felszólalások a megajánlási vitában Parragi általános meglepetésre nagy koalíciós beszédet mondott A nemzetgyűlés keddi ülésén folytatták a megajánlási vitát. A folytatólagos vita megkezdése előtt betöltötték a megüresedett bizott­sági tagsági, valamint jegyzői he­lyeket, majd először Hegymegi-Kiss Pál (szabadságpárti)­ beszélt. Felszólalásában tiltakozott az ellen, mintha pártja fasiszta párt lenne és pártjának képviselői fasiszták lennének. Beszélt a szabad vallás­oktatásról és a választások kérdé­séről is. Kiss Ferenc (szabadságpárti) a mezőgazdasági problémákról, majd a kereskedelem kérdéseiről és a közéllmezés, továbbá a választások ügyéről beszélt Támadta a kor­mány intézkedéseit. Parragi György (pártonkívüli) felszólalásában elismeréssel adózott a Szociáldemokrata Párt tradíciói és Kisgazdapárt érdemeit sorolta fel hangoztatva, hogy noha ő maga­­­áldozata bizonyos helyzeteknek, de elismeri, hogy magasabb eszménye­kért ezeket az áldozatokat meg kel­lett hozni. Beszélt „A Holnap" ügyéről is, valamint a háború­okozta rossz gazdasági helyzet kár­tékony vámszedőiről. Végül a koa­líciós pártok munkájának elismeré­séül a megajánlást elfogadta. (A szónokot a pártonkívüli képviselők, valamint a kisgazda képviselők lel­kesen megtapsolták.) Groó József (pártonkívüli) a szo­kásos álszemérmes frázisokat han­goztatva kifogásolta az ifjúság demokratikus irányba történő neve­lését. Részleteket olvasott fel Ligeti Magda elvtárs „Felnőttekről — gyermekeknek" című könyvéből. Legközelebb szerdán folytatják a megajánlási vitát valamint letár­gyalják a bányák államosítása kö­vetkeztében fizetendő kártalanítá­sok határidejének meghosszabbítá­sáról szóló törvényjavaslatot. Ezen­kívül az összeférhetetlenségi bizott­ág jelentést tesz Vér Imre ügyé­ben hozott döntésről Ezután három interpellációt mondanak el EZ IS KATOLICIZMUS A heti felszabadulás óta eltelt két év­kétségtelenül a magyar demo­kráciának egyik leg­úlyosabb pro­blémája volt a klérus és a kor­mányzat között mindkét fél, sőt az egész ország szempontjából oly szükséges modus vivendi megkere­sése. Kétségtelen, hogy azokban a szellemi csatározásokban, amely a demokrácia és a klérus egy része között lezajlott nem a demokrácia volt a támadó fél. A Népszava több alkalommal mon­dott véleményt egyes egyházi ve­zetők politikai meg­nyilatkozásai­ról és, sajnos, alig akadt alkalom, hogy ez a vélemény ne elutasító és elítélő legyen. Most végre egy olyan beszéd hangzott el egyházhoz tartozó sze­mély szájából, amelyre érdemes fel­figyelnünk. Balogh István miniszterelnökségi államtitkár a budapesti belvárosi katolikus egyházközségben előadást tartott „Egyház és demokrácia" cím­mel. Csak mutatóba ideiktatjuk an­nak néhány mondatát, mintegy illusztrálására Balogh István e kér­désben vallott és hangoztatott állás­pontjának. * A német és vele összehangolt ma­gyar náci propaganda hatása alatt a felszabadulás előtt félelem és ret­tegés töltötte el a magyar tömege­ket. Meg kell állapítani, hogy az egyháznak ez a féltése alapta­lan volt, mert ami történt, azért minden katolikus hivő és páp leborulva ad­hat hálát az Istennek. A földreform nem irányult az egyház ellen! Nem volt még példa rá, hogy a katolikus egyház ennyire érin­tetlenül sőt megbecsülésének megnövekedésével került volna ki egy forradalomból. . Ne keressenek a katolikus hívek ellenséget ott, ahol valójában nin­csen. Magyarországon ma nagyobb vallásszabadság van, mint akár azokban az országokban, ame­lyek felé némelyek olyan biza­lommal tekintenek. Olyan körmenetet, amelyet a fő­pap palástja mögött, a jámbor és buzgó hívek soraiban megbúvó, politikai agitációra akarnak fel­használni azok, akik visszasírják a múlt bűnös rendszerét és annak vezetőit, nem engedélyez a kormány­zat. Az ilyen körmenetek az egy­házra átkos következményekkel jár­nának. • Balogh Istvántól, a papi személy­től és politikustól egyaránt — ben­nünket világok és ami ennél sok­kal több, világnézet választ el. Mi ,marxisták és történelmi materializ­mus tudói és terjesztői vagyunk — Balogh István mint egyházi férfiú bizonyára elfogadja és hiszi egy­háza nemcsak vallási, hanem világ­nézeti tanait is. Mi szocializmust akarunk építeni, Balogh államtitkár a polgári demokrácia híve. De túl az ideológiai ellentéteken, gyakorlati kérdésekben is nem egy­szer keményen szembenállottunk egymással és állunk még majd a jövőben is. Mégis azt mondjuk, hogy Balogh István beszéde a modern, európai katolicizmusnak a felszabadulás óta talán első magyarországi meg­nyilatkozása volt. Szívesen vitá­zunk gyakorlati és ideológiai síkot egyaránt az ilyen modern katoli­cizmussal, mert szeretjük a vitát keressük a vitát Hiszen mi marxis NÉPSZAVA 1947 ápr. 16 - tán a szellem emberei, a szellemi párviadalok hívei vagyunk. De a demokrácia ellen uszító püspökökkel, ifjúságot mérgező ta­nárokkal, gyilkoló szerzetesekkel, az egyház középkori kizárólagos uralmát a lelkek felett visszakívá­nókkal szemben hiába is keresnénk a szellem arzenáljában fegyvere­ket. Itt — akarva, nem akarva — más eszközök szükségesek. Pedig, mennyivel szívesebben har­colnánk a szellem csak szellemi se­beket ütő eszközeivel! Hámori László A kü­HSfest bizottság feerefexte muszfeájját (Moszkva — TASS) A külön­bizottság keddi ülésén tanulmá­nyozta a szerkesztőbizottság jelenté­sét amely összefoglalja a Német­ország demokratizálása és demilita­rizálása ügyében az ellenőrző bi­zottságnak adandó irányelvekre vo­natkozólag folyt tárgyalások anya­gát. A különbizottság úgy dön­tött hogy a jelentést a külügy­miniszterek elé terjeszti. Ezzel a bizottság munkáját be is fejezte. Vfaust B EsS£aHfjaíás­­ 3 Pálosi Béla népbírósági tanácselnök Orgoványra ut­azott kedden, ahol Fran­czia Kiss Mihály egyik szerencsésen életben maradt áldozatát, a 80 esztendős R. Szabó Jánost hallgatta ki. R. Szabó Jánost, aki a tanácsköztársaság idején a munkástanács tagja volt, 1919 őszén néhány volt vörös katonával, Crögl Lajossal, Hajna Andrással, Mardi Szabó Istvánnal együtt elfogta Franczia Kiss Mihály, Papp Sándor és Papp Kálmán. Franczia Kiss Mihály kegyetlenül meg­korbácsolta őket, majd éjszakára be­zárta őket egy tanyába. Heggel újra véresre verte őket, mikor már vala­mennyi összeesett őrizetlenül marad­tak. B. Szabó hasoncaúszva a szőlősorok közé kúsztji, másnap jó em­berek haza­vitték. B. Szabó egyedül «­ egy Fülöpszállás melletti tanyán, kertecskéjét műveli és még ma is­mét hogy vallomásából baja­tzárm­azha­k. — Felvesszük a diplomáciai kapc­ Csolatokat Finnországgal. A Szö­vetséges Ellenőrző Bizottság a „Magyar Távirati Irod­a” diplo­máciai szerkesztőjének értesülése szerint hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország felvegye a diplomá­ciai kapcsolatokat Finnországgal. — Emlékünnepélyt rendeznek a 40. és 402. büntetőszázadban elesett elv­társak emlékezetére április­ 25-én, dél­után 4 órakor a Vilma királynő út 38. szám alatt, a Közlekedési Alkalmazottak Szakszervezetének székháza előtt, majd fél 6-kor a Csengery utca 68. szám­ alatt levő párthelyiségben. Ezt a két tragikus sorsú századot öt­­évvel ezelőtt, 1912 ápri­lis 25-én állították össze és n­agyobb ré­­szü­k szociáldemokrata elvtársakból állott. Közöttük voltak: Linhardt Antal, Hraun Soma, Hericka Sándor és Hertzka Pál elvtársak, valamint még sokan azok kö­zül akik a szociáldemokrata gondolatot az elnyomás legsötétebb­ével"sirt­t* hű­ségesen és halált megvető bátorságr­al terjesztet­ék. Az emlékünnepély rende­zői felszólítják azoknak az üzemeiknek a munkásságát, ameyeknek bizalmijait annak idején elhurcolták, hogy vegyenek részt az ünnepsége­n. — Az­ állami Kandó Kálmán villamos, ipari középiskolán IVIII. Kabók Lajza ucca 15) május elején tanfolyam nyí­lik meg. A tanítás körülbelül 12 hétig tart. Jelentkezni lehet az iskola igaz­gatóságánál, legkésőbb április 28-ig. Jelentkezéskor 80 forint tandíj szetendő. — Adomány. Az V. kerületi nev­zeti bizottság gyül­és útján 32.190 forint 51 filtért adom­ányozo­tt a dorogi bányász­szerencsétlenség h­alálos áldozatainak hozzátartozói részére. VESZÜNK Jó állapotban lévő, esetleg új MEGGERT, szigetelési ellenállásmérésre 0— 1000 Megohmig, 500 Volt feszült­séggel. Ajánlatokat .Megger f­éligére New-York hirdetői»«, E Erzsébet körút 9

Next