Népszava, 1947. május (75. évfolyam, 98–121. sz.)

1947-05-30 / 120. szám

6 1947 május 30 WJGPSZARTA Hegyei csodáldemokrate földeetveskongresszusok JÚNIUS 1-ÉN, VASÁRNAP: Hajdú megye. Debrecen: Pavlovszky Ferenc, Túri István. Szabolcs megye. Nyíregyháza: Kőműves József, Kállai Sándor. Szatmár megye. Mátészalka: Fehér András, Takács József. Komárom—Esztergom: Dr Simon László, Molnár Imre, . Bács-Bodrog megye. Baja: Zentai Vilmos, Takács Ferenc. Somogy megye. Kaposvár: Czézner Dénes,­­Hajdú János. r­ő­EST­EDZÉS* Amerika—Európa 7:1 Dublinben május 11-17-e között je­lentik­­ amatőr Ökölvívó Európa-bajnoksi ötforcat azzal a feltétellel, ho­gy a győztes Európa­bajnokok május 11-i­n Cikágóban nemm­­­érkőznek Amerika legjobb amatőrjeivel. A mérkőzést szent.An­este 3.Ne­néti olit bonyolították le, ahol a nyolc európai KMH csak a légsúlyú Martinoznak sikerült győznie. A harmadúlyban indult a budapesti Bogács László is, aki a megér Robert Beil-lel ke­rült fejse és vereséget szenvedett. Bill már az első menetben nagy iramot diktál és Bogács egy pillanatra fülre is került, de gyorsan felugrott és tovább folytatta a küz­delmet. A második menetben Boguea csak védekezett a tróger rohamai ellen és a Har­madik menetben ugyancsak a néger volt a jobb. A nehézsúlyban Richard Hsian csikágói néger a második menetben kiütötte aa­ir Colmant. Hasan nem illetődött meg a s európai k. o.-királytól, akinek eddig 55 k.­­­győzelme volt és akinek először egy bal­egyenest vítt be az állára, majd egy villám­gyors gyontorszásütés után balkezére! Ismét Allen találta Colmant, amire az az arcára bukott és kiszámolták. Az egyetlen európai győztes a spanyol Martinez, az éves, Mad­ridban született és foglalkozására akarva magánzó. Mit mondjunk mégt SPOHTHIEBK. A belgrádi labdarúgók BTaófHMin­k külön­bné­nye pantiVrtSkön délelőtt Budapestra észtvezett. A kicnt érkezett bel­grádli labdarúgók­ kiegészítik a ruár Itt tartózkodó Partisáji-peapatties Játékosainat is kövösen képviselik Belgrád izraeit vasár­nap az újpesti etadloniban. Belgrád váloga­tott csapata ma, pénteken délután az Üllői­úti sporttelep«« tartja edzését. — Francia­­ország—Belgium válogatott labdarúgómé,Tkö­r és tea» vasárizsa* Páriizsban. — A határőr­sportversenyek eddig leropdezett Bz.nialat alapján a pontverseny állása a következő: I. M. zászlóalj. II. Z­aásaktólj. III. A berettyóújfalui X. zászlóalj. — A kerékpáros­szövetség tehetségkutató országúti verse­­nyéra vasárnap délelőtt 9 órakor ton a Byillekence a Millenárie-pálya kerj irata előtt — Magyar kajakversenyzőket »Elveeon jár­nak júataa l­én­én IJ-én Bényben. Kot ir-Jálk az osztrá­k kaja­konok. — A kerékpáros pályabajnokságok harmadik fordulója loss vasárnap délután • órakor a Millenária­pályán. Sorb­a kerül a » tan-« pentverseoy. "boJnotcMg, aa 50 kit­­es párosbajm*««, valam­int a 20­4a » km-es metrarvenetékes verseny. — Bukaresti ujangok foflalkod­tak as ott rendese«, balVA« ök­ttvívórocrk««c­setélked és megállapítják, hogy pstdiní Ta­kács magyar bajnok lepooteán liga»nl«t»­l®n volt és «rra érdemtől»«» ay«vá«szold­ak gyrőztesnek. — A skót labdarúgó Uiabajnok­ságot a Glasgow Baogem »ver­te. — Dr Prank György miltőse W az. v. kérháal ÍBOTVOS, erebész fzláj wfctt! tanérseg M, as Dime irók Szanatérirau Egresület óraelk szako­­rosa, V. Füret Sám­Vxr u. 5«. Tel.: num Am­«wndeléflénsk új Wflpontj» «6k»14» *­« óra. NÉPSZAVA ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egy hóra 10.— forint Egy hétre —1­ 240 forint Főszerkesztő: SZAKASITS AK­PÁD Felelős szerkesztő: SZAVA ISTVÁN Felelős kiadó: KÖMŰVES JÓZSEF közlemény végén a­­XI hirdettet jelent fel fizetett Világosság Bt. Budapest VIII. ucca 4 Felelős nyomdavezető: &PERI ISTVAN Nyomda Conti ­ SZALÓNGRENITYKA, 0 részes (kék selyem), »raff« varrószép EKIADÓ. TII, Somogyi Béla át­­ (volt Károly krt), í»zt 14, kon­föteie. Megtekin­thető reggel 8-tól este 6-ig Perzsaszőnyeg Tétel, eladás, a N G A II. Királya. 14 is Rákócai út 42 Rossz a nadrágtartója? újjá asinál«« WisseiAnyj­a. 18 fél wn. I hirdessen • NÉPSZAVA kishir^etéc rozatában! ^asasei? ts«sikapes si AVDIOft. VI Nagyioező b«j H Tei«fáa. 12S-12* GTAPJO­­m AMGOSA­FOAA8T­­* KÁRTOLÁS! GYÍFI'Sa. mind®« ifi««ijyii­ás:b»n vál TI Szíva fö. iL 10 A Szociáldemokrata Párt főbizottsága ma, pénteken délután 4-kor a Sportcsarnokban Beszél: Kétfisy Anna,Török Júla és Marosén György elvtárs Dolgozó asszonyok, leányok! A ti problémáitokról lesz szó! 0] QdUlőtaLapeket nyit meg a főváros A fővár« május havi szociális helyzetáról Polickné Stern Szeréna elvtára, taná­rnok most adta ki be­ssáraaléját, amady nagyrészt a gyer­m«k- és ifju­»ágt®delem kérdésével ford­slkosoac. Bejelenti, hogy a f*vá­ros az idén először nyerői­taz óvo­dás gyermekek­et. Üj *d illőt«, víwket is ÜMiabi­helyez, így Érden CS ágyas és Balatexaligán 266 ágyas olláost A régi üdölők közül Balatolaboff­láron jön, B­abelop*a 130 Zamárck­ban ISO, Fonyódon 120, Baksnyoszlo­pon 60 és Fóton 130 ágyas ethonok várják az üdülésre kiszemelt gyer­mekeket. Üdülltetéshez jutnak az iparos tanulók is. Budapesten­ a napközi otthonok útján napközi ki­rándulásokat rend­elnek az otthon maradt gyermekek számára. Az orromdetes bejelentő­ek mellett vannak szomorú jderingei is a be­számolóban. Megemlíti Poll Ákné elután, hogy a legutolsó raznán csavargásért 22 fiatalkorút foglal el, akik köz­ül hat fia azzal védekezett, hogy muffilvűtelyükről elbocsátották őket. Kikelyeskedni nem tudtak és mért kerültek m­ateób­a. A titkos kéjelgésért előállított leányok közül is sok akadt, aki munkanélküliségével man­tette ma­gét. Szomorúan emelkedik azoknak az iskolá­sgyermekeknek a száma is, akik a főváros otthonaiba kérez­kednek. Ezért a meglevő otthonokat kibővítik. A kisdedvédelem terén a tuberkulotiku­s fertőzésű gyermekek szám­ára intézet létesítésére volna szükség. Beszámol a jelentés, hogy a I. Bihari út 12 alatt 1000 rae­peeraő ellátását biztosító tejkonyha átalakítá­si munkálatait befejezték, az intéz­ényt azonban nem tud­ják megnyitni, mert a nopi be­resdeséshez sásikséges la.r».609 és as »dények felvásárlátsáhtl« sz&k­eéeee forint hiányzik. E ennek a tejkonyhának a felállítása filiette kívánatos volna, mert épp­en a IX. és X. kerület kisdedeit látná el, márpedig éppen ezekben a kerü­letekben arány­talannál nagy­ a cse­csem­őh­alandóság. A felnőt­tvédelemmel kapcsolato­san Pollákné elvtárs jelenti, hogy a fővárosban a teljesen munkakép­telenek családjainak száma 420­, a csök­kent munkaképességű családoké 8551, a vak családok szám­a 330. Az ügyosztálynak olyan kevés a pénze, hogy min­­denkire elosztva havonta 4 forint 78 fillér jutna. A 93 hatósági férőhelyen májusban 34.733 személy étkezett. Január óta ez a szám 54,7 százalékkal emel­kedett, ami a súlyosbodó meg­élhetési viszonyoknak tulajdo­nítható. Végül beszámol a jelentés arról, hogy a Statisztikai Hivatallal kar­öltve a­z adozottak Központi Nyil­vántartás­hivatala megkezdi átfogó képet adó szociális statisztika készí­tését. UNKA LEHET­ A pedagógus-képzőművészek KUTOH&sl Vear.imeli, néhia Itt íromk ráU, mert a delfrozók agy sárt­asskmá­jának müveasi msenyilatkszásáról van szó, míariasst M»elr»l érinti általában a dolgrssák világát, hissan a rmáeianttds, amely a kUP.u­tó­raírészak hiv»­tása, e.2 dUmónmi kultúra firt«í fel­tétele. Erd­ős­ző isk»latípus»k rajz­tanárairól van m­i, w»kan köszlak már kösvetlanW a sárvérekrp«is szó'.sg álatá­ban; b­etirben ]Eedig arra klvstszUk, fcsffr a késrt&niÜTsatii kistás elsí eskráit mélyítsék el B»Tend«keik lelkében. A ryormski ás ifjás képz­elet ás érzelmük világa ellen aa «tolaó háborús iveket szülesösen sak bfia tsrkell s er«ssb«« a«m sok jó irtató a kisi«iu5»t!.«wi erkelsai tanításokra irányuló tan tárgyak jsvára »«m; a tübbi kőcs itt a rajzoktatág­bem kellene kifejleeztetni a fantézia ét ArsétmHét eevih te^ereé*»ittvtnebi ne­bitét. BiHaw csért tártjaik fsntssaak a ke» dMnáayeaáct, bo«y kiállítások, s ar trvtei járé »reflami v»rscj­ j­é« alakjá­ban a pwS»y.'«srae-kép®és kerül iwirs­attbb safcitee. Bli^MikdVa enn­ak aa aa örv»iKi»t«s tány, kocy ismert fd­áiytó­mflvásn^k eeéss s*rát találunk a peda­sorn*-miTértek sorában. Bizonyára mint egy darab a •na«k a kiállítóénak, k­ervésbé fsl««»UKíttk­, n­evesen köti a hivatástKJV jryasorlat, amely az egy-aartarália snemMtotet »ov«letrt­a a tűrtmtUkekanft, Ifi rosa en a feltéted« a*nak, hogy » nereodft ne kiaértetet­»ék saját tudatlamaágival, hisiont meg­t«»®yo a MUTÍB21 tifejezes uieatorjéff­b«lá alapját, »»ak­sins k­ésffM» egyéni ísített felápít»«*!. Bs az, a ni „tanÁros" a köstaAitban • a kiállítook alkalmat adnak majd •ixUakinak arra, hogy az iskolás saak­ »161 falunabadalása. », a tanítás­»ak­ia hasznára lesz. Ez a kézíettség megnyilatk­ozik abban, hogy a kiállítás stilusváltofoltosság dolgában nem köze­liti meg a többi kiállítás anyagát, viszont »a*­elanélyfet értékű munkával szélesíti ki a magyar kápaccnfivésset UrratáséS Kévalatea megbennés heyett ha kall éraniuk atsaal, hogy megamlitjük a leg­inkabt­ figyelemreméltó r­unkák «.ikofrML A f«r*8k kfk­itl BaeilkU» Sind­or, Czebl m Intvén, Csáki-MurovyéM József, DtuUs Jiws5, Amód Amit, Giles György, Kássa Géb­or, Lorberer Anna, G­ntrmjáM Szabó Kálmán, Battváry Alice, B. Dörrt Maffért, Ihtd­ay Béla, Ebersényi Ama­dér, Ilendy István, Fabra József, Göll­ner Isik­lós, Dr/Orfy K. Jiztef, KftveH Albi, Tsikry Gyö rgy, Major Jiztef, D. Jirgv Edith, Petrekini Petrich Katalin, Badics Elemér, Szírtitméry István és Szily Angéla nevét; fivegl?«t­iányok­ka d «ikenieen Dudás Jeni, Perez Jenő 6» Vitéz VáryAe­ssersp«!; a reobráncos kfartU D6*m Farkas And­rás, Sem»rffi Jóxtef, 8znmpH-Soós Vil­mou, BanzMp Gizi és Tóth Oyala alko­tásii.1. A tanatságos kiállíts *ziBT«nala »ári* p«dán, BOtast vArnnk fsiytetásá-W. (Trrr, Steiaum­aeaa IT.) ac. t. A KIIARAflOK A pártvene­taség Nagy Andrásn* ftetjaM\t'! pirt tagot a T. f a) pontja és C«lgy akár I»t vá» (Omrgó) párt tagot a T. f a), «) ftet jat aUyján kizárta. Nők napja Cínkolén A Szociáldemokrata Párt cánkollal »»UTozotenek nőbizottsága nagysikerűl műsoros nőnapot rendezett. T&rkettfrtJo« erővel és akarattal dolgoztak a n ° 51 elv­társak Detn­ovics létráimé elvt&rs, tit­­kárnővel az élén a nőnap sikere anterv­ben. A siker nem is maradt «­ A* ipa­rosk­ör gyönyörűen feldíszített mo®i~ termét ssu­folásig megftöltötte a k&zívn­sért, mintegy 450 személy. A pártiMszvs­wj. műkedvelőinek m­űsora hatalmas si­kert aratott A pártközpont képviseleté­ben Tarnócsi Mária elvtárs mondott asgytalású beszédet. A nöbizottság a nőnap műsorát, a középhajnak engedje. Június hó 8-án pár hónap könntiban a meg­ismétli. A SZOCIÁLPOLITTIKAI BIZOTTSÁG pénteken 3-kor ülést tart. (Pártközpont, V. emelet 515.)­­ MAROSÁN GYÖRGY elvtárs pénte­ken délután Vi4-kor e Beszkárt-székház Szemi pártnapján politikai beszámolót tart. A KÖZPONTI JOGÁSZCSOPORT szombaton fél 4-kor (V. Szemere u. 8. Ügyvédi Kamara) taggyűlést tart. Elő­adó: Justus Pál elvtárs. A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT­­.Mernyesfryi szervezőt© sz­mtt. hó­t-én délután fél 4-kor pártházavató ünne­pélyt rendez. Ünnepi kiadó: Szaka­sits Árpád elvtárs. _jjrstai Alsrti.. ­ Az EIRJADÓK PRETISKOLÁJÁNAK «Is« előadását pénteken este 8-kor a kiír.ponti titkárságban (IV. em. 19.) Kérész Pernio elvtárs tartja meg „Származástan" etuitnel. AZ V. KER. ORVOSCSOPORT ma, pén­teken 8-kor (Szent Ist­ván körút 18) gyűlést tart. E«sni6: dr Gottsegen György és dr Zellner Pál. Beszámoló az angliai átrír. AZ Y/l. CSOPORT (Aksdénia a. f) t-i* V«S-kor Nőnapot tart. Vl/s. CSOPORT összes reset« finkeb­eá. rinsal, hAss.- (m tömbmegbizottak, bankszak­­olat és tömbvezetők ma, pénteken "/aT-kor (Hegedős Sándor a. ») fontos megbeszélésen jelenjenek meg. A VIII. KER. PÁRTSZERVEZET a Sport­csarnokban rendezendő pénteki nagyfiléars az ehittársnőket teherautókkal vladt ki. Is­dulán 1-ker (Jówef körút­­). A XIV. KER. PARTSZERVEZET kötel­kébe tartózó értelmiségi csoport (orvoa, ügy­véd és peagógus) pénteken 7-ktw (TK­SkKVy át 8*) fonton ügyben értekezletet tart. A XIV. KER. KUNFI-GARDA (CMfzportok és üzemek) pénteken­­t-kor (ITzsakl­a. ti) tartja 8»tej«vételét. Tárgy: Cj venetferír választása. Elfiadé: Sátor Pere­nc. A SZOCIÁLDEMOKRATA KILEPASOSOS XIV. kw. eeoportja június 4-én t-kor tfaal­ásító knzgyilléat tart (Uwold u. 24). A BUDAPESTI ASZTALOSMUNKÁ­SOK 4-én­­/«S-kor (Rottenbaler ». M) tag«TCUst tartanak. Pontos megjelenést! tLELMEZÉSIPAItl ftwzverett leészl­ese az őszes szakosztályok és a központi veset­t­ség tagjainak ríaavételével 30-án t-kor IVL BeneaSr­aeea 53). A FAMUNKASOK SZAK­SZER­VEZETTE a kocajgyártó, bognár, és kerékgyártó üzemek­ben foglalkozatott munkások résére vom­baton 4-kor (Rottenbiler a. 14) fontos ssak­aiai értek mtetet tart. A CSISZOLOK és DALVANIZAI/IK awrnhnina 4-kor (Magdolna a. 5) tisztújító kr ecyfiléot tartanak. Pontis meszjelenínt! A WAOANATIKAOI ASOTTAK SZAK­SZHRVESETtNEK grafikai szakosztálya bétfta t-kor taggyűlést tart. Elő­adó: Kol­aár Ferenc. A St AG­ÁN ALKAT® AZOTTAK SZAK­SZERVEZETÉNEK élelmezési szakosztálya bétfia S-kor taggyűllést tart. El findo: Csont Terelte és Po­thényi Sándor. A MfiMOSZ int-, állványon»-. vassierö­-sser»14 makosstálya vsnámap­lé-kor a Se­nary I-teremben taggyík­éet tart. A TEXTILMUNKÁSOK SZAKSZERVE­ZETÖBRN (VSrBsmarty a. Sí) pénteken reg­ed ».kor fSM infralértékes életet tartanak. Megnewés kSMlesz. A PEDAGOGUSOK SZAKSZERVEZETE neael tsgoeata pénbteken T-kor (Maneum a. 17) taggyáiéat tart. A Vn.LANTSZERBIÁK (gyáripari, kis­ipari, erSmfitelepiek) és segédmunkások szombaton J-kor (Magdolna u. 5) évi rendes kfd­dítztazgyűilést tartanak. A vállalattá válasszák meg kB'.diV.telkeit (» tagig egy, milíyen további 1» tagig míg e?.-y kBMIitt) a* (lzeni bízotteig, vagy a b­izAlmi elles, «racee mellett. Az eiTöl szóló Jelent­ést a villanyszerelők létszámátrak feltüntetésével, aláírva, sü­rgősen juttassák el a azakna tit­kárához. A PESTSZENTLŐRINCI VASASCSOPORT Jdi­us 1-én délelőtt !P-kor (Kiss István a. S) tlaztájitó tszryfilést tart Pontos megjelen­­ést! KISKKREBESTJBOGTYIJa IVstszen­tlőrin« een pénteken '/.7-kor (Üllői út 177). Előadó» itia Tivadar. — Ii«vihant az építői Hványröl. Siska Mihály 37 éves segédmunkás a Nam­soti Színház tatarozási s­iunkálatainál öt méter uiflgns állványról rom­hsnt as Attostre. Életveszélyes állapotban szállí­totta a mentők a Koltéi Anna baleseti

Next