Népszava, 1947. június (75. évfolyam, 122–145. sz.)
1947-06-01 / 122. szám
Kovács Béla bevallotta, hogy Nagy Ferenc és Varga Béla segítették az összeesküvőket Ismeretes, hogy azon a szerdai rendkívüli minisztertanácson, amelyen ez a szerencsére gyorsan lebonyolódott belpolitikai válság kirobbant, ismertették a magyar kormánnyal azt a jegyzőkönyvet, amely a kémkedéssel és összeesküvéssel vádolt Kovács Béla, volt kisgazdapárti főtitkár vallomását tartalmazta. Ennek eredményeként Nagy Ferenc lemondott és emigráltnak tekinthető. Éppen ezért a közvéleményt rendkívül érdekli, mit tartalmazott hát Kovács Béla vallomása melyekvoltak azok az okok, amelyek miatt Nagy Ferencnek távoznia kellett a kormány éléről, mi készült a demokratikus köztársaság ellen éppen a többségi párt, a Kisgazdapárt legfelső vezetőségében. Nos, most fény derül mindarra, amiről hónapokon át suttogtak a jól informáltak. A tények helyes megvilágítása érdekében szükséges, hogy a magyar sajtó tájékoztassa a közvéleményt és erre most már mód és lehetőség adatott, az illegális összeköttetés fenntartója volt. Nagy Ferenc minderről tudott és nem tett ellene semmit. Sőt Kovács Bélával együtt Szentiványi Domokossal, Arany Bálinttal és Saláta Kálmánnal, az összeesküvés vezetőivel nem nyilvános megbeszéléseket tartott a bel- és külpolitikai kérdésekről. Így például 1946 szeptemberében Kovács Béla lakásán Szentiványi Domokos, Saláta Kálmán, Nagy Ferenc, Arany Bálint és a házigazda megbeszélték az emigráns magyar ellenkormány megalakításának lehetőségét. Az összeesküvők ilyen körülmények között joggal hihették, hogy Nagy Ferenc és Kovács Béla hozzájuk tartozik. A legjellemzőbb eset volt, amikor a külügyminisztériumban B - listázott Szentiványi Domonkos érdekében Arany Bálint és Saláta Kálmán kérésére Kovács Béla közbelépett. Megint Lakatos Géza? Jaczkó Pál, a másik vádlott, a Kisgazdapárt egyéb vezető személyeinek az összeesküvésben való részvételéről a Magyar Közösséggel való kapcsolatáról azt vallotta, hogy az illegális szervezetekről Nagy Ferenc pontosan annyit tudott, mint ő. Ezt bizonyítja az a tény, hogy ez év január közepén egy pártvezetőségi ülésen Nagy Ferenc, Varga Béla, Kovács Béla, Balogh István és Oltványi Imre jelenlétében Saláta Kálmánnak az össze Élénk kapcsolatok az emigráns fasiszta katonákkal Kovács Béla, Jaczkó Pál, Saláta Gyula (Saláta Kálmán bátyja) a nyilvánosságra hozott adatok szerint részletes vallomást tettek arról, ami a Kisgazdapártban Nagy Ferenc tudtával történt. Ez megdöbbentő képet ad ennek a pártnak magatartásáról. Kovács Béla arra a kérdésre, vájjon nem hibás-e a Kisgazdapárt Vezetősége abban, hogy a köztársaságellenes összeesküvés főbb tagjai a Kisgazdapárt kötelékéből kerültek ki, kertelés nélkül bevallotta, hogy ezért valóban a Kisgazdapárt vezetősége, a többi között is maga, továbbá Nagy Ferenc és Varga Béla felelős. A Kisgazdapárt természetszerűleg a reakciós erők vonzásának középpontja lett, mert például maga Kovács Béla mint a párt főtitkára 1945-ben jóváhagyta, hogy Raffai Sándoron keresztül a várt összeköttetésbe lépjen az emigráns magyar katonai személyekkel. Raffai Sándor, Kovács Béla meghatalmazását felhasználva, kapcsolatot keresett és talált az ausztriai angol megszállási övezetben levő emigráns magyar csapat vezetőjével, a Szent László különleges hadosztály parancsnokával. Szügyi Zoltán vezérőrnaggyal és kémkedett a szovjet hadsereg megszálló erői ellen. Nagy Ferencet már 1946-ban informálta erről a Kisgazdapárt propagandaosztályának vezetője. Gyulai László, a volt miniszterelnök ez ellen nem tett semmit. Kovács Béla bevallja, hogy 1946ugusztusában Arany Bálint köze vele, hogy Magyarország területén augusztusában Arany Bálint közölte titkos társaság működik és erre ő ahelyett, hogy ezt a köztársaságunk és a szovjet hadsereg ellen szervezkedő társaságot megszüntette volna, maga is a társaság tagjai sorába lépett. Mindenről tudtak 1946 márciusában a Kisgazdapárt katonai és rendőri osztályának vezetőjével, Jaczkó Pállal — mint később kiderült, szoros összeköttetésben állott a köztársaságellenes összeesküvés egyik vezető tagjával, Szentmiklóssyval és utasításait hajtotta végre —, megbeszélést folytatott a Vas megyében létesített illegális katonai csoport feljegyzéséről. Kovács Béla elismeri, a Kisgazdapárt vezetősége, különösen ő, Varga Béla és Nagy Ferenc felelős azért, hogy a pártközpont apparátusába összeesküvőket állított, így lett a szervező titkár, a magyar közösség főszervezője Arany Bálint. Így következett be az is, hogy Gyulai László, a párt központi propagandaosztályának vezetője egyben Raffai Sándoron keresztül A „STÚDIÓ" KÖNYVNAPI KÖNYVEI: RÓNAY GYÖRGY: F. RÁCZ KÁLMÁN: Szent Mihály útja Egy írónemzedék regénye A kitűnő író párizsi regénye Kapható mindenütt. Könyvsátor Szervita téren Az alkony éve NÉPSZAVA 1947 júniusi esküvés során tett ama kijelentésére, hogy „Te is tudtál a szervezetünkről és nagyon becsülted egyes tagjait". Nagy Ferenc azt válaszolta, „igen, tudtam, hogy van egy szervezet, amelynek a tagjai magyarkodók". Majd amikor Nagy Ferenc nie®, kérdezte, várjon a Magyar Közösség Lakatos Gézát akarta kinevezni miniszterelnöknek. Saláta kijelentette: ,,Nem, ezt nem akartuk, a Magyar Közösség csinált belőled miniszterelnököt". Nagy Ferenc baráti viszonyt tartott fenn egyébként Arany Bálinttal, Szantiványi Domokossal és Saláta Kálmánnal. Az utóbbi legközelebbi munkatársa volt. Az „aprószentek" Saláta Gyula, a szökésben levő Saláta Kálmán volt nemzetgyűlési képviselő bátyja öccse illegális tevékenységét illetően előadta, hogy Saláta Kálmán mindjárt a felszabadulás után rendszeresem találkozott Bám Tiborral, Vattay Lászlóval, Kiss Sándorral, Jaczkó Pállal, Arany Bálinttal és a többi összeesküvővel. Hhogy miről beszéltek, azt nem tudta, de feltűnt neki, hogy a Kisgazdapárt politikai kérdéseit nem a politikai bizottság ülésein, hanem e személyeknek Nagy Ferenccel és Kovács Bélával folytatott magánbeszélgetésein oldják meg. 1946 november 15-én a Kisgazdapárt politikai bizottságának titkára, Kiss László kijelentette előtte, hogy a Kisgazdapárt ügyelt a politikai bizottság és képviselői csoport tudta nélkül intézi a Nagy Ferenc és Kovács Béla körül csoportosult klikk. Ezt a klikket aprószenteknek nevezte és ezek közé tartozott Saláta Kálmán és Hám Tibor is. Nagy Ferenc és Eckhardt 1946 novemberében Nagy Ferenc titkára felhívta Salátát a lakásán és közölte vele, hogy a miniszterelnök nevében vacsorára hívták meg Budára Szentmiklóssy lakására. Ezen a vacsorán Nagy Ferenc, Kovács Béla, Szentmiklóssy, Szentiványi és Arany Bálint jelentek meg. 1946 decemberében, amikor Nagy Ferenc Washingtonba akarta küldeni fiát, Saláta Kálmán felkereste Nagy Ferencet és heves vitát folytattak. Később bátyjának elmondta, hogy azt mondta a miniszterelnöknek : „A lányodat kiküldted Svájcba, a fiadat ki akarod küldeni Sashingtonba, mented a családodat és azt akarod, hogy mi feleljünk mindenért, pedig úgyis tudod, hogy mindent a te utasításaid szerint csináltunk és " csinálunk." Nagy Ferenc azt válaszolta Salátának, hogy a fia Eckhardt Tiborral akarja felvenni a kapcsolatokat Washingtonban. 1947 januárjában, amikor az összeesküvésről szóló első hivatalos közlemény megjelent, Saláth Kálmán Nagy Ferencnél járt, majd hazatérve, közölte, hogy „becsaptak engem, de most már nem köt a hallgatási ígéret és ha a bíróság elé kerülök, elmondom, hogy minden utasítást Nagy Ferenctől kaptunk". Aznap, amikor Saláta Kálmán megszökött, reggel kereste őt a lakásán Kovács Béla, hogy menjen el hozzá aztán együtt menjenek el Nagy Ferenchez. Erről az útjáról Saláta Kálmán nem tért haza lakására. Tény az, hogy 1946 nyarán Nagy Ferenc és Kovács Béla külügyi államtitkárnak akarta őt kinevezni, de Tildy ezt megakadályozta. Befejezésül azt is közölte Saláta A KÖNYVNAP* 1941 KÖNYVNAP* 1947 KÖNYVNAP 1947 UNIUS 2-3-4 rk Mmmi&VI, UJ MAGYAR KÖNYV VARJA ÖNT 20%-KAL OLCSÓBB ÁRON KonyVMirtov JUNIUS 2-3-4 rr