Népszava, 1947. október (75. évfolyam, 223–249. sz.)

1947-10-02 / 224. szám

2 1947 okt. 2 X­ÉPSZAVA régibb lapja a szociáldemokrata újság, amelyet közúton köszöntünk b­­­­írói szeretettel és reméljük, hogy közös elveink jegyében, közösen vívjuk meg a nagy harcot a béke és a demokrácia győzelméért szom­szédnépeink őszinte jóbarátságáért. 1 Belgrádban a felszabadító háború, harcosainak szövetsége Tito tábor­nagyot választotta elnökévé, aki ez alkalomból nagy beszédet intézett volt katonáihoz. Hangoztatta érde­meiket és a kivételes jogokat, ame­lyeket áldozatkész harcaikkal sze­reztek.­ Hangoztatta továbbá, hogy a háborúban mutatott eréllyel kell most az ország újjáépítésében részt­venni, de mindenkor készen kell állni arra, hogy ha az új Jugo­szláviát­ támadás érné, fegyvert ra­gadjanak annak védelmére. Vissza­utasította a Jugoszláviát ért táma­dásokat és rámutatott arra, hogy antidemokratikus erők az egész világon a háború légkörét ter­jesztik s igyekeznek egyrészt az UNO-t megbontani, másrészt a Szovjet­ Uniót és a keleteuró­pai új demokráciákat elszige­telni. Hangoztatta végül, hogy bízik a béke fenntartásában, de készülni mégis­­így kell, hogy sehiilyen ese­mény ne érhesse váratlanul Jugo­szláviát. Az osztrák külügyminiszter nyi­latkozott egy politikai gyűlésen és hangoztatta, hogy kormányának első és legfőbb külpolitikai kíván­sága a megszálló csapatok vissza­vonása. Kijelentette, hogy Ausztria csak­ akkor írja alá az államszerző­dést, ha régi határai változatlanok maradnak. Careili Gábor, a budapesti származású fiatal tenor­ssta mutatkozott be szerdán este az Opera­ház „Tosca"-előadásán. Careili Gábor tíz évvel ezelőtt távozott el innét azzal a szándékkal, hogy Olaszországban el­sajátítja az o­lasz énektudást. Ezt a cél­ját — ahogy már­ első vendégszereplése után megállapíthatjuk — el is érte. Ca­reili Gábor valóban hozzáértően bánik kellemes és világos színezetű tenor­ hangjával és abból mindent kitermel, am­i ez a hanganyag,­ amely kétségtele­nül még edződni és izmosodni fog, magá­ból és magától máris kiad. A fia­tal ven­dégnek szép sikere volt, a harmadik fel­vonás I/Dvél-áriáját kétszer is meg kel­lett ismételnie. Lukács Miklós karmester betegen és fájdalmak között, de figyelmesen látta el a zenekar vezényletét. A címszerep­ben Rigó Magda lépett fel. Tosca­­­ná­ját megújráztatta a közönség. Losonczy György rendőrfőnöke nagyszabású szí­nészi alakítás. A mellékszerepekben né­hány gyenge és élvezhetetlen hang oko­zott kevés örömet. J. S. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. E. K­­ezd. Levelével kapcsolatban csak azt, ajánlhat­juk, hogy per útján haj­t­a be jongos köve­telését. — A III. köztársaság első belügy­minisztere Erdei Ferenc, utána Nagy Imre következett. Jelenleg Stark László a belügy­miniszter. Mától. an fosztották meg a v­enni­k Ferenc özvegyét járadékától A Pilisszentivánrbn szeptember hó 28-án megtartott második szociál­demokrata bányászkongresszus a többi között szomorú szenzációt pattantott ki. Kiderült ugyanis, h­ogy Zgyerka János elvtárs, a bánya­munkások szakszervezetének fő­titkára önhatalmúlag megvonta a mártírhalált halt Jelinek Ferenc elvtárs, volt bányász­titkár özvegyétől az 1946-ban a vezetőség által megszavazott özvegyi segélyt. Nem tudjuk, kell-e megmagyaráz­nunk itt, hogy ki volt Jelinek Fe­renc elvtárs. Jelinek Ferenc a fasiz­mus legnyomasztóbb, legterrorisz­tikusabb esztendeiben, 1938 február­jától egészen vértanúhaláláig, a bányamunkások szakszervezetének titkára volt, akit a bányamunkás­ság pártállásra tekintet nélkül har­cos, önfeláll­azó vezetőjének tartott s úgy emlékezik róla, mint mozgal­mának nagy alakjáról. Jelinek Ferenc elvtársat a né­metek és a nyilasok felsőgallai lakásáról vitték el és a leg­kegyetlenebb módon meggyil­kolták. A bányászság e vér­tanúja özvegyet és h­árom gyer­meket hagyott hátra. Családot, amely szívvel-lélekkel vett részt a családfő veszélyes mun­kájában. Jelinek Ferencné elvtárs túlfeszített munkát végzett férje mellett, hogy a családot fenntart­hassák, mert bizony, gyakran elő­fordult, hogy Jelinek elvtárs hóna­pokig nem kapott fizetést. Jeli­nekné elvtárs ezekben a súlyos esz­tendőkben olyan­­ betegséget szer­zett, amelyből még ma sem gyó­gyult ki. Jelinek elvtárs munkáját és csa­ládja szenvedését a bányamunká­sok szakszervezete honorálta is, amikor­­ érdemeinek elismeréséül özve­gyének életjáradékot állapított meg. Ez az intézkedés a bánya­munkásság osztatlan helyeslésé­vel találkozott. Zgyerka János most önkényesen megvonta Jelinek Ferenc elvtárs özvegyétől és iskolába járó gyer­mekeitől a járadékot, azzal az indo­kolással, hogy Jelinekné az OTI-tól is kap valamit, összegben jelenték­telen juttatást. Zgyerka Jánosnak ez a gesztusa nem méltó munkásmoz­galmi vezetőhöz. Emlékeztetnünk kell Zgyerkát, hogy Jelinek elvtárs Zgyerka János (abban az időben) vájárért is küzdött. És emlékeztet­nünk kell arra is, hogy 1947 október 27-én a sárisápi bunkerben Jelinek Ferenc elv­társsal kölcsönösen fogadalmat tettek, amelyben leszögezték, bármelyikük is áldozatul esik a fasizmusnak, — amelyikük életben marad —, a másik csa­ládjáról soha meg nem feledke­zik s ha kell, mint sajátjáról gondoskodik. Zgyerka János azonban nemcsak mint magánember tagadta meg kö­telező fogadalmát, hanem mint je­lenlegi főtitkára a bányászszakszer­vezetnek is. Mindez jellemkérdés lenne,­­ ha nem a szakszervezet ügyével hegyednék. ,A hűséges bánya­munkásság követeli ennek a kép­z­eleti intézkedésnek haladéktalan visszavonását! 400.000 fontra emelkedett az angol kormány ajándék­ gépparkjának értéke Az elmúlt éve vé£én az angol kormány értesítette a magyar kor­mányt, hogy a háború során megrongáló­dott magyar iparnak 2( Cl) font értékű használt szerszámgépe­ket ajándékoz. 1247 januárjában magyar bizott­ság utazott Angliába az ajándék­gépek kiválasztására. összesen 746 gépet ajándéko­zott az angol kormány Magyar­országnak a gépek értéke eléri a 41­9.1180 fontot. Az angol, ajándiák-szerszám­g­:p3lsz, nek igen kedvező hat­ára lesz a magyar ipar teljesítőképességére. Eddig körülbelül 260 magán­vállalat adott be igénylést. A magá­n­vállalatok­on kívül a NIK és a MÁV is igényelt szerszám­gépeket. AZ, DA SA 211 EF,EZ­ Szeptemberben ismét emelkedett a széntermelés A hároméves terv 31,050.000 tonna szén termelését irányozta elő. A terv első évében 9,300.000 tonna sze­net kell termelni. Augusztus havára országosan napi 2755,6 vá­gon termelést írtak elő. Augusztusban a tényleges ter­melés napi 2724,1 tonna volt. Ez a mennyiség az előirányzatiak 99 százaléka. A MÁSZ a reáeső részin­k 99 száza­lékát termele, a Magyar-Szovjet Hajózási Rt. az előirányzatát 3 százalékkal felülmúlta, viszont az angol amerikai érdekeltségben levő bányák teljesítménye csak 86 szá­zalék volt. A szeptemberi előirányzat napi 299­,2 vrgan. Eurók 97 százalé­kát teljesítették. Feltűnő, h­o­gy az angol-amerikai érdekeltség termelése lényegesen emelkedett, az előirányzat 105 szá­zalé­­kát teljesítették. Könnyűfémfelépítésű autó­buszokat gyárt a NIK a Beszkárt részére A NIK-üzemek a Beszkárt részére 50 darab legújabb típusú autóbuszt gyártanak. Az iparügyi miniszté­rium szorgalmazására a vasalkat­részeket a lehetőség szerint alumí­niumötvözetekkel pótolják. Az első darabokhoz még vasszerkezetű szekrényeket gyártanak. Teljes erővel folyik azonban­ a .w 1 könny­űf­émszerkezetű szekrények gyártásának előkészítése. A nyol­cadik-tizedik kocsitól kezdve a szekrényeket vasvázzal, de alumí­niumlemezborítással készítik. A ti­zenötödik kocsitól kezdve már könnyűfémből készítik a vázat is. Új acélkem­encét helyeztek üzembe Ózdon. Ózdon Szot­­ rendszerű új acél­kemencét helyeztek üzembe. A kemencé­ből vasárnap csapolták az e­lső adag célt. A gyár vezetőség megállapítása szerint az új rendszerű acélkemence, amely a legkorsz­rűbb az egész ország­ban, nagy mértékben járni az ország acélellátásához. L E G Ú J A B B Slim altábornagy Montgomery utódja (London­ — „MTI") A brit kor­­mány Sir William Slim altábor­nagyot nevezte ki Lord Mont­gomery táborngy utódjaként a brit birodalmi vezérkar főnö­kévé. A kinevezés a jövő esztendőben lép érvénybe. Montgomery, tábornagyot 1946-ban nevezték ki a brit birodalmi vezérkar főnökévé hároméves meg­bízatással. A tábornagynak né­hány „összezördülése" volt a mun­káspárti kormány tagjaival a hon­védelmi politikát illetően s ez a mostani változás oka. Csütörtökön folytatják a Palesztina-vitát (Flushing Meadows. — „MTI") Az Egyesült Nemzetek Szervezete részéről közölték, hogy a Paleszti­náról szóló vitát nem szerdán, ha­nem csütörtökön este nyolc órakor folytatják, mert szerdán a köz­gyűlés tart együttes ülést. Eredménytelen a Biztonsági Tanács tagsági szavazása Éjfélkor jelenti a brit rádiót , Az UNO szerdai közgyűlésén két újabb szavazás is eredmény­telen maradt a­ lengyel hely betömésére, mert sem Ukrajna, sem India nem nyerte el a kétharmad többséget. A tanácskozást magyar időszámí­tás szerint éjfélkor folytatták. A csepeli Vöröskereszt ajándéka a hadifoglyoknak A csepeli Vöröskereszt vezetősége 120 hadifoglyot vacsorán láttott ven­dégül, majd kiosztották a külföldi Vöröskeresztek által adományozott csomagokat, amelyeket a csepeli la­kosság által gyűjtött ajándékokkal egészítettek ki. Minden hadifogoly öt méter kitűnő minőségű fehér­neműt, flanellt,­ továbbá Cigarettát kapott. A csepeli Vöröskereszt rö­vid párhónapos fennállása óta Iva­nics­ István elvtárs vezetésével igen eredményes munkát fejt ki és egyike a legjobban működő vörös­keresztes csoportoknak. Kövesdi Jó­zsef elvtárs, a Vöröskereszt egyik vezetője közölte, hogy a munkát folytatják és tovább segítik az el­esett családokat.­­ Csökken a gyermekbénulások száma a hidegebb idő beálltával.­ Szeptember utolsó hetében az egész országban 37 gyermekbénulásos megbetegedést jelen­tettek. "A Meteorológiai­­ Intézet jelentése Várható időjárás: Mérsékelt, nyugati, északnyugati szél, fölhőát­vonulások, valószínűleg eső nélkü­l. Erős éjszakai lehűlés, helyenként éjszakai fagy, a nappali hőmérséklet újra , emel­ked­ő. A Magyar Cion­sta Szö­vetség a jubileumi sékelév megnyitása alkalmából 1947 október hó 2-án, csütörtökön délután 1i6 órakor a Zeneművészeti Főiskola nagyter­mében nagygyűlést rendez. 1. Megnyitó: Salamon Mihály, a Magyar Cionista Szövetség elnöke.­­ 2. A népek ítélőszéke előtt. Elő­adó: Péterfi Endre (Haifa), a Magyarországról Bevándoroltak Szövetségének elnöke. — 3 És sékel legyen a váls­ágdíja minden zsid­ónak." Előadó: Biedermann Oszkár. — 4. Zárszó: Berger Géza-Közreműködnek: az ifjúsági kó­rusok. — Belépés díjtalan! Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete fájdalom­mal jelenti, hogy Kondor Aladár cégvezető életének 68-15. évi­ben hosszú szenve­dés után elhunyt. Tem­erése f. hó 2-án VA órakor lesz a rákoskeresztúri izr. temető halot­tasházából.

Next