Népszava, 1948. június (76. évfolyam, 123–147. sz.)

1948-06-05 / 127. szám

425.000 sertést hizlaltat az állam ebben a gazdasági évben, részben a hizlaldákban, rész­ben a gazdáknál. Nagyszabású, a magyar gazdasági életben eddig pél­dátlan arányú sertéshizlalási pro­gram megvalósítását jelenti ez az intézkedés, aminek pénzügyi keretei meghaladják a 400 millió forintot. Az akció során hizlalt sertések egy része a városi dolgozók hús- és zsír­szükségletének fedezésére szolgál, másik része pedig exportra kerül és devizát szerez az ipar nyersanyag­szükségletének biztosítására. Ez a 425.000 sertés természetesen egy hányada csak a hizlalásra beállított sertéseknek, hiszen ezen az akción kívül bárki szabadon hizlalhat. A háború­s­ott átlag 1,1 millió sertést vágtak le az országban a városi fogyasztás számára és sertésállomá­nyunk ma már erősen megközelíti a békebelit. Lenne, zsír és hús tehát bőven, ha a­ spekuláció, a falu és a Város kizsákmányoló elemei fel nem verték volna az árát olyan magas­ságra, amit a városok munkássága és értelmisége nem képes megfizetni. És itt mutatkozik meg ennek a most elindított hízlalási akciónak nagy gazdasági és szociális jelentősége. A 425.000 darab hízott sertés ugyanis oly nagy mennyiséget képvisel az összforgalmon belül, amivel a kor­mány állandóan befolyásolni tudja az egész sertésforgalmat, növelni tudja bármely pillanatban a hús- és zsírkínálatot a piacokon és ezáltal szabályozni tudja a húz és a zr­ ir árának alakulását is. Kihúzza tehát a talajt a spekuláció lába alól és ez olyan fegyvert jelent a kormány kezében a spekuláció ellen, ami a leghatásosabban akadályoz meg minden árdrágító kísérletet. Ezért a­ most megindított sertéshizlalási akció hatalmas lépést jelent előre az élelmiszerárak letörése felé és — ami ezzel egyet­ jelent — az élet­színvonalunk emelése felé. Munkásbíróság elé kerülnek a Hutter és Lever gyár szabotőrsei Az államügyészség újabb vádira­tot adott ki Sós Antal, a Hutter és Lever gyár vezető főmérnöke, Hu­nyadi László főmér­nöik, Tornyos Mihály és Szilágyi László gyári cso­portvezetők, Róna Lászlót vegyész­mérnök, Kovács János és Mayer Fe­renc üzemi csoportvezető ellen. A Hutter és Lever gyár szabotáló ve­zetőinek bűnügyét a közelmúltban már tárgyalta a pestvidéki törvény­szék. Kiderült, hogy a bűnügy sokkal súlyosabb ter­mészetű, mint eredetileg megállapították, ezért az államügyészség új vádira­tot adott ki és az ügyet a munkásbíróság elé utalta. Múlt év november 25-én a gyárban benzingáz okozta robbanás történt, amely felgyújtotta a daruraktárt és sú­lyos károkat okozott. Egy munkás meghalt, nyolcan pe­dig súlyosan megsebesültek. A rob­banást, a vádirat szerint, a vezetők szándékos gondatlan­sága okozta. Ugyancsak szándékos gondatlanság­gal vádolják őket a margarin-üzem megrongálása ügyében is. A nagy érdeklődéssel kísért bűnügyet a kö­zeli napokban kezdi tárgyalni a munkásbíróság. Hol s­apható le a részlettervek blankettái? A 7. Országos Tervhivatal 7.600/1948. O. T. számú („Magyar Kö­zlöny", 948. V. 30.) rendeletében jelzett táblázatok a budapesti 4., 8., 62., 72., 112. és 114. számú postahivataloknál, vidéken pedig az alább felsorolt váro­sok 1. számú postahivatalaiban kapha­tók: Győr, Szeged, Pécs, Sopron, Veszp­rém, Nagykanizsa, Baja, Kecskemét,­­ Hatvan, Püspökladány, Makó, Balassa,­gyarmat, Szolnok, Miskolc, Debrecen Kaposvár, Magyaróvár, Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Cegléd, Csepel, Komá­rom, Nyíregyháza, Hódmezővásárhely, Vác, Esztergom és Szombathely. Kukoricából elértük a 3. tervév előirányzatát Közel 2,3 millió hold van kuko­ricából bevetve az országban, 16 megye teljesítette a terv vetés­előirányzatát, a többi pedig túlteljesítette. Ezek: Fejér, Komárom, Somogy, Tolna, Vas, Bács-Bodrog, Békés, Bihar, Nógrád és Zemplén. A mezőgazdasági termelési verseny egyik látható eredménye a gondos kukoricakapálás. A paraszt tudja már, hogy egy kapálás , egy eső, ötvenezer holddal nagyobb a kuko­rica idei vetésterülete a tavalyinál. Ha a­ várható termést csak 10 mázsa szemeskukoricával értékeljük, akkor a sertéshízlaláson keresztül ez 112.000 mázsa zsírtöbbletet jelent. és kétezer pár fzah­aracsfif a hazatért hadifoglyait A népjóléti minisztérium hadi­fogolyosztálya a vidéki szolgálat segítségével a hadifoglyok­ részére megkezdi a ruhák és bakancsok kiosztását. Júniusban 3000 öltönyt és 2000 pár bakancsot osztanak ki. A kiosztást vidéken a szociálpolitikai bizottsá­gok, illetve szociálpolitikai tan­á­csok végzik. Nagy-Budapesten központi bizottság létesül, amelynek feladata a hadifoglyok ruházat-, segély- és önállósítási kölcsön iránt beadott­­kérelmeinek megvizsgálása. Ez a bizottság dönti el, hogy az öltönyöket és bakancsokat kinek juttassák. A bi­zottság tagjai: a Magyar Vörös­kereszt, a Szakszervezeti Tanács, a Magyar Nők Demokratikus Szövet­sége és a népjóléti minisztérium kiküldöttei. leinte két bányászcsoport között A közelmúltban terjedt el bá­nyászköreikben a híre a Koós Pál tatabányai csoport­ (Rákosi-akna­beli) vájárok rendkívüli teljesít­ményének. A csapa­t áprilisi fej tel­jesítménye — tehát 1—1 főre eső naponkénti átlagteljesítmény — el­érte a 100 g-t, megteremtve ezzel az eddigi magyar csúcseredményt. A Borsodból Munkácsi István és Vincze Barna vájárok most ér­tesítették levélben a Magyar Állami Szénbányákat és a Bányamunkás Szakszervezetet, ho­gy májusban 111,3 mázsás napi átlag fejteljesítményü­kkel új magyar rekordot értek el. Az Országos Versenyiroda le­ellenőrizte a csúcseredmény körül­ményeit.. Megállapította, hogy az eredmény teljesen elfogadható kö­rülmények között, a megadott elő­irányzat betartásával született meg. Ekkor közölték csak Koósokkal a borsodiak újabb rekordjának hírét. A tatabányai Koós­ csapat­­tag­jai levélben üdvözölték a bor­sodi versenycsapatot, örömüknek adva kifejezést, hogy "példájuk Borsodban nemcsak köve­tőkre talált, hanem teljesítmé­nyüket, a borsodiak túl is szár­nyalták. A levél egyben újabb versen­gésre szóló felhívást tartalmaz június hónapra. A borsodi teljesítmény híre olyan lelkesedést váltott ki a tatabányai Koós-csapat tagjai közö­tt, hogy június 3-án, a hír vételekor nyomban újabb hatalmas, Ma­gyarországon eddig példátlan teljesítményt, fejenként 146­0 szén kitermelését produkálta a csapat. A nemes verseny folyik. Az orvospusztai bányászok táv­iratban üdvözölték a MÁSZ vezető­ségét abból az alkalomból, hogy Oroszi János Kossuth-díjas vájár és Fazekas József vájár eddigi 72 mázsás csúcsteljesít­ményeiket 89 mázsára emelték. A Rákosi-akna dolgozói Munkácsi István és Vince Béla 111.3 mázsás teljesítményük alkalmával Jisztrovszky György vezérigazgatót biztosították arról, hogy a S­lASZ rentábilissá tételéért é­s a hároméves terv két és fél év alatti végrehajtásáért mindent meg­tesznek. A MÁSZ vezérigazgatója táviratban üdvözölte az ormospusz­tai és a Rákosi-akna bányászait. V „Papa, ha rám hallgattál volna Évzáró vizsga a Ganz-gyári dolgozók műszaki középiskolájában Pénteken délután ünnepélyes keretek között rendezték meg a Ganz-gyári dol­gozók műszaki középiskolájának évzáró ünnepségét. Az ünnepélyen Strém Ferenc elvtárs, gyárigazgató hang­súlyozta, hogy az ünnepség egy év nehéz munkájának befejezését jelenti. Máj József elvtárs, a NIK vezér­igazgatója köszönetet mondott az iskola hall­gatóinak a kettős munkáért de köszönetet mondott a tanári karnak és mindazoknak, akik közvetlen és köz­vetett munkájukkal segítségére voltak a dolgozókraik a tanulásban. Ezután Nagy Imre szólalt fel és a hallgatók nevében üdvözölte a tanári kart és a megjelent­ vendégeket. Az iskola vezetőivel és tanáraival szemben ült az ötven hallgató és szo­rongó szívvel várta a bizonyítvány kiosztását. A falaknál elhelyezett szé­keken ültek a diákokkal együtt druk­koló­­hozzátartozók, a feleségeik, meny­asszonyok és a számos 17—18 éves fiú és leány, akik alig várták azt a percet, hogy bele­pillantsanak apjuk bizonyítványába. n Végre elrontott a vírvavárt­ b?zis­nyitvány kiosztás. Strém elvtárs egy­másután olvassa a neveket, mondja a dicséreteket és osztja a jutalom­könyveket. A fal mellett­­ülő hozzá­tartozók egymásután nyitják ki az indexeket és bizony gyakran elégedet­lenkednek. Az egyik, körülbelül 18 éves kisleány a papáját korholja: — Látod vala, ha rám hallgattál volna, nem lenne ennyi hármasod! De vannak boldog feleségei és hozzá­tartozók is, akik felnyitva a jutalom­könyvet, büszkén olvassák: a jó elő­menetelért és szorgalmas tanulásért. A jutalomkönyveket a Ganz vagon­gyári MDP pártszervezet és sajtó­osztály, a Nehézipari Központ és a műszaki köz­é­p­iskola vezetősége ado­mányozta­ a hallgatókna­k.­­A bizonyítványkiosztást ünnepi va­csora követte, ah­ol az ötven munkás-­ diák a jól végzett munka örömével boldogan beszélgetett a jövőről. A fiatalok a Műegyetemen akarják folytatni tanulmányaikat, az öregebbek megelégednek azzal, amit már eddig is adott nekik a demokrácia, hogy szakmai­ tudásukat elméleti isme­retekkel gazdagítsák. K. J. Szomszédaink tervgazdasága A jugoszláv bányák túlfeladták általában az előirányzott termelési tervet. A termelési költségek a leg­több bányában csökkentek és ki­emelkedő eredményeket értek el a racionalizálás terén. A bori bányá­ban használt új kotrógépek, melyek a bánya gépműhelyében készültek. 20—30 ember munkáját végzik el egy nap alatt. A csehszlovák ipar az áprilisi ter­melési tervet 103,9 százalék erejéig teljesítette. A legnagyobb mérték­ben az üvegipar gyártása haladta meg a tervet 122,1 százalékkal, a nehézipar teljesítési arányszáma pe­dig 107 százalék volt. A textil és ru­házati ipar viszont csak 95,7 száza­lék erejéig teljesítette a tervet. Csehszlovákia importjának több mint 40 százaléka élelmiszer, a kivitelnek 82 százaléka ipari gyártmány volt 1948 első negyedé­ben. Szlovákiának a kétéves tervben elhatározott fokozott mértékű iparo­sítása keretében sok vállalatot helyeztek át Cseh­országból Szlovákiába. Az utóbbi időben főleg élelmiszer­ipari üzemeket helyeztek át. Lengyelország 68 millió tonna sze­­net termel a folyó évben, aminek 35 százaléka exportra kerül.­­ 1948-ra 60 1 millió méter pamutszövet és 7 millió méter gyapjúszövet ki­vitelét irányozta­ elő a lengyel textilipar. — A lengyel 3 éves terv nagysza­bású iparosító programja következ­té­ben az eddig erősen mezőgazda­sági jellegű Lengyelország gazda­sági szerkezete megváltozik: az ipar túlsúlyban lesz a mezőgazdaság fe­lett. Munkaverseny az árvízsujtota házak felépítéséért Simor Dénes, az OSZSZ miniszteri biztosa jelentette Darvas József építés- és közmunka­ügyi miniszter­nek, hogy az árvízsújtotta házak felépítését vállaló munkások munka­versenyt indítottak, amelyben máris igen komoly eredményeket értek el. Már 2­30 ház alapja elkészült, 185 ház fala áll. 87-nek a tetejét ké­szítik és 17 tetőzetét becserepezték. A munkaverseny lehetővé teszi, hogy a házakat jóval a kitűzött határidő, október 15 előtt még át­adják tulajdonosaiknak.­­ Dinnyés Lajos miniszterelnök szombat délelőtt 10 órakor fogadja a pedagógusok küldöttségét. — A Szakszervezeti Tanács pályázatot­­hirdet­­ egészíves,­­színes, rajzos vagy fényképes plakát tervezésére. A plakát tárgya: „Munkaversennyel két és fél­év alatt valósul meg a, hároméves terv". A díj 1200, II. díj 600, III. díj 400 forint. Pályázatokat legkésőbben június 19-én délig lehet leadni a Szakszervezeti Tanács Propaganda Osztályára (Buda­pest, VIII. Fiumei út 4). 9

Next