Népszava, 1948. december (76. évfolyam, 277–302. sz.)
1948-12-24 / 297. szám
Jó és olcsó könyveket a legszélesebb dolgozó tömegeknek Nem véletlen, hogy egy könyv jelzi a tudományos szocializmus első mérföldkövét: a Kommunista Kiáltvány. A proletariátus nagy történelmi feladatát csak úgy tudja megoldani, ha az emberi tudás gazdag örökségét a dolgozók legszélesebb rétege vallja magáénak. Ezért jelzi a szocializmus harci útját a kapitalista társadalomban, de még sokkal fokozottabb mértékben a szocializmus építésének periódusában: a könyvnek, az olvasásnak, a tanulásnak a világtörténelemben eddig példátlan elterjedése. A kapitalista társadalomban a könyv csak úgy, mint a kultúra egyéb megnyilvánulása, a kiváltságosok tulajdona volt. A tőkés társadalom a könyvet árunak tekintette s így a könyvkiadást a profitthajhászó üzletpolitika jellemezte. A könyv bőséges profitot hozott, anyagilag, szellemileg egyaránt, hiszen a forradalom elleni harc, a népbutítás hallásos eszközének tekintették s mindkét válfajában beváltotta a hozzá fűzött reményeket.. Az uralkodó osztály saját használatára külön finom, eterikus házi irodalmat teremtett, amely a maga misztikus, dekadens ködével a nép számára érthetetlen és elérhetetlen volt. A Magyar Dolgozók Pártja kezdettől fogva tudatában volt a tudás fegyverei döntő fontosságának a népi demokrácia megerősítéséért, a szocializmus építéséért folytatott harcban. A cél: az üzletszerű könyvkiadás helyébe tervszerű, névmevelő és mindenki számáira hozzáférhető könyvkiadást teremteni. Az első jelentős lépés ezen a téren a Magyar Dolgozók Pártja könyvkiadójának megszervezése volt, amely a marxizmus- leninizmus alapvető műveit lefordíttatta, korszerű jegyzetekkel látta el és hatalmas példányszámban juttatta el a dolgozók legszélesebb tömegeihez. Hogy azonban a könyvek valóban eljussanak a széles rétegekhez és a dolgozók hozzájuthassanak a könyvekhez, a Magyar Dolgozók Pártja akciót indított, s a Gazdasági Főtanács az Arhivatallal karöltve meghatározta a könyvek fogyasztói árát és 25—30 százalékkal lelszállította a könyvárakat. A legnagyobb könyvkiadók államosításával megszűnt a könyvkiadás profithajhászó üzleti szelleme. Az angolszász imperializmus ideológiájától átitatott bestsellerek, a mérgező hatású selejt, az áltudományos fecsegések helyére mags árszínvonalú irodalom, marxizmus-leninizmus, történelem, természettudomány, filozófia lépett; a ködösítés, a porhintés helyébe a felvilágosítás, tanítás, a nemesveretű élvezet, az olvasás magasrendű gyönyörűsége. Egy húszforintos könyv árát a kapitalisták így kalkulálták: Két forint jutott a szerzőnek, négy forint a technikai előállításra, öt forint a kiadónak és kilenc forint a terjesztőnek. Jellemző arányok ezek! Természetes, hogy ez a húszforintos könyv csak a kiváltságosok között találhatott gazdára. Ugyanez a könyv ma 13 forintba kerül. A kilem- forinntos terjesztőijutalék 3 forint 35 fillérre zsugorodott Gyakori eset, hogy az állami könyvkiadók az előállítási áron alul bocsátják közre a szocializmus alapvető munkáit, mert hisz a dolgozók tudásának megerősítése, népünk megerősödését jelenti. Amilyen alapvető fontosságú volt a könyvek árának leszállítása, ugyanolyan nagyjelntőségű feladat a könyvek tervszerű terjesztése. A könyvek tömeges olvasásának szervezése, amit nagy felvilágosító munkának kell megelőzni. Ez a munka elsősorban a Szakszervezeti Tanács feladata. Rá tartozik a kultúrvezetők útján a betű szeretetét, megbecsülését, hasznosságát minden dolgozóval megértetni, azt, hogy nemcsak a föld, a bánya, az üzemek az ő tulajdonai ezentúl, de a műveltség, a felvilágosodottság is az övé. Mi történt ezen a téren? A szedett-vedett, adakozásból összehordott, ötletszerűen vásárolt üzemi könyvtárak helyett a tervszerű könyvtárak összeállítása folyamatban van. Vándorkönyvtárak járják a falvakat, tanyákat, melyek mintegy mentőszekrényben viszik a szellemi vitaminokat. Megközelíthetetlennek hitt, porba-sárba fúlt pusztákon robognak végig kultúrautók. Beszkárt mozgókönyvtárak ugyanezt a szerepet töltik be a főváros utcáin. A könyvkiadás területén is érvényesül a tervszerűség s ennek egyik nagy eredménye, hogy a könyveket könyvkiállítás formájában kivitték a dolgozókhoz s ez a legközvetlenebb, legmeggyőzőbb módszere a kultúra terjesztésének. Marx, Lenin és Sztálin művei mellett a szovjet irodalom nagyjai, a demokratikus országok legkiemelkedőbb írói, valamint a magyar klasszikusok úgyszólván otthon vannak a dolgozók között. De az új írók felfedezésének és kinevelésének műve s ezzel együtt az egész irodalom irányítása a szocializmus felépítéséért folytatott harcunk egyik fontos területe. Az idei gazdag karácsonyi könyvtermés már a könyv valóságos diadalútja. A népi demokrácia rövid három év alatt jó munkát végzett a könyvek, a tudás terjesztésének terén. De ez a munkának csaka kezdete. A szocializmus építésének folyamán itt is óriási szervezési és nevelési feladatok várnak ránk és elvégzésükre mozgósítanunk kell tömegszervezeteinek minden erejét. (p. b.) Feloszlanak a Mária-kongregációk, mert a tagok túlnyomó része megelégette a vezetők mindszentysta politikáját Egymásután oszlatnák fel önmagukat a Mária-kongregációk. A kongreganisták rájöttek arra, hogy vezetők szembe akarják őket állítani a népi demokráciával és mindszentystaspitációt folytatnak. A Madách Imre-gimnázium Mária-kongregációja, amelynek 210 tagja van, tiltakozott Mindszenty népellenes tevékenysége ellen A kongregáció tagjai elhatározták, hogy belépnek a Diákszövetségbe és itt dolgoznak a népi demokrácia erősítéséért. A bajai középiskolák diákjai éleshangú tiltakozásban foglaltak állást Mindszenty reakciós politikája ellen. Tiltakozó határozatukat 35 tagú diákküldöttség nyújtotta át Garay Béla plébánosnak, hogy juttassa el Mindszentyhez. A miniszterelnökségre egyre érkeznek a táviratok, levelek és átiratok, amelyekben a falvak és városok dolgozói sürgetik, hogy a kormány mielőbb vessen véget Mindszenty népellenes uszításainak. Január elsejétől a CSEOTI fizeti a családi pótlékot Három nemzeti vállalattá alakul át a 31ÁVAG A csütörtöki minisztertanács a pénzügyminiszter előterjesztésére rendelettervezetet fogadott el az illetékekre vonatkozó jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről. A pénzügyminiszter javaslatára a minisztertanács hozzájárult a pénzügyi közigazgatás államosításához és átszervezéséhez. A földművelésügyi miniszter előterjesztésére a minisztertanács hozzájárult az Országos Vadász Felügyelőség felállításához. Az iparügyi miniszter előterjesztésére a minisztertanács kimondotta, hogy az állam és az állami vállalatok mentesek a bányailleték alól. A minisztertanács elhatáfozta, hogy a Magyar Állami Vas-, Acél -és Gépgyárakat három nemzeti vállalattá alakítja át. Az egyes nemzeti vállalatok székhelye Budapesten és Miskolc-Diósgyőrött lesz A minisztertanács a munkavállalók gyermekei után járó családi pótlék fizetését közfeladattá nyilvánította és január elsejei hatállyal az OTI hatáskörébe utalta. Kimondotta továbbá, hogy a törvényhatósági és községi kórházaknál az orvosi és gazdasági tisztviselői állások betöltése tekintetébeen a népjóléti miniszter az illetékes. A belügyminiszter előterjesztésére a minisztertanács rendelettervezetet fogadott el, amely az alispánok, polgármesterek, járási és községi jegyzők jelentési kötelezettségét pontosan szabályozza. A rendelet mentesíti a közigazgatási tisztviselőket a felesleges és bürokrataid esek alól. Kovács István, az MDP Központi Vezetőégének titkára december 29 én előadást tart, a rádióban a tagfelülvizsgálatról. # Alexander Knox Helm, Nagy-Britannia budapesti követe szerdán üdvözlő látogatáson jelent meg Dobi István miniszterelnöknél. # Boulier abbé, aki az elmúlt napokban több előadást tartott Magyarországon, hazautazása előtt felhívást intézett a haladó magyar katolikusokhoz. """ Péntek December 25-én újra megnyílk a Magyar Munkásmozgalmi Intézet A Magyar Munkásmozgalmi Intézet december 25-én újra megnyílik. Az intézet vezetősége arra kéri az érdeklődőket, hogy lehetőleg csoportosan látogassák az intézetet és a látogatást legalább három nappal előbb írásban vagy telefonon jelentsék be. (TI, Fő utca 1. Telefon: 161-4820 Az intézet könyvtára hétköznap délelőtt 10-től este 6-ig, a Munkásmozgalmi Intézet pedig délelőtt 10-től este 8"ig van nyitva. NÉPSZAVA 1948 december 24 Karácsonyi akció az élelmezésipariaknál Az Élelmezési Munkások Szövetsége karácsonyi ajándékban részesített 1500 munkanélkülit, részben az élelmezési szakszervezet rászoruló tagjait, de 400 olyan munkanélkülit is, akik a szövetségnek nem tagjai, de a szakmában dolgoztak. Különböző tartalmú csomagokat és 40—140 forint pénzsegélyt kaptak a megajándékozottak, a rokkantak pénzsegélye 280 forint volt. A karácsonyi ajándékosztás már az élelmezési munkások egyesülésének jegyében történt. A kitűnően sikerült karácsonyi akció Nérer Árpád ügyvezető elnök, Kovács Imre főtitkár és Ledács Kiss János édesipari titkár együttes munkájának eredménye. Képünk , csomagok átadásáról készült. A szervezett munkásság tiltakozása a francia bányászok üldözése ellen vel szemben. Legújabban ez a távirat érkezett: "Nagygyűlésünkön a dolgozók átérezték azt a nehéz helyzetet, amelybe a francia bányamunkásság jutott a francia kormány által elrendelt üldöztetések és bebörtönzések miatt. Ezerszáz szegedi postás nevében tiltakozásunkat jelentjük be a francia bányászok ezreinek elbocátása és bebörtönzése ellen. Kérjük a Szakszervezeti Tanácsot, hogy nevünkben a leghatározottabb formában tiltakozzék a francia kormánynál az emberi szabadságjogok ilyen lábba tiprása ellen.« Hasonló értelmű táviratokat küldött a Fejér és Dános államosított építési vállalat 1500 dolgozója, a Budapesti MÁVAG Gépgyár 8.600 szervezett dolgozója, a MAVAUT üzem 1800 dolgozója, a Közlekedési Alkalmazottak Füzessi Árpád főműhelyének 1500 szervezett, dolgozója és az Építkezés Rt. Újpest, dolgozói. A Szakszervezetek Országos Tanácsának központjába tovább érkeznek a táviratok, amelyekben a szervezett dolgozók tiltakozásukat fejezik ki a francia kormány brutális munkásellenes intézkedései- Kerékpárokat előnyös részletfizetésre a „Csepel" kerékpár, varrógép, és motorkerékpár értékesítő N.V., ül. Bajcsy-Zsilinszky út 59 AZ ORSZÁGOS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÓ INTÉZET értesíti biztosítottjait és ügyfeleit, hogy december 24-én, pénteken rendelőintézetei 14 óráig, ügyviteli szervei pedig 13 óráig tartanak szolgálatot. -