Népszava, 1949. január (77. évfolyam, 1-25. sz.)
1949-01-01 / 1. szám
A dolgozók tömegeit kell a szocializmus öntudatos építőivé nevelnünk A szakszervezeti munka néhány fontos feladatáról írta: GÁCS LÁSZLÓ, a Szakszervezeti Tanács főtitkárhelyettese Abban a történelmi küzdelemben, amelyet a munkásosztály Pártjának vezetésével vív a kapitalizmus "teljes felszámolásáért, a kizsákmányolás minden formájának megszüntetésért, a szocializmusért, s nem csökken, hanem növekszik a szakszervezetek szerepe. Ezt a szerepet a magyar társadalom fejlődésének jelenlegi szakaszában a Szak- szervezetek XVII. Kongresszusán Apró Antal elvtárs röviden így határozta meg: »Két főkötelességet kell a magyar szakszervezeti mozgalomnak teljesítenie. Az egyik a szocializmus alapjainak lerakásában való segédkezés, a munkásosztály és a néptömegek mozgósítása erre a célra.» »A magyar szakszervezeti mozgalom e döntő feladatát a Magyar Dolgozók Pártjának irányításával és vezetésével akarjuk megoldani.« A másik: »A legszélesebb dolgozó tömegeket nevelni a szocializmusra, hogy egyre inkább cselekvő részeseivé, harcosaivá váljanak annak a küzrdelemnek, amelyet a magyar dolgozó nép nagy vezérének, ■Rákosi Mátyás elvtársnak irányításával a Magyar Dolgozók Pártja folytat az új, szebb, boldogabb, tehát a szocialista Magyarország megvalósításáért.« Ha a régi szervezett munkások ezeket a feladatokat vizsgálják és összehasonlítják korábbi feladataikkal, megállapíthatják, hogy nagy változás következett be a szakszervezetek munkájában és célkitűzéseiben. A társadalmi fejlődéssel együtt változnak a szakszervezetek feladatai is, megváltoztak a szervezett munkások harci feladataiis._ Különösen nagynak tűnik ez a változás azok szemében, akik az elmúlt évtizedekben a reformista politika, a megalkuvó szakszervezeti vezetők politikájának hatása alatt, úgyátták, hogy a szakszervezeteknek nincs más feladatuk, mint a magasabb bérekért, a munkafeltételek megjavításáért küzdeni, vagyis a szakszervezetek lényegében a kapitalizmus talaján állva és ezen belül igyekeznek javítani a munkások helyzetén. Az ilyen szakszervezeti vezetés azonban a munkásosztály alapvető érdekeinek elárulása volt, mert a napi küzdelmek, a munkásság helyzetének javítására irányuló törekvések mellett és ezzel összekapcsolva mozgósítaniuk kellett volna a dolgozókat a munkásosztály forradalmi pártjának vezetése alatt a kapitalista rendszer ellen, annak megdöntésére. Annak a harcnak iskoláivá kellett volna tenniük a s szakszervezeteket, amely végső célul a szocializmus megvalósítását tűzte ki A régi szervezett munkások számára, akik a reformisták által vezetett magyar szakszervezetekben ilyen perspektívát nem láttak maguk előtt, óriási változás volt, hogy a felszabadulás után a szakszervezetek forradalmi vezetés alá kerültek és most már nemcsak a mindennapi problémákkal foglalkoztak, hanem munkájukat a fejlődés perspektívájába állították, napi feladataikat összekötötték a munkásosztály végleges felszabadulásának nagy ügyével. Alapvetően megváltozott a szakszervezeti munka azáltal, hogy megváltozott a társadalmi helyzet megváltoztak az osztályok erőviszonyai, azáltal, hogy a felszabadulással új fejezet kezdődött a magyar nép történetében. Ma már minden öntudatos dolgozó megérti, hogy akapitalizmus korlátlan uralmának idején, a Horthy időszakban más volt a helyzet, mások voltak a szakszervezeti feladatok, mint a fasiszták leverése után, a felszabadulás után. Nézzük meg azonban, hogy az 1945 óta bekövetkezett társadalmi fejlődés hogyan tükröződik a szakszervezeti munkában, mennyire változtatja meg feladatainkat. A felszabadulás után a munkásosztály még csak a hatalom egy részét ragadta meg és harcban állt a reakció akkor még igen számottevő erőivel. Ma a hatalom birtokosává vált és maga rendelkezik, gazdálkodik az országban. Társadalmunknak ez a hatalmas változása a szakszervezeti munka minden területén jelentős változást hozott. Vizsgáljuk meg ezt egy-két példán. 1945-ben és 46-ban még sok vita folyt az üzemekben arról, hogy helyes-e az egységes bérfront, a mindenkire érvényes kollektív szerződés. Nem az lenne-e helyes, ha — ahol ezt bírják — minél többet eli akarnának ki a tőkésekből, vagy ahogy azt akkor mondották, minél többet vennének el a »tőkés profitjából!« A felszabadulás utáni években az üzemekben partizán munka folyt a szociálpolitika területén és ahol bírtak, minél szebb napközi otthont, minél jobb üzemi konyhát, minél kellemesebb nyaralót szereztek a munkásság számára Mindezt természetesen — ahogy akkor mondották — »az értéktöbblet terhére"!.. Persze, a tőkések gondoskodtak róla, hogy ez ne az értéktöbblet terhére menjen, hanem bekalkulálták az árucikkekbe és így áthárították a dolgozók összességére. Ennek ellenére sem állíthatja senki hogy helytelen volt szociálpolitikai eredményeket elérni az üzemekben, hiszen anyira elmaradottak voltunk ezen a téren, hogy a legszükségesebbekről feltétlenül gondoskodni kellett Helytelen csak az volt, hogy egyes helyeken az üzemi bizottságok anyira elteltek ezekkel az eredményekkel, hogy nem vették észre, mint hozza be a tőkés az így kiadott összegeknek tízszeresét feketézéssel árdrágítással. Baj volt továbbáhogy ilyen módon komoly egyenlőtlenségek alakultak ki: az üzemek egy részében teljesen elmaradtak szociálpolitikai téren, más helyeken — ismét hangsúlyozuk, az összesség terhére — előre szaladtak Ma a helyzet gyökeresen más Ma senki sem mondhatja az államosított üzevekben, hogy a »tőkések profitja terhére« magasabb béreket kellene — megérdemelten, vagy meg nem érdemelten — kicsikarni. Ma senki sem mondhatja, hogy »az értéktöbblet terhére« — aki bírja, marja alapon — kell fejleszteni az üzemi szociálpolitikát. A helyzet tisztázódott, világos, egyszerű lett. Az üzemek a közösségé és a közösségvagyonából mindenki csak munkájának, érdemének megfelelően részesedhet. A szakszervezet feladata tehát, amikor a dolgozók életszínvonalának emeléséért küzd a szervezett dolgozók mozgósításával, azok jó munkájával növelni a nemzeti jövedelmet és gondoskodni arról, hogy ebből mindenki teljesítményének, érdemének megfelelő mértékben részesedjen. Ez utóbbi kérdésben nagy eltolódások, hibák történtek az elmúlt hónapokban, a normák elavulásával, meglazulásával kapcsolatban. Éppen azért kerül a szakszervezeti munka középpontjába most a normák rendezésének kérdése mert ez a termelékenység emelésének, a nemzeti jövedelem fokozásának egyik nélkülözhetetlen alapja, továbbá az igazságos bérezés elengedhetetlen feltétele. Csak szakszerű, az adott műszaki, termelési feltételekhez alkalmazott normák lehetnek serkentői a termelés fejlesztésének, csak ilyen normák mellett érhetjük el, hogy mindenki teljesítménye szerint kapja fizetését. Nézzük meg, hol egy másik kérdésben, milyen változott feladatokat állít elénk a társadalmi fejlődés. 1945-ben és 46-ban a szakszervezetek nem nagyon vetettek gátat azon törekvéseiknek, hogy minél többen mentesüljenek az üzemekben a termelő munka alól _ és végezhessék mint üzemi bizottság, tagok a tőkések ellenőrzését, mint bizalmiak a dolgozók szervezését _és mozgósítását, mint oktatási és kultúrvezetők a dolgozók kulturális nevelését. A Szakszervezetek arra törekedtek, hogy minél többen kerüljenek fizetésük folyósítása mellett, különböző egésznapos iskolákra és tanfolyamokra. Lényegében tehát a közösségért való munka legtöbb ügyét és resszortját munkaidő alatt vértezzék el a szakszervezeti káderek. 1945—46-ban a helyzet ezt sok szempontból meg is indokolta. A hiba csak az volt, hogy a szakszervezeti munkát és általában a közösségért való munkát kezdték úgy tekinteni, mint amelyet csak fizetésért lehet elvégezni. Az új szakszervezeti káderek nem tudták és a régiek kezdték elfelejteni, hogy a múltban a szakszervezeti tevékenység nemcsak fáradságos munka, hanem áldozattal, üldöztetéssel járó küzdelem is volt. A szakszervezeti, üzemi bizottsági munkának túlnyomórészt fizetésért végzett munkává való átváltozása a mozgalmi perspektíva szempontjából feltétlenül helytelen irányzat. 1949-ben itt is lényeges változásnak kell bekövetkezni. Most, ha a termelő munka alól mentesítünk valakit, azt nem a tőkések, hanem az állam fizeti és ugyanakkor a termelő munkától vonjuk el olyan időszakban, mikor mind kevésbé nélkülözhetjük a termelésben a dolgozókat, amikor lassanként nem munkanélküliségről, hanem munkáshiányról fogunk beszélni. Ez nem jelenti azonban azt,, hogy a jövőben kisebb szakszervezeti aktívára van szükség. Éppen ellenkezőleg. A szocializmus építésének feladatai követelően írják elő számunkra azt, hogy a dolgozók mindig nagyobb tömegeit kell a szocializmus öntudatos építőivé, politikailag érett harcosaivá tennünk. Ezt pedig máskép megvalósítani nem lehet, mint a káderek növelésével, az akitív pártmunkában és szakszervezeti munkáiban részvevők számának hatalmas megnövelésével. A munkások és műszaki értelmiségiek ezrei és tízezrei kell hogy behatóbban foglalkozzanak a termelés kérdéseivel, annak jobb megszervezésével, az újító és észszerűsítési mozgalommal, a munkaversennyel, a brigádmozgalommal. .. A szociálpolitika terén a dolgozók ezreinek és tízezreinek kell foglalkozniuk , a balesetelhárítás, az egészségvédelem, a betegségmegelőzés, a betegellenőrzés, a gyér megvédelem kérdéseivel Az üzemi kultúrvezetők ezreit és tízezreit kell kiképeznünk: könyvtárosokat, szánjátszókat, dalosokat, zenészeket kell nevelnünk. A szakszervezeti munka egyéb területein is ilyen iramban megy a fejlődés egy olyan országban, amely a szocializmus útján halad. Gyökeres változásra van tehát szükség e téren a szakszervezeti munkában. Az új feladatok, amelyet a szocializmus építése állít elénk, csak úgy oldhatók meg, ha a szakszervezeti munkát nemcsak fizetett szakszervezeti funkcionáriusok, nemcsak az üzemben függetlenített káderek és bizalmiaknak egy kis csoportja és néhányezer áldozatkész szakszervezeti aktíva végzi, hanem a szakszervezeti munka minden minden területén széles, aktív gárdát nevelünk ki, ha a szakszervezeti munkára mozgósítdni tudjuk a szervezett dolgozók jelentős részét. A szakszervezeti mozgalom dicső, harcos hagyománya, hogy a szakszervezeti tagság azt jelentette: a mozgalom katonája vagyok, állom a harcot a közös célért. A fejlődés ma megkívánja, hogy megértessük: szakszerv-ezeti tagnak lenni annyi, mint részt vállalni a szocializmus öntudatos építésében, a szocializmus harcosaivá nevelni magunkat, együttes munkával, a munkásosztály legnagyobb tömegszervezetének katonájaként sorakozni fel a szocializmusért folyó küzdelemben a Párt mögé. aWWWWMWMWWWMWWW MERKUR bérautó VIII. Vig ucca 3. Telefon: 335-094. Pontos, gyors, megbízhat* Órára, napokra, túrára A Beodé igénybevétela*hedTweeeg. a NÉPSZAVA 1949 Január 1 A Szovjet Szakszervezeti Tanács újévi üdvözlete a magyar dolgozóknak Kuznyecov elnök távirata Apró Antal főtitkárhoz A Szovjet Szakszervezeti Tanács elnöke, Kuznyecov elvtárs a következő táviratot intézte a Magyar Szakszervezeti Tanács főtitkárához, Apró Antal elvtárshoz: »A szovjet Szakszervezeti Tanács üdvözli a magyar munkásosztályt és minden magyar dolgozót az 1949-es újév alkalmából. További eredményes munkát kívánunk a magyar népi demokrácia megszilárdításához, kívánjuk, hogy idő előtt teljesítsék a hároméves tervet. Meggyőződésünk, hogy a magyar szakszervezetek továbbra is harcolni fognak a nemzetközi szakszervezeti mozgalom egységének megszilárdításáért. Kuznyecov, a Szovjet Szakszervezeti Tanács elnöke." %