Népszava, 1949. január (77. évfolyam, 1-25. sz.)

1949-01-09 / 7. szám

Eszterházy herceg hivatalos kimutatások szerint 223.287 katasztrális hold földet »birtokolt.« 125 falunak volt korlátlan ura. Évi tiszta nyeresége csupán földbirtokaiból 1.786.230 aranykoronát tett ki, amely körülbelül ma 12 millió forintnak felel meg. Nem érdektelen megállapítani, hogyan éltek azok a cselédek, summások és aratók, akiken évi 12 millió forintot keresett Eszterházy. Eszterháza környékén egymás hegyen-hátán sorakoznak az Eszterházy-birtokok. Csorna, Kapuvár, Sarród, Süttör és az ehhez tartozó számos puszta, tanya, majorság. Kapuváron az út mentén hatalmas, messzenyúló épület ötlik a szemünkbe. Itt laktak a hercegi uraság hajcsárjai. A kapu tövében három gazda, Kreiter József, Vecsey György és Geramics Pál olvassa a Népszavában Mindszenty hazaárulásáról, az Eszterházyakkal való paktálásáról szóló legújabb bizonyítékokat. Ökölbe szorul a kezük, homlokuk bosszúsan összeráncolódik és ingerülten szalad szájukra a mondanivaló. — Ezek valamit kifelejtettek a számításból. Minket... a népet — mondja Kreiter Ferenc. — A felszabaduláskor kinyitották a szemünket- Eddig csak néztünk, most már látunk is. — Nem alkad olyan vott cseléd közöttünk — jegyzi meg Vecsey György, — aki egyetlen porcikájával is visszakívánná a múltat. — Miért is kívánná? — teszi hozzá Geramics Pál. — Hiszen akkor nem volt emberi életünk, csak robot volt, robot, mindennap robot. — Most olvastam a rabszolgatársadalomról — veszi át a szót ismét Kreiter gazda —, az pedig sokszáz évvel ezelőtt történt. Mégis úgy éreztem, amikor olvastam, mintha csak a ma uradalmunkban történt dolgokat írták volna le. A »főméltóságú hercegek« hajcsárai voltak a népnyúzó tiszttarlók, intézők, segédtisztek és botosispán urak. Se szeri se száma azoknak a történeteknek, amelyek megbecstelenített lányokról, csendőrrel elvitetett cselédekről és egyéb vérlázító gonoszságokról szólnak. De nézzünk csak egy párat mutatóba. — A tiszttartóknak és botosispánoknak korlátlan hatalmat adtak az Eszterházyak. Felfelé hajlongtak, majdnem, hogy az urak talpát nyalták, lefelé pedig a legkegyetlenebbül robotoltaitták és alázatra szorították a cselédet. Kezdjük talán egy általános rendelkezéssel. — Az utakat, a jó köves, járható utakat magán útnak nyilvánították — magyarázza Kreiter József. — Sorompóval zárták le mind a két oldalát. És azon csak a herceg meg a tiszttartó közlekedhetett. Ha a tanya három kilométerre feküdt, a dűlőúton, kerülővel meg a szántóföldeken, sokszor kétszer annyit kellett gyalogoltak a cselédeknek, hogy reggel időben eljuthassanak munkahelyükre. A »reggel« pedig hajnali 3 óra volt és a munka este 11-ig tartott. De vott a tanyákhoz vezető jó utak elzárásának másik súlyos következménye is. Ha a cseléd, sommás, arató kocsin akarta hazaszállítani a bér fejében kapott gabonát, nagy üggyel-bajjal tehette csak meg. A köves utat elzárták előle, viszont a dűlőutakon tengelyig ragadt a sárba. Agyerekek pedig éheztek, tehát mégis kénytelen volt valahogy hazavinni a gabonát. Rámerészkedett a jó útra. Jaj volt neki, ha észrevették. Tíz pengő bírságot kellett fizetnie és a következő évben minden bizonnyal nem alkalmazták újra a birtokon. — A bérünk is nagyon csekély volt. Jóformán a napi kenyérrevalóra sem futotta. Minden családfő rá volt utalva arra, hogy a gyermekét, mihelyt egy kicsit felcseperedik, dolgozni küldje — emlékezik tovább cselédi sorsára Kreiter gazda. — Így kerültem én is tizenkét éves koromban az uraság szolgálatába. Nem nézték, hogy vézna gyerek vagyok, komoly férfinak való, megerőltető munkát végeztettek velem. — A szerződés a herceg gusztusára való volt — folytatja Vecsey gazda. — A tiszttartó diktálta, nekünk pedig alá kellett írnunk. De még a kiszabott bérből is hatalmas összegeket sinkófáltak el. A részt mindig a legsilányabb búzából adták ki. — Nem volt jobb sorsuk azonban az aratóknak és summásoknak sem, akik potom pénzért szegődtek el Vasból, Zalából, Borsodból. És akiket azért hoztak, hogy itt lenyomják a munkabéreket — így fűzd tovább a szót Geramics Pál. — Nagy haragokban laktak. Egyegy barakban, amely egyetlen hatalmas teremből állott, 150—200 embert zsúfoltak össze, férfiakat, nőket vegyesen. Mosdani, tisztálkodni nem tudtak rendesen, úgyhogy már az első hét végén az egész daraktábor tetves volt. — De ne feledkezzünk meg valamiről, — vág közbe hirtelen megint Kreiter József. — Ami nem volt közömbös a számunkra. A lányok, asszonyok teljesen ki voltak szolgáltatva a tiszttartók, segédtisztek és botosispánok kényének - kedvének. Ha találtak egy szemrevaló lányt, felrembertére estére valamilyen Ürüggyel magaikhoz. A lányok tudták már, hogy mit jelent a »ruhafoltozás« vagy »ingmosás«. Ha valaki nem ment id, azonnal kidobták az állásából, minden végkielégítés nélkül. Sőt, a ledolgozott napokért járó járandóságot sem fizették ki azon a címen, »alkalmatlan munkaerő«, vagy egyszerűen ráfogták, »lopott«. — S még egyet: időnként megjelent a tiszttartó az aratóknál. Dühösen verdeste a bottal a csizmaszárat. Magához hivatta az aratógazdát és így föszmedt rá: — Te nyomorult! Mit piszmogtok ti itt. Az emberek nemhabosak. Az aratógazda már ismerte a tiszttartó szavajárását. Tudta, mit jelent az a szó, hogy habos. Azt, hogy a rekkenő nyári melegben a nehéz aratómunkától a summások, aratók, cselédek ingének át kell vizesednie — De kérem, tiszttartó úr — próbált védekezni —, ma hűvös idő van. Nem melegedtek ki úgy a munkától, pedig legalább annyit dolgoznak, mint máskor. — Ne feleselj — hordta le durván a tiszttartó. — Nem aiért fizetünk benneteket, hogy lézengjetek. Én nem bánom, milyen idő van. De megkövetelem, hogy az emberek »habosak« legyenek. — Kéthetenként fizettek — folytatja —, de megtörtént, hogy sokszor hetekig nem adták ki a bért. Ha valaki bement az intézőhöz egy kis pénzért, mert családja nem bírta tovább az éhezést, akkor az intéző ilyen szavak kíséretében dobta ki: — Menj innen, te fünes kutya. Úgy kirúglak, hogy a lábad sem éri a földet. Nem tanudltad meg a tisztességet, hogy az irodába, az urak portájára csak akkor jöhettek be, ha hívnak? Ezt az embert aztán, ha fizetésire került a sor, kipécézték. kinérő az arcába vágta a pénzit,’ ánici-'’'ilyet lehetőleg garasokból szedett' össze úgy, hogy az ezer felé gurult szét. Örülhetett a szegény cseléd, ha a felét összeszedte De az itteni cselédnyomort az Eszterházyék nem tették a kirakatba. Ha külföldről vendégek jöttek, jóval előttük megjelent a csendőr: — Pusztuljatok a kockótokba és addig ki ne merjetek jönni, míg értetek nem megyünk. Az Eszterházyak, úgy látszik, nem akartak dicsekedni az éhező, rongyos cselédekkel. — De beszéljünk valamit a máról is — szól közbe a most érkezett Horváth K. József, a Hansági Földműves Szövetkezet elnöke. • Ezerhatszázan kaptak földet a kapuvári birtokból. A szövetkezet segítette a gazdákat a kezdeti nehézségeken. A kisvasúti vágányon olcsón fuvaroztunk, szántási kedvezményt adtunk s többszáz holdra szerződéses termelést vállaltunk. A régi tiszttartólakásokba munkások és parasztok költöztek, de sorra épülnek az új házak, az új utak és az új artézi kutak. Nincs már a környéken olyan gazda, aki azon aggódik, miből tartja el a családját. — Ez a jelen és amit előbb elmondtunk, az volt a múlt — szögezi le végezetül a beszélgetés lényegét Kreiter József. — Hát akadhat épeszű ember, aki ezt a múltat visszakívánja? A kérdésre nincs válasz, mert benne rejlik az állásfoglalás, a felelet is. K. Gy. így beszélnek Eszterházy hajdani cselédeit summásal, aratóit „Hát akadhat ember, aki ezt a múltat visszakívánja?“ 1t Ilyen nagy ház kellett a hajcsároknak Sorra épülnek az új házak a volt cselédek számára A gazdák a Népszavában olvassák a Mindszenty hazaárulásáról és az 'Eszterházyakkal «ijjá paktálásáról szóló újabb bizonytékokat. Lakatos Manó I] címe : Wesselényi u. SO Telefón 223*689 (X) MERKUR bérautó van. Vig ucca 3. Telefon: 335-090. Pontos, gyors, megbízható órára, napokra, túrára Állandó idénybevételnél keves mény. NÉPSZAVA 1949 január 9