Népszava, 1949. január (77. évfolyam, 1-25. sz.)

1949-01-20 / 16. szám

Kuznyecov és Louis Saillant visszautasította a munkásárutóknak a Szakszer­vezeti Világszövetség ellen irányuló támadását A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának ülésén Saillant, a Világszövetség főtitkára­ megbélyegezte a nyugati szakadár­­elemeknek a munkásosztály érde­keivel ellentétes mesterkedéseit, majd határozati javaslatot terjesz­tett be, hogy a végrehajtóbizottság foglalja jegyzőkönyvbe a Világ­­szövetség felfüggesztésére vonat­kozó brit javaslatot és azt az alap­szabályok értelmében tegye át a Szövetség illetékes szerveihez, ame­lyek feladata a döntés. Kurcenyov szovjet kiküldött tá­mogatta Saillant javaslatát és éles szavakkal bírálta az angolszász munkásárulók bomlasztó törekvé­seit. Megállapította, hogy egyedül Saillant javaslata teszi lehetővé a szakszervezeti egység megőrzését, majd leszögezte, hogy a Világ­szövetség akkor is folytatja mun­káját a világ dolgozói érdekében, ha egyes szakszervezetek a Világ­szövetséget a nagytőkés körök örömére el is hagynák. Saillant vádbeszéde a munkásárulók ellen Az ülés további folyamán heves összetűzésre került sor az elnöklő Veakin és Di Vittorio, az olasz szakszervezet kiküldöttje között, akinek Veakin először nem akarta megadni a felszólalás jogát. Di Vittorio, valamint a kínai szak­­szervezeti kiküldött a Szakszerve­zeti Világszövetség egysége mellett foglalt állást s megbélyegezte az egységbontó kísérleteket. Az ülés után Veakin és munkás­áruló kollégája, az amerikai Carey sajtóértekezletet hívott össze. Vea­kin görcsös erőfeszítéssel igyeke­zett tiszaira mosni magát, Carey azonban­­ bevallotta, hogy újabb »utasításokat« vár Amerikából. A két szakadár szakszervezeti vezető a sajtóértekezlet után méltó társá­val, a blumista Force Ouvriére vezetőjével, Roucaux-val ült össze tanácskozásra. Saillant a párizsi sajtó képviselői előtt tett nyilatkozatában rendkívül éles­ szavakkal ítélte el a munkás­áruló szakszervezeti vezetők akna­munkáját és kijelentette: " Az angol javaslat azok befo­lyásának bélyegét viseli magán, akik bizonyos országokban már egy év óta megfontoltan készítik elő a szakszervezeti szakadást, hogy azután nemzetközi síkra is kiterjeszthessék. A Világszövetség­ben fölmerülő ellentéteket meg le­hetne oldani, de csak akkor, ha a Világszövetség egyedüli céljául a világ dolgozóinak állandó védel­mét, a népek egyetértésének ápolá­sát és a tartós béke megteremtését tekintjük. Nem fogadhatjuk el, hogy két vagy három szakszerve­zet antidemokratikus módon a vi­lág minden országát képviselő 67 szakszervezetre rákényszeríthesse akaratát. A Francia Bányász Szakszervezet főtitkára, Vuguet, erélyesen meg­cáfolta Deakinnek a francia bányá­szokra szórt rágalmait, amelyeket már Moch is hangoztatott s ame­lyeket a francia nemzetgyűlés előtt már lelepleztek, bebizonyítva, hogy szerzőik hazudtak. — Veakin hazudik! — mondotta Vuguet. — Veakin úr tudja azt, hogy még ma is több mint ezer bányászt tartanak börtönben és naponta újabbakat ítélnek el. A sztrájk befejezése óta az emberte­len termelési módszerek következ­tében csaknem naponta egy bá­nyász hal meg. Veakin úr a mun­kásnyomorért felelős reakciós kormány mellett áll ki. Nem aka­r­ja Veakin urat meggyőzni, csak elvtársaimat szeretném megvédeni és le akarom leplezni az angol munkások előtt azokat a hazugsá­gokat, amelyeknek segítségével el akarnak szakítani bennünket egy­mástól. Kivonulnak az árulók A munkásárulók egyébként hűek maradtak önmagukhoz. Türelmet­lenségükben végig sem várták a végrehajtóbizottság ülését, hiszen jól tudták, hogy a túlnyomó több­ség megvetéssel utasítja el bom­lasztó aknamunkájukat s ezért szer­dán Veakin (Aligha), Carey (USA) és Kuypers (Hollandia) kivonult a végrehajtóbizottság üléséről. Veakin közölte, hogy 15 és áruló társai ki­lépnek a Szakszervezeti Világ­szövetségből. Venklnék magatartá­sukkal félreérthetetlenül leleplezték önmagukat és bebizonyították, hogy a Világszövetség megbontására irá­nyuló eltökélt szándékkal mentek Párizsba. Az árulók ezzel az eljárá­sukkal önmagukat zárták ki a világ dolgozóinak testvéri közösségéből. Az új kollektív szerződés újabb lépést jelent és szocializmus megvalósítása felé Nagy tömegekben érkeznek táviratok a Szakszervezetek Országos Tanácsához a norma­­rendezéssel kapcsolatban. Ezekben a dolgozók helyeslik és örömmel üdvözlik a kollek­tív szerződés azon rendelkezé­sét, mely a normák helyes megállapítását írja elő. »Érezzük és tudjuk, — írják az Albus Szappangyár dolgozói — hogy a szocializmus építésének elengedhetetlen feltétele az, hogy a termelékenység emelkedése megfelelő összhangban legyen a bérezéssel. Ezt a nemes ügyet egyhangúlag magunkévá tettük.« »A Csavarárugyár Nemzeti Vál­lalat összmunkássága örömmel üdvözli az új kollektív szerződést és az új tanonctörvényt, amely újabb lépést jelent a dolgozók ál­lama, a szocialista állam megvaló­sítása felé« — írják a Csavaráru­gyár dolgozói és ifjúmunkásai. Hasonló tartalmú táviratot kapott a Szakszervezetek Országos Tanácsa a Wolfner Bőrgyár, a Záhonyi állomás, a Hungária Vegyi- és Kohóz­művek, a Péti Nitrogénművek, a Hofherr-gyár, a Böck István Géngyár a Bőrművek dolgo­zóitól, a Textilipari Szakszer­­vezet békéscsabai helyi cso­portjától, a Svéd és társa, a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek, az Ózdi vasgyár dolgozóitól, a püspökladányi vasutasoktól, a mátészalkai MÁV dolgozóktól, a Mezőkémia, a Csonka-gép­gyár, a Schmidt és Császár Gőzmalom, a Szálkai gyár, a Felten gyár, a Tokodi Üveg­­gyár, az óbudai Goldberger, a szegedi Lemezgyár, az Újsze­­gedi Gőzfűrész- és Ládagyár, a Lippai Gőzfűrész üzem, a Cal­­deroni Rt., a Szegedi Kon­zervgyár, a kaposvári gyárak, az Autótaxi fuvarozók Szövet­kezete, a Schmoll gyár, a Pénzverde, a pécsi vasas helyi csoport, a Mész, Cement, Üveg és Finomkerámiai Igazgató­ság, a Hungária Jacqarh­ Szövőgyár, a Kispesti Selyem­szövőgyár, a Kárpátia Se­lyem- és Gyapjúszövőgyár, a BAMERT, a­ Friedr. Siemens Művek, a nyirádi bauxitbánya, a Haidekkel-gyár, a Weiss Manfred konzervgyár, a Nyomda- és Papíripari Szak­­szervezet, a VAOS­Z, a hajdú­­szoboszlói vas- és fémmunká­sok szervezete és­ az EMDSZ szigetvári csoportja dolgozói­tól. NÉPSZAVA 134. Oleg Mosenszkij: Lenin útján, Sztálin vezetésével a szocialista kultúra megteremtéséért Három hónappal a szovjet hata­lom megteremtése után Lenin eze­ket mondotta: »Ezelőtt az emberi elme, az emberi géniusz azon dol­gozott, hogy egyeseknek biztosítsa a technika és a kultúra minden ál­dását, másokat pedig megfosszon a legszükségesebbtől is, a felvilágoso­dástól és a fejlődéstől. Most már a technika minden csodája, a kul­túra minden vívmánya nép köztulajdona lesz és mostantól kezdve az emberi elme és géniusz többé nem változ­tatható az elnyomás, a kizsákmá­nyolás eszközévé.« A Szocialista Forradalom hatal­mas lendületet adott annak, hogy az élet minden területén kibonta­­kozhassék a tömegek teremtő kez­deményező képessége. Lenin rá­mutatott arra, hogy a gyakorlati munkába bele kell vonni »mindent, ami felébredt a népben és alkotó­képes.« Az új, szocialista kultúra azonban csak azon az alapon épül­het fel, hogy mélyen és kritikai szellemben magáévá teszi mind­azt a legjobbat, amit a mai kultú­rája megteremtett. Lenin megmagyarázta, hogy a szocialista kultúra nem kiagyalt va­lami, ami dolgozószobák elvont lég­körében jött létre, hanem törvény­szerű továbbfejlesztése annak a klasszikus hagyatéknak, amit előző nemzedékek örökségkép­pen hagytak maguk után. A bur­­zsoá kultúrával ellentétben ez a kultúra kizárja a különböző nemze­tiségek kultúrájának bármiféle gúzs­bakötését. A szocialista kultúra a népeik kulturális tevékenységének kivétel nélküli felvirágzására törek­szik nemzeti formákban. Lenin rendkívül nagy jelentősé­get tulajdonított az írástudásnak, a művelődésnek (»az írástudatlan em­ber kívül áll a politikán«), emellett a szovjet állam nagy megalapítója nagy követelményeket állított fel a művészettel szemben, mert ebben a tömegek nevelésének egyik legfon­tosabb eszközét látta. A művészet a népé — mondotta Lenin. — Gyö­kereivel a dolgozók széles töme­geinek mélyébe nyúlik. Arra kell törekedni, hogy ezek a tömegek megértsék és szeressék a művé­szetet. Magukban a tömegekben kell művészeket felébresztenie és kifejlesztenie. Lenin rámutatott arra, hogy szükség van a múlt klasszikus mű­veinek népszerűsítésére, de ugyan­akkor határozottan szembeszállt mindenfajta dekadens művészeti elfajulással. Az új művészet legfontosabb jel­lemvonásának, hirdette Lenin, a nevezett »alkotói szabadság«, amely állítólag a burzsoá társadalomban érvényesül, valójában csak kitalálás, fikció. A pénz hatalmára épített tár­sadalomban nem lehet igazi, tény­leges szabadság. Az író nem sza­bad sem a burzsoá kiadótól, sem a burzsoá közönségtől, amelynek íz­lését kénytelen kiszolgálni. »Társa­dalomban élni és a társadalomtól szabadnak lenni lehetetlen« — írja Lenin. Ez az­­oka, hogy a képmutatóan szabadnak mondott, valójában azonban a burzsoáziához láncolt művészettel Lenin szembeállítja azt a művészetet, amely nyíltan a proletariátussal, a néppel tart- A művészet, az irodalom része kell, hogy legyen a kommunista párt ügyének, amely a nép érdekeiért harcol. A művészetnek a nép szol­gálatában kell állnia. A művészet és irodalom dolgozói csakis ezen az úton szerezhetnek igazi sza­badságot. A szocialista kultúra, mint Lenin számtalanszor hangoztatta, csak annak a kemény ideológiai harcnak az eredményeként fejlődhetik és izmosodhatik, amelyet a kultúra minden területén meg kell vívni a népellenes, burzsoá befolyások ellen. Lenin nagy harcos társa, Sztálin elv­társ folytatta és továbbfejlesz­tette Leóm tanítását az új, szocia­lista kultúráról. Sztálin vezetése ta­tt a szovjet nép rendkívüli sikere­ket ért el a kultúraépítés területén. A szovjet emberek k­áraikor áttekin­tik a Lenin nélkül megtett 25 éves út eredményeit, büszkén elmondhat­ják, hogy nagy tanítómesterük vég­rendeletét becsülettel végrehajtják. Néhány jellemző adat. Közvetle­nül az októberi forradalom előtt Oroszországban az írni-olvasni tu­dók száma mindössze 21 százalékot tett ki. Még alacsonyabb volt az írástudók arányszáma a nem-orosz lakosság körében. Például az­­ írás­tudó tadzsikok száma csak fél szá­zalék volt. Ezidőszerint a Szovjet­unióban nincsenek analfabéták Az elemi és középiskolák, vala­mint a szakiskolák tanulóinak száma a Szovjetunióban az idén meghaladja a 34 milliót, a forra­dalom előtt számuk csak nyolc­milliót tett ki. A Szovjetúnióban most egymillió főiskolai hallgató van, több, mint az összes többi európai országban együttvéve. A forradalom előtt számuk 112.000 volt. A Szovjetúnióban a műveltség és a tudomány az egész nép közkincse lett. Ugyanígy a szépirodalmi alko­tások is utat találtak a széles nép­­tömegekhez. Míg a forradalom előtti harminc esztendő alatt Nek­­raszov nagy orosz költő műveit mindössze 254­ 000 példányban adták ki, addig a szovjet hatalom harminc esztendeje alatt példány­számuk meghaladta a tízmilliót, s lefordították a Szovjetunió népei­nek harminc nyelvére. Kiváló külföldi írókat olyan pél­dányszámban adnak ki a Szovjet­unióban, amilyenről saját hazájuk­ban nem is álmodhattak. Így pél­dául Victor Hugó műveit a szovjet hatalom évei alatt 4.433.000 példány­ban adták ki a Szovjetunió népei­nek , Lenin, Sztálin és Gorkij az OSZDMP V. Kongresszusának delegátusai között. 1907. május pártszellmnek kell lennie. Lenin ezt a tételét már jóval az Októberi Forradalom előtt, — 1905-ben — kifejtette. Lenin megállapítja, hogy az ügy­ 41 nyelvén. Rendkívüli és évről évre nagyobb sikereket érnek el a szovjet tudó­sok. A szovjet művészet, követve a klasszikus orosz művészet hagyo­mányát, amelyet realizmus, népiség és humanizmus jellemez, megvaló­sítja Lenin végrendeletét és Sztálin tanítása szerint a szocialista realiz­mus útján haladva, rendkívül magas színvonalat ért el. A világ haladó művészei a szovjet művészettől ta­nulnak. Ki dolgozott a legjobban az öthóónapos munkaversenyben­ A WM dolgozói döntenek a jutalmakról A WM­ gyár bizalmi testü­lete az öthónapos munkaver­­seny díjazásával és a norma­­rendezéssel kapcsolatban érte­kezletet tartott. Csetreki Lajos, a vasasszak­­szervezet kiküldöttje kérte a bizalmi testületet: a díjazási javaslatoknál ügyeljenek arra, hogy valóban azokat terjesz­­szék jutalmazásra, akik leg­jobbjai voltak a decemberben lezárult munkaversenynek. — A múltban megtörtént. — mondotta ezután — hogy azok, akiket a demokrácia a teljesített kiváló munkáért ju­talomban részesített, felosz­tották a pénzt munkatársaik között. A bizalmi testület tu­dassa a dolgozókkal, hogy _a díjak személyekre szólnak és LENIN ’­ stálának SI. évforduló»» alkalmából az ELIT és STUDIO moziban ilyesé kis a&a A nagy Októberi Forr­idallam filmje ismét műsoron az, aki jutalmat kap, a pénzzel legjobb belátása szerint gaz­dálkodjék. Niederländer versenytitkár ezután ismertette, hogy a vég­leges díjazási javaslatokat az üzemi és műhelyértekezleteken a dolgozók állapítják meg. A lezárult munkaversenyben — mondotta — a munkasbrigádok érték el nagy többségben a kiemelkedő teljesítményeket, ezért a versenybizottság a Va­sas Szakszervezettel egyet­értve úgy határozott, hogy a díjak 80 százalékát a­ legjobb brigádoknak, 20 százalékát az egyéni termelés legjobbjainak osztják, ki. A díjak összege 500, 1000, 1500 forint, ezenkívül az egésze­n kiemelkedő dolgo­zók, akik Munka-érdemrendet kapnak, 3000 forint jutalomban részesülnek. A hét folyamán induló műhely­értekezleteken a javaslatok végleges névsorát a munkássággal közös meg­beszélés után összeállítják és megküldik a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetébe..

Next