Népszava, 1949. október (77. évfolyam, 228-253. sz.)
1949-10-07 / 233. szám
Építő kritika • Marxista-leninista esztétika -Népszava Színész-tapasztalatcsere SZÍnéSZParlament Színházi vasút járat Színészutánpótlást az üzemekből VI I5tj QD0. fi Szerdán délután a Madách Színházban zajlott le a Népszava színészparlamentje, amelyen színészek és az üzemi kultúrmunka Aktivistái megvitatták: mit kíván a dolgozók széles tömege, a megújhodott közönség a megújhodott színháztól, milyen gyökeres változásokat kell végrehajtani a műsor terén, a művészi és színházi ábrázolási eszközök alkalmazása terén s hogyan valósítsák meg a színészek emberábrázoló munkájukban a szocialista realismus követelményeit? Jákó Pál elvtárs, a Színész Szakszervezet főtitkára nyitotta meg a parlamentet, majd Komor Imre elvtárs a Népszava szerkesztősége nevében hangsúlyozta, hogy a Népszava-parlament célja a munkások és színészek közötti legszorosabb kapcsolat erősítése. Szántó Miklós elvtárs, a SZOT kulturális osztályának vezetője a magyar színházi miltúra forradalmi szakaszáról, a közönségszervezés lelkes munkájáról, a bérletezés sikeréről, az üzemi színjátszók kulturális emelkedéseiről beszélt. Eleven példákkal világította meg az elvégzett feladatok eredményét és azokat a hiányosságokat is, amelyeket még pótolni kell. Az előadást élén is vita követte. * Munkások, kultúrvezetők, színészek, közönségszervezők, írók, egymásután emelkedtek szólásra, hogy »rendezzék végre közös dolgaikat«. Bokor László a kelenföldi Goldberger-gyár kultúrvezetője azt javasolta, hogy a pártnapokra és szakszervezeti napokra egy-egy hivatásos színészt küldjenek ki,aki érintkezésbe lép a munkás színjátszókkal és tanácsokkal látja el iikét. A színészek pedig a jövőben vegyék fel a kapcsolatot a szakszervezetekkel, vegyenek részt a Szaktanács nagyaktíváján, hogy eredményes munkát végezhessenek. Csató Miklós elvtárs a kőbányai Sörgyárból és Varjú Illés a Gizella Gőzmalomból a bérletezés kérdéséről, valamint a színészeknek a munkás nézőközönséggel való kapcsolatának elmélyítéséről beszéltek. Bddai Imre színművész a színházi előadások időpontját kifogásolta. A kora reggel munkába siető dolgozóknak a félnyolcas kezdés nem Kerekes Erzsébet, a Kistextből felel meg, mert az előadás az éjszakába nyúlik. Szombat és vasárnap érnének rá leginkább színházba járni, ezeken a napokon azonban bérletszünet van. A színházi kritika gyökeres megreformálását is sürgette. Helyesnek tartaná, ha a kritikusok az előadás próbáin is résztvennének és építő kritikájukkal segítenék a színészt munkájukban. A színészek pedig tapasztalatcsere útján segítsék egymást ugyanúgy, mint az üzemi dolgozók. Kerekes Erzsébet a Kistextből a kispolgári és ellenséges befolyások beszüremlésétől, a giccstől óvta a kultúrvezetőket. Élenjáró színészetük is óvakodjanak olcsó eszközökkel meghódítani a publikumot és művészetük az egészséges humort, az optimizmust fejezze ki. Katona Mihály a WM-ből, a munkásfiatalokból kinevelendő színészutánpótlásról beszélt. Jakab Gyula a dunakeszi MÁVAG-főműhelyből színházi vasútjárat indítását kéri, hogy a dunakeszi színház-bérletezőknek, akik áldozattal váltották meg bérletüket, ne nehezítse színházbajárását az autóbuszköltség. Aczél Tamás író fontosnak tartaná, ha a Szaktanács olyan előadássorozatot indítana, amely a marxista-lenintista eszétika kérdéseivel ismertetné meg mindazokat, akik a dolgozók kulturális felemelkedésén munkálkodnak. Szántó Miklós és Komor Imre elvtársak válaszoltak a kérdésekre, hangsúlyozva, hogy a munkásság és a színház egymásratalálásából fejlődik az öntudatos, művelt nemzet szabad színházkultúrája, amely a Szovjetunió gazdag művészetének példáját követi. A Népszava-parlamenten felvetett kérdésekre még visszatérünk. Rádai Imre Bokor László, a kedenföldi Goldbersterből NÉPSZAVA 1949 október 7 A „József Attila“-pályázat határidejét november 30-ig meghosszabbították A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították a József Attila pályázat II. részének határidejét, amely regény, ifjúsági regény és hárorrfelvonásos színdarabokra szólt. A pályázat új határideje november 30. Az eddig beérkezett nagyszámú kézirat már a jeligékben is erőteljesen jelzi, hogy a pályázók a mának, a szocializmus építésének eredményeit, lendületét igyekeznek írásaikban visszatükrözni. MÁRCIUS 23-ÁN érkeztünk meg New Yorkba, a La Guardia repülőtérre. Amikor kiléptünk a gépből, szaporán kattogtak a filmfelvevőgépek, s szinte elvakítottak a gépre szerelt erős lámpák. Rendőrök hallgatag négyszöge vett körül, s elindultunk a közeli épület felé- A vámvizsgálattal gyorsan végeztünk. Aztán megindultunk a ránk váró gépkocsikkal az esteledő New Yorkon keresztül szállásunkra. A meleg, tikkasztó levegő nyirkos volt. Az első szabadnapomon felmentem az »Empire State Building« 102. emeletére, egy kis bárba. Az emberek gyorsan felérnek, végigfutnak az erkélyen, a szokatlan látványtól elragadtatva hirtelen sarkon fordulnak és sietve ismét a föld alá veszik útjukat. A 60 emeletes felhőkarcolók ilyen magasból ceruzához hasonlítanak. A 3—4 emeletes házak gyufaskatulyának tűnnek, az autók hangyák módjára szaladgálnak és az emberek szabad szemmel már ki sem vehetők- New York a túlzások városa. A felesleges szenzációhajhászait jellemzi. Formalisták alkották, akik csak a méreteket tisztelik. A Wall Street uccái csendesek. Hiányzanak az ugráló fényreklámok, s a szálak láthatatlanok, amelyek az afrikai kaucsukültetvényeket a kínai szabadságharccal, királyok, szultánok, cárok, emírek dolgait nemzetközi kémek ügyeivel összekötik. Itt készülnek az »egyezmények« és a Marshall-tervek. Röviden New York és benne a Wall Street, az amerikai világimperializmus fővárosa. AZ ÉJSZAKAI BROADWAY száz színben tarkálló, futkosó, sugárzó, ugráló, vizet, és szikrát hányó fényreklámjai kezdetben meglepőek, de a tizedik percben már fárasztóan zavarják a látást. Ez az egész fénylő értelmetlenség nem az emberek örömére, a szépség kedvéért született- Az amerikaiak számára a szépség nyilvánvalóan csak akkor valamirevaló, ha hasznot hajt. Ezek a hangos, nyugtalan fények siető benyomást keltenek. Sietnek, nem érnek rá, épúgy, mint az emberek. Az Egyesült Államok nem haza, hanem vállalat, amelyben dolgozol. Egy ukrán származású amerikai mondotta nekem ezt, amikor vágyódva Poltava iránt érdeklődött. — Igaza van, régóta amerikai állampolgár vagyok. Nappal mindnyájan amerikaiak vagyunk, de éjjel, a csendben ukránok, olaszok, svédek. Én is Poltaváról álmodom. PERCENKÉNT HÁROM SÚLYOS BŰNCSELEKMÉNYT követnek el az USA-ban. 1940-hez viszonyítva, csak a fegyveres támadások száma 69%-kal emelkedett. Ennek egyik oka a rendkívüli nagy alkoholfogyasztás és az ifjúság példátlan erkölcsi züllése. A »Colliers« című lap közlése szerint a múlt évben 50.000 iskolásleány szült törvénytelen gyermeket. Ezt megírják, de következménye isocsev. Könnyen kitételezhető, hogy a jövőben már nem is 50, hanem 70 000 iskolásleány fog szülni és ex újság ismét hirdetni fogja. Amerikában csak bevándorolt zene van. Illetve ami zenéje van, az személytelen, gerinctelen és olyan, mint a szódavíz, mindenütt meg lehet kapni... Ha bekapcsoljuk a rádiót, kellemes daffeínot hallunk. Egy másodperc múlva már tudjuk, hogy csupán szappanreklám. Reklám szólóban, duettben, zenében, prózában. A drámaírók ingekről, harisnyákról és rágógumiról írnak, az énekkarok tejszínhabról, floridai utazásról, vagy fogpasztáról énekelnek. A kótában írt reklám a legnépszerűbb műfaj Amerikában. # AZ ÉLET rendkívül drága. Sokkal drágább, mint Európában. Ami szép, de rossz és nem tartós, az hozzáférhető. Ami valamirevaló, az elérhetetlen, nemcsak a munkás, de a közepes tisztviselő számára is. Az emberek lesújtóan egyformán, standardizáltan öltözködnek. — Ha nálatok az árak csökkennek — mondotta egy ismert amerikai nekem —, az azt jelenti, hogy az ország ügye jól áll- Ha nehot csökkennek az árak, azválságot jelenít, a tőkések nem tudják, mittegyenek, hogy árujuktól megszabaduljanak. A kisemberek vállára hatalmas súllyal nehezedik a kormányzati szervek fenntartásának óriási költsége. # . MEGNÉZTEM NÉHÁNY ÚJSÁGOT. Az egyikben láttam Truman képét, kezében egy pulykafarkassal. Az USA-ban a pulykakakas ünnepi állat. Valamikor az első telepesek az éhhalál küszöbén, a könyörületes indiánoktól pulykakakast kaptak. Ez időből származik az ünnep, de nem az életmentő indiánok, hanem a pulykakakas tiszteletére-Egy amerikai munkás ezt írta nekem: »Az USA politikai tényezői azt állítják, hogy Amerikában magas az életszínvonal. Ez hazugság. Milliók vannak munka nélkül.« LÁTTAM NÉGEREKET IS. Elképzelhetetlen szenvedések között, a legnagyobb nyomorban élnek. Ha néger lennék, semmi áron nem élnék Amerikában. Mint fehér ember sem szeretnék ott élni. Az USA cél- és remény nélküli ország- Vakon él. De meddig mehet ez így? Mit hoz Amerikának a holnap? Habevezetik a gyapotaratógépet, ötmillió embert űznek el a földről és növelik a munkanélküliek számát. A kongresszus tagjai a kommunizmus veszélyéről kiabálnak, miközben a nép érzi, hogy olyan gazdasági válság küszöbén áll, amelyhez képest az 1931. évi katasztrófa gyermekjáték vollt. Hideg félelem terjeng Amerika fölött és mint sötét köd burkolja pesszimizmmít ki az embereket. „Nagy céljai teszik nagygyá itt az embert..." Beszélgetés munkásokkal és diákokkal a „Szovjet Festőművészet”-kiállításon ÚGY LÁTSZIK, ma extekovák napja van, a Nemzeti Szálon élőtt diákcsoportok várakoznak, a derűs őszi napsugárban fűrésztve arcukat várják, amíg sorra kerülnek és hely jut számukra a Szalon termeiben, amelyet eláraszt az érdeklődők serege. A főteremben, hatalmas karéjt alkotva, diákjuk és leányok állnak szemben Brodszkijmak »Tüntetés« című hatalmas tömegkompozíciójával, Geraszimov szugigesztív Sztálin-portréjával, Laktionov derűs csoportjával: »Levél a frontról« és a társai vezető részletes magyarázatai nyomán élénken figyelik Joganszonnak »Az októberi forradalom vezetői« című alkotását. S hogy még egy kevéssé a tanulóifjúság körében maradjunk, a tudományegyetem természettudományos szakának’ csoportjával beszélgetünk. Ők már végigjárták a kiállítást s mielőtt távoznának, megbeszélik a látottakat. Egyikük, Borszéki Sándor, kiforrott véleményt ad: — Megragadott bennünket ezekben a művekben a szovjet nép alkotó szellemének legyőzhetetlen ereje. A jobb jövőbe néző, optimista szellem szól itt hozzánk a kifejezés természetes hangján, életteljes színekben, gondos szerkesztésben. Örülünk, hogy megismerhettük ezt a művészetet, amely a szovjet nép emberi magatartását mutatja meg egy új világ építésében. SIMON FERENC VASAST üdvözöljük a sokaságban, elmélyedve nézi Gaponenko művét — címe: »Szoptatás a mezőn.« Valahol, egy kolhoz mezőségén néhány bölcső, amíg ex asszonyok a mezőn dolgoznak, derűs fényben, néhány fa lombjától védetten csecsemők várnak az édes anyatejre. A szoptatás órájában összegyűlnek anyák és apák a kisdedek körül, egyik apa, mint valami győztes hadvezér, tartja föl diadalmasan gyermekét, »angyali« körvonalain megcsillan a fény, öröm sugárzik szét a szovjet falu szociális gondozásának e megragadó jelenetén ... Simon elvtárs ezt érzi meg a műalkotásban — ezért érdemes volt harcolni — mondja. Kovács Ernőné magántisztviselő elragadtatással szól Cimakuridze: »Diófa« című tájáról•— Érzem, hogy friss levegő árad felém e képről. A ház a lombok mögött az emberi életet mutatja, a táj, a fény, az árny, a szépség és erő, mindez», amiről ez a kép beszél, az ember által válik értékké. S az embert, a társadalmat szolgálni hivatott, — mondja lelkes hevülettel. — A természet éltető örömei váljanak köztesekké, ennek megszerzésében kövessük a szovjet nép példáját. NAGY ANNA ÓVÓNŐT Grigorjev vászna a »Családi körben« előtt találjuk. Mosolygó arcára öröm ül ki, valami mélységes együttérzés. A képen apró gyermekeinek a fiatal apa zenél, ezek és az anya figyelik, derűsen, önfeledten. — Ámbár minket, nőket a népi demokrácia a férfiakkal egyenjogúvátett, engedjék meg nekünk az érzés lágyabb árnyalatait — mondja Nagy Anna nevetve. — Imádom a gyermeket és minden megtévesztő hírveréssel szemben itt megérzem és meglátom, hogy mily nagy szentet és együttvalóság a szovjet nép családi élete. Az imént bámultam meg — teszi hozzá — Jefanov festtményét, címe: »Sztálin és Molotov gyermekek között«. Liget térségén a szovjet nép nagy vezére és munkatársa gyermeket emelnek karjukra, vagy vezetnek kézen és egy kisfiú úszódresszben ugrándozik előttük. A nagyok derűs arca örömet sugároz, a gyermekek tekintetén a büszkeség villan meg, hogy, íme, együtt játszhatnak népük nagyjaival. — Nagy Anna ezeket olvassa le a Festő kifejezéséből. — Itt nem üres szólam — mondja —, hogy a gyermek a jövendő. GORKIJ ARCKÉPE ELŐTT — Korín mesterműve — Gara János festőnövendék- kel beszélgetünk. — Megrendítő erő és nagyság szól itt hozzánk — mondja meghatottam — A művész ellenállhatatlan hatással a mindeneken fölülálló zsenit mutatja meg... Bámulatos, hogy a szovjet festészet mily nagyvonalúsággal tudja kifejezni az emberi arcot, az emberi magatartást Nagy céljai teszik naggyá itt az embert... Hullámzik az emberáradat. Egy pillanatra megállítjuk munkájában a tárlatvezetőt s megkérdezzük őt erről az új közönségről. — Csak lelkesedéssel szólhatok hallgatóságomról. Régente egy kis kaszt, szakértők és gazdag műbarátok s műtárgyakban értékeket felhalmozó kincsgyűjtők jártak a tárlatokra s hozzátehetem, zsíros, anamyláncos kispolgárok, akik gyümölcsös csendéleteket, nyálkás zsánerképeket vásároltak és ha nagyon adták az előkelőt akkor a »felsőbb tízezer« példájára, ahogy viccesen mondani szokták, megfestették ostoba ábrázatokat ecetben és olajban... A dolgozók, mint publikum a maguk eszmevilágának művészi kifejezését keresik a tárlaton, azzal a spontán érdeklődéssel és örömmel, ami egy új világ új embereit jellemzi. Oly megjegyzéseket kapunk tőlük, hogy elbámulunk a tájékozottságukon. Öröm ily embereket a művészet birodalmába bevezetni... (sz. s.)