Népszava, 1949. október (77. évfolyam, 228-253. sz.)

1949-10-07 / 233. szám

Építő kritika • Marxista-leninista esztétika -Népszava Színész-tapasztalatcsere SZÍnéSZParlament Színházi v­asút járat­­ Színészutánpótlást az üzemekből VI I5tj QD0. fi Szerdán délután a Madách Szín­házban zajlott le a Népszava színészparlamentje, amelyen színé­szek és az üzemi kultúrmunka Aktivistái megvitatták: mit kíván a dolgozók széles tömege, a meg­­újhodott közönség a megújhodott színháztól, milyen gyökeres válto­zásokat kell végrehajtani a műsor terén, a művészi és színházi ábrá­zolási eszközök alkalmazása terén s hogyan valósítsák meg a színészek emberábrázoló munkájukban a szocia­lista­ realism­us követelmé­nyeit? Jákó Pál elvtárs, a Színész Szak­szervezet főtitkára nyitotta meg a parlamentet, majd Komor Imre elvtárs a Népszava szerkesztősége nevében hangsúlyozta, hogy a Néps­zava-parlament célja a munkások és színészek közötti legszorosabb kapcsolat erősítése. Szántó Miklós elvtárs, a SZOT kulturális osztályá­nak vezetője a magyar színházi m­iltúra forradalmi szakaszáról, a közönségszervezés lelkes munká­járól, a bérletezés sikeréről, az üzemi színjátszók kulturális emel­kedéseiről beszélt. Eleven példák­kal világította meg az elvégzett feladatok eredményét és azokat a hiányosságokat is, amelyeket még pótolni kell. Az előadást élén is vita követte. * Munkások, kultúrvezetők, színészek, közönségszervezők, írók, egymás­után emelkedtek szólásra, hogy »rendezzék végre közös dolgaikat«. Bokor László a kelenföldi Gold­­berger-gyár kultúrvezetője azt javasolta, hogy a pártnapokra és szakszervezeti napokra egy-egy hivatásos színészt küldjenek ki,­­aki érintkezésbe lép a munkás szín­játszókkal és tanácsokkal látja el iikét. A színészek pedig a jövőben vegyék fel a kapcsolatot a szak­­szervezetekkel, vegyenek részt a Szaktanács nagyaktíváján, hogy eredményes munkát végezhessenek. Csató Miklós elvtárs a kőbányai Sörgyárból és Varjú Illés a Gizella Gőzmalomból a bérletezés kérdésé­ről, valamint a színészeknek a munkás nézőközönséggel való kap­csolatának elmélyítéséről beszéltek. Bddai Imre színművész a színházi előadások időpontját kifogásolta. A kora reggel munkába siető dolgo­zóknak a félnyolcas kezdés nem Kerekes Erzsébet, a Kistextből felel meg, mert az előadás az éjszakába nyúlik. Szombat és vasár­nap érnének rá leginkább színházba járni, ezeken a napokon azonban bérletszünet van. A színházi kritika gyökeres megreformálását is sür­gette. Helyesnek tartaná, ha a kri­tikusok az előadás próbáin is részt­­vennének és építő kritikájukkal segítenék a színészt munkájukban. A színészek pedig tapasztalatcsere útján segítsék egymást ugyanúgy, mint az üzemi dolgozók. Kerekes Erzsébet a Kistext­ből a kispolgári és ellenséges befolyá­sok beszüremlésétől, a giccstől óvta a kultúrvezetőket. Élenjáró színé­szetük is óvakodjanak olcsó eszkö­zökkel meghódítani a publikumot és művészetük az egészséges hu­mort, az optimizmust fejezze ki. Katona Mihály a WM-ből, a mun­kásfiatalokból kinevelendő színész­utánpótlásról beszélt. Jakab Gyula a dunakeszi MÁVAG-főműhelyből színházi vasútjárat indítását kéri, hogy a dunakeszi színház-bérlete­­zőknek, akik áldozattal váltották meg bérletüket, ne nehezítse szín­házbaj­árását az autóbuszköltség. Aczél Tamás író fontosnak tar­taná, ha a Szaktanács olyan e­lő­­adássorozatot indítana, amely a marxista-lenintista eszétika kérdé­seivel ismertetné meg mindazokat, akik a dolgozók kulturális felemel­kedésén munkálkodnak. Szántó Miklós és Komor Imre elvtársak válaszoltak a kérdésekre, hangsúlyozva, hogy a munkásság és a színház egymásratalá­lásábó­l fejlődik­­ az öntudatos, művelt nemzet szabad színházkultúrája, amely a Szovjetunió gazdag művé­szetének példáját követi. A Népszava-parlamenten fel­vetett kérdésekre még vissza­térünk. Ráda­i Imre Bokor László, a kedenföldi Goldbersterből NÉPSZAVA 1949 október 7 A „József Attila“-pályázat határidejét november 30-ig meghosszabbították A nagy érdeklődésre való tekin­tettel meghosszabbították a József Attila­ pályázat II. részének határ­idejét, amely regény, ifjúsági re­gény és h­árorrfelvonásos színdara­bokra szólt. A pályázat új határideje novem­ber 30. Az eddig beérkezett nagy­számú kézirat már a jeligékben is erőteljesen jelzi, hogy a pályázók a mának, a szocializmus építésének eredményeit, lendületét igyekeznek írásaikban visszatükrözni. MÁRCIUS 23-ÁN érkeztünk meg New Yorkba, a La Guardia repülőtérre. A­mikor kiléptünk a gépből, szaporán kattogtak a fi­lm­f­el­vevőgépek, s szinte elvakítottak a gépre szerelt erős lámpák. Rendőrök hallga­tag négyszöge vett körül, s elindultunk a közeli épület felé- A vámvizsgálattal gyor­san végeztünk. Aztán megindultunk a ránk váró gépkocsikkal az esteledő New Yorkon keresztül szállásunkra. A meleg, tikkasztó levegő nyirkos volt. Az első szabadnapomon felmentem az »Empire State Building« 102. emeletére, egy kis bárba. Az emberek gyorsan felérnek, végigfutnak az erkélyen, a szokatlan lát­ványtól elragadtatva hirtelen sarkon fordul­­nak és sietve ismét a föld alá veszik útju­kat. A 60 emeletes felhőkarcolók ilyen ma­gasból ceruzához hasonlítanak. A 3—4 eme­letes házak gyufaskatulyának tűnnek, az autók hangyák módjára szaladgálnak és az emberek szabad szemmel már ki sem vehe­tők- New York a túlzások városa. A feles­leges szenzációhajhászait jellemzi. Formalis­ták alkották, akik csak a méreteket tisztelik. A Wall Street uccái csendesek. Hiányza­­nak az ugráló fényreklámok, s a szálak lát­hatatlanok, amelyek az afrikai kaucsukültet­­vényeket a kínai szabadságharccal, királyok, szultánok, cárok, em­írek dolgait nemzetközi kémek ügyeivel összekötik. Itt készülnek az »egyezmények« és a Marshall-tervek. Rövi­den New York és benne­ a Wall Street, az amerikai világimperializmus fővárosa.­­ AZ ÉJSZAKAI BROADWAY száz szín­ben tarkálló, futkosó, sugárzó, ugráló, vizet, és szikrát hányó fényreklámjai kezdetben meglepőek, de a tizedik percben már fárasz­tóan zavarják a látást. Ez az egész fénylő értelmetlenség nem az emberek örömére, a szépség kedvéért született- Az amerikaiak számára a szépség nyilvánvalóan csak akkor valamirevaló, ha hasznot hajt. Ezek a hangos, nyugtalan fények siető benyomást keltenek. Sietnek, nem érnek rá, épúgy, mint az emberek. Az Egyesült Államok nem haza, hanem vállalat, amelyben dolgozol. Egy ukrán szár­mazású amerikai mondotta nekem ezt, ami­kor vágyódva Poltava iránt érdeklődött. — Igaza van, régóta amerikai állampolgár vagyok. Nappal mindnyájan amerikaiak va­gyunk, de éjjel, a csendben ukránok, ola­szok, svédek. Én is Poltaváról álmodom­. PERCENKÉNT HÁROM SÚLYOS BŰN­CSELEKMÉNYT követnek el az USA-ban. 1940-hez viszonyítva,­­ csak a fegyveres támadások száma 69%-­kal emelkedett. Ennek egyik oka a rendkívüli nagy alkoholfogyasz­tás és az ifjúság példátlan erkölcsi züllése. A »Colliers« című lap közlése szerint a múlt évben 50.000 iskolásleány szült törvényte­len gyermeket. Ezt megírják, de következ­ménye isocsev. Könnyen kitételezhető, hogy a jövőben már nem is 50, hanem 70­ 000 is­kolásleány fog szülni és ex újság ismét hirdetni fogja. Amerikában csak bevándorolt zene van. Illetve ami zenéje van, az személytelen, ge­rinctelen és olyan, mint a szódavíz, min­denütt meg lehet kapni... Ha bekapcsoljuk a rádiót, kellemes daffeínot hallunk. Egy másodperc múlva már tudjuk, hogy csupán szappanreklám. Reklám szólóban, duettben, zenében, prózában. A drámaírók ingekről, harisnyákról és rágógumiról írnak, az ének­karok tejszínhabról, floridai utazásról, vagy fogpasztáról énekelnek. A kótában írt rek­lám a legnépszerűbb műfaj Amerikában. # AZ ÉLET rendkívül drága. Sokkal drá­gább, mint Európában. Ami szép, de rossz és nem tartós, az hozzáférhető. Ami vala­mirevaló, az elérhetetlen, nemcsak a mun­kás, de a közepes tisztviselő számára is. Az emberek lesújtóan egyformán, standardizál­tan öltözködnek. — Ha nálatok az árak csökkennek — mondotta egy ismert amerikai nekem —, az azt jelenti, hogy az ország ügye jól áll- Ha nehot csökkennek az árak, az­­válságot jelenít, a tőkések nem tudják, mit­­tegyenek, hogy árujuktól megszabaduljanak. A kis­emberek vállára hatalmas súllyal nehezedik a kormányzati szervek fenntartásának óriási költsége. # . MEGNÉZTEM NÉHÁNY ÚJSÁGOT. Az egyikben láttam Truman képét, kezében egy pulykafarkassal. Az USA-ban a pulykakakas ünnepi állat. Valamikor az első telepesek az éhhalál küszöbén, a könyörületes indiánok­tól pulykakakast kaptak. Ez időből szárma­zik az ünnep, de nem az életmentő indiánok, hanem a pulykakakas tiszteletére-Egy amerikai munkás ezt írta nekem: »Az USA politikai tényezői azt állítják, hogy Amerikában magas az életszínvonal. Ez hazugság. Milliók vannak munka nélkül.«­­ LÁTTAM NÉGEREKET IS. Elképzelhe­tetlen szenvedések között, a legnagyobb nyomorban élnek. Ha néger lennék, semmi áron nem élnék Amerikában. Mint fehér ember sem szeretnék ott élni. Az USA cél- és remény nélküli ország- Vakon él. De meddig mehet ez így? Mit hoz Amerikának a holnap? Ha­­bevezetik a gyapotaratógépet, ötmillió embert űznek el a földről és növelik a munkanélküliek számát. A kongresszus tagjai a kommunizmus veszélyéről kiabálnak, miközben a nép érzi, hogy olyan gazdasági válság küszöbén áll, amelyhez képest az 1931. évi katasztrófa gyermekjáték vollt. Hideg félelem terjeng Amerika fölött és mint sötét köd burkolja pesszim­izmmít ki az embereket. „Nagy céljai teszik nagygyá itt az embert..." Beszélgetés munkásokkal és diákokkal a „Szovjet Festőművészet”-kiállításon ÚGY LÁTSZIK, ma ex­tekovák napja van, a Nemzeti Szálon élőtt diákcsoportok várakoznak, a derűs őszi napsugárban fűrészt­ve arcu­kat várják, amíg sorra kerülnek és hely jut számukra a Szalon ter­meiben, amelyet eláraszt az érdek­lődők serege. A főteremben, hatal­mas karéjt alkotva, diákj­­uk és leá­nyok állnak szemben Brodszkijmak »Tüntetés« című hatalmas tömeg­­kompozíciójá­val, Geraszimov szug­­igesztív Sztálin-portréjával, Laktio­nov derűs csoportjával: »Levél a frontról« és a társ­ai vezető részletes magyarázatai nyomán élénken figye­lik Joganszonnak »Az októberi for­radalom vezetői« című alkotását. S hogy még egy kevéssé a tanulóifjúság körében maradjunk, a tudományegyetem természet­tudományos szakának’ csoportjá­val beszélgetünk. Ők már végig­járták a kiállítást s mielőtt távoz­nának, megbeszélik a látottakat. Egyikük, Borszéki Sándor, kifor­rott véleményt ad: — Megragadott bennünket ezek­ben a művekben a szovjet nép alkotó szellemének legyőzhetetlen ereje. A jobb jövőbe néző, opti­mista szellem szól itt hozzánk a kifejezés természetes hangján, életteljes színekben, gondos szer­kesztésben. Örülünk, hogy meg­ismerhettük ezt a művészetet, amely a szovjet nép emberi magatartását mutatja meg egy új világ építésében. SIMON FERENC VASAST üd­vözöljük a sokaságban, elmélyedve nézi Gaponenko művét — címe: »Szoptatás a mezőn.« Valahol, egy kolhoz mezőségén néhány bölcső, amíg ex asszonyok a mezőn dol­goznak, derűs fényben, néhány fa lombjától védetten csecsemők vár­nak az édes anyatejre. A szoptatás órájában összegyűlnek anyák és apák a kisdedek körül, egyik apa, mint valami győztes hadvezér, tartja föl diadalmasan gyermekét, »angyali« körvonalain megcsillan a fény, öröm sugárzik szét a szovjet falu szociális gondozásának e meg­ragadó jelenetén ... Simon elvtárs ezt érzi meg a műalkotásban — ezért érdemes volt harcolni — mondja. Kovács Ernőné magántisztviselő elragadtatással szól Cimakuridze: »Diófa« című tájáról­•— Érzem, hogy friss levegő árad felém e képről. A ház a lombok mö­gött az emberi életet mutatja, a táj, a fény, az árny, a szépség és erő, mindez», amiről ez a kép beszél, az ember által válik értékké. S az embert, a társadalmat szolgálni hi­vatott, — mondja lelkes hevülettel. — A természet éltető örömei válja­nak köztesekké, ennek megszer­zésében kövessük a szovjet nép példáját. NAGY ANNA ÓVÓNŐT Grigor­jev vászna a »Családi körben« előtt találjuk. Mosolygó arcára öröm ül ki, valami mélységes együttérzés. A képen apró gyermekeinek a fiatal apa zenél, ezek és az anya figyelik, derűsen, önfeledten. — Ámbár minket, nőket a népi demokrácia a férfiakkal egyen­­jogúvá­­tett, engedjék meg nekünk az érzés lágyabb árnyalatait — mondja Nagy Anna nevetve. — Imádom a gyermeket és minden megtévesztő hírveréssel szemben itt megérzem és meglátom, hogy mily nagy szentet és együttvaló­­ság a szovjet nép családi élete. Az imént bámultam meg — teszi hozzá — Jefanov festtményét, címe: »Sztálin és Molotov gyermekek kö­zött«. Liget térségén a szovjet nép nagy vezére és munkatársa gyer­meket emelnek karjukra, vagy ve­zetnek kézen és egy kisfiú úszó­­dressz­ben ugrándozik előttük. A nagyok derűs arca örömet sugároz, a gyermekek tekintetén a büszke­ség villan meg, hogy, íme, együtt játszhatnak népük nagyjaival. — Nagy Anna ezeket olvassa le a Festő kifejezéséből. — Itt nem üres szó­lam — mondja —, hogy a gyermek a jövendő. GORKIJ ARCKÉPE ELŐTT — Korín mesterműve — Gara János festőnövendék-­ kel beszélgetünk. — Megrendítő erő és nagyság szól itt hozzánk — mondja meg­hatottam — A művész ellenállha­tatlan hatással a mindeneken fölülálló zsenit mutatja meg... Bámulatos, hogy a szovjet festé­szet mily nagyvonalúsággal tudja kifejezni az emberi arcot, az emberi magatartást Nagy céljai teszik naggyá itt az embert... Hullámzik az emberáradat. Egy pillanatra megállítjuk munkájában a tárlatvezetőt s megkérdezzük őt erről az új közönségről. — Csak lelkesedéssel szólhatok hallgatóságomról. Régente egy kis kaszt, szakértők és gazdag mű­barátok s műtárgyakban értékeket felhalmozó kincsgyűjtők jártak a tárlatokra s hozzátehetem, zsíros, anamyláncos kispolgárok, akik gyümölcsös csendéleteket, nyálkás zsánerképeket vásároltak és ha nagyon adták az előkelőt akkor a »felsőbb tízezer« példájára, ahogy viccesen mondani szokták, megfestették ostoba ábrázatokat ecetben és olajban... A dolgozók, mint publikum a maguk eszme­világának művészi kifejezését ke­resik a tárlaton, azzal a spontán érdeklődéssel és örömmel, ami egy új világ új embereit jellemzi. Oly megjegyzéseket kapunk tőlük, hogy elbámulun­k a tájékozottsá­gukon. Öröm ily embereket a művészet birodalmába bevezetni... (sz. s.)

Next