Népszava, 1950. július (78. évfolyam, 150-175. sz.)

1950-07-16 / 163. szám

HM JÜLIÜS 1«, VASÁRNAP 11 .Részleteznek minden csavart, az időből futja* A Rákosi Művek szerszámgyárában megszületett a magyar „csasztuska" — a „csipkelődő" Cjazera és sajátos »crinikamódsze»-­­átvételrek­ gyülekeznek a Ganz Vagon­­gyár kultúrakrtívás üzemük olvasó­termében. A munkamódszer átadók: a Rákosi Mátyás Művek szerszám­­gyárának fáiajságbrigádjában dolgozó k­ultúrsmunkások. Ezt az első­­kulturális mun­kamódszerátadást a Vasas Szak­szervezet twcneginevezési osztálya kez­deményezte. Célja: ösztönzést adni az üzemi kultúrmunka egyes ágainak, hogy a termelés­­kérdéseit a maguk sajátos eszközeivel öntevékenyen dol­­gozzá­k fel. Ezen a téren új és nagy­szerű lehetőségek állnak rendel­kezésre. Ezt éppen a Rákosi Művek szerszám­­gyári kultúraakttíváik érdekes és a maga nemeiben igen nagy jelentőségű kezdted­­ményezése bizonyítja. Miiből áll ez? Hetenként megjelenő, jól szerkesztett faliújságjuk cikkanyaga alapján, meg­teremtették az üzemeik életével foglal­kozó, változatos és friss műsoran­yag­­írás új módszerét Nem könnyen jutottak el idáig. Erről beszél Csabai Béla évtá­re volt szerszáml­aka­tos — most műszaki tisztviselő — a mun­kamódszerátadó brigád egyik vezetője. Ez év elején kezükbe­­került­­két szovjet brosúra: »A­lattújság, mint a bolsevik agitáció fegyvere« és a »Politikai tömegmunka e gyárban« című füzetek. Elolvasásuk után a pártbizottság egit-prop. titkára, a Szovjetunióban kintjárt Bőrös Gyula elvtárs felvetette a gondolatot: »üzemünkben is a szovjet faliújsághoz hasonlót kellene csinálni, amely bolsevik módon­, az éles kritika, a szatira és a humoros karikatúra fegyverével harcol a termelés körúti hiányosságok feltárásáért, megszün­tetéséért, a szocialista előrehaladásért.«­ ­ Először csak ketten írták r­ á faliújságot. Babácsi Ferenc elvtárs techmikus pedig rajzolással segített. Az üzemi pártszervezettől minden támoga­tást megkaptak, így el­­érték, hogy a fiuújjságírók egyre nagyobb sikere lett a dolgozók között. A faliújságnak ma már héttagú szer­kesztői brigádja, 34 állandó levelezője van. __ Amikor a brigád látta, hogy a levelezők milyen gazdag anyagot ad­nak rendszeresen a faliújságnak,­­ áprilisban felvetődött bennük az a gon­dolat: jó lenne a cikkekben felvetett kérdéseket valahogy megeleveníteni jelenet, dal vagy egyéb formában. A szerszámgyárban így született meg a többi között a szovjet »csasztuskának« eddig legsikerültebb magyar változata, am­ely az üzem életével kapcsolatos jelenségeket, ismert dallamokra költött, időszerű rigmusokban, versekben, a szatíra eszközével dolgozza fel. E »csasztuskákat« magyarul tulajdon­képpen­ ­ „csipkelődőnek“­­ nevezhetnénk. Ilyen házilag irt műsor­anyagból már néhány műsoros estét rendeztek. Ezekből most előadnak itt a vagongyárban néhány számot. Mi­előtt azonban a munkamódszerátadó brigád két másik tagja, Szűcs Sándor és Predák József esztergályos elv­­társa­k megismertetnék hallgatóikkal az 5—6 veres tarkú és sokszor­­refrénnel ismétlődő »csasztuskákat«, néhány szó­val azokról a­­faliújságcikkekről beszél­nek, amelyek­ alapján elkészültek a »csasztuskák«. Elsőnek a »Váci-utcán, Váci-utcán, hogy ha egyszer végig­mész...« dallamára költött strófák egyike például a beruházási osztályt figurázza ki. iSzerszámgyári emeleten beruhá­zási intézet Pénzt már régen elköltötték, nincs már ottan semmi más A póthitelt nem kaptuk meg, igaz, hogy ezt későn kértük-e Ennek következtében egyes rendelé­sek teljesítésével elkéstek. A gyártás­tervezés is megkapja a magáét. Egy átszervezés során ugyanis túlbuzgó­ságba estek: olyan m­unka­darabok m­­­­ás részlettervet csináltak, amelyeknél felesleges volt. Ezzel időeltolódást idézte elő más munkánál. A »Meg­ismerni a kanászt cifra járásáról...« dallamra írt »csipkelődő« egyik vers­­szakában rámutatnak arra is, hogy a jelenségeknek oka a gyenge politikai képzettség: »Gyártástervezés van nálunk, ezt mind neki tudja, részleteznek minden csavart, az időből futja-Azért hever vagy elveszik nálunk oly sok munka, mert kevesen járnak onnét szemináriumra.« Egy másik »csipkelődőből« megtud­juk, hogy az üzemvezetés fejetlenül, a dolgozókkal való előzetes megbeszé­lés nélkül látott­ hozzá a munka át­szervezéséhez, a gépek áthelyezéséhez. A »Megy a gyűrű vándorútra« dal­lamra költött strófák néhány sora is találóan jellemzi ezt: »Megy a gépünk vándorútra, egyik helyről a másikra. Aki tudja, meg nem mondja, merre van a gépünk útja* Perkó György csoportvezetőt a hiá­nyos szerszámell­át­ás miatt csipkedi meg az alábbi strófa. Első sorából ki­derül a dallama is. »Sűrű csillag ritkán ragyog az égen, Perkó Gyurka a szerszámgyári nagy késes olyan szépen készíti a, készíti a késeket, hogy minden héten fekéssük a tervünket.« A Ganz-gyáriaknak igen tetszik az egyes kérdésekkel, hosszú strófákon keresztül foglalkozó »csipkelődő«. Ráismernek ezekben a maguk problémáira- Minduntalan felzúgó tapssal jutalmazzák Szűcs és Prédák elvtársak jókedvvel és színészi játék­kal előadott énekét. Az ezután követ­kező »Bob úrfi, hej...« dallamára ar­ról énekelnek, hogy a már előző »csipkelődőkben«­­megbírált hibák m­iatt sok pönálét kellett fizetni.­­A szerszámgyárban van bőven munka és minden munkán pönále. Minden rendelés elkésve készül és elromlik a renomé. De míg a termelési osztály, amely nálunk már négy főosztály mindezzel semmit sem törődik, addig ezt velünk fizettetik.« De sorra kerül a norma csa­l­ás és a darabbér kérdése is, a »Tele van­­a csipkebokor virággal« című népdal vál­tozata elmondja: »Tele volt a gyárunk norma­csalással, mindig veszekedtek a kalkulánssal. De mióta darabbér van minálunk, azóta mi is tisztábban látunk■« Még hosszan idézhetnénk részleteket a »csasztuskákr­ól«, amelyek, mint a­­brigád tagjai elmondják, rendkívül jó­ hatással, a hibáik felszámolásával jár­’ nak. Ezek után megindult a munk­a­­módszerátvevők részéről a kérdezés: hogyan lesz tulajdon­képpen egy cikk­ből »csasztuskca«? Csabai elvtárs és Boh­ácsi elvtárs felváltva magyaráz­zák: ennek alapja e -kollektív munka. A cikket először megvizsgálják abból a szempontból, amire alkalmas : „Csasztuskára",­ jelenetre vagy egyébre. Ha »cs­asz­­tiskára«, akkor kikér­­sük a jellegének legmegfelelőbb dallamot. Csabai elv­társ, a cikkből megírja a nyers vers­formát, a brigád tagjai közöl ki-ki bele­adja a masna savát-bonsát. Ezután kö­vetkezik Juhász bácsi Ta-tsnaki tiszt­viselő, a gyár kedvenc költője, aki a dal ütemeinek megfelelően_ megírja a végleges vensionmól­ú dalszöveget. Ezután elmondják, hogyan­­készült egy faliújság cikk alapján »Az ön­kritika« című jelenet, amelyet először külön-külön hárman írtak meg, azután kollektív munkával összedolgozták. Igen szellemes az a prózai műsorszám­ is, amely az üzemi bürokrácia útvesztő­jében elveszett gyártási lapokról szól. A lényegében jól sükerült munka­­mód­szer átadási összejövetelnek volt hiányossága is. A Ganz Vagon gyárnak az összejövetelt nem szervezték m­eg kelőképpen és e miatt az­ ügy jelentő­ségéhez és a Ganz-gyári­­kultúraktívák számához viszonyítva, elég kevesen vettek részt rajta. " Ami az előadott műsor tartalmát, színvonalát és össze­­á­lítását illeti, dicséretet érdemel a szerszámgyári faliújság-brigád. Rá kell azonban itt mutatnunk néhány további hiányosságra. A különböző műsor­számokból nem érződik eléggé, vagy teljesen hiányzik az üzemi pártszerve­zet szerepe, amely minden helyes bírá­latnak és dicséretnek iránymutatója és forrása. Ezért hiányzik a nagy „poli­tikai ’kérdések és az üzemi problémák szoros összefüggésének megmutatása A műsorszámok nem foglalkoznak közvetlenül a munkaversenyteljesít­­ményekkel, túlzottan a negatívumokra, a kritikára vannak beállítva és kevés a pozitív, a pé­ldaként állítható jelen­ség vagy esemény. E hibáknak ki­küszöbölése jelentős színvonalemelke­­dést és eszmei elmélyülést eredményez majd. A »csipkelődők« formáját ki kel­lene bővíteni a szovjet »csasztuskák­­hoz« hasonlóan párbeszédes, társalgó, vitázó, változó szólamú dallamokra, így válik majd műsoruk még gazda­gabbá, az ezután következő munka­módszerátadásuk még eredményesebbé. , Szenes Imre "A szín koromsötét. Barta Béla csa­pata jön be. Bányászlámpájuk vilá­gítja meg az ácsolatot, egy-két csil­lét. Munkaruhájuk vizes, gumicsizmá­juk sáros. Szótlanul lépnek be. Karbid­lámpájuk kampóját belevágják a tám­­fákba. A­ heverő gerendákra, saját csákányaikra ülnek le. Kényelmesen elhelyezkednek, egyik-másik rágyújt, tüzet adnak egymásnak. A fejtést azért hagyták el, mert robbantás, „lövés” volt. (A szín benépesülése közben tompa dörrenések is jelzik ezt.) Meg kell várni, amíg a füst eloszlik. Ez a »füstre várás”. Lassan, kis szünetekkel indul a beszélgetés. Papkalára: No, az­t hiszem, minden lövés jól elmegy. Hanes: Meghiszem azt Papkalára: Lesz szén rogyásig. Barta: Hát legyen is. Papkalára: No, azért a keleti szár­nyon (kezével mutatja az irányt) még két lyukat kellett volna fúrni.­ Barta: Nem komám, így volt ez jó. Hanes: Egy fúrással, egy deka rob­­bantóporral se többet. Papkalára (felcsattan): Ti csak a magatokét zengitek! A keleti szárnyon most mégegyszer kell robbantani. Fürjes: Nincs igazatok! Akkor már inkább az András ereczke felüli oldalba kellett volna egy lyukkal több. Barta: A robbantás jó. Csak ez a füstrevárás ne lenne. Pocsékolódik a drága idő. Papkalára: Ha mingyárt a szélnek eshetnénk. Fürjes: Hogy nekitüzesedtetek (gú­nyosan), holnap is van nap — minek sietni? Barta: Versenyben vagyunk Pap Gazsi­kkal, ti is ott voltatok a meg­­beszélésen. Fürjes: Akkor meg a tetőszénnel mért bajlódunk? Hanes: Fene kemény az a tetőszén. Fürjes: Hagyni kéne, úgy most azelőtt. Úgyse fizetik a bajlódást. Pap Kalára: Mondtok valamit, előbb végeznénk. Fürjes: Jobban is keresnénk. Barta (felkel, leveszi a lámpáját, igazit a vízszabályzócsapon, hogy job­ban égjen, közben beszél): Szereted a paprikáscsirkét Papkalára? Papkalára: Hogy a fenébe ne szeret­­,­flém.­ Barta: Kenyérkével kitürölöd-e a tá­nyért utána? » Papkalára: Egy csöppig. Mosogatni se kell az asszonynak. Barta (ismét belevágja a lámpa kampóját a gerendába): No akkor itt miért akarod pocsékolni a szenet? Fürjes: Azelőtt se számított a tető­­szén. Barta: Miénk volt azelőtt a bánya? Fürjes (lassan, tagolva): Meglátjuk majd egy-két nap múlva. (Jelentő­sen.) Aki okos, ügyes, az kibírja ezt a kis időt, anélkül, hogy bajba jutna. Tudom én, amit tudok. Barta: No, mit tudsz, Fürjes? Fürjes: Elmondtam már nekik. (Körbemutat.) Barta: Mondd el nekem is, hadd oko­sodjam. Papkalára: Rád fér. Úgy töröd ma­gad, mintha te nem tudnád. Hanes: Ugyan barátom, Barta Béla. Megfordul a világ. Te meg a Pap Gazsival akarsz újra versenybe állni. Fürjes: Minden okos ember tudja, hogy nem érdemes törni magát. Hall az ember mindenfélét.. . Pap Kalára: Ej, de tudsz te minden­ről­­ rosszat mondani. Fürjes: Tán nem igaz? Barta: Tán nincs szükség arra, hogy megnézzük a normákat. Fürjes: Már akinek. — Nekem nem. Barta: Gondolod, hogy nekünk se kéne törni ennyire magunkat? Fürjes: Én jót akarok, időben figyel­meztetek mindenkit. (Nagy István szakszervezeti bizalmi, Pap Gazsi sztahanovista vájárral megérkezik. Mindenkivel kezet fog­­nak, lámpájukat felakasztják.) Nagy István: No itt vagyunk. Ahogy tegnap megbeszéltük, Pap Gazsi meg­újítja a párosversenyt. Ide már be is vezettük. (Mutatja a szerződést.) A csapa­t nevében neked kell aláírni, Barta Béla: Itt ni. (Eléteszi a nyom­tatványt) Hanes: Meg kéne ezt még beszélni. Barta: Úgy gondolod? Hanes: Én igen. Barta: Hát te, Papkalára, mit szólsz? Papkalára: Azt, hogy ne siessünk. Nagy István: Mire kell várni, embe­rek? Tegnap már megbeszéltük. Emlé­kezzetek, Császár is helyeselte, a mér­nök. Hanes: Akkor se árt gondolkozni rajta egy-két napig. Pap Kalára: Ki tudja, mi történik hol­nap? Pap Gazsi: Egység az van a’ csapa­todban, Béla. Úgy ingadoztok, mint náészál a szélben. Barta: Látom ezt én is, Gazsikám, de nem tudom, hogy honnan fúj a szél. Hanes: Onnan, hogy mi már tovább látunk az orrunknál, ti meg csak ke­­veregtek ebben a versengésben. Nagy István: Aztán mit láttok az orrotokon túl? Ki mutatja nektek a nagyvilágot? Pap Kalára: Nyisd ki a szemed, meg­látod magad is. Nagy István: Ne félts te engem, me­resztem az enyémet. Hanes: Hát akkor mondd, hogy mit látsz te? Nagy István: A vésdőgépet, a négy új kaparószalagot, amit a szovjettől kaptunk. Az autóbuszutazást, a gya­loglás helyett haza a faluba. Nemeskéri főmérnök helyett, aki rugdosott és üvöltött, Ritter elvtársat. — Soroljam-e még? Hanes: Hát a hold nagyudvarát, meg a Göncölszekér rúdját nem láttad? Pap Gazsi: Mit lehet azokból látni? Pap Kalára: Ne kerülgessük a forró kását. Azt, hogy változik a világ és tán előtte még a norma is. Nagy István: Ezért kell hát várni a versenyszerződés megkötésével? Hanes: Hát ezért Nagy István: Pap Gazsi, te is figye­led a holdat és a Göncölszekeret, hogy ott lásd meg az égben a holnapot ? Pap Gazsi: Én eddig itt lenn a tár­nában is meg tudtam mindig, hogy milyen lesz a holnap, meg a holnap­után. Nagy István: És miből láttad itt lent a jövőt? Pap Gazsi: Abból, hogy annyi szenet bányásztunk, meg hogy mennyi pala volt közte. Abból, hogy hány lukat lőt­tem, hány kiló lőport takarítottam meg. Nagy István: No Hanes, meg Pap­kalára, ki tanított benneteket az égből jósolni. Hanes: Hát... csak úgy hallottuk. Papkalára: Mondja meg Pap Gazsi, ki tanította meg, hogy innen a fene mélyből a jövőbe lásson. Pap Gazsi: Hogy engem ki tanított? Pap Kalára: Igen, téged. Pap Gazsi: Engem a Párt! A Párt tanított meg arra, hogy jövőnk a mun­kánktól függ. A Párt tanított meg arra, hogy miért kell szocialista ver­senyben állni. A Párt tanított meg arra, hogy félre kell rúgni az útból mindent, ami akadályozza az előre­jutást Ha rémhírterjesztő, áruló áll az utunkba, azt épp úgy, mint a megöre­gedett, elavult normát. Barta: Jól tanít, jóra tanít minket a Párt. Alá is írom ezt a szerződést! Hanes: Várj még egy kicsit azzal az aláírással Azt beszélik, változás lesz. Ki tudja, mi történik azzal, a­ki ilyen szerződést aláírt? Nagy István: Hát ezt a marhaságot ki beszélte a fejetekbe? Pap Kalára: Ej, mindig csak azt tudod kérdezni, hogy ki beszélte. Régi mu­nkásember, olyan, mint mi, csak többet tud. Nagy István: Az egész bányát be­járta már ez az ostobaság, amit a ti okos tanácsadótok terjeszt. Papkalára: És aztán? Nagy István: És aztán nem veszed észre, hogy azóta tőletek is kevesebb szén jön? Hanes: Egészen megzavarodik az ember. Nagy István: Épp ezt akarja elérni a ti okosotok. Papkalára: Mi jó van neki abból? Nagy István: Hát például újra me­hetne szentképet árulni. Emlékeztek a szentképárusokra? Végigjárta a bá­nyát, bányászla­kásokat. Az a bányász, akinek nem volt a viskójában szentkép és nem is a­kart venni, hogy, hogy nem, kikerült a bányából. Mehetett­­ isten hírivei munkanélkülinek. Pap Gazsi: Hát a nagy istentiszte­leteikre sem emlékeztek már? A szén­oltárra a sportpályán. És a hosszú lis­tára, hogy­­ki nem volt ott Nagy István: Az olyan régi okos munkásember, aki után ti mentek, írta össze a listát Akik rákerültek, egy bá­nyában se kaptak munkát. Pap Gazsi: Bizalmi ember lehetne megint úgy mint régen. Amit neki mondtál, a­kár a csendőrnek is elbeszél­hetted volna. Hanes: Kiről beszéltek? Fürjes: Nem az a fontos, a ver­senyről döntsünk. Aszonyom, hogy írd alá, Barta Béla. Barta (felugrik): Micsoda? Te mon­dod, hogy írjam alá? Nagy István: Én is csodálom. Fürjes: Miért? Ti is azt mondjátok, hogy szükség van a versenyre, épp­úgy, mint a normák megváltoztatására. Hanes: Mit kétszínűsködsz? Fürjes (a mellette ülő Hanes boká­jába rúg): Mindig azt mondom, amit mondani kell... és lehet Nagy István: Igen. Egyszer sógorod, a kupec­ kulák Egresi rémhíreit hozod a bányába. Máskor meg barátod, a pap hamisságait terjeszted itt. Mindig, amit kell Fürjes: Mit beszélsz? Bányász va­gyok éppúgy, mint te. Barta: A csákvai Egresi a te sógo­rod? Fürjes: Hát aztán, ha a sógorom? Papkalára: A háborút a csákvai pap­jósoltba? Hanes: Az, amelyik a békeivet se írta alá? Papkalára: Az, áld csak a gazdag ember istenét ismeri, aki a szegényért nem is imádkozik, mert az nem tudja megfizetni? Az én feleségemet sem akarta eltemetni, mert nem volt any­­nyi pénzem 1930-ban, amit a »szent­beszédért« kért.­­ Fürjes: Mit kiabáltok? Nem vagyok én se gróf, se herceg. Még főpap se. Nagy István: Az nem — de ügynö­kük — az vagy. Pap Gazsi: Azért nem számít neked, hogy mennyit dolgozol, mennyit kere­­sel. Ráérsz mászkálni egyik csapattól a másikig. Megfizeti a kuláksógor. Vagy a pap, hogy terjeszd, amivel meg­bíznak. Fürjes: Jogom van elmondani a vé­leményemet Nagy István: De ahhoz nincs jogod, hogy megrongáld a szállítószalagot. Fürjes: Nem igaz, nincs tanul Papkalára: Aszondod, Fürjes, hogy nincs tanú? Hát mi dolgod volt tegnap­előtt a kaparószalag­­motorjánál?! Most már értem, miért kell neked réz­drót meg olló. Papp Gazsi: Miattad állt a szállítás a múltkor is három órát. Fürjes: Nincs tanútok. Nagy István: Mondd ezt a társa­dalmi bíróság előtt majd. Barta: Na, Fürjes, jól megzavartad a fejünket. Papkalára: Hát nem szégyeled ma­gad? Megmételyezni, félrevezetni min­ket! Becsaptál bennünket! Nagy István: Régi jobboldali szoc­­dem szokás szerint. Hanes: Hát te, Fürjes, nincs egy szavad sem? Fürjes: Tökfilkók vagytok. Barta: Tökfilkó az öregapád. Hozzád hasonló már többet nem szédít meg. Nagy István: Látjártok már, milyen emberek akarnak félrevezetni, a ver­seny ellen uszítani. Látjátok, kik vé­dik, rejtegetik az elavult normákat, hogy ártsanak nekünk. Pap Gazsi: Na, Hanes, na, Papkalára, megnézzük-e a hold udvarát? Vár­junk-e még ez aláírással? Papkalára: A fene, áld megeszi. Hanes: Jöjjön csak még egy pap­barát szocdem amerikai rémhírekkel. Megismerkedik a csákányommal. Barta: Idefigyelj, Fürjes! Majd a napszínen számolunk még. De most nézd! Aláírom a szerződést! Ti is bele­egyeztek, elvtársak? (Mindegyik feláll a helyéről, félretuszkolják Fürjest.) Mind: írd alá, Barta Béla. Barta: Tovább versenyzőnk Papp Gazsi, hogy még erősebbek legyünk. Nagy István: A szállítással se lesz már semmi baj. Barta: Add már ide a ceruzádat. Nagy elvtárs: Elment már a füst, menjünk vissza a fejtéshez. FELSZÁLL A FÜST Jelenet a bányából, írta­­ FARAGÓ ISTVÁN NÉPSZAVA fhmc/sxerl a codgoxoknak­! ZONGORÁT, RÁDIÓT, HANGLEMEZEKET SZÁJHARMONIKÁT, ZENEKARI HANGSZEREKET. MINDENNEMŰ ALKATRÉSZT SZÁLÚT, fej BP. RAKOCZI-ÚT GO.- ERZSÉBET KRT. 19. Fiókok: Rákóczi-út 71. József­ körút 37-39.

Next