Népszava, 1951. február (79. évfolyam, 26-49. sz.)
1951-02-23 / 45. szám
NÉPSZAVA A kultúrverseny elősegíti az üzemi kultúrmunka hibáinak megszüntetését Nemrégen végeztem el a Szakszervezeti Tanács öthetes kultúriskoláját. Utána tezemünkben, a Ghinoinban lettem kultúrnevelési felelős. A kultúrverseny során szükséges felmérni régi kultúrmunkánk hiányosságait. Mik voltak ezek a hibák? Akkoriban az üzemi bizottság a már leváltott kultúrnevelési felelőssel együtt csak a színjátszócsoport munkáját tekintette komoly kultúrmunkának. Ezt is csak akkor, ha legalább három felvonáson darabokat adtunk elő. Hogy ez a gyakorlatban mit eredményezett, arra jó példa a következő: múlt év elején kezdtük el betanulni a Dohányon vett kapitány című nagysikerű háromfelvonásos szovjet, zenés vígjátékot. A mi felkészültségünkhöz viszonyítva, túl nehéz feladatra vállalkoztunk, eltekintve attól, hogy üzemi színjátszóknak nem is lehet célja ilyen nagy darabok előadása. A darab betanulásával múlt év szeptemberére lettünk készen és mindössze négyszer adtuk elő. Ez alatt a kilenc hónap alatt semilyen más kultúrmunkát nem végeztünk. Ráadásul még az akkori kultúrfelelős maga is játszott a darabban és így nem is ért rá mással foglalkozni, rá a tömegelőadások szervezetlenek voltak, gyengén látogatták az előadásokat. Egyetlen könyvankétot sem sikerült tartanunk. Énekkarunk, zenekarunk, tánccsoportunk működött ugyan, de egymástól meglehetősen elszigetelten. Ez az örökség még ma is sokban hátráltatja üzemünk kultúrmunkájának fellendítését. Mint kultúrnevelési felelősnek első feladatom az volt, hogy pártszervezetünk vezetőségétől tanácsot és segítséget kértem, alaposan átbeszélve tennivalóimat. Pártszervezetünk vezetőségétől komoly útmutatást és segítséget kaptam és kapok is állandóan. Felvettem a kapcsolatot tömegszervezeteink üzemi alapszervezeteinek vezetőivel is. És ezután a különböző kultúregyüttesek politikai felelőseiből álló kultúrbizottsággal tartottunk értekezletet — a megalakulás óta először. De még komolyabb, hogy az üzemibizottságtól nem kapjuk meg a szükséges támogatást. Olyan ügyekben is a pártszervezethez kell fordulnunk, amelyek az üzemi bizottság feladatai. A tömegoktatási előadások megszervezésére például az üb nem tudja mozgósítani a bizalmi hálózatot. Az vb tagjai és Flórea Sándor vb-titkár is bizonyos mértékig lebecsülik a kultúramunkát. Ez bizony kihatással van kultúrversenykészülődéseinkre és egyéb feladataink teljesítésére is. Mivel javában benne voltunk már a kongresszusi munkaversenyben, első teendőnknek tartottuk a kultúragitációs munka megerősítését. Sikerült is két kultúrbrigádot megszerveznünk. Ebédidő alatt csasztuskákkal, zenés felköszöntőkkel üdvözöltük a jól dolgozó Üzemrészeket és munkásokat. Zenekarunk például a Kongresszusi Hét első napjától mindennap vidám zeneszóval köszönti a munkába érkezőket. A penicillin-üzem kongresszusi felajánlásként vállalta február havi tervének teljesítését a kongresszus napjára. Tervüket azonban már 20-ára 106 százalékra teljesítették. Ebből az alkalomból zenekarunk, a dolgozók szavával élve, »szerenádot« adott részükre. Nem utolsó sorban éppen ennek hatására még a kongresszus napjáig újabb vállalást tettek. A sok érdekes epizód közül említést érdemel a kikészítő I. üzemrész, amely a kultúrbrigádtól bírálatot kapott lemaradásáért. Meg is volt az eredmény. Komoly teljesítményjavulás mutatkozott meg Geyer Györgynél is, aki 82,5 százalékról 126 százalékra fokozta termelését. Hogy a dolgozók mennyire igénylik a kultúrbrigádok munkáját, bizonyítja az, hogy kevéssé lendületes kultúragitíciónkkal is sikerült a kongresszusi munkaversenyhez méltó hangulatot légkört teremteni. A többi tényező mellett ennek is része van abban, hogy a Chinoin a kongresszusi zászlóért folyó versenyben a szerves vegyipar üzemei között az első, az egész vegyipart tekintve pedig második helyen áll. Mindebből azt a tanulságot vonjuk le, hogy állandósítanunk kell kultúrbrigádjaink munkáját. A kultúrversenyben a többi között arra törekszünk, hogy minden műhelybizottság mellett állandó kultúrbrigádot szervezzünk, mert tapasztalataink szerint a kultúrbrigádok munkája egyik legszínesebb, legelevenebb formája a munkaverserty nyilvánosságának. Kultúrbizottságunk, javaslatomra elhatározta, hogy énekkarunk, zenekarunk és tánccsoportunk közötű sorszámmal lép fel. Ezt a gondolatot a nálunk oly nagy sikerrel szerepelt szovjet ének- és táncegyüttesek példája adta. A magyar üzemek kultúrmunkájában — úgy gondoljuk — újszerű kísérlet lenne ez arra, hogy rokon mondanivalójú népdal és népi táncszámok ákt egy műsorra feldolgozva, zenekari kísérettel, tehát három csoport együttműködésével adunk elő. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, mennyire szükséges, hogy zeneszerzőink, dalszövegíróink és tánckoreográfusaink szintén törekedjenek mai életünk szépségének és küzdelmeit kifejező ének és tánckompozíciók alkotására. Az üzemi kultúrcsoportok ma már igénylik az ilyen nagyobb lélekzeti és komolyabb feladatot jelentő ének- és táncszámok előadását. Be kell számolnom még egy dologról, arról, hogy az AVH kultúrcsoportja kapcsolatot létesített üzemünk kultúrcsoportjával. Mi ennek nagyon örülünk, mert az AVH kultúrcsoportja szervezettebb és fejlettebb, mint a miénk és így sok segítséget nyújthat nekünk. Azt hisszük, hasznos lenne, ha más üzemek is kialakítanának ilyen kulturális kapcsolatokat a honvédség, a rendőrség vagy más intézményünk fejlettebb kultúrcsoportjával. Befejezésül még csak annyit: kultúrcsoportunk a kongresszusi nagygyűlésre készül. A felvonuláson részt vesz zenekarunk és énekkarunk is. Ének- és zeneszótás lesz hangos üzemünk dolgozóinak menete. Énekkarunk ennek sikere érdekében ebédidő alatt tömegdalokra tanítja a gyár dolgozóit. Tánccsoportunk is felvonul. Elhatározták, hogy a felvonulás alatti megállóknál népi tánccal emelik majd dolgozóink hangulatát, a nagygyűlés ünnepélyességét. Zelenyánszky Magda, a Chinoin Gyár kultúrnevelési felelőse A monkvai rádió műsorából VASÁRNAP, FEBRUÁR 25, Moszkva I. 14.10: Örmény zene. 15.10: Gyermekek hangversenye. 17.15: Szovjet szerzők dalai. 18.00: Hangverseny Kievből. 18.50: Zeneművészek ünnepi hangversenye. 19.50: Dunajev-EklJ-est. 22.05: Népszerű orosz zeneművek. 23.00: Orosz dalok. 23.30: Grúz opera- és fatermészteseik. HÉTFŐ, FEBRUÁR 24: Moszkva. 17.15: Szirkkl-Blikki művésznő hangversenye. 18.00: A rádióénekkar hangversenye. 18.50: A wovjet népek baráti Családja sorozatban. grúzosz 22.33: Makssakova énekesnő hangversenye. 23.00: Dalok és tánczene. Moszkva II. 20.30: Litván dalest. 20.50: Puskin-versekre szerzett orosz dalok. KEDD, FEBRUÁR 27: Moszkva I. 17.18: Borodin: II. szimfónia. Előadja a nagy rádószenekar Golovanov vezényletével. 22.05: Szovjet opettréezletele. Moszkva II. 18.30: A rádió azomkoztató zenekara játszik, vezényel Knyucevbokil. 19.00: Tanyejev ■ongoraművei és dalai. SZERDA, FEBRUÁR 28: Moszkva I. 17.15: Szovjet zeneszerzők művei. Előadja Gordon. 18.00: Makmzakova, Liebecev és Oborin művészenője. 21.10: Magyar operettrészletek. 22.05: Tánczene filmekből. BI3S: Népzene és népi táncok. 23.30: Szimfonikus hangverseny. Ljapunov: Rapszódia ukrán témákra (Zongora és zenekar). Rimszkij- Korszakov: Nyitány orosz témáikra. Moszkva II. 20.30: Hangverseny Magyarországnak. 21.00: Glazunov: »Kretnl-szimfónia. CIOTORTHIK, MARCUS 1-Moszkva I. 17.20, Őrös dalok Előadja a Prodorov-együettee. 22.05: Szovjet szerzők lírai és tréfás dalai 22.20, Részletek Rjabov »Gyönyörű ország« és Vejezman »Arany bor, c. operettjéből. Moszkva II. 18.30, A Pjatnyickijegyűttee műsora. PÉNTEK, MÁRCIUS 2: Moszkva I. 22.30, Szovjet zeneszerzők dalai Moszkva II. 17.00, Orosz dalok. 17.30, Hangversenykeringők. 21.30, Kamarazene. 22.05, Tarka művészetit. SZOMBAT, MÁRCIUS 3, Moszkva I. 16.30: A Zsukovszkij-akadémia fave»izen«kiar*nek hangversenye. 18.30, Gileia* zongoraművész és a nagy rádiózenekar hangversenye. 19.30, Zenei rádióalmanach. 21.20, orosz dalok Saljapin előadásában. 22.05- Dal, tánc, muzsika. 23.00, Ukrán művészek (Litvinenko, Volgemut én Patorzsinazkij) , hangversenye. Moszkva II. 18.15, Udmurt zene- és táncegyüttese. 19.00, Szovjet Operettrészletek. 19.30, A Gilelsz-hangverseny II. része. 20.40, Tanulók hangversenye. a népszava RÁDIÓMŰSORA 1051 február 26-tól március 4-ig HÉTFŐN FEBRUÁR 26-ÁN A KOSSUTH-RÁDIÓ. 5.55, Vasárnapi sporteredmények. 6.30- Bolgár dalok 7.05, Harmonika- és gitárszólók. 7.20: Magyar klasszikusok 8.00, Operarészletek. 11.30: Makszim Gorkij Amerikáról. A sárga ördög városa. 13.00- Az Államvédelmi Hatóság Határőrség Zenekara játszik. 13.45: Vidám zene. 14.10, úttörő-hiradó. 14.25: A rádió szórakoztató zenekara játszik Romváry Gertrud és Bártfay László énekel. 15.30, Szabó Márta szovjet műveket zongorázik. 15.85* heringők. 17.10: Diákélet. Az ifjúsági rádió műsora. 17.45: Dalolj velünk. Dalok a Pártról. 18.00: A Néphadsereg híradója. 18.30: Állami vállalaitok hírei. 20.30: A magyar rádió műsora a Budapest Főváros Elektromos Művek Légvezetéki osztályának. Tízeser évig éljetek ... (ÚJ Kína dalai.) 22.25- Magyar kamarazene. 23.20, Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ. 6.15, A lengyel rádió szórakoztató műsora Magyarország a Bigosetnak. 7.10, Beszélő atlasz. Új város épül Borsodban. 7.35, Operettrészletek. 8.15, Heti zenés kalendárium. 9.90, Mozart: Szerenád nyolc fúvós hangjz érre. 10.10: Kóczé Gyula és zenekara játszik. 11.00: Óvodások műsora. 11.20: Bartók: Szvit. 15.00: Szórakoztató zene. 15.40: Kugler Lajos kongresszusi küldött. Gergely Mihály elbeszélése. 16.10: Sieiner János gordonkázik. 16.30: Szórakoztató zene. 17.10: A Bolsevik Párt altja. A Párttörténet VII fejezetéből. Az Októberi Forradalom győzelme. Székely Sándor előadása. 17-30- A Falurádió negyedórája. 17.45, Filmzene. 18.101 A Természettudományi Táraidat előadássorozata. Vízépítési feladataink az ötéves tervben. 18.40, Szlovák betyárnóták. 19.10: Mosolygó muzsika. 19.40: Egy falu —egy nóta. 20.00: A rádió tánczenekara játszik. Rátonyi Róbert énekel. 21.30: A rádió népi zenekara játszik. Bényi Ilona, Csajányi Efilla és Andor Ilona gyermekkórusa énekel. 22.00: Szív küldi sérívnek szívesen. 22.20: A lengyel rádió szórakoztató műsora a magyar rádió halllgatóinak. FEBRUÁR 27 ÉN, KOSSUTH-RÁDIÓ. 5.40: Női szemmel. A rádió asszohyz-OVaita fählsi hallgatóinak. 6.20, Népzene. 7.20, Operarészletek. 8.00: Operettrészletek. 11.30: Haydn, B-dúr vonósnégyes. 13.00, Vidéki kórusok. 13-45, szórakoztató zsene. 14.10: A rádió szórakoztató zenekara játé Szk. Peetyánszki Ella és Kaposy Andor értékel. 15.30: Tömegdalok. 15.55: Keringők. 17.10: Kardos István, III. vonósnégyes, bemutató. 17.45: Termeiért híradó. 18.00, Tito vaslármában. Irta Urbán Ernő. 20.15: A fátyol titka. Vörösmarty Mihály vígjátékát rádióm feldolgozta Thurzó Gábor. Zenéjét szerzette és a Stúdió zenekart vezényi Polgár Tibor. 21.25: Akongresszusi versenyben legjobb eredményt elért Vilikerti séd üzemnek- A Vasas Központi Kultúregyüttes Énekes Zenekarának ünnepi hangversenye a Magyar Dolgozók Pártja II. K Kongressszusának tisztelétére. 22.15: Orosz dalok és kettősök. 23.00: A Zspernovstíky Darvas- trió játszik. 23.45: Táncáén©. PETŐFI RÁDIÓ. 6.20: Vidám hnovjet muzsika. 7.00: Pavlov, az élettan forradalmára. Megemlékezés halálának 15. évfordulója alkalmából. Előadás. 7.35: Magyar népdalok. 8.00: Táncok, balettek. 8.30: Mai operettekből. 9.00, Tarka muzsika. 10.10: Kelen Házul zongorázik Reményi Zsuzsa hárfázik. 10.40: Népszerű dallamok népszerű hangszereken. 11.10: Szórakoztató zene. 15.00: Könnyű zenekari muzsika 15.40: Fejér Sándor hegedül, Hajdú István zongorázik. 18.10: Könnyű zene. 17.15: Gyűjtemény a párthatározótettről. 17.30: Tárnazene. 18.00: Dolgozóknak zenéiről. Hogyan tettem cimbalommelvénz Beszélgetés Rácz Aladárral 18.40- Mindenki operája. Mozart, Szakietés a Keralyból. Ismerteti Róna Frigyéé. 19.40, Egy falu — egy nóta. 20.00, A rádió ránzeti Clears. Játszik, Lukácsi Margit énekel. 20.45, Mi történik a váisiggazdaságban ? Előadd. 21.30, A rádiózenekar intézik. 22.35, Szív küldi szívnek s felvégént. A rádió állandó műsorszámai hegedűn játszik, Antal István zongorázik. PETŐFI-RÁDIÓ, 6.15: A magyar rádió szórakatató műsora Lengyelország dolgozóinak, szörnnyű zene. 7.13: Állami vállalaitok hírei. 7.35: Operarészletek. 8.00: Alcalan Zenekar Játszik, Komáromi Valéria és Kövesdi Pál énekel. 9.00: Bán Melitta zongorázik. 10.10: orosz mussika. 10.45: Nyul István és Nyúl Istvánné Papp Vilma Bartók műveket játszanak két furulyán. 11.90: Óvódások műsora. 11.20: Könnyű dalok. 15.00: Könnyű zenekari muzsika. 1340: A földkerekség egyhatodán. Szovjet híradó. 15.55: Operetkészletek. 16.40- Arató Géza Klarinétozik, Tábor Jenő fagoltozik. 17.10: Könnyű zene. 17.30: A Falurádió negyedórája. 17.45: A rádió esti iskolája. 18.15: Tánczene. 18.40: Elmélet tanácsadás. Titóék gazdasági csődjének okai. Révész József előadása. 18.15: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik, Sándor Judit és Béres Ferenc énekel. 19.40: Egy falu — egy nóta. 20.00: A Párthoz írott levelekből csesertudás. 20.25: A Magyar Dolgozók Pártja fontosabb határozatainak gyűleményét ismerteti Kálmán Endre. 20.45: Szovjet dalok magyar előadásban. 21.30: A rádió lánc- Zenekara játszik. Kishegyi Árpád énekel. 22.00: Néger spirituálék. Paul Robeson és Marlen Andersen énekel. 22.30: Szórakoztató zenekari muzsika. Alapfokú politikai iskola. Területi 41 falusi. Termelőszövetkezés mozgalmunk időszerű kérdései. I. rész. 20.30, Szovjet tánczene. A rádió tánczenekara játszik, Vadas Zsuzsa énekel. 21.00, A Magyar Művészeti Dolgozók Szakvezervezetének ütnepi hangvérneliye a Magyar Dolgozók Pártja II. KongressZuna tiséeletére. Közv. a Városi Színházból. 22.25: Bor Kálmán zenekara játszik, Miklós Itala és Angyal Nagy Gyula énekei. 23.20: Szórakoztató zenekari muzsika. PETŐFI-RÁDIó. 6.15: A magyar rádi szórakoztató műsora Lengyelország dolgozóinak. Moldvai csángó dalok. 7.13: Állami Várlstok hírei. 7.35, Tilt perc tudomány. Uj magyar építőanyagok. 7.45, Dalok. 8.15, Könnyű zenékért muzsika 10.10- Operakörusök. 10.40, Mozart, D-dúr szonáta két írni. góbéra. 11.00, Óvodások műsora. 11.20 dalok. 15.00, A rádió népi zenekara játszik. 15.49, Könnyű dalok. 16.00, Az Állami Biztosító NV zenekara Játszik. 17.00, Szív küldi az évnek szívesen. 17.30, A falurádió negyedórája. 17.45, Régiét Erkel: Bánk bán című operájából. 18.00, Gárdistáik élénél Az Ifjúsági rádió műsora a Dzs2-szervezőteknek. 18.40, A Budapesti Kekszés Ostya gyár Énekkara énekel 19.00, A nemzet szolgálatában. Vasvári Pál, Előadás. 19.15, A kórusirodalom remekeitől. 19.35, Egy falu — egy nóta. 20.00 01 UJ Pusztaszer, Irodalmi riport. 20.30, Szovjet szórakoztató muzsika. 21.30, Színes muzsika. 22.15, A magyar rádió szórakoztató műsora a lengyel rádió halgatóinak. A Magyar Operettzemekar játszik. SZOMBATON MÁRCIUS 3 AN. KOSSUTH RÁDIÓ. 6.30: Szovjet filmzene. 7.15: Albán dalok. 8.00: Tarkai muzsika. 11.30: A szabadságért küzdő Indonézia. DJSzeálli totta* Molnár Dénes. 12.30: A rádió népi zenekara játszik. 13.15: Könnyű dallamok. 14.10: Földessyné Hermann Lula zongorázik. 14.30: Mászók a város felett. Részlet Pagyejev »ifjú gárda« c. regényéből. 18.00: Hangszersz 61ók. 15.33: Újabb vizsgálati módszerbe a timföld- és alumíniumiparban. Előadás. 15.43: Állami vállalások Jirel. 15.55: Kulturhiradó. 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.29: Vörös nyakkendő. 17.10- Rachmaninov: Hl. zongoraverseny. 17.50, falurádió. 18.25: Magyar népdalok. 20.30: Hétvégi tarka muzsika. 21.30: Tavasz Grúziában. Nyikoláj lihanov költeményei. 22.25, Tánc és PETŐFI RÁDIÓ. 8.15, A lengyel rádióklöradcoliató műsora Magyarország dolgozóinak. 7.05, Keringők. 7.35, Szimfónikus kánnyal zene. 8.00, Reggeli hangverseny. 9.00, A Maladiaegyüttes Játszik Marjay Erzsébet énekel. 9.45, Görög gyermekek műsora. 10.10: A földvonóa négyen játszik. 10.80: Rután Ilona és Teveres Sándor énekel. 18.00: Jáhn Antal zenekara játszik. 15.40: Az Irodalmi szerkesztőség üzeni. 16.00: A Vasas Központi Kultúregyüttes hangversenye a sztahanovisták és élenjáró dolgozók tisetelésére. Vezényel Kodály Zoltán és András Béla. 16.40: szív küldi szívnek szivesem. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.30: Virágénekek. 18.05: Tánczene. 18.40: Az oszlov-együttes játszik. 19.00: Tokaji András gordonkáik. 19.20: Közvetítés a Magyar Színházból. Hatszáz új lakás. Vígjáték három felvonásban. 22.20: Vidám operettszámok. KOSSUTH-RÁDIÓ. 5.00: Hanglemezek. 5.29: Lapszemle. 5.30: Hanglemezek. O.iOO Falurádió. 6.30: Hanglemezek. 6.45: Hírek. 7.00: Színházak és mozik műsora. 7.45: Lapszemle. 7.55: Műsorismertetés. 8.30: Műsorzárás. 12.00: Hírek. Hangos Újság. 13.30: Hangos Újság. 14.00: Időjárás és vízállásjelentés. 15.15: Hírek szerbül. 15.50: Műsorismertetés. 16.20: Iskolások rádiója. 17.09: Hírek 18.40: Hírek németül. 19.00- Hangos Újság. 19.40: Hírek szerbül. 20.00: Hírek. 20.20: TÍz perc sport. 22.00: Hírek. Sport. 24.00: Hírek. PETŐFI-RADI1 MHK-negyedóra. Hanglemezek. Üzemi lapok szemléje. Jó reggelt, gyerekek! Hanglemezek. Hírek szlovénül, iskolások rátiója. Hírek. Műsorzárás. Hírek szlovénül. Hírek franciául. SZERDÁN FEBRUÁR 28-ÁN: KOSSUTH RÁDIÓ. 6.30: Részletek mai operettekből. 7.03, színes melódiák. 7.25- Vidám dalok. 8.00: Balettzene. 11.30: Az orosz kapitalizmus alkonya Makszim Gorkij műveiben. 13.00: A Román Népköztársaság Belügyminisztériumának Művészegyüttese játszik. 13.45- Kilinofl Zene 14.10: Ötörő-híradó. 14.25- Vásárhelyi Magda magyar szerzők műveiből zongorázik. 14.45: A rádió szórakoztató zenekara játszik, Koltay Valéria és faragó András énekel. 13.30: A Pedagógiai Gimnázium Énekkara Kodály műveiből énekel. 15.55: Női szemmel. A rádió asszonyrovata. 17.00! Az első nap. Sándor András elbeszélése. 17.30, Előreüttörök köszöntik a kongresszust. 18.00, Drága föld. Az ifjúsági rádió műsora a dolgozó paraszt fiataloknak. 18.30, Liszt. Vt. magyar rapszódia. 20.30, Építőipari félóra. 11.00; A rádiizenekar látszik. 22.25: Közvetítés a Rákosi Matyas Kulttárházból. 23.30, Lukács Pamély- .... --ide felejtse el beváltani vasárnapi Népszava-blokkját ! MÁRCIUS 1 ÉN, KOSSUTH-RÁDIÓ. 6.30- Hanglemezek. 7.20, Népzene. 8.00, Tarka muzsika. 11.30, Falusi küldött portréja. 13.00, Szovjet kórusok. 14.10- A rádió Gyermekújség műsora. 14.45, Büroktrata történetek. 15.30, Zenekari muzsika. 16.25, Alapfokú politikai iskola. Üzemi Népköztársaságunk Alkotmánya. II. rész. 17.10, A Néphadsereg híradója. 17.30- Magyar zeneszerzők új művei a Magyar Dolgozók Pártja II. Konarcsszusának tiszteletére. 18.05, Fel, ifjúmunkás. Az ifjúsági rádió műsora az ifjúmunkásoknak. 10.30, Szív küldi Relvnek szívesen. 21.25: Ki a népért küzd életre-halálra . . . Irta Déry Tibor, Benjámin László, Képes Géza és Hunyadi József. Közreműködik Somlay Artúr, Bánski Zsuzsa és Gábor Miklós. 22.25- Magyar művészek muzsikálnak, Itama’mzehe. 23.00- Tánczcn©. 23.30: Szórakoztató zene. PETŐFI RÁDIÓ. 6.20: Reggeti muzsika. 6.30, Szórakoztató zene. 7.35, Erő, egészség. Mi az RCG-oltás. 7.45, Színes muzsiké 8.30, A Szovjetuió a szocializmus országa. 8.40, Operettrelzletek. 10.10, Ulbrich Hermin gordonkázik. Sándor Margit zongorázik. 10.50, A házegyüttes játszik, Túrán Irtsa ló zongoréjuik. 15.00: Fiatal szovjet «»er»ök műveiből. 15.40, fiatalok zenei újságja. 18.10: szigeti József hegedül. 16.50: Repülj galamb, szállj keletnek. Szabad népek költői Sztálinról. 17.20: Rákosi Mátyás: a Pártról és a Pártépitésről c. könyvet ismerteti Szántó Rézen. 17.35: Balettzene. 18.00: Tánczene. 18.40: Szív küldi ezívnek szívesen. 19.00: Ötéves tervünk kérdései. Az ötéves terv fejlett, tervszerű mezőgazdaságot teremt. Előadás. 19.15: A rádió népi zenekara játszik. 19.30: Közvetítés a Megyár Állami Operaházból. Verdi- Don Cartoe. Opera három felvonásban, nyolc képben. 22:40, Népdalok. MÁRCIUS 2-ÁN: KOSSUTH RÁDIÓ. 5.40, Női szemmel. A rádió asszonyrovata. 6.20, Magyar és szovjet dalok. 7.05, Gounod, Balettzene a Faunt című operából. 7.15, Hangezerszólók. 8.00, Operettdalok. 11.30, Makszim Gorkij és a béke. 12.30, A füzesi Árpád főműhely fúvószenekara játszik. 13.15, Tankó muzsika. 14.10, Úttörű-hiradó. 14.25, Operettfinálék. 15.30, Szécsi Magda és Ramor Ervin magyar hegedű kettősöket játszik. 15.55, Mozart: D-dúr szimfónia. 17.10, Gyermekzene Bartók kórusművei. Előadás. 17.40, A Természettudományi Társulat előadássorozata. A micsurini biológia hatása Magyarországon. 18.00. 1951 FEBRUÁR 23. PÉNTEK MÁRCIUS 4-ÉN, KOSSUTH rádió. 7.00, Zenés vasárnap reggel. 7.55, Színházak és mozik műsora. 6.O01 Hírek. Lapszemle. Műsorismertetés. 8.30, Szív küldi szívnek szives©. 90.00, Egy falu — egy nóta. 9.30, Könnyű út a komoly zenihez. 10.30, Béke és szabadság. A magyar rádió békeműsora. 11.00, Becsület és dicsőség. Örkény István regénye folytatásokban. 11.25, A rádiózenekar látszik. 13.00, Zenés posta. 14.10, Majd a Kati! . . . Kisoperate. 13.00, Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. 15.30, Külügyi negyedóra. 15.45, A magyar rádió műsora az Albertfalvai (Permel) Zeménchuzalgyár dolgozóinak. 16.30, Állami vállalatok híre. 16.40, Sporthangképek. 17.20, Tánczene. 17.40, Kincses Kalendárium. 19.00, Ünnepi hangverseny a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusa tiszteletére. 20.20, Az acélt megedzik. Osztrovszkij regényének rádióváltozata. 21.20, Hangképek a vasárnap sportréi-dl. 21.55; fotohírek. 22.15, A rádió tánczenekara .játszik. Ákos Stefi és Vámosi János énekei. 23.15, Magyar, muzsika. PETŐFI RÁDIÓ. 8.00, Szlovák táncdalok. 8.30; falurádió. 9.00, Reformálna vallásos félóra a stúdióból. 9.30, Evangélikus Istentisztelet közvetítése. 10.15, Szórakoztató zene. 11.00, Miska bácsi lemezesládája. 11.30, Bányászműűsor. 12.00, A magyar rádió műsora a Központi Húsüzem dolgozóinak. Színes muzsika. 13.00, Magyar operettekből. Közreműködik Dyurkovics Mária, Petress Zsuzsa, Nagypál László és Reményi Sándor (ének). 14.00, Közvetítés a Bartók-teremből. 15.00- Kérdezz, felelek! Tudományos fejtörő negyedóra. 15.20, Ganai György Mozart-műveket hegedül. 15.45, Könnyű zene. 17.00, Szabad életünk törvénye. Asztalos Sándor elbeszélő kőleménye, 17.40, Szív küldi szívnek szívesen. 18.00, Tánczene, 18.43, A verbunkos cigány. Zenés rádiójáték Bihari János életéből. 20.10, Tánczene, 21.30, Tok! Horváth Gyula és zenekara Játszik. 22.10, Az operaszínpad remekeiből !