Népszava, 1951. március (79. évfolyam, 50-75. sz.)

1951-03-01 / 50. szám

NfePSZAV/C garázdálkodó ellenségre és egy sor elfogó gazdasági intézkedést is hozott közellátás zavartalanságának bizto­sítására. Ismeretes, hogy ezeknek az intézkedéseknek eredményeként sike­­rü­lt a cukor- és finom l­isz­tel­látást kit­élesítően megoldani, hogy egyéb terü­leteken megvalósított rendszabályokkal nagyjában rendet teremtettünk néhány más fontos élelmiszer forgalmában is. De hiba volna, ha megnyugodnánk és azzal áltatnánk magunkat, hogy a köz­el látás kérdését a már meghozott in­tézkedésekkel megoldottuk. Nyilván­­való, hogy közel látásunk kérdésének megoldásához még további erőfeszíté­sek szükségesek. Mindenekelőtt a me­zőgazdasági és az ipari termelés to­vábbi fokozása terén, sőt nemcsak ál­talában a mezőgazdasági és az ipari termelés, hanem döntően a mezőgazda­ság és az ipar árutermelésének további növelése útján. Emellett elvtársak, to­vábbra is szárazon kell tartanunk a puskaport és kíméletlenül sokszorozott erővel kell lesújtanunk népünk ellensé­geire, amelyek, m­ert előre kell lát­­rzatni, meg fogják kísérelni újból és újból támadásba átmenni közellátá­sunk, népi demokráciánk ellen. A közellátásunk terén mér meg­­hozott és még meghozandó intézkedé­sek célja: a dolgozók és családtag­jaik zavartalan ellátása legfontosabb élelmezési és egyéb közszükségleti cikkekkel; jelentős állami tartalékok biztosítása, mert ez elengedhetetlen feltétele a tervszerű gazdálkodásnak, s végül külkereskedelmi áruforgal­munk számára a szükséges árukész­letek rendelkezésre bocsátása, bár az élelmiszerkivitelt ötéves tervünk folyamán mind nagyobb mértékben fogjuk gépkivitellel helyettesíteni. Külkereskedelmünk az imperialisták által velünk szem­ben alkalmazott ellenséges rendszabá­lyok dacára általában megoldotta az ötéves terv első évében rá váró felada­tokat, biztosította iparunk számára az egyelőre csak külföldről beszerezhető nyersanyagokat, beruházásainkhoz az ipari felszerelést, gépeket stb. Ebben döntő szerepet játszott a Szovjetúnió és a népi demokrácia országai között létrejött újtípusú­ gazdasági kapcsola­tok rendszere, mely meggyorsította és meggyorsítja a népi demokrácia orszá­gainak iparosítását s lehetővé tette és lehetővé teszi, hogy ezek az országok, így Magyarország is, a hiányzó nyers-­ anyagokat, a népgazdaság fejlesz­téséhez szükséges ipari felszerelést, gépeket, mind fokozottabb mértékben az egyírás közötti kereskedelemben biztosítsák. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, melynek részvevői teljesen egyenjogúak s amelyben a Magyar Népköztársaság is részt vesz, az országok közötti gazdasági kapcso­latoknak elvileg új rendjét jelenti. Ilyen új rendje a gazdasági kapcso­latoknak csakis a kommunizmus felé haladó Szovjetunió és a népi demo­krácia útján szocializmust építő orszá­gok között jöhetett létre. A tőkés imperialista országok külkereskedelmi és általában gazdasági kapcsolataiban az erősebb szabja a törvényt. E kap­csolatok törvénye: aki bírja, marjai Minthogy pedig az erősebb inkább bírja, tehát az erősebb ragadozó marja a gyengébbeket. Világosan mu­tatkozik ennek a rabló, imperialista törvénynek a hatása azokban a tőkés országokban, amelyek a hírhedt úgy­nevezett Marshall-segélyben részesül­nek s amelyeket az amerikai és egyéb imperialista hatalmak úgy támogat­nak, ahogyan az akasztott embert a kötél támogatja. Ezzel szemben az új viszony, amely a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa révén a Szovjetunió és a népi demokrácia országai között megvalósult, valóban a kölcsönös megsegítésen alapul. Lé­nyege a szabad népek szolidaritása, egymás kölcsönös érdekeinek figye­lembevétele, s az, hogy az erősebb segíti a gyengébbet. Mert talán feles­leges külön aláhúzni, hogy bár kölcsö­nös segítésről van szó, mégis első­sorban a nagy Szovjetunió az, mely segít valamennyiünket, segíti a nem­ demokrácia összes országait. (Nagy taps.) E nélkül az önzetlen segítség nélkül sem Magyarországon, sem a népi demokrácia többi országaiban nem lehetne szó az új életről, a szocia­lizmus építéséről. Mi, elvtársak, természetesen, nem­csak a Szovjetúnióval és a népi demo­krácia országaival akarunk fenntar­tani külkereskedelmi kapcsolatokat, hanem a tőkés országokkal is és ke­reskedünk is a tőkés országokkal, amennyiben ez a kereskedelem orszá­gunk számára hasznos és nem sérti az egyenjogúság elvét. A tőkés orszá­gok azok, emelve'-' főként az amerikai imperialisták nyomására, mindinkább elzárkóznak attól, hogy velünk keres­kedjenek, jóllehet ez a magatartás ezekre az országokra nézve hátrányo­sabb, mint a mi számunkra. Így nem csodálatos, hogy ugyanakkor, amikor 1950 folyamán külkereskedelmi forgal­munk egészében több mint 13 száza­lékkal emelkedett, a tőkés országokkal folytatott külkereskedelmünk nemcsak viszonylag, de abszolút értékben is csökkent. Ettől függetlenül, mint lát­tuk, népgazdaságunk egész szépen haladt előre, míg a tőkés országok legtöbbjének termelése, amelyek a leg­különfélébb akadályokat gördítik a Szovjetúnióval és a népi demokráciák­kal folytatott külkereskedelem elé, egy­helyben topog, vagy egyenesen vissza­esett. Szocializmust építő népi demokrá­ciánk szempontjából rendkívül fontos kérdés­ a népgazdaság beruházásainak alakulása, mert ezen mérhetjük le a szocialista felhalmozás ütemét országunkban. 1950-ben lényegesen magasabb össze­get ruháztunk be, mint amekkorát öt­éves tervünknek megfelelően erre az évre előirányoztunk. Az 1950-ben megvalósított összes népgazdasági be­ruházások értéke 67,4 százalékkal ha­ladta meg az 1949. évi beruházások összegét. Az időközben fölemelt be­ruházási tervet népgazdaságunk 1950- ben 12,5 százalékkal túlteljesítette. Egyetlen év alatt több mint 3 mil­liárd forintnyi összeget vo­nsztun­k be népgazdaságunkba. A gyáripar fejlesz­tését szolgáló beruházásoknak több­, mint 90 százalékát fordítottuk nehéz­ iparunkra, ami megfelel a szocialista iparosítás követelményének, de hatal­mas összegek jutottak mezőgazdasá­gunknak, közlekedésünknek, könnyű­iparunknak és szocialista kereskedel­münknek is. Beruházásaink révén je­lentős mértékben fejlesztettük iskola­­hálózatunkat, kulturális intézmé­nyeinket, növeltük a dolgozók szociá­lis és egészségügyi kiszolgálását biz­tosító létesítmények számát. Népünk életszínvonala az ötéves terv első évében gyorsab­ban növekedett, mint ezt ötéves ter­vünk előírta. Ez kifejezésre jutott a többi között abban, hogy a gyáripar­ban dolgozók béralapja, vagyis az ösz­­szes gyáriparban foglalkoztatottak fo­rintban kifizetett bére — a különböző kedvezményeket nem­ számítva — egy év alatt 37,6 százalékkal növekedett meg. De jelentősen emelkedett az át­­lagmunkabér is, így míg 1949 de­cemberében az átlagmunkabér a gyár­iparban 708 forint volt, addig 1930 decemberében az állagmunkabér 767 forintra nőtt. Egyetlen év alatt, 1950- ben, 1949-hez képest, 223.000-rel emel­kedett a foglalkoztatottak száma, eb­ből kereken 193.000 fő emelkedés a gyáriparra és az építőiparra jutott. Kü­lönösen jelentős volt a dolgozó pa­rasztság életszínvonalának emelkedése, amiről tanúskodik a Központi Statisz­tikai Hivatal reprezentatív háztartás­statisztikai felvétele is. E statisztika szerint a dolgozó parasztság 1950-ben átlagosan családonként 756 forintot ta­karított meg. Ugyanez a statisztika azt is mutatja, hogy dolgozó paraszt­ságunk 1950-ben sokkal többet költött ruházkodásra, bútorra, művelődésre, mint az előző évben. A dolgozók és családtagjaik élet­­színvonalának emeléséhez nagy mér­tékben hozzájárultak azok a hatalma­san megnövekedett összegek, melye­ket államunk a munkások és alkalma­zottak szakképzésére, a parasztok szakképzésére, társadalmi honosításra, üdülésre, népünk kulturális igényei­nek kielégítésére, falvaink villamosítá­sára stb. fordított. Népgazdaságunk szocialista építése terén az ötéves terv első évében eléri eredményeinket világosan műfaja a nemzeti jövedelem­­ alakulása is. A nemzeti jövedelem, vagyis a népgazdaságunkban termelt­ összes új érték 1950-ben mintegy 20 százalék­kal volt magasabb, mint az előző év­ben. Ez csaknem egyharmada annak a növekedésnek, melyet ötéves nép­gazdasági tervünk az 1950—54. évi időszakra előirányoz. A Horthy-fasiz­­mus idején az ország nemzeti jöve­delme 15 év alatt, tehát az első világháborút követő stabilizációtól, 1924-től 1939-ig mindössze 12,6 szá­zalékkal emelkedett, tehát az évi emel­kedés nem érte el az egy százalékot sem. Ötéves tervünk első évében, tehát a nemzeti jövedelem emelkedésének üteme a Horthy-rendszerbeni átlagos év növekedésnek 24-szerese volt. (Taps.) Már a hároméves terv utolsó évé­ben, 1949-ben, a nemzeti jövedelem­nek csaknem 80 százalékát adta nép­gazdaságunknak az a része, ahol nincs kizsákmányolás (vagyis a népgazdaság szocialista része és az idegen munka­erőt nem foglalkoztató kisárutermelők, dolgozó parasztok, kisiparosok), míg a tőkés szektor részesedése a nem­zeti jövedelemből valamivel 20 száza­lék fölött volt. Az ötéves terv első évében az arány még ritkább a dolgo­zók javára tolódott el, amennyiben 1950-ben a szocialista szektor és az idegen munkaerőt nem kizsákmányo­lók részesedése a nemzeti jövedelem termeléséből 11 százalékra emelke­dett, a tőkés szektor részesedése pe­dig 9 százalékra csökkent. Népgazda­ságunk szocialista szektorának része­sedése a nemzeti jövedelemből ugyan­ezen idő alatt 53,8 százalékról csak­nem 70 százalékra emelkedett. A szo­cialista ipar részesedése a nemzeti jövedelemnek az egész iparra jutó részében egy év alatt 77.5 százalékról 91.4 százalékra növekedett, míg a tőkés elemek részesedése 18.5 száza­lékról 4.3 százalékra csökkent. 1949- ben a nemzeti jövedelmen belül az ipar részesedése 77 százalékkal múlta felül a mezőgazdaságot, 1950-ben pe­dig már 124 százalékkal. Mit mutatnak az említett számada­tok? Mindenekelőtt azt mutatják, hogy népgazdaságunk komoly szocialista felhalmozást képes megvalósítani és ténylegesen meg is valósít. Azt mutat­ják, hogy a nemzeti jövedelem mind fokozottabb mértékben válik ténylege­sen a nemzet, a nép jövedelmévé s mindinkább összezsugorodik a nemzeti jövedelemnek az a része, amely a tő­kés szektorra jut. Másrészt elvtársak, népgazdasá­gunknak 1950-ben elért fejlődését vizsgálva, azt­ is meg kell állapíta­nunk, hogy országunk szocialista ipa­rosításának terhét döntően iparunk vi­seli. A valóság az, hogy 1950 folya­mán gépek, építkezési hitelek, vető­ma­gkedvezmények, a mezőgazdasági munkáknál, a gépállomások útján nyújtott előnyök stb. formájában ál­lamunk sokkal többet adott a mező­­gazdaságnak, mint amekkora összeget a mezőgazdaságtól visszakapott. 1950- ben államunk különféle célokra kere­ken 4130 millió forintot juttatott a mezőgazdaságnak, de csak 2578 millió forintot kapott vissza a mezőgazda­ságtól és bár érthető, hogy államunk komoly áldozatokat hoz a mezőgazda­ság fejlesztése érdekében és fog hozni a jövőben is, mégsem lehet helyes­nek és igazságosnak tekinteni az ipa­rosítás jelenlegi terheinek, nagyon is aránytalan megoszlását az ipar és a mezőgazdaság között. Az igen komoly fejlődés ellenére, mely népgazdaságunkat jellemzi, meg kell" említeni egy sor olyan hiányos­ságot, amely nem csupán népgazda­ságunk egyik-másik körülhatárolt területére, hanem egészére, vagy leg­alábbis jelentős részére vonatkozik A legfontosabb ezek közül a hiányos­ságok közül: a még mindig laza ál­lami és népi fegyelem és a javuló, de még távolról sem elég szolárd munkafegyelem, rendszeres, szervezett takarékosság hiánya a legutóbbi időkig, a rendelkezésre álló ipari fel­szerelés, gépek elégtelen kihasználása, a nyersanyag pocsékolása a terme­lésben és általában üzemeink viszony­lag alacsony szervezettségi foka, a felelős egyéni vezetés elmosottsága, a gyakori szervezés és átszervezés, arra sok felesleges költséggel jár és za­varja a folyamatos munkát; a vezető káderekben és általában a szakképzett munkaerőben mutatkozó hiány mellett ezeknek sokszor rossz felhasználása, a bürokratizmus elburjánzása gazda­sági szerveinkben, a bírálat és ön­­bírálat gyengesége, a dolgozók javas­latainak, kezdeményezéseinek elégte­len felkarolása és hasznosítása, ami megkönnyíti az ellenség aknamunká­ját a népi demokrácia gazdasága ellen. Azonban, elvtársak, a gazdasági munkánkban és népgazdaságunkban föllelhető összes hiányosságok és lá­bak semmit sem változtatnak az alap­vető tényen, melyet ötéves tervünk első évének eredményei napnál vilá­gosabban bizonyítanak: országunkban sikeresen rakjuk le a szocializmus alapjait, sikeresen építjük a szocialista népgazdaságot, sőt a számok azt is bizonyítják, hogy népgazdaságunk szocialista építésének üteme jóval gyorsabb, mint ezt magunk egy évvel ezelőtt föltételeztük. Különösen vonat­kozik ez a megállapítás szocialista gyáriparunkra, amely az öt évre elő­írt termelés emelkedésének egy év alatt 40,6 százalékát valósította meg. (Nagy taps.) Az ötéves terv első évében elért eredményeink azt is mutatják hogy bizonyos tekintetben lebecsültük saját lehetőségeinket, a nép­­demokráciánk, mint a kapitalizmusból a szocializ­musba vezető átmenet gazdaságának a lehetőségeit. Nem láttuk világosan a rejtett tartalékok nagyságát nép­gazdaságunkban, amelyeket az utóbbi év folyamán népgazdaságunk alapo­sabb felmérésével, tervezésünk meg­javításával, helyesebb szervezéssel, a szocialista munkaverseny és a Sztahonov-mozgalom segítségével az eddiginél nagyobb mértékben sikerült feltépnünk. De ezek a rejtett tartalékok még távolról sem merültek ki s nem is egyszers minden­­korra adottak, hanem fejlődésünk fo­lyamán, a népgazdaság szocialista épí­tése folyamán újra- és újratermelőd­nek. Fejlődésünk ütemének megnöveke­désében, népgazdaságunk szocialista építésének sikereiben döntő súllyal esik latba a nagy Szovjetúnió sokoldalú, baráti segítsége, a szovjet tapasztala­tok mind következetesebb hasznosítása országunkban, a népgazdaságunknak nyújtott szovjet műszaki és tudomá­nyos segítség, szovjet tudósok, mér­nökök, műszaki emberek tanácsadása és tapasztalatátadása, a legkiválóbb szovjet sztahanovisták látogatása ha­zánkban, akik készséggel ismertették meg élenjáró munkamódszereikkel a magyar dolgozókat és ezzel hatalmas mértékben segítették hozzá munkás­­osztályunkat a szocialista munkamód­szerek elsajátításához. Felbecsülhetet­len jelentőségű számunkra az a se­gítség, amelyet a Szovjetúnió nehéz­iparunknak és könnyűiparunknak ha­zánkban hiányzó igen fontos nyers­anyagok, továbbá nehézipari felszere­lés és különféle gépek szállításával nyújtott és nyújt, olyan nyersanyagok és gépek szállításával, melyeket az imperialisták tőlünk megtagadnak. A Dunai Vasmű felépítése, kohóipari üze­meink teljes újjászervezése, a budapesti földalatti vasút megépítése lehetetlen volna számunkra a Szovjetúnió hatal­mas segítsége, a szovjet gépek nélkül. Meggyőződésem, hogy­ egész dol­gozó népünk nevében szólok, amikor innen, a Magyar Dolgozók Pártja kongresszusi tribünjéről kifejezem köszönetünket és saját el nem int­­ő hálánkat felszabadítónknak, a kom­munizmust diadalmasan építő Szov­jet­uniónak, a szovjet tudósoknak, mérnököknek, sztahanovistáknak,h­a mindenekelőtt népünk igaz barátjá­­nak, a világ dolgozói nagy vezéré­­nek, valamennyiünk bölcs tanítómes­­terének, a mi forrón szeretett Sztálinunknak! Az ötéves terv első évének ered­ményei, elvtársak, nem maguktól szít­­lettek meg. Az eredményeket, a Szov­jetunió támogatása és állandó segít­sége mellett, munkásosztályunk, dol­gozó népünk — Pártunk vezetésével, Rákosi elvtárs vezetésével — kemény, szívós küzdelemben harcolta ki külső és belső ellenségeinkkel szemben, a kizsákmányoló osztályokkal és ma­radványaikkal szemben. Kiharcolta az imperialisták, a kulákság, a kleriká­lis reakció és az áruló jobboldali szociáldemokraták ellen folytatott szakadatlan küzdelemben. Népünknek ezek a megrögzött ellenségei mindent elkövettek, ami tőlük kellett, hogy megkíséreljék akadályozni, fékezni népgazdaságunk szocialista építését, lazítani a munkásosztály szocialista fegyelmét, lazítani a munkafegyelmet és a népi demokrácia állami fegyel­mét, megingatni dolgozó népünknek saját erejébe és alkotóképességébe vetett hitét. Emlékezzünk a bér- és normacsalásokra, az aljas aknamun­­kára a szocialista munkaverseny és a Sztahanov-mozgalom­ ellen, amelyet a jobboldali szociáldemokraták, az im­­perialistáknak ezek a hazaáruló ügy­­nökei, a klerikális reakcióval egység­frontban szerveztek. Emlékezzünk a kulákság támadására az aratás, a be-* gyűjtés és a terménybeadás ellen. Em­­lékezzünk a nép ellenségeinek ismé­­telt támadására közellátásunk ellen, melyről előbb már szólottunk. Az ellenség aknamunkája és táma­dása azonban, ha itt-ott ideiglenesen sikerül is elérnie némi eredményt, meghiúsult. Meghiúsult azért, mert Pártunk, Rákosi elvtársat, munkás­­osztályunk a mi nagy Pártunkat, dol­gozó népünk munkásosztályunkat kö­vette. Meghiúsult azért, mert Pártunk, munkásosztályunk sziklaszilárdan át­lőtt és áll a szocialista építés frontján, mert tömegmozgalommá vált orszá­gunkban a szocialista munkaverseny, mert mindinkább tért hódít a Sztaha­­nov-mozgalom, mert — Sztálin elvtárs szavaival élve — »a szocialista munkaversenyben a tömegek gyakor­lati, forradalmi önb­í­rálata jut kifejezésre, mely a dolgozók milliói­nak alkotó kezdeményezésére támaszkodik«. Az ötéves terv első évében elért ko­moly eredményekért: köszönet a mi nagyszerű munkásosztályunknak, mely szövetségben a dolgozó parasztság­gal, Pártunk vezetésével előrelendí­­tette a népgazdaság szocialista építé­sének ügyét. Népgazdaságunk szocialista építé­sében megvalósított sikereink egyben az imperialista háborús gyújtogatók ellen, a béke megvédéséért folytatott harcunk eredményei is. Elmondhat­juk, hogy ha szerény mértékben is, de gazdasági eredményeinkkel mi is hozzájárultunk a világot átfogó hatal­mas béketábor erejének gyarapodásá-f hoz, a világbékefront megerősítésé-­ hez, melynek vezetője s egyben leg-­­szilárdabb bástyája: a szocialista Szovjetúnió. 4­951 MÁRCIUS 1. CSOPORTÓr Elvtársak! Népgazdaságunk fejlő­désének meggyorsulása azt jelenti, hogy az ötéves tervről szóló törvény­ben kijelölt feladatokat az ipar és közlekedés terén mintegy 3—3'0 év alatt meg tudjuk valósítani. És ha behozzuk a mezőgazdaságunk fejlődé­sében mutatkozó elmaradást, akkor minden lehetőségünk megvan arra, hogy az ötéves tervtörvényben előírt összes feladatokat, tehát egész mos­tani ötéves tervünket 4 év alatt, vagy ennél is rövidebb idő alatt megvalósítsuk. Mint láthatják az elvtársak, az ötéves tervünk megbukott. (Derült­ség.) Legalábbis, ha hinni lehet a New York Times tudósítójának, aki — Rákosi elvtárs referátumát kom­mentálva — azt írta: »A Kommunista Párt főtitkára bejelentette, hogy az ötéves terv megbukott.« (Nagy de­rültség.) Szóval elvtársak, megnyílt előttünk az a lehetőség, hogy országunkat az eddiginél is gyorsabb ütemben for­máljuk át virágzó szocialista or­szággá, hogy hazánkat még erősebbé tegyük, hogy fokozzuk népünk fel­emelkedésének ütemét, hogy népünk életszínvonalát még nagyobb mérték­ben növeljük, mint amit ezen a téren eredetileg célul tűztünk magunk elé. Mindennek érdekében szükséges öt­éves tervünknek olyan átdolgozása, melynek értelmében a még hátralevő 4 évre az eredetinél sokkal nagyobb feladatokat állítunk országunk elé s mely ugyanakkor lehetővé teszi azt is, hogy felszámoljuk azokat a hiá­nyosságokat, amelyek népgazdasá­gunk fejlődésében az ötéves terv első évi részlegének megvalósítása során kerültek felszínre. Ötéves népgazdasági tervünket oly módon kell átdolgozni, hogy meg­gyorsítsuk országunk iparosítását, vagyis mindenekelőtt a nehézipar, az ipari alapanyagok, a villamosenergia és a gépgyártás s általában a ter­melőeszközöket előállító iparágak fej­lődését. Mert elvtársak, csak ilyen módon tudjuk még inkább fokozni könnyűiparunk termelését, kielégíteni a mostaninál sokkal nagyobb mér­tékben népünk gyorsan növekvő sok­féle szükségleteit, hatalmasan meg­növelnünk munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk, egész népünk kulturá­lis színvonalát. Továbbá: mert ahhoz, hogy mezőgazdaságunk sokkal több gabonát, húst, zsírt, vajat, tejet, gyü­mölcsöt, főzeléket és sokkal több ipari nyersanyagot adjon népünk el­látására, a kis- és középparaszti gazdaságoknak önkéntes társulás út­ján fokozatosan nagyüzemi gazdasá­gokban való egyesítése mellett, arra is szükség van, hogy az eredeti öt­éves tervben előírtnál lényegesen több gépet, műtrágyát, nemesített vető­magot juttassunk a falunak. És szük­­ség van arra is, hogy a dolgozó pa­rasztok soraiból a mezőgazdasági szakemberek tízezereit és százezreit képezzük ki, hogy a tudományt és a kultúrát bevigyük a faluba gyorsabb ütemben és nagyobb mértékben, mint azt eredeti ötéves tervünk előírja. Ezeket a feladatokat tűzve magunk elé, emlékeznünk kell Sztálin elvtárs tanítására: »Egy ellenzéki párt — mondja Sztálin elvtárs — kitűzhet jelszava­kat — a mozgalom legfőbb, gyakor­lati jelszavairól beszélek — azzal, hogy majd hatalomrajutás után fogja megvalósítani azokat. Egy ellenzéki pártot senki sem vádolhat azzal, hogy nem valósítja meg azon­nal jelszavait, mert mindenki be­látja, hogy nem az ellenzéki párt, hanem más pártok vannak kormá­nyon.«­­ »Egészen máskép áll a dolog, ha kormányzópártról van szó, amilyen a mi Bolsevik Pártunk. Ilyen párt jel­szavai nem egyszerű agitációs jel­szavak, hanem ennél sokkal több valami, mert gyakorlati határozat, törvény erejével bírnak.« (Sztálin Művei XII. kötet, 71. oldal.) Ezzel a Sztálin elvtárs megköve­telte komolysággal, a kormányzópárt felelősségérzetével kell kitűznünk azo­kat a feladatokat, amelyeket ötéves ír. Módosított ötéves népgazdasági tervünk fővonásai

Next