Népszava, 1951. augusztus (79. évfolyam, 177-202. sz.)

1951-08-19 / 193. szám

RÉPSZAVA A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata az Anyasági Érdemrend és Érdemérem 1951. évi kiosztásáról Az MTI jelenti: A minisztertanács az Anyasági Érdemrend és Érdemérem adományo­zása, valamint a sokgyermekes anyák jutalmazásáról hozott 1951. évi 9. számú törvényerejű rendelet alapján elrendelte, hogy az Elnöki Tanács által adományozott Anyasági Érdem­rendet és Érdemérmet szeptember 9-től kezdődően kell a kitüntetettek között kiosztani. A kitüntetéseket a helyi tanácsok végrehajtó bizottságai a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége közreműkö­désével ünnepélyes keretek között ad­ják át. Ünnepélyesen átadták a kiváló és érdemes művész kitüntetéseket Az Elnöki Tanács fogadótermében szombat délelőtt ünnepélyes keretek között adta át Révai József elvtárs, népművelési miniszter a kiváló és ér­demes művész kitüntetéseket. Az ün­nepségen megjelentek: Rónai Sándor elvtárs, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke, Dobi István, a mi­nisztertanács elnöke, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, vala­mint Mihályfi Ernő és Erdei Sándor elvtárs, népművelési miniszterhelyet­tesek. Az MTI jelenti: A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a színpadi kultúra fejlesztése terén szerzett kimagasló érdemeik elisme­réséül: Harangozó Gyulának, Rátscai Mártonnak és Svéd Sándornak a Magyar Népköztár­saság Kiváló Művésze címet; Budanovics Máriának, Dayka Margit­nak, Gózon Gyulának, Rosier Endrének és Makláry Zoltánnak a Magyar Népköztár­saság Érdemes Művésze címet adomá­nyozta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a művészet fejlesztése terén végzett jó munkájuk elismeréséül: Tóth Aladárnak, az Állami Operaház igazgatójának a A Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozatát; Báthy Annának, a Magyar Népköztársa­ság Kiváló Művészének, Pless László karigazgatónak a Magyar Népköztársasági Érdemrend V.­­fokozatát; Feleki Kamill színművésznek (Fővárosi Operettszínház), Gertler Viktor filmren­dezőnek, Maleczky Oszkárnak, az Állami Operaház tagjának, Martai Ferencnek, az Állami Operaház zenekari tagjának, Sán­dor Frigyes igazgatónak (Budapesti Ál­lami Zenekonzervatórium), Téri Árpád igazgatónak (debreceni Csokonai Szín­ház), Winkler Jenő mérnöknek (Magyar Filmgyártó Vállalat) a Magyar Népköz­­társasági Érdemérem arany fokozatát; Besztercei Pál színművésznek (miskolci Állami Színház), Dobrányi Géza film­laboratóriumi vezetőnek, Hegedűs Ar­­mandnak, az Állami Operaház énekkari tagjának, Krizsán Sándor, a SZOT népi táncegyüttes táncoktatójának, Miklós Klára színművésznek (pécsi Állami Szín­ház). Sándor András írónak, Kabdebó László szövőmunkás-karnagynak a Ma­gyar Népköztársasági Érdemérem ezüst­fokozatát adományozta. A belügyminisztérium és a helyi tanácsok kitüntetettjei A Népköztársaság Elnöki Tanácsai a belügyminisztériumban, valamint a helyi tanácsokban végzett eredmé­nyes munkájuk elismeréséül: Sztoján Józsefnek, a belügyminiszté­riumi igazgatási iskola vezetőjének, Szabó János megyei tanács vb. elnök­­helyettesnek, dr. Molnár Jenő megyei tanács vb. elnökhelyettesnek, Nagy Istók József megyei tanács vb. elnökhelyettesnek, P. Szabó Gyula járási tanács vb. elnöknek, Berecz Bertalan városi tanács vb. elnök.­nek, Jak­us­its Lajos kerületi tanács vb. elnöknek, Vér István községi tanács vb. elnöknek a Magyar Népköztársasági Ér­demérem aranyfokozatát, Nagy László belügyminisztériumi fö­­lőadónak, Sárosi Zoltán belügyminiszté­­iumi előadónak, Varczába István belügym­minisztériumi előadónak, Szeni István írási tanács vb. elnöknek, Juhász Ig­­lánné kerületi tanács vb. titkárnak, Magyar István községi tanács vb. elnök­nek. Németh János községi tanács vb.­lnöknek, Koncsek Lajosné községi tanács b. elnöknek a Magyar Népköztársasági­­­elemérem ezüstfokozatát adományozza. II Gazda-mozgalom visszhangja üzemeinkben AZ EGYESÜLT IZZÓ ÜVEGGYÁRÁBAN Kunos Ferenc üveggyári mérnök háromtagú brigádot szervezett. A brigád tagjai Gazda elvtárs kezdeményezése nyomán, az opálüvegcseréphulladék foko­zott felhasználását tűzték ki­ célul és ennek érdekében egy újítást dolgoztak ki. Az újítás 10 tonna opálüveghulladék fel­has­znál­ás­át teszi lehetővé. A STANDARD-GYÁRBAN a műszaki dolgozók komplex brigádot alakítottak a hulladékanyagok fokozott felhasználása érdekében. A brigád tagjai vállalták, hogy november 7-ig 100.000, az év végéig pedig 250.000 forintot takarítanak meg a hulladékanya­gok felhasználásával. A LANDLER JENŐ JÁRMŰJAVÍTÓBAN a dolgozók Pozsonyi Mihály sztahanovista főművezető javaslatára megbeszél­ték Gazda elvtárs hulladékfelhasználási kezdeményezését. A vállalat dolgozói elhatározták, hogy a mozdonyok és személykocsik gyártásához ezentúl hulla­dékanyagokat is felhasználnak és ezáltal is meggyorsítják az őszi csúcsforga­lom előkészítését. Komplex­ brigádot alakítottak, amelynek tagjai vállalták, hogy a hulladék faanyagok rendszeres felhasználásával minden tizenegyedik személykocsi faanyagszükségletét a hulladék felhasználásával megtakarított faanyagból fedezik. A leltári javítóműhely dolgozói már eddig is 60 tábla vas­lemezt takarítottak meg a hulladékanyagok vasalási munkákhoz való fel­használásával. A KISPESTI TEXTILGYÁRBAN is röpgyű­léseken beszélték meg Gazda elvtárs hulladékfelhasználási kezdemé­nyezését. A röp­gyűlése­ken számtalan hulladékfelhasználási javaslatot, ötletet vetettek fel a dolgozók, amelyeknek eredményeként a Kistext dolgozói már eddig is 929.193 forint értékű évi megtakarítást értek el. Új vállalások a Diósgyőri Gépgyárban az évi terv határidő előtti teljesítésére A DIMAVAG Diósgyőri Gépgyár kerékpárüzemének dolgozói győzelme­sen teljesítik az Alkotmány ünnepére vállalt kötelezettségeiket. A vállalások teljesítésében élenjár Tóth Ernő és Kiss László, az F-sor két esztergá­lyosa. Tóth és Kiss elvtársak vállal­ták, hogy augusztus 20-ig terven fe­lül hat garnitúra gumiabroncsformát készítenek. Vállalásukat 10 nappal a határidő előtt teljesítették, és nyom­­ban új kötelezettségeket vállaltak az évi terv határidő előtti teljesítésére. Példájuk nyomán a kerékpárüzem dolgozói elhatározták, hogy a verseny lendületét az Alkotmány ünnepe után még jobban fokozzák és szeptemberi tervükön felül 20 darab kerékpár­­abroncsot gyártanak. üzem dolgozói, amelyekért már meg is kapták az újítási jutalmat, illetve előleget. A Standard-gyárban a napokban fejeződött be az újítási hét, amelyen a dolgozók 378 újítást adtak be. Az eddig kiértékelt 29 újítás közel 65.000 forintos évi megtakarítást ered­ményez. A Váci Fonógyár fonóbrigádjai november 7-re befejezik évi tervüket A Váci Fonógyár fonodájának nő­dolgozói példát mutattak az Alkot­mány ünnepére tett vállalások teljesí­tése terén. A Zala-brigád tagjai augusztus 1-ig vállalták, hogy 23 napos tervelőnyüket 30 napra növe­lik. Vállalásukat már július 24-re teljesítették. A párosversenytárs MNDSZ-brigád hasonló eredményt ért el. A győzelmen fellelkesülve, a két brigád tagjai megfogadták, hogy november 7-re teljesítik évi tervüket. Ennek a vállalásnak teljesítésében a két brigádnak »veszélyes ellenfele« a Szabadság-brigád, amelynek tagjai szintén 25—30 nappal vannak előbbre tervük teljesítésével. Az Egyesült Izzóból jelentik: Két nap alatt 177 újítás Az Egyesült Izzó dolgozói az Al­kotmány ünnepe tiszteletére augusz­tus 13-tól 18-ig újítóhetet rendeztek. Az újítóhét alatt a javaslatokat egy erre a célra alakult komplex­ brigád véleményezi. Az újítási hét első két n­apján 177 újítást nyújtottak be az S 1951 AUGUSZTUS 19. VASAKNAK KI LESZ AZ ELSŐ az évi terv határidő előtti teljesítésében „Bebizonyítjuk, hogy mégiscsak az ózdiak az ország legjobb martinászai!“ Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek, Martin-üzem, Csepel. Kedves Jónás-brigád! Ked­ves csepeli martinászok! őszinte szívből megörültünk leveleteknek. Mi ózdiak is hibásak vagyunk abban, hogy már előbb nem került sor tapasztalataink kicserélésére. Dehát hozzuk helyre a hibát. Jobb későn, mint soha. Leveletekben azt mondjátok: írjuk meg, jobban harcolunk-e, mint ti, jobb martinászok vagyunk-e, mint a csepeliek? Mi erre a kérdésre évi tervünk határidő előtti teljesítésével válaszolunk majd. De azt is be akar­juk bizonyítani, hogy diósgyőri szaktársaink a hozzájuk írt válaszlevelükben szintén előre isznak a medve bő­rére, az ő elsőségükre. Az ózdi Békekohó győzelmes felépítése, keverő­gépünk megjavítása után megszűntek döntő nehézsé­geink, amelyek miatt — félévi tervünk túlteljesítése után — a legutóbbi hetekben lemaradtunk. Augusztus 20 tiszteletére tett vállalásaink eredmé­nyei azonban azt bizonyítják, hogy be tudjuk hozni a lemaradást. Az Alkotmány ünnepére megfogadtuk a többi között, hogy a harmadik negyedévben tíz százalékkal csökkentjük a melegjavítások számát. Ezt máris túl­teljesítettük. Az adagolókanalak kihasználását ládánként 4,5 mázsáról 5 mázsára, az alsóöntések arányát — vál­lalásunkat túlteljesítve — 13 százalékkal fokoztuk. Az öntőcsarnoki selejtet 11 százalékkal csökkentettük. Azt a vállalásunkat, hogy az analízishatáron kívül eső ada­gok számát a májusihoz viszonyítva tíz százalékkal csökkentjük, közel duplájára teljesítettük. Július közepe óta azonban üzemünk tonna-tervtelje­­sítésben lemaradt, de ebbe mi egy percre sem nyugszunk bele. Bizony leveletek nem egy részében — ahol a hi­bákról írtok — magunkra ismertünk. Döntően ezek a hibák okozták lemaradásunkat. Komoly hiba például az, hogy mi is csak helyenként valósítjuk meg Amoszov elv­társ nagyszerűen bevált módszereit. Nem hajtjuk végre következetesen a kemence karbantartását és menetköz­­beni javítását. Vannak hibák a munka szervezésében is. Az alsóöntésre kerülő adagoknak a kemencék közötti tervszerűtlen beosztása miatt például fennakadások mu­tatkoztak a daruknál és emiatt sok adag elromlik. A jó munkát a fegyelmezetlenség is gyakran aka­dályozza. Egyesek még nem értik, hogy ötéves tervünk sikere jelentős részben függ attól, hogy az acél munká­sai milyen keményen és áldozatkészen állnak helyt a ter­melés frontján. Elfelejtkezett erről a nagy felelősségről például Kunsztár Sándor adagkészítő mester, akinek gon­datlansága miatt a legutóbb nagymennyiségű acél el­folyt. Forgács Árpád olvasztár azzal, hogy kemencéjét nem adta át pontosan a váltóműszaknak, egy adag el­romlását okozta. De hadd írjunk most valamit a mi brigádunkról is, amely — a Halik Sándor és Viler Antal sztahanovista olvasztárok vezetése alatt dolgozó másik két műszak tagjaival együtt —a sztahanovista brigád. Méghozzá a kongresszusi verseny legjobb martinászbrigádja! Köte­lességünk tehát élenjárni, kommunista példát mutatni. Az Alkotmány ünnepe tiszteletére folyó versenyben el­értük azt, hogy a minőségi rúgó- és kazánlemezadagok­­nál átírásunk egyáltalán nem volt. Az ötvözőanyagok ötszázalékos megtakarítására tett vállalásunkat vala­mivel túl is teljesítettük. Igazolatlan mulasztás a mi brigádunkban sem létezik. És most, hogy a Békekohó és a keverő már üzemben van, meglátjátok, rohamosan behozzuk mennyiségi lemaradásunkat is­ Mégegyszer: köszönjük a leveleteket Nagyot lendít az üzemeink közötti versenyen. Mi sokat tanultunk abból, amit ti írtatok, de abból is, amit a diósgyőri szaktársak válaszoltak nektek. Ezeket a tapasztalatokat most itt, a Martinban alaposan megjavítjuk és határozatokat ho­zunk a hibák elleni fokozottabb harcra Ki lesz az első az évi terv hat­áridő­ előtti teljesítésé­ben? Ezt a kérdést persze tettekkel kell eldöntenünk az Alkotmány ünnepe utáni versenyszakaszban. Ki ad több acélt az országnak, melyikünk tesz többet a békéért, né­pünk boldogulásáért? Ennek az eldöntése igen nagy és szép dolog. Mi minden erőnkkel rajta leszünk, kedves csepeli és ózdi szaktársak, hogy hármunk közül mi le­gyünk a győztesek ebben a versenyben. És hogy ne csak írott malaszt legyen fogadalmunk, ígérjük, ezentúl min­den hónapban megírjuk nektek harcaink eredményét, írjátok meg ti is. Reméljük, nem veszitek majd rossz­néven, ha behozzuk lemaradásunkat és bebizonyítjuk nektek, meg a diósgyőrieknek is, hogy mégiscsak az ózdiak az ország legjobb martinászai. ózd, 1851. augusztus 17.­ Elvtársi üdvözlettel: OSTOROCZKI BÉLA, a VIII. Martin-kemence sztahanovista ifjúsági brigádjának vezetője SIM­KÓ LÁSZLÓ csapola BUELLA GYULA 2. segéd BODI SÁNDOR 3. segéd FÜRJES JÓZSEF darus Győzelmi jelentések­ az augusztus 20-i vállalások teljesítéséről A minisztertanács augusztus 20-i vándorzászlajáért folyó versenyszakasz döntő napjaiban még magasabbr­a lángolt a szocialista munkaverseny, a dol­gozók lelkesedése üzemeinkben. A gyárak, bányák dolgozói büszke örömmel jelentik: becsülettel teljesítettük az Alkotmány ünnepe tiszteletére tett munka­felajánlásainkat, betartottuk a Parinak adott szavunkat, ígérik, hogy­ új munkasikerekkel harcolnak az évi terv határidő előtti teljesítéséért. A Ganz Hajógyárból jelentik: A gyár dolgozói valamennyi munka­felajánlásukat becsülettel teljesítették A kohó- és gépipari minisztérium negyedik jelentése a minisztertanács augusztus 20-i vándorlász­­a­láért folyó versenyről, az elmúlt hét utolsó napjaiban még jobban felfokozta a Ganz Hajógyár dolgozóinak munka versenylendületét. A gyár e verseny­ben eddig első helyen áll a közleke­dési eszközöket gyártó iparban. A gyár dolgozói az Alkotmány ünne­pére tett valamennyi munkafelajánlá­sukat becsülettel teljesítették. Kiemelkedő teljesítményt jelent a »27«-es hajó felszerelése. A hajón dolgozó munkások lelkes, lendületes versengéssel 42 nap helyett 13 nap alatt végezték el a hajó teljes gépi és lakótéri felszerelését. A felajánlást túlteljesítve még az Alkotmány ünnepe előtt, augusz­tus 17-én bocsátották vízre a »28«-as hajót. A hajó szerelési munkálatait 44 nap helyett 14 nap alatt végezték el. A »28«-as hajó dolgozói hősies, pél­damutató munkát végeztek. A hajó egyik legfontosabb alkatrészét, a bronzpropellereket 5 nappal a vízre­­bocsátás előtt, kétheti késés után kapták meg az RM-től. Hogy a ké­sést behozzák, a propellerek meg­munkálását a szokásos 12—14 nap helyett 5 nap alatt végezték el. A Dunai Vasmű részére készülő gyártmányok határidő előtti leszál­lítására tett vállalásaikat is 110 százalékra teljesítették. Jelentős eredmények születtek az anya­gtakarékosság terén is. Az el­fekvő­­ anyagok felhasználására tett vállalást 135 százalékra teljesítették, 1.000.000 forint értékben. Az egyéni anyagtakarékossági vállalások teljesí­tésével 170.000 forint értékű anyagot takarítottak meg és ebből 40.000 forintnyi színesfémet. Az anyagtaka­­rékossági versenyben kimagasló egyéni teljesítményt ért el Színész Béla esztergályos, aki a Dunai Vasmű csőperemeinek készítésénél észszerűbb szabású módszerrel az anyag egyhar­­ma­dát takarította meg, mintegy 21.000 forint értékben. A gyár dolgozói Gazda Géza elv­társ anyagtakarékossági kezdemé­nyezését néhány nap alatt vala­mennyi műhelyben megtárgyalták. Ennek eredményeként a gépműhely dolgozói már az elmúlt hét során 50 mázsa gömbvasacélt mentettek meg a hulladékból és a selejtnek minősített anyagiból- Valamennyi műhelyben ha­sonló harc indult a hulladékok hasz­nosításáért, a Gazda-mozgalom kiszé­lesítéséért. A gyár dolgozói eredményeiket augusztus 20-a­­után is tovább akar­ják fejleszteni. A verseny továbblendítését a gyár nődolgozói kezdeményezték. Több műhelyben a női szakmunkások és átképzősök párosversenyre hívták a férfidolgozókat. Redenák Ilona gyálus például szta­hanovista mesterét, Tóth Emilt hívta ki versenyre és az utóbbi napokban 200 százalékos teljesítményével máris megelőzte az idős szakmunkást. A gyár dolgozói most, ahol ez szüksé­ges, felújítják vagy módosítják ver­senyszerződéseiket. Arra törekednek, hogy az augusztus 20-i versenyered­mények további túlszárnyalásával határidő előtt, december 15-re telje­síthessék 1951. évi felemelt tervüket Kisterenye Déli-akna bányászai jelentik: A bányásznapi versenyben is megtartják első helyüket Az utóbbi napokban a Déli-akna bányászai munkaidő után csopor­tokba verődve ostromolják a műszaki vezetőséget, hogy mi az a követel­mény, amelynek teljesítésével bizto­síthatják elsőségüket a Fémáru- és Szerszámgépgyár előtt és elnyerhetik a minisztertanács augusztus 20-i ván­dorzászlaját, a vele járó jutalommal együtt. A Déli-afkna bányászai sokszáz tonna terven felüli szenet adtak eddig népgazdaságunknak. Kimagasló ered­ményeiket elsősorban a kommunista dolgozók példamutatása nyomán, a pártszervezet jó irányításával érik el. Tóth Mihály elvtárs, vájár, például csapatának tagjaival együtt azt vál­lalta, hogy az Alkotmány ünnepére 10 százalékkal felemeli 145 százalékos át­lagtél­j­esítményét. Tóth elvtárs és csapata közel 200 százalékos teljesítménnyel ünnepli augusztus 20-át. Simon elvtárs, vájár — aki csapatával együtt 20 tonna szén többtermelésére tett fogadalmat — 40 tonna terven fe­lüli szén kitermelésével mutatott példát. A legjobbak lelkesítő példája nyo­mán már július hónapban egyharma­­dára csökkent a 100 százalékon alul teljesítők száma- A legutóbbi héten már csak kilenc olyan bányász akadt a Déli-aknában, aki nem érte el a normát. A Déli-aknában az augusztus 20-i versenyszakaszban egyetlen igazo­latlan hiányzó sem volt. A fizikai dolgozók versenyét nagyban előre­lendítette a bánya műszaki veze­tőinek példamutató, lelkes mun­kája. Tervszerűen biztosították a jó műszaki előfeltételeket. Állandóan és rendszere­sen ellenőrizték a vállalások végrehaj­tását, biztosították a rendszeres gép­karbantartást. Ezzel elérték, hogy az augusztus 20-i versenyszakaszban egyetlen géphiba sem akadályozta az elsőségért folyó lelkes harcot. A mű­szakiak felkarolták és azonnal beve­zették a dolgozók észszerűsítési javas­latait, amelyek nyomán megszüntet-t­ték az ürescsillehiányt. Az örem élenjáró bányászai már a szeptember 2-i bányásznapra vállalt feladatok közöl is sokat megvalósítottak. Három csapat helyett hat csapatnál vezették be a ciklusos munkamódszert. Az üzem élenjáró dolgozói a bányász­nap tiszteletére vállalták, hogy 16 csa­patnak átadják munkamódszerüket. Jelenleg máris 20 csapat dolgozik az élenjárók munkamódszereivel A bánya dolgozói elhatározták, hogy a bányász­napi versenyben is megtartják első helyüket és még több terven felöli szenet adnak népgazdaságunknak.-

Next