Népszava, 1952. január (80. évfolyam, 1-25. sz.)

1952-01-03 / 1. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! c ' t Jw w f w f. •* ** ’ r * m w NÉPSZAVA W o# Új termelési sikerek az új tervév első napján Mao Ce Tung elvtárs újévi üzenete a kínai néphez Ky. trass 80. ÉVFOLYAM, 1. SZÁMÁra 50 fillér 1952 JANUÁR 3. CSÜTÖRTÖK Teljesítsük minden nap maradéktalanul a tervet Teljesítsük maradéktalanul a ter­vet minden nap­, a nap minden órájá­ban­ Ezzel a harci jelszóval indult tegnap ötéves tervünk harmadik esz­tendejének első munkanapja szerte az országban. Tíz- és százezrek fo­gadták meg Rákosi elvtársnak, hogy az új tervévben még fokozottabb erő­vel, még nagyobb lelkesedéssel küz­denek a tervek teljesítéséért és túl­teljesítéséért, hogy az új tervévben egyetlen nappal sem lesznek adósai az országnak. Az új esztendőben pártunk II. kongresszusának útmutatása nyo­mán, a Szovjetunió további segítsé­gével, dolgozó népünk még szebb, még boldogabb jövője érdekében to­vább fokozzuk a szocializmus építé­sének ütemét, még nagyobb célkitűzé­seket valósítunk meg. Tovább építjük hatalmas békeműveinket, Sztálinvárost és a Sztálin Acélkombinátot, az Inotai Erőművet. Még magasabbra emeljük a Borsodi Vegyiművek és sok más épülő gyárunk falait. Több napfényes munkáslakást, napközit és csecsemő­­otthont, kórházat és iskolát építünk. Több traktort és kombájnt küldünk a falunak, több gépet küldünk a bá­nyákba és a gyárakba, hogy a nehéz fizikai munkát megkönnyítsük, hogy a munka termelékenységét fokozzuk. Minden öntudatos dolgozó előtt vilá­gos, hogy 1952 feladatai egyre több felelősséget rónak ránk, hogy az új év nemcsak új győzelmeket ígér, ha­nem fegyelmezettebb munkát, nagyobb áldozatkészséget, nagyobb erőfeszíté­seket is követel mindannyiunktól. Ez a megnövekedett felelősségérzet hatja át dolgozóinkat a most kezdődő új tervév első negyedévének felada­tait és végrehajtásának feltételeit, új módszereit üzemrészenként megbe­szélik. Jelentős részben e megbeszélé­sek jó előkészítésétől, sikerétől függ, hogy üzemeinkben töretlenül tovább­fejlődjék a szocialista munkaverseny, a Sztahanov-mozgalom, amely 1951 utolsó hónapjában és heteiben erőtel­jes lendületet vett és kimagasló ter­melési sikereket eredményezett. A terv felbontása, a feladatok világos megjelölése egyik legfőbb ösz­tönzője a dolgozók kezdeményezései­nek, a szocialista munkaverseny még szélesebb kibontakozásának. Számos munkahelyen, mint például a Rákosi Művek Csőgyárában, már az elmúlt hónapban napokra bontották a ja­nuári tervet, s a jelentősen megnöve­kedett tervelőirányzatnak megfelelően kidolgozták a gépek kihasználásának, a termelékenység fokozásának haté­konyabb módszereit. A minisztériumok, a vállalatok igazgatói, a műszaki vezetők felelősek elsősorban azért, hogy a dolgozók minden kis terme­lési egységben pontosan, ahol erre lehetőség van, egyénenként is meg­ismerjék a januári tervhónap és ezen túlmenően az első negyedév terme­lési előirányzatait. Most, az új tervév megindulásakor röpgyűléseken, termelési értekezlete­ken még határozottabban kérik, sür­getik, követelik a dolgozók a munka jobb megszervezésének, a verseny műszaki előfeltételeinek biztosíását. Érthető és helyes ez a követelés, mert­­ ahhoz, hogy a tervet minden nap és a hónap minden tíz napjában minden részletében maradéktalanul teljesít­sük, hogy egyetlen nap lemaradás se legyen, szükséges, hogy az üzemek vezetői hadat üzenjenek a szervezet­lenségnek, megszüntessék a hóelejei lógást, a hóvégi rohammunkát, amely az elmúlt évben nem egy fontos ipar­ágban komolyan akadályozta a terv teljesítését. A műszaki vezetők fel­adata, hogy biztosítsák az egyenle­tes, folyamatos munkát, hogy­ maga­sabbra emeljék az üzemvezetés szín­vonalát, hogy új termelési tartaléko­kat tárjanak fel. A műszaki értelmi­ség, a művezetők és mesterek fel­adata és legfontosabb feladata most, hogy az elmúlt tervév teljesítése során szerzett, legjobban bevált üzemi és munkaszervezési tapasztala­tokat felhasználják és minden erő­feszítésükkel biztosítsák a termelő­berendezések, a gépek kapacitásának m­cadmális kihasználását , az új tervév minden napján a dolgozókkal vállvetve küzdjenek a munkaidő min­den percének kihasználásáért, a kieső idők csökkentéséért. A dolgozók is azt kérik a műszaki­­ vezetőktől, hogy állandósítsák a jól bevált munkaszervezési módszere­ket, amelyeket a termelés alsó pa­rancsnokainak legjobbjai az egyes versenyszakaszokban, békeműszakok­­ban lelkes, áldozatkész munkával valósítottak meg. » ... örömmel lát­tuk, hogy a szakvezetés mindent meg­tesz annak érdekében, hogy jó terme­lési eredményeket érjünk el — írja levelében Pintér József elvtárs, a Posta Központi Javítóműhelyének dol­­gozója az üzemekben Sztálin elvtárs születésnapja tiszteletére kezdeménye­zett termelési műszakokkal kapcsola­tosan. — Nem kétséges, hogy jó elő­készítéssel, jó szervezettséggel az idén is egy hétig állásidő nélkül, si­keresen dolgozhatunk. De éppen ez az, ami elgondolkoztat bennünket, hogy miért csak ezen az egy ünnepi héten van így? Miért nincs ez meg a szürke hétköznapokon is? Mi úgy képzeljük, hogy egy ilyen ünnepi mű­szak éppen azt a célt szolgálja, hogy megkeressük a helyes utat a terme­lésben és ha már megtaláltuk, állan­dósítsuk, fejlesszük azt.* Valóban erről van most szó: állan­dósítani, fejleszteni kell a legjobban bevált munkamódszereket, a legjobb termelési kezdeményezéseket, alkal­mazni a szovjet tapasztalatokat. Ehhez viszont az szükséges, hogy a műszakiak állandóan és ne csak kam­pányszerűen foglalkozzanak a ver­sennyel, a Sztahanov-mozgalommal, hogy mind szorosabbá tegyék a mű­szaki és f­rint­ dolgozók kapaora­beszéljék egymással a termelés min­den kérdését. Az üzem, a munkahely jó vezetésének, a hibák gyors meg­szüntetésének ez az alapvető biztosí­téka. Ennek megvalósítását is ma­guk a dolgozók kérik. »Mi, dolgozók, többet várunk a műszakiaktól, mint amit eddig tettek a termelés érdeké­ben — írja Rácz Imre, a Duna Cipő­gyár dolgozója. — Nálunk a hibák forrását abban látom, hogy a műszaki vezetés az irodából történik, a mű­szaki vezetők keveset tartózkodnak az üzemrészben és van úgy, hogy egész nap nem látjuk őket. Az én elgondolásom szerint jobb lenne ha többet tartózkodnának közöttünk, hogy a hibákat mindjárt melegében tudják orvosolni... Csakis így ja­vulhat meg nálunk a munkafegyelem s a termelés minősége.« Az új tervév megkezdésekor még inkább meg kell szívlelni ezt a bírá­latot a Duna Cipőgyár műszaki ve­zetőinek, de másutt is, ahol nem elég szoros a műszaki vezetők és a dol­gozók kapcsolata. Meg kell érteni, ha eddig szükséges volt, most még fo­kozottabban szükséges, hogy műszaki vezetőink új módon vezessenek. Te­kintsék példának munkájuk, minden területén a szovjet műszaki vezető­ket, a Sztálin-díjas Rosszijszkijt, a­ szovjet sztahanovista mestert és ta­nulmányozzák módszereit. Kövessék Deák Jánosnak, a MÁVAG kiváló mű­vezetőjének példáját, aki versenyre hívta művezetőtársait a munkafegye­­­lem megszilárdítása, a verseny mű­szaki előfeltételeinek állandó­­ bizto­sítása érdekében. Dolgozzanak úgy, mint Káldi István, a tatabányai VI-os akna főaknásza, aki minden nap személyesen tanulmányozza a munkahelyi viszonyokat, a termelés minden kis részletkérdését megbe­széli a dolgozókkal, haladéktalanul gondoskodik a hibák megszüntetésé­ről s a munka jó megszervezése mel­lett a szilárd fegyelem biztosítását, az egyéni felelősség fokozását tekinti legfőbb feladatának a terv teljesítése érdekében. Minden nap becsülettel teljesítsük a tervet! Ezzel a jelszóval készülje­nek fel a termelési értekezletekre az üzemek dolgozói. Ezt a jelszót segít­senek valóraváltani szakszervezeteink. Az üzemi bizottságok, mű­helybizott­­ságok szüntelenül erősítsék a műszaki vezetők és a fizikai dolgozók kapcso­latait. Jó versenyszervező és politikai felvilágosító munkával segítsék a szr szocializmus építéséin. Tudatosítsák, hogy a terv­ sikeréért harcolni dicső­ség és hazafias kötelesség. Segítsék elő a dolgozók alkotó kezdeményezé­seinek kibontakozását, szervezzék szo­cialista kötelességvállalásaikat. Te­vánosságot a szocialista munkaver­senynek, harcoljanak úgy, hogy a dol­gozó tömegek, követve pártunk útmu­tatását, napról napra új munkasike­­reket arassanak az új esztendőben, hogy győzelemre vigyék tervünket, lásd munkafegyelemért,­a terv teljes gazdaságunk szakadatlan fejlődését, a remisének napról napra széles nyílt dolgozó népünk nagy ügyét­sítéséért folyó harcot. Szüntelenül tu­datosítsák minden dolgozóval,­­hogy a módosított ötéves terv a béke építé­sének terve, amely közvetlenül szol­gálja országunk gyorsabb felemelke­dését, az életszínvonal emelését, nép­ Sztálin elvtárs távirata Kiiszi Ivamotónak, a Kiodo hírügynökség főszerkesztőjének Moszkva, január 1. (TASZSZ) Közöljük I. V. Sztálinnak Kiiszi Ivamotóhoz, a Kiodo hírügynökség főszerkesztőjéhez intézett táviratát: Kiiszi I­vamoto úrnak, Tokio, a Kiodo hírügynökség főszerkesztőjé­nek. Tisztelt K. Ivamoto úr! Megkap­tam hozzám intézett kérését, hogy küldjék újévi üdvözletét a japán népnek. A szovjet államférfiaknál nem hagyomány az, hogy egy külföldi állam miniszterelnöke más állam népéhez forduljon jókívánságaival. A Szovjetunió népeinek az idegen megszállás folytán súlyos helyzetbe került japán nép iránti mély együtt­érzése azonban arra késztet, hogy eltekintsek a szabálytól és eleget tegyek az Ön kérésének. Kérem, tolmácsolja a japán nép­nek, hogy szabadságot és boldog­ságot kívánok neki, hogy teljes si­kert kívánok neki a hazája függet­lenségéért folytatott bátor harcában. A Szovjetunió népei maguk is át­élték a múltban az idegen megszál­lás borzalmait, mely megszállásban a japán imperialisták is részt vet­tek. Ezért teljesen megértik a japán nép szenvedéseit, mélységesen együttéreznek vele és hiszik, hogy épúgy kivívja hazájának újjászüle­tését és függetlenségét, mint ahogy azt annak idején a Szovjetunió né­pei is kivívták. Kívánom a japán munkásoknak, hogy megszabaduljanak a munka­nélküliségtől és az éhbértől, kívá­nom a közszükségleti cikkek magas árának felszámolását és sikereket kívánok a béke fenntartásáért foly­tatott harcban. Kívánom a japán parasztoknak, hogy megszabaduljanak a föld­nél­­küliségtől és a törpebirtokossággal járó helyzettől, kívánom a magas adók felszámolását és sikereket kí­vánok a béke fenntartásáért folyta­tott harcban. Az egész japán népnek és értel­miségének a japán demokratikus erők teljes győzelmét kívánom, az ország gazdasági élete megélénkü­lését és fellendülését, a nemzeti kultúra, a tudomány, a művészet felvirágzását és sikereket kívánok a béke fenntartásáért folytatott harc­ban. 1951 december 31. Tisztelettel SZTÁLIN I. „Több szenet a békéén, a szocializmusért, az ötéves terv győzelméért“ — ezzel a jelszóval indultak új harcba a dorogi bányászok (Dorogi tudósítónk telefonjelentése.) Nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a dorogi bányászok az 1952-es terv­feladatok teljesítéséhez. Vidám han­gulatban búcsúztak el az 1951-es esz­tendőtől. Az elmúlt év tervtelj­esíté­séért lefolyt széncsaták odaadó, szí­vós és harcos munkával kiverekedett győzelmét ünnepelték. Mindenből bő­ven jutott a jól dolgozó­ bányászok családjainak asztalára. A vállalat vezetősége 120.000 forint pénzjutal­mat osztott ki az élenjáró dolgozók között, akik a 18.104 vagon terven felüli szén termeléséből a legdereka­: ...... .. ■­... ■ .­.M, itív i l 'éCrS.lif .* ' ' A dorogiak jól felkészültek az 1952-es tervévre is. A kora reggeli szürkületben újra munkába siető bányászokkal népesültek meg a do­rogi utcák. A fúrógépek, a csákány és lapát nyelétől edzett bányászkezek az üdvözlésre ma reggel a szokott­nál keményebb szorításban találkoz­tak. S ezekben a kézszorításokban is kiérződött, hogy a bányászok tudatában vannak a nagy feladatnak, hogy az 1952-es tervév a tavalyinál még több sze­net kér a dorogi bányászoktól. A »népes« vonatok indulása előtt a bányászok új munkasikereket kívántak egymásnak a harmadik tervév felada­tainak teljesítéséért meginduló szén­csatához. A beindulásra váró ür­es csillék oldalán a bányászmécsek fénye ilyen feliratokat világított meg a hajnali szürkületben: »1952. TÖBB SZENET A BÉKÉÉRT, A SZOCIA­LIZMUSÉRT, AZ ÖTÉVES TERV GYŐZELMÉÉRT!« A népes vonatok után pedig meg­indult az üres és a már szénnel rakott őst­i levonat­ok zajos dübörgése az ak­nákban. Megindult a munka, a harc az 1952-es tervfeladatok teljesíté­séért. A telefonjelentések az első műszak végén máris új munkagyőzelmekről, kiemelkedő brigáderedményekről szá­moltak be. XIV-es aknán Kreisz Gyula élmunkás csapata kisfejtésből 32 csille helyett 56 csillét szállított ki. VIII-as aknán Pile István brigádja 167 százalékra, Krempf Jakab sztaha­novista vájár csapata 150 százalékra teljesítette napi tervfeladatát. Elekes Ferenc, munkaérdemrendes sztahano­vista vájár a műszak végéig nyolc csille­szénnel teljesítette túl napi elő­irányzatát. Az annavölgyi X-es aknán az 520-as frontbrigád 40 csille szenet adott napi tervén felül. Dávid Mihály csapata másfél napra szóló tervet teljesített. Sticker András brigádja 146 százalé­kot, Kosiba András csoportja pedig 140 százalékot ért el az új év első munkanapján. A II. aknai DISZ-fiata­­lok is jól rajtoltak. Brigádjuk másfél­napi tervet teljesített. A mai nap első műszakjával pedig megindult a közel 300 bányász-brigád versengése a több órénért, a tervfel­­adatok naponkénti túlteljesítéséért, hogy így gyorsítsák ötéves tervünk nagyszerű célkitűzéseinek megvalósu­lását. Pavel Bikov és Alekszandr Pallagyín elvtársak újévi üdvözlete a magyar dolgozókhoz Pavel Bikov elvtárs, a gyorsfém­­vágás Sztálin-díjas szovjet mestere, a Szovjetunió Legfelső Tan­ácsának la­da r­­i­ckvai rádió útján újévi ... - nak. Hangoztatta, hogy" a szovjet nép az elmúlt évben újabb győzelmekkel járult a kommunizmus építéséhez, a béke ügyéhez. A Moszkvai Csiszoló­gépgyár — ahol dolgozik — már 1952. évi előirányzatát teljesíti. A maga részéről november 7-ig 13 évi normát teljesített. Majd üzenetét így folytatta: »Kedves magyar barátaim! Tudom, hogy az elmúlt évben önök is nagy haladást tettek a szocializmus épí­tése terén Magyarországon. Olyan nagy építkezések folynak­ önöknél, mint a Sztálin nevét viselő vasmű és az inotai »November 7« Erőmű építése. A magyar munkásoknak és parasztoknak minden okuk megvan, hogy büszkék legyenek az 1951. tv eredményeire. Szívből üdvözlöm mindannyiukat a sikerekkel eltelt év alkalmából és kí­vánom, hogy az új esztendőben még nagyobb győzelmeket arassanak a béke és a szocializmus nagy ügye érdekében végzett áldozatkész mun­kájukban« . . V ... . V. . Uk­rán Szovjet Szocialista­ Kz Ttársa­­ság Tudományos Akadémiájának elnöke — aki a szovjet tudósok élén részt vett a Magyar Tudományos Akadémia évi közgyűlésének munká­jában — üdvözlő levelet irt a Ma­gyar Népköztársaság tudósaihoz. »A Magyarországon töltött tíz nap alatt — hangoztatja a levél — meggyőződ­hettem, hogy az új demokratikus Ma­gyarország dolgozói jelentős sikereket értek el a békés alkotómunkában. A magyar dolgozók bőségesen felhasz­nálják alkotómunkájukban a Szovjet­unió tapasztalatait és segítségét. A magyar tudósok a szovjet tudósok példáját követve, a tudományt a nép szolgálatába állították. A magyar tudósok örömmel végzik munkájukat. Kívánom, hogy 1952-ben még nagyobb sikereket érjenek el tudományos mun­kájukban, a szocializmus építésében, a békéért vívott küzdelemben. »Boldog újévet biztosítsz magadnak, családodnak, egész népünknek, ha az 1952-es évben még jobban dolgozol!« Ez a felirat köszöntötte az új tervév első munkanapján a kapuban a MÁVAG dolgozóit

Next