Népszava, 1952. február (80. évfolyam, 26-50. sz.)

1952-02-01 / 26. szám

NÉPSZAVA *Nf£’$?A' ip4?Min$ B 46/1. Építőipari V. példamutató dolgozói Tóth Ferenc sztahanovista ács, brigádvezető átlagteljesítménye 202 százalék. Rákosi elvtárs születésnapja tiszteletére felajánlotta, hogy a kiadott havi munkákat brigádjával mindenkor két nappal előbb befejezi. A brigád átlagteljesítményét sztahanovista szinten tartják. Tóth elv­társ havi átlagkeresete 1300 forint. Orosz Béla sztahanovista kőműves, brigádvezető átlagteljesítménye 210 százalék. A brigád felajánlotta, hogy március 9-i tervét február 25-re befejezi. A brigádban egy év óta nem volt igazolatlan hiányzás. Orosz elvtárs havi átlagkeresete 1400 forint. Bőti Zsigmond sztahanovista segédmunkás átlagteljesítménye 196 száza­lék. Felajánlotta, hogy a brigád átlagteljesítményét sztahanovista szintre emeli. Brigádjában igazolatlan mulasztás nem volt. Két szak­társának adja át rendszeresen munkamódszerét. Havi átlagkeresete 1000 forint. Tóth Ferenc Orosz Béla Bőti Zsigmond ROSSZIJSZKIJ: Hogyan segíti munkánkat a szovjet film A Szovjet Film közelgő ünnepe alkalmából itt közöljük Rosszijszkij elvtársnak, a moszkvai Kalsbr-gyár Sztálín-díjas szovjet mesterének cik­­két arról, hogyan használja fel a szovjet filmművészetet a munkások nevelésére. Ha üzemünkbe új, fiatal munkások kerülnek, én, mint az üzem mű­vezetője, igyekszem minél gyorsabban megismerkedni velük. Érdeklődöm szakmai felkészültségük, családi hely­zetük iránt, megtudakolom, hol, mi­lyen gyárakban, üzemekben dolgoztak azelőtt és mindig megkérdezem: jár­nak-e moziba és milyen filmeket lát­tak. Ez nem egyszerű kíváncsiság. A magas színvonalú szovjet termelés — különösen olyan gyárban, mint a »Ka- Ubr« — ugyanis elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy a munkások, segédmunkások ne csak szakmájuk, munkájuk technikai kérdéseivel legye­nek tisztában, hanem az üzem, a gyár problémáival is, sőt megértsék azokat a feladatokat is, amelyek az egész szovjet nemzetgazdaság előtt állanak. Ez azt jelenti, hogy a szovjet mun­kásoknak magas kulturális színvona­lat kell elérniük és ennek egyik leg­fontosabb eszköze a filmművészet. Abból, hogy egy munkás hogyan fo­gadta az egyik vagy másik szovjet filmalkotást, hogyan értette meg esz­mei mondanivalóját és művészi érté­keit, következtetni tudok az illető termelési képességeinek a lehetősé­geire is. A kollektív sztahanovista munka szempontjából nagyjelentőségű a cso­port vagy üzem kollektív egybeforrott­­sága. Ennek egyik legfontosabb esz­köze a mi üzemünkben a műhelyek rendszeres kollektív mozilátogatása. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egyszerűen együtt megyünk el moziba, hanem legalább ennyire fon­tos, am­i ezután következik: a látott film közös megvitatása, értékelése és tanulságainak alkalmazása termelő és társadalmi munkánkban. Az üzemi termelési értekezleteken azonkívül, hogy megtárgyaljuk a termelés pro­blémáit, gyakran beszélünk, filmekről is. És ilyenkor mindannyian érezzük, milyen segítséget nyújtanak számunk­ra a mi szovjet filmjeink. Gyakran van alkalmam megfigyelni, hogy ebédszünetben vagy munkaidő után a fiatalság a szovjet filmeken látott hősökről és eseményekről vitat­kozik. Nem egyszer megtörténik, hogy a beszélgetés, amely valamely film­nek az értékeléséből indult ki, szinte észrevétlenül üzemi témákra terelő­dik és a fikk kapcsán a közös munka égető kérdéseit tárgyalják meg. Ez is bizonyítja azt a közvetlen hatást, amelyet a szovjet filmművészet vált ki a dolgozókból, felébresztve bennük az érdeklődést a legfontosabb kérdé­sek: az építés, a termelés új felada­tai iránt. A szovjet filmművészet a leglelke­­sítőbb eszmék és érzések művészete, amely szocialista humanizmusra ne­veli a dolgozók széles tömegeit. A Lenin-filmek, az Eskü, a Sztálingrádi csata nevelőhatása óriási. A haza, a nép szeretetére tanítják meg a kö­zönséget. És ezt a hazaszeretetet már nem nehéz aktivizálni a termelés, a szocializmus építésének nagy fel­adataira Különösen nagy hatást tett rám Dovzsenko filmje Micsurinról, amelyet a szovjet filmművészet egyik leghatalmasabb alkotásának tartok. Azzal, hogy bemutatja a nagy tudós tántoríthatatlan akaratát, amellyel nemes célja felé tör a szilárdságra, állhatatosságra, az igazságért való törhetetlen harci készségre neveli az ifjúságot. S ezekre a tulajdonságokra nagy szükség van az üzemi életben is, amikor az új kezdeményezések, az új technika, az új munkamódszerek meghonosításáért harcolunk, amikor új, mindig magasabb termelési ered­ményekre törekszünk. A művészi játékfilmeken kívül film­gyártásunk számos rövid filmet is készít, amelyek a termeléssel függnek össze és megmutatják az élüzemek munkáját. Ezek a filmek nagy szere­pet játszanak a tapasztalatok kicseré­lésében, az új munkamódszerek el­terjesztésében. Sokat tanulunk mind az ismeretterjesztő filmekből, mind a játékfilmekből; a film így válik egyre inkább életünk elengedhetetlen részévé, szakmai, emberi fejlődésünk hajtóerejévé. 4 Példaképünk: a szovjet sajtó A SZOVJET SAJTÓ az újságírás terén eddig nem ismert, magas eszmei színvonalat ért el. Ez a ma­gas eszmei színvonal nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a szovjet sajtó az élet minden megnyilvánulását, kezdve a kommunizmus építkezéseinek nagy és kis kérdéseitől a földkerekség egész területén felmerülő társadalmi, politikai és gazdasági kérdésekig be­zárólag, a marxizmus-leninizmus szemszögéből vizsgálja meg és elemzi, hanem abban is, hogy nőttön nő p­rop­agat­ív ereje, hogy hasábjain egyre több és több elméleti cikk je­lenik meg, széleskörű konzultáció fo­lyik, amelynek keretében a sajtó vála­szol az olvasók részéről felvetett kér­désekre. A szovjet sajtó magas esz­mei színvonala és növekvő propagan­disztikus tartalma a dolgozók kom­munista nevelésének fontos eszköze. Eszköz ahhoz, hogy fokozza a dolgo­zók aktivitását és öntudatát. Eszköz ahhoz, hogy a holnapot megmutassa és megvilágítsa az utat a dolgozók legszélesebb tömegei előtt. Magas eszmei színvonalának szel­lemében a szovjet sajtó harcos szen­vedélyességgel védi a szovjet kultú­rát a kapitalista, a rothadó imperia­lista ideológia befolyásától és kímé­letlenül lecsap minden olyan kísér­letre, amikor ellenséges vagy­ ellen­séges ideológiai befolyás alatt álló elemek a szovjet nép kultúrájába formalista, nacionalista, kozmopolita vagy­ bármely más idegen eszmét próbálnak becsempészni. Ugyanakkor a szovjet sajtó felkarol és támogat minden új, haladó jelenséget iroda­lomban, művészetben és tudományban és melegen istápol minden törekvést, amely a népek formájában nemzeti, tartalmában szocialista kultúrájának erősítését célozza. Ennek a tulajdon­ságának köszönheti a szovjet sajtó, hogy írásai egyre szélesebb és széle­sebb fronton törik át a kapitalista sajtógengszterek, az imperialista sajtóbanditák által szervezett kor­dont. Az élenjáró szovjet tudomány eredményeinek közlésével, az élenjáró szovjet művészet műveinek ismerteté­­sével a szovjet sajtó hatalmas eszmei k­evelőmunkáját messze a Szovjet­unió határain túl kiterjesztette az egész földkerekségre. A MAGAS ESZMEI SZÍNVONAL éltető és tápláló ereje, hatékony­ságának legfőbb biztosítéka a dol­gozó tömegekkel való legszilárdabb kapcsolat, amely a szovjet sajtóban elsősorban a munkás- és paraszt­levelezés nagyfokú fejlettségében nyilvánul meg, de megnyilvánul a dolgozók egyre növekvő, közvetlen részvételében az újságírásban. A szovjet sajtó igazi tömegsajtó, a következetes, szocialista demokrácia hű tükre. Sztálin elvtárs mondotta, hogy »a sajtó megfoghatatlan kapcso­latot épít ki a párt és a munkásosztály között, olyan kapcsolatot, amely, ható­erejénél fogva, csak valami tömeges jellegű rádióleadó készülékhez hason­lítható«. A bolsevik párt tanítása nyomán a szovjet sajtó legfontosabb feladatának tekinti a tömegekkel való kapcsolatainak kiépítését és állandó szilárdítását. Ebből és a sajtónak a szovjet emberek által való magasfokú megbecsüléséből fejlődött ki és erősö­dik a dolgozók aktív részvétele a sajtóban. Lenin és Sztálin a dolgozók leveleiben az újságok legigazibb hírforrását látták. Ebből a hír­forrásból bontakoznak ki azok az új jelenségek, amelyek a szocializmus építésében előtérbe nyomulnak. Lenin fáradhatatlanul azt követelte, hogy a dolgozó tömegeket a legszélesebb körben vonják be az újságok mun­kájába és ezzel kapcsolatban rámuta­tott arra, hogy a párt sajtóorgánuma »akkor lesz élő és eleven, ha minden öt vezető és hivatásos újságíróra ötszáz és ötezer nem hivatásos munkatárs jut«. A szovjet sajtó ezt a lenini útmuta­tást alapvető munkamódszerévé tette. Jelentős mértékben ennek eredménye­képpen­­láthatjuk a szovjet sajtóból, hogy nőttön nő a közösség minden ügye iránt érzett felelőssége, nőttön nő és erősödik a dolgozók kezdeményező készsége az egész közösség, az egész társadalom munkájának megjavítása irányában. Az újság természetesen nem képes nyilvánosságra hozni az összes be­­érkező leveleket. De a szovjet lapok levelezői maguk sem szánják minden levelüket a nyilvánosságnak. A szov­jet lapok olvasóinak hosszú sora nem a nyilvánosság számára ír, hanem abból a célból, hogy elvtársi módon közöl­jön valamilyen érdekes tényt a szer­kesztőséggel, vagy hírt adjon valami­lyen jelenségről, amely szerinte figye­lemreméltó és figyelembe veendő a kö­zösség kérdéseinek nyilvános taglalá­sánál. A szovj­et olvasó szoros kap­csolata az újsággal ilyenformán ál­landó hatással van a szerkesztőség munkájára és élesíti, finomítja a szer­kesztőségek munkatársaiban a kezde­ményezés iránti értéket és azt a kész­séget, hogy minden értékes kezdemé­nyezésre azonnal reagáljanak. A szov­jet sajtó hasábjain állandó jelenség, hogy egy-egy sztahanovista beszámol munkamódszeréről és ez a beszámoló országos visszhangot vált ki, így fej­lődött ki például a Csurkih-mozgalom, amely ma már széles körben terjedt el a Szovjetunióban és számos más, most már nemzetközi hírnevű és je­lentőségű sztahanovista mozgalom. DE A SZOVJET UJSAO nemcsak az olvasók javaslatainak közlésével és a javaslatok visszhangjának ismer­tetésével szolgálja a kezdeményezé­sek elterjesztésének ügyét, hanem értekezletek és ankétok szervezésé­vel maga is aktívan fellép az érté­kes kezdeményezések elterjesztése érdekében. A szovjet sajtóban állandó rovatok foglalkoznak az olvasók leveleivel és az e levelekre adott válaszokkal. A szovjet újság köteles­ségének tartja, hogy a beküldött leve­lekben foglalt tényeket ellenőrizze és gondoskodjék olyan intézkedésekről, amelyek a dolgozók leveleiben közöl­­tekkel kapcsolatban szükségesnek mu­tatkoznak. A levelek ilyen hatékonysá­gának elérése szempontjából igen eredményesnek bizonyultak a szerkesz­tőség dolgozóinak személyes látogatá­sai a munkáslevelek nyomán. A szovjet újságoknál a szerkesztő­séghez küldött levelekkel kapcsolatos munkával nemcsak a levelezési rovat foglalkozik. Az SZK(b)P Központi Bi­zottsága arra kötelezte az újságok szerkesztőit, hogy személyesen foglal­kozzanak a levelezési osztály munká­jával, hogy gondosan és rendszeresen ellenőrizzék a szerkesztőséghez befutó leveleket. A levelekkel kapcsolatos munka az egész szerkesztőségi kollek­tíva legfontosabb kötelezettségének számít az újságban. A szovjet sajtó magasra emelte a szocialista versenyek, mint a szocia­lizmus építése kommunista módszeré­nek a zászlaját. A kimeríthetetlen népi kezdeménye­zés a szocialista verseny újabb és újabb formáit szüli. Ezek az új, haladó formák a szovjet sajtónak köszönhetik gyors elterjedésüket. Az élmunkás, az újító, a sztahanovista munkások kez­deményezései és munkamódszerei nép­szerűsítésében a szovjet sajtónak nagy érdeme van. A szovjet sajtó mindennapi felada­tának tekinti, hogy elevenen beszá­moljon a munka hatalmas fellendülé­sének azokról a jelenségeiről, amelyek a szocialista munkaversenyben nyilvá­nulnak meg. A szovjet sajtó eleven képet ad arról, hogy miképpen vesz­nek részt a versenyekben maguk a tömegek, hogy mit gondolnak a mil­liós munkástömegek a versenyről. A szovjet sajtó híven tükrözi, miképpen érzik a dolgozó tömegek a szocialista verseny ügyét saját ügyüknek. A SZOVJET SAJTÓ HASÁBJAIN kirajzolódik a szovjet emberinek, a kommunizmus építőinek az arculata, a szovjet ember öntudatos munkája, gondolata, álmai, lángoló hazafisága és forró szeretete szocialista hazája iránt. Részlet a Szovjet Kultúra 1953 január havi számának cikkéből. Tiz imperialista sajtó az elnyomás és a háborús gyújtogatás eszköze Az újság, a folyóirat a kapitalista országokban elsősorban üzlet, s Az újság magánvállalkozás. Ezért a társadalom érdekeivel nincs kapcso­latban. Annak a tulajdona, aki üzleti kockázatot vállal a benne foglalt ter­mékek eladására« — így foglalta össze a Wall Street Journal, az ame­rikai monopoltőke szócsöve azokat a »fenkölt« elveket, amelyek az ame­rikai — és általában a burzsoá — sajtót irányítják. Hivatalos amerikai adatok szerint az Egyesült Államok­ban például a lapok reklámból eredő jövedelmei összbevételük nyolcvan százalékát teszik ki. Ez a gyakorlat­ban azt jelenti, hogy az amerikai sajtó a legnagyobb monopóliumok politikai és anyagi függvénye, amelyet a rek­lámokért — és egyéb szolgálatokért — fizetett milliókból tartanak fenn. A sajtó és a monopoltöke kap­csolata azonban nem korlátozódik a hirdetésekre. Lenin rámutatott arra, hogy a burzsoá sajtószabadság »csa­lás, amíg a legjobb nyomdák és a leg­hatalmasabb papírkészletek a kapita­listák kizárólagos uralmában vannak és amíg fennáll a tőke uralma a saj­tón«. Azóta csak fokozódott megálla­pításának érvényessége. A tőkekon­centráció következtében a burzsoá or­szágokban az egykor »független« vál­lalkozók lapjai is mind nagyobb mér­tékben kerültek gazdasági függő­ségbe a trösztökke­, a monopóliumok­ká­, amelyek ma már teljesen elural­kodtak a burzsoá­ sajtón. Az imperia­lista sajtó főfeladata ma már nem a közvetlen profitszerzés, hanem az, h©in­ segítséget nyújtson a trösztök s­véd profitszerző vállalkozásaihoz, azok főfeltételén­ek­ a zavartalan ki­­zsákmányolásnak biztosításához és nem utolsósorban a monopolsták legagyobb »üzletéhez«, a háború­hoz. . Az Egyesült Államokban a tizen­egy legnagyobb újság- és folyóirat­­konszernben összpontosul az összes újságkiadványok több mint negyven százaléka, a folyóiratok példányszá­mának több mint hetven százaléka. Azoknak a céloknak, amelyeket a sajtókirályok követnek, természetesen nincs közük a nép érdekeihez. Hearstről, az egyik legnagyobb amerikai sajtófejedelemről például a következő, valamennyi sajtómonopo­listára jellemző képet festett Charles Beard, az ismert amerikai történet­író. »Nincs olyan szennyes ügy, al­jasság és bűntett, amelyben Hearst ne turkálna és amelyet ne használna fel meggazdagodási célra.« És Hearst lapjainak példányszáma az egész ame­rikai sajtó húsz százalékát és a newyorki lapok 34 százalékát teszi. De hasonló a helyzet a többi kapi­talista országban is. Angliában például az országos sajtó 43 száza­lékát, a vidéki lapok 63 százalékát öt újságtröszt tartja kezében. A leg­nagyobb újságtrösztöt, a Kemsley­­lapokat — amely húsz napilap, szá­mos folyóirat felett rendelkezik s a vidéki reggeli sajtó ötven, az esti sajtó húsz százalékát összpontosítja — az egykor Hitlerrel rokonszenvező Lord Kemsley irányítja, a munkás­­osztály és az angol nép hírhedt el­lensége. Joggal jegyezte meg hát 1946-ban Shawcross, a haladónak nem nevezhető egykori angol fő­ügyész: »Minden angol újság első ol­dalán a következő feliratot kellene hozni: ,Ez az újság ennek és ennek a lordnak a tulajdona célja a gazda­sági haszon és azoknak az egyéni véleményeknek kifejezésre juttatása­, amelyhez ő lordsága időről időre tar­tani méltáztatik magát. Semmi bizto­síték nincs arra, hogy az újságban kötött tények megfelelnek a valóság­nak. Ezek a tények bármilyenek le­hetnek, csak igazak nem.’« A trösztök szolgálatában álló bur­zsoá sajtó, amelyről Baldwin, Ang­lia egykori konzervatív miniszter­­elnöke állapította meg, hogy »hatal­mat élveznek felelősség nélkül és a mindenkori prostituált szerepét töltik be­, ma az amerikai imperializmus háborús politikája ideológiai és han­gulati előkészítésének szolgálatában áll. Ezek az újságok napról napra bizonygatják, hogy folytatni és fo­kozni kell a felfegyverzés és újrafel­­fegyverzés politikáját, erősíteni kell az imperialista háborús tömböket és azt a hitet igyekeznek elterjeszteni, hogy a háború elkerülhetetlen. Koz­mopolita jelszavakba csomagolják csempészárujukat, az amerikai világ­uralom eszméjét, a nemzeti függet­lenség elavultságának hazaáruló gondolatát. Nincs az a hazugság, nincs az a provokáció, nincs az az aljas rágalmazás, amelytől vissza­riadnának a téll imperialista zsold­­ban álló huligánjai. Az amerikai la­pokban például gátlás nélküli és féke­vesztett agitáció folyik az atombomba felhasználása és a koreai háború Kína elleni háborúvá szélesítése ér­dekében. Olyan »tekintélyes« ameri­kai publicisták, mint az Alsop-fivérek, az Egyesült Államok egyik leg­nagyobb, legjelentősebb lapjának, a New York Herald Tribune-nak a ha­sábjain írnak le nap nap után ilyen és ehhez hasonló fertelmes sorokat: »Durván fejezve ki, a mi szándékunk, hogy felhasználjuk az atombombát a legszélesebb tömegektől lakott orosz központok ellen, azért, hogy hatalmas szerencsétlenséget idézzünk elő a polgári lakosság között és így szét­romboljuk a szovjet ipari és politikai rendszert, ez a mi háborús tervünk­nek szíve és lelke.« A tollnak ugyan­ezek a gengszterei minden kanni­balizmust felülmúló terveik magya­rázataképpen ezt írják a továbbiak­ban: »A lakosság bombázása a ’leg­gazdaságosabb’ felhasználása az atombombának, tekintve, hogy így használva, a leghatékonyabban rom­boló a bomba.« Ez a példa csak ízelítő az imperia­lista sajtó »erkölcsi színvonalára« jellemző cikkekből. De hivatkozhat­nánk a többi bértolm­okra, Lawrence­­re, aki a Kínai Népköztársaság elleni uszításra vetette magát, Lippmanra, a Szovjetunió rágalmazásának »szak­értőjére«, vagy az angol, francia, olasz és egyéb európai bértollnokokra, akik arra specializálták magukat, hogy ostyában adják be népüknek az imperialista politika keserű piluláit, elfogadtassák a háborús készülődések növekvő adóterheit, a nemzeti függet­lenség felszámolásának, a nyomor­nak a politikáját. A sajtóbanditák táborában előkelő hely illeti meg a jobboldali szociáldemokrata kútmér­­gezőket, a Spaakokat, Pollackokat, Verdiereket és társaikat, akik híven pártjaik munkás- és hazaáruló szere­péhez, ott tülekednek az amerikai imperializmus hűséges szolgálatában, a Szovjetunió ellen uszítók, a hábo­rús gyújtogatók banditahadában. A francia Populaire-ről például köz­tudomású — legutóbb az olasz Avanti írta meg —, hogy pénzt kap különböző honi és külső tőkés szer­vezetektől, így amerikai forrásból szár­mazó dollárinjekciók is hozzásegítik szennyes életének tengetéséhez. Az angol Labour Party sajtója még ke­vés­­bé burkolt, ugyancsak közönséges kapitalista vállalkozás. A nép érdekeit, a nemzeti függet­lenség és a dolgozó tömegek ügyét az imperialista országokban csak a kommunista sajtó képviseli, amely magasra tartva a békeharc lobogóját, nap mint nap leleplezi az imperia­lista sajtó hazugságait és mozgósítja a tömegeket a háború, az áremelések, a nyomor politikája ellen. A Daily Worker, az Angol Kommunista Párt lapja büszkén viseli első oldalán a feliratot: »az egyetlen angol lap, amelyet olvasói tartanak el«. A fran­cia l’Humanité, az olasz Unita, az amerikai Daily Worker, a belga Drapeau Rouge, a holland De Waal­­heid és a többi kommunista lap szí­vós, kitartó felvilág­osító munkáiéval, a dolgozók érdekeinek következetes védelmével, a Szovjetunió és a népi demokráciák boldog életének ismerte­tésével harcol az imp­erialsta sajtó fékevesztett házamságai ellen és fel­mérhetetlen szolgálatot tesz a bé­kéért küzdő egyszerű emberek száz­milliós nagy ügyének. 1952 FEBRUÁR 1, PÉNTEK

Next