Népszava, 1952. július (80. évfolyam, 152-178. sz.)
1952-07-01 / 152. szám
NÉPSZAVA Csím ,17«-sítv*v Élenjáró nyomdaipari dolgozók Kaisinger Gyula gépmester (Egyetemi Nyomda) kiváló minőségi munkás, június második dekádjában 129 százalékos átlagot ért el az új normával. Tervével 1952 augusztus 20-nál tart. Vállalta, hogy évi tervét október 20-ra befejezi. Rendszeresen átadja munkamódszerét. Ságodi Ferenc, kétszeres sztahanovista gépszedő (Szikra) június hó második dekádjában új normájával 214 százalékot ért el. Decemberi tervén dolgozik. Eddig tizenöt munkatársának adta át munkamódszerét. Széll Béla sztahanovista gépmester (Athenaeum) műhelybizottsági elnök június második dekádjában 161 százalékot ért el az új normával. Tervével augusztus 20-nál tart. Az anyagtakarékossági mozgalomban is eredményesen vesz részt. Kalsinger Gyula Ságodi Ferenc Széll Béla A pihenés órái a kazincbarcikai építkezésen A hegyre vezető árnyas úton csinosan öltözött ifjúmunkás bandukol. Kezében nyitott könyv: Gogoly, »Köpönyeg€-ét olvassa. Meg se hallja, hogy a mellette elhaladó Jávor László kétszer is ráköszönt. Jávor elvtárs nem veszi szívére az esetet, inkább megértően elmosolyodik, ő is éppen a szakszervezeti könyvtárba siet. Kissé meglepődik azonban, amikor Baranovszki elvtársnő helyett férjét, Baranovszki Ferencet találja a könyvtárszobában. — Könyvtárosiskolára ment az asszony, most én vagyok a helyettese — magyarázza az újdonsült könyvtáros. — Az »Aranycsillag lovagját-t szeretném megkapni. Úgy tudom, ma este azt játsszák a moziban is. Baranovszki elvtárs kiteszi a könyvet, de a fiatal kőműves még nem búcsúzik. — Veres Péter: »Pályamunkátok» című könyvét is elvinném. A két könyvvel felszerelten, boldogan megy szállására. Úgy számítja, a film kezdetéig még olvashat egy órácskát.★ Antal Veronika a vasúti töltésen áthaladva igyekszik az Útépítők kultúrtermébe. Ott János elvtárs, vasbetonszerelőből lett bérelszámoló és Bognár József ács már az udvaron várják Veronkát s a többi lányt: Kvetko Erzsit, Szloboda Annust és társaikat. Ott elvtárs felcsatolja a tangóharmonikaszíjat. Bognár elvtárs pedig maga köré gyűjti a lányokat. Felhangzik a zene, majd megkezdődik a kazincbarcikai építkezés népi táncosainak próbája. Amíg itt a pattogó tánclépéseket tanulgatják, Szalontai Géza, a szakszervezet kultúrnevelési bizottságának helyettes vezetője a következő negyedév kultúrnevelési tervét lapozgatja. Lassan halad az olvasással. Gondolatai gyakran elkalandoznak, sok minden jut eszébe. Várjon Czinkóczi Ferit, az ácsbrigád legtehetségesebb színjátszóját felveszik-e a Színművészeti Főiskolára? Megjön-e időre a történelmi tömegoktatás előadója? Próbálnak-e a színjátszók? Hiba, hogy mindent maga akart elvégezni. Mindössze három kultúraktívan kevés az ilyen nagy építkezésre. Ezért van ilyen sok gondja. Ezért szerepel mindjárt elsőnek a tervbe: »A közelmúltban lezajlott szakszervezeti választások után valamenynyi új kultúraktívát el kell látni feladattal«. Különösen sok segítséget vár Szalontai elvtárs a bizalmi csoportok kultúrmegbízottaitól, akik, a többi között, elősegítik majd csoportjuk élenjáró munkásainak népszerűsítését és a fegyelmezetlenek bírálatát. Az eddig nagy sikerrel, de csak ritkán működött csasztuska-brigádokat szintén nekik kell ötletekkel elátniok. Az elmúlt hónapban 24 film, és három színházi előadás volt. Júliusban — a csongrádi kubikosok és a Mezőkövesdről és környékéről itt dolgozó ifjúmunkások kívánságára — már több történelmi előadást is tartanak. Megismerik: Dózsa György, Hunyadi János, Rákóczi Ferenc harcos életét i. A telep felől énekhangokat fúj erre a szél. Boldogan hallgatja: próbál a kórus. Kinéz az ablakon. A megszokott kép fogadja: messze, amerre csak a szem ellát, a borsodi hegyektől védett völgyek ölén, a vidék jövőjének vázlataiként emelkednek a most még szeszélyesen elszórt épülettömbök. Daruk magasodnak, vörös zászlók integetnek a gyárépületek tetejéről. Dehogyis gondoltam három hónappal ezelőtt — akkor került az építkezésre —, hogy csak meg kell itt pendíteni a kultúrélet húrjait és máris mind magasabbra növekszenek az igények. Azóta Szalontai elvtárs is megtanult merészebben tervezni. Gyönyörű kultúrparkot álmodott a Sajó partjára. Most még csak a helyét nézegeti. Kazincbarcika építőinek nagy örömére azonban a kultúrpark is elkészül alkotmányunk ünnepére. .(■• e.) Amikor Balatonföldváron a Vasöntöde és Gépgyár-üdülőben megkérdeztem, hol találom meg Jávorszki Béla diósgyőri hengerészt és Chlepko József diósgyőri sztahanovista vasesztergályost, valaki felmutatott egy cseresznyefára. Ott nyújtózkodtak a legfelső ágon, szaporán szedegetve a duzzadtszemű fekete cseresznyét. A lombok közül előbb Jávorszki napbarnított arca bukkant ki, majd Chlepko húzta széjjel az ágakat s egy hámlósorrú, kedves fiatal lány, aki hanyattfeküdt a fűben, felkiáltott: — Ott a sztahanovista rigó! — Most pótoljuk az elmulasztottakat — neveti el magát Jávorszki elvtárs. — úgy érzem itt magam, mintha a saját 16 éves fiam lennék. Pedig hát háromgyerekes családapát tiszteljen bennem itt a fa tetején. Chlepko rábólint. — Én is három gyerekkel büszkélkedem. De életemben először nyaralok! Ebben is egyformák vagyunk — tovább a szót Jávorszki. — Nekem is ez az első nyaralásom. Küldtek volna minket tavaly is, meg tavalyelőtt, dehát... még nem akartunk jönni. Teli tál cseresznyével ugrik a földre s miközben kínálgat, elmondja, hogyan élt a múltban: hányszor kukucskált be inaskorában a rácson keresztül az ilyen pompás kertbe, azt forgatva a fejében, vájjon a semmittevés fáradalmait pihenik-e ki azok, akik a kerítésen belül élnek. Dehogy is mert arra gondolni, hogy egyszer , ő kerül ide! — Mennyit voltam munka nélkül — borul el az arca. — A művezetők a »zsákosoknak« kedveztek, azokat részesítették előnyben. Rögtön meg is magyarázza, hogy a kulákfiúkat hívták zsákosoknak, akik faluról hordták be a vajat, a tyúkot és disznóöléskor a kóstolót. — Én bizony nem kenegettem a művezetőt, szakszervezeti tag voltam már akkor is. — Nagyot csap a levegőbe, mintha el akarná hessegetni a múltat. — Épp ma akartunk levelet írni a Népszavának. Csak jó dolgunkban nem jutottunk hozzá, hogy papírra vessük, amit napjában többször is mondogatunk: »Szó, ami szó, finom dolog ez a szocialista hatalom.« — De hisz ez Majakovszkij verséből van. Harsány nevetése betölti a kertet. — Persze, hogy abból. De mi is elmondhatjuk! Chlepko József sztahanovista vasesztergályosból is kívánkozik egy óva- ALATONI lék. Amikor felszabadult, már el is bocsátották. Az utolsó tanonc fizetésével egyszerre kapta meg a felmondást. Attól kezdve csupa keserűség volt az élete. Kilenc évig dolgozott a marosoknál bányában. De hogyan lehet az akkori bányászéletet a maival összehasonlítani? Majd belerokkant, azt hitte, sose lesz belőle ember. A napba hunyorog, jólesően nyújtózik, derekát ropogtatja. — Kívül-belül ragyogok! A kabáthajtókámon sztahanovista csillag ragyog, itt belül a megelégedés... — Tegnap vitorlázni voltam — mondja minden átmenet nélkül. — Tudja, hol láttam én azelőtt vitorlást? Plakátokon. De meg sem álltam az ilyen plakátok előtt. Olyan messze volt tőlem, mint az üstökös! Most pedig belesétálok a plakátba, azaz — belevitorlázom. Hát nem nagyszerű ez? ★ Nagy Etelkával, a Szegedi Textilkombinát szövőnőjével a strandon találkoztam. Pettyes fürdőruhában gázolta a vizet, minden olyan vidám és kerek volt rajta, élénk bogyószeme, piroskendővel menyecskésen hátrakötött haja, a pettyek a ruháján. — El sem hiszi, hogy nekem az első napokban mi volt a legnagyobb gyönyörűségem. Az, hogy ... — de ne nevessen ki! — hogy teher nélkül járkáltam ezen a helyen, ahol nyolc évvel ezelőtt úgy róttam az untat, mint egy púposteve. Pesztra voltam itt 12 esztendős koromban, Micskeyéknél Reggel karomra kellett venni a gyerekét, ahol vagy 16 kilót nyomott, azon kívül az asszony a nyakamba akasztotta a nagy sárga frottir fürdőköpenyét, egy összesodort gyékényszőnyeget, egy degeszre tömött strandtáskát, egy aluminiumdobozban ennivalót és a jó ég tudja, mi mindent még! Csak úgy szakadt a veríték rólam, olyan volt az arcom, mint egy főtt rák. Az asszony meg dudorászva röpködött mellettem. Dehogy is engedtek engem a vízbe! Csak vigyáztam a mandulánhizlalt gyerekére, a rengeteg cókmókra, a partról bámultam, hogyan lubickolnak! Hát most, amikor mint fürdővendég megérkeztem ide, napokig élveztem, hogy szabad a két kezem, a hátam, a vállam! Nagy gumilabdát dobnak be a partról, két kézzel visszaröpíti és mesél tovább. — A napokban a szabadtéri színházban voltam, a Likomiban gyönyörködtem és arra gondoltam, tán álmodom az egészet Nem lehet az igaz, hogy én, a hajdani kis csutak, mint szakmunkás nyaraljak a Micskeyné szobájában és az első sorban üljek a színházban. Kétszer is megcsíptem magam, hogy elhiggyem. Most már elhiszem. Jövőre a Galyatetőre szeretnék menni. Ez pedig azt jelenti: úgy igyekszem, hogy sztahanovista legyek. Kukli Sándor, a Debreceni Harisnyagyár programmozója még egészen fiatal ember, az ország legszebb üdülőit megjárta már. Mint textilfestő került a gyárba, majd a dolgozók gimnáziumában érettségizett. »Aztán . . . egyszóval ... így kerültem mai beosztásomba.* Szerényen, szinte restelkedve beszél. Majd csónakba invitálja Pincés Erzsit, a Debreceni Harisnyagyár gyártásvezetőjét. Lassan, ráérősen himbálózik velük a csónak, a kék égen tenyérnyi felhő sincs és messziről énekszót sodor feléjük a szellő, ők ketten pedig fiatalok és nagyon boldogok. Kell ehhez kísérő szöveg? Nyilván erre gondol Rózsa János, a 28 esztendős tanácselnök is, mert jóízűen mosolyog szénfekete bajusza alatt. — De sok mindent megértem én ezen a Földváron — mondja s már szaporázza lépteit, siet be a tanácsházára. Az írógép mellé ül s miközben hatalmas, erős ujjaival kopog a gépen, elmondja, hogy idevaló a faluba, itt volt béresgyerek, itt nőtt fel. ökölnyi korában már labdát szedett Zichy grófék teniszpályáján. — Tudjai, hogyan mulattak a grófok? Dehogy is tudja. Az ilyet nem lehet kitalálni! — Az a romhalmaz — ujjával a fák mögött púposodó téglatörmelékre mutat — az volt az úrikaszinó. Ripityomra bombázták! Nemcsak az épületet, hanem azt a világot is, amelyet a tükrös falaik őriztek. Birtokok úsztak el itt kártyán egyetlen éjszaka. Birtokok, meg aszszonyok. Nehéz ezt elképzelni a magunkfajtának. Pedig így volt. Nem egyszer a feleség volt a tét, azt tették fel a kártyára. S amikor annyi pezsgő folyt le a torkukon, amennyiből húsz bérescsalád félévi bére kitelt volna, abban lelték örömüket, hogy reggel-targoncán húzatták haza magukat a béresgyerekekkel. Én akkor tízéves voltam és az öcsémmel nem egyszer húztam haza a Zichy grófot, meg a Korányi grófot, úgy fogtak be bennünket a négykerekű kocsiba, mint a lovat, ostorral biz’tattak meg, hogy gyorsabban! Ezért a »szolgálatért« két-három pengő, ütötte a markunkat. Az is jó mulatság volt, hogy leitattak egy kakast, meg egy béresgyereket, vájjon melyikünk ugrál jobban. Mi majd rá» mentünk a mulatságra. Üres volt a bendőnk és éhomra öntötték belénk az italt. Később, amikor már kinyílt az eszem, gyakran nyilait belém; erre használják fel a pihent eszüikét? Rózsa János haragosan cigarettára gyújt, tágas homlokán két mély ránc ver éket. — Ej, mit beszélek róluk, hiszi nyomuk sem maradt már! A Zichyvillában az Elzett dolgozói üdülnek* a Kupa Vezér a Kistexté lett, a Korányi gróf kastélyát pedig — melyben negyedmagával lakott — most az Óbudai Hajógyár dolgozói élvezik. Én pedig, akit 15 éves korombali véresre vert zsírosparaszt gazdám* tanácselnök vagyok. S a felszabadulás óta sok mindent megpróbáltam* ami után erősen vágyakoztam egész életemben. Sztálinvárosban is dolgoztam, erre vagyok legbüszkébb* Dicsérő oklevelet is kaptam, odanézzen. — Berámázott oklevél függ a szobája falán. — Még ma is ott dolgoznék, de a párt idehelyezett, hᣠjöttem. Gondolhatja, milyen érzés itt intézni a dolgozók ügyét, ahol a gróf urak hol lónak, hol kutyának kezeltek. Az utolsó grófi emlékeket tavaly takarítottuk el. Ittmaradt golyótól átlyukasztott szobruk a parkban. Elszálltattuk. Azóta már biztosan gépalkatrész lett belőlük! Későre jár már. A tó tükrébe fénysávokat rajzolnak a partmenti lámpák. Az esti szellő belesúg a bokrokba, zeneszó csap ki a villák kertjéből, s egy tömöttbajuszú férfi odaszól a feleségének: — Te, mama, ha azt mondaná valaki, kívánj valamit, mit kívánnál? — Mit is... várj csak... hm. — Az asszony mormol magában, a fejet rázza, jóízűen felnevet. — Kétheti üdülést kívánnék, de azt már megkaptam. Mondj már gyorsan valami jó kis kívánságot... Én hiába töröm a fejemet..* Palotai Bori* 4 A bácsborsodi állami gazdaság dolgozói hat arató kévekötőgéppel és három kombájnnal aratnak. A 3200 hold ősziárpát túlnyomórészt aratógépekkel vágták le. Az ősziárpa négy napig tartó aratásánál jó eredményt ért el Szem Nándor és Nagy Győző. Az aratás harmadik napján az óránkénti 1620 négyszögöl gabona helyett 2200 négyszögölet vágtak le. Szem Nándor hét éve arat géppel. Arról iemerik őt a gazdaságban, hogy jó minőségű munkát végez. Munkamódszeréről az alábbiakban számol be: Knotck arató-kévekötőgéppel dolgozom. Én vagyok a traktorista, Nagy Győző a munkagép kezelő. Már az első napokban az elmúlt évinél magasabb teljesítményeket sikerült elérnünk, jórészt azzal, hogy az elmúlt év hibáin okulva, gondosabban szerveztük meg a munkát. Az elmúlt évben például minden aratógép helytelenül egy táblába állt be és a hat gép egymás rendje mellett lépcsőzetesen dolgozott, így azután, ha például a vezérgép valamilyen hiba miatt megállt, a többi gépnek is meg kellett állnia és várakoznia, amíg elvégezték a javítást. De az is gyakran előfordult, hogy egy-egy gép hosszabb ideig vesztegelt, ilyenkor azután a jó gépekkel kikerültük a hibás gépet ,és új rendet kezdtünk előtte. Ez felesleges időpocsékolás volt és rontotta a munka minőségét. A hibás gépet kikerülő gépek ugyanis öszszegyúrták a tarlón heverő kévéket, sok volt a szemveszteség. Most minden aratógép külön-külön dolgozik saját munkaterületén, így minőségi munkával, kevesebb szemveszteséggel, gyorsabban tudjuk betakarítani a gabonát, dolgozó népünk kenyerét. A helyes gépbeállítás, a gondos gépkarbantartás a jó munka fontos feltétele. Milyen módszerrel dolgozunk? Reggel 40—45 percet szentelünk gépápolásra, amikor is munkagépkezelőm, Nagy Győző az aratógép minden csapágyát beolajozza, bezsírozza. Én közben meghúzom a laza csavarokat, ellenőrzöm, hogy elég élesek-e a kaszák. Az életlen kasza után ugyanis levágatlan gabonaszárak maradnak. Nagyobb a szemveszteség, mert az életlen kasza nem vágja, hanem zúzza, töri a gabona szárát. Munka közben is ellenőrizzük a kaszák élességét: életlen kaszapengével nem aratunk. Ha egyegy kaszapenge kicsorbul, vagy élét veszti, azonnal hívjuk a köszörűsöket, akik megköszörülik. A reggeli gépápolási idő alatt tartalékolajat és zsírt készítünk a géphez és azt magunkkal visszük, így azután az ebédidő alatti gépápolásnál minden kéznél van, nem kell semmiért a brigádszállásra menni. Hogyan aratunk? Még mielőtt a gabonatáblába állnánk , az aratógépet működésbe hozzuk. Csak akkor kezdünk a vágáshoz, amikor a kaszapengék elérték teljes sebességüket. A megfelelő sebességgel mozgó kaszák ugyanis nem tépik a kezdés idején sem a gabonaszárakat, hanem szépen vágják. Ha munka közben megállunk a géppel, indulás előtt kissé hátratolatunk, hogy mire a gabonatáblába érünk, a kaszák teljes sebességgel dolgozzanak. Fontos, hogy előre alaposan megismerjük azt a táblát, amelyen majd dolgozunk. Időnként rövid megbeszélést tartunk, amelyen az agronómusok ismertetik, milyen talajon kell dolgoznunk. Az aratógépkezelőnek nagyon fontos tudnia, hogy sima, vagy pedig egyenetlen-e a talaj, vannak-e rajta földkupacok, kődarabok, stb. Munkagépkezelőm minden reggel terepszemlét tart a munka megkezdése előtt. A talaj minősége szerint megállapítja, milyen magasságra kell majd a vágószerkezetet beállítania. A vágószerkezet helyes beállítása nagyon fontos, mert ha hepehupás talajon aratunk például és a vágószerkezetet alacsonyra állítottuk, megrongálhatják a váratlanul előbukkanó akadályok. A talaj változásait munka közben is nagy gonddal figyeljük. Én, mivel elől ülök a traktoron, hamarabb látom az akadályokat. Ezt azután mindig jelzem Nagy Győzőnek, aki ilyenkor a munkagépen magasabbra emeli a gyűjtőasztal elejét, amelyen a vágószerkezet van. Gondosan ügyelünk, hogy a vágószerkezetet ne erőltessük meg. Az a helyes, amikor a vágószerkezet merőlegesen halad a gabonás zárakra. Ekkor lesz ugyanis alegkisebb a vágás keresztmetszete. Ettől eltérő vágási szög esetén erőltetjük a gépet, ami későbbi hibák forrása lehet. Ilyenkor, gyorsabban kopik a kaszák éle is, több időt kell élesítéssel tölteni. A motolla helyes beállításával se csökkentjük a szemveszteséget. A mo-' tolla tengelyét mindig olyan magasra állítjuk, hogy a terelőlécek ne a kalászokat verjék. A munkagépkezelő menetközben szabályozza a motollát és mindig olyan magasságban tartja, hogy a lécek legalább 20—25 centiméterrel a kalász alatt érintsék a gabona szárát. Naponta többször megvizsgáljuk a vágószerkezet hajtórúdfejét és a rajta levő csapágyakat, hogy nem melegednek-e át nagyon. A hajtórúdfej ugyanis nagy munkát végez, a legnagyobb a terhelése. Ha nem ellenőrizzük elég sűrűn, könynyen törés vagy csapágyolvadás következhetik be. Általában két-három óránként minden körülmények között megvizsgáljuk a hajtórúdfejet. Délben ápoljuk másodszor a gépet. Ez körülbelül 20—25 percet vesz igénybe. Üzemanyaggal látom el a traktort, Nagy Győző pedig a nagyforgású csapágyakat zsírozza be. A kaszák és egyéb szerkezetek elleniőrzése és a laza csavarok meghúzása ugyanúgy történik, mint reggel. A kötözőasztal alatti csúszótengelyt mindig megolajozzuk, hogy a gépkezelő munka közben könnyebben tudja szabályozni a motorját, valamint a gyűjtő- és kötözőasztal munkáját. Este, amikor kiállunk a gabonatáblából, egy-két percig üresen járatom a gépet, hogy ne maradjanak benne gabonaszálak. Azután leállítom és bohózatom a brigádszállásra. Ha eső várható, munkagépkezelőm leveszi az aratógép szállítóponyváját, nehogy megázzék. Az aratógépet ezután gabonakövekkel takarja be. Az őszi árpa aratását már befejeztük. A búzából is levágtunk 110 holdat, rozsból pedig 120-at. Most naponta 16 óráig dolgozunk a gépekkel. Elhatároztuk, hogy idénytervünket túlteljesítjük: 150 hold helyett kétszáz hold gabonát aratunk le arató-kévekötőgépünkkel. Szeretnék kiérdemelni »a gazdaság legjobb aratója« versenyzászlót. Milyen munkamódszerrel dolgozik a bácsborsodi állami gazdaság traktoristája és munkagépkezelője az arató- és kévekötőgéppel 1952 JÚLIUS 1, KEDD