Népszava, 1952. november (80. évfolyam, 257-281. sz.)
1952-11-01 / 257. szám
NÉPSZAVA Példamutató művezetők Felber István főművezető (Budapesti Szerszámgépgyár) jó munkaszervezéssel, az anyagok biztosításával a szereldeátlagteljesítményét 140 százalékra fokoz!... Jelentősen megszilárdította a munkafegyelmet, a késéseket teljesen megszüntette. Simon Sándor művezető (Kontakta) a szenkefeüzemben teljesen megszüntette a későnjárást és az igazolatlan mulasztásokat. Az üzemben száz százalék alatt teljesítő nincs, átlagteljesítményük 127,3 százalék. Darula Mihály művezető (Dinamó) vezetésével a présműhely állandóan száz százalék felett teljesíti tervét. A száz százalék alatt dolgozók számát harminc százalékkal csökkentette. Jelentős eredményeket ért el a munkafegyelem megszilárdításában. Felber István Simon Sándor Darula Mihály Tovább tanulunk, hogy gyermekünket taníthassuk Kisfiam a Gorkij-iskola I. osztályos tanulója. Leckéje készítése közben gyakran fordul hozzánk — szüleihez !— segítségért. Mi azonban — a feleségem és én — ilyenkor szégyenkezve nézünk először egymásra, azután a gyermekre. Bizony, mi nem sokáig jártunk iskolába. A szegénység még a betűkkel is alig engedett megismerkedni bennünket. Hogyan tudnánk hát gyermekünket tanítani? Munka közben is gyakran okoz nehézséget, hogy nem vagyunk elég jártasak például a számtanban. Én a kovácsszakmában sztahanovista vagyok, de ugyanakkor nehézséget okoz egy egyszerű számtani művelet megoldása. Ezért megbeszéltük a feleségemmel, hogy tovább képezzük magunkat. Most már több mint egy hónapja iskolába járunk. És 15 hónap múlva elvégezzük az általános iskola VIII. osztályát. Akkor majd nem kell szégyenkeznünk tudatlanságunk miatt. Nemrégen még azt hittem, annál többről nem is álmodhatunk, hogy minden dolgozó és minden gyermek legalább nyolcosztályos iskolával rendelkezzék. A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán azonban a tanulásról, az iskoláról is szó esett. Boldogan olvastam, hogy a Szovjetunió városaiban, ipari központjaiban rátérnek a tízosztályos kötelező oktatásra, majd ugyanezt előkészítik a falvakban is. Rövidesen nem lesz a Szovjetunióban olyan ipari tanuló, nem lesz olyan dolgozó, aki legalább a középiskolát el ne végezte volna. A szovjet kormány megteremti az ehhez szükséges feltételeket is. Hetven százalékkal több iskola épül az ötödik ötéves tervben, mint amennyi az előzőben létesült. És azt hiszem, ide tartozik az is, hogy öt év alatt 30—35 százalékkal növekszik majd a főiskolát végzett szovjet szakemberek száma. Amikor erről olvastam az újságban, úgy éreztem — és úgy is van —, hogy’ mi is erre az útra lépünk. A mi gyermekeinknek már nem 46 éves fejjel kell majd — mint nekem — az egyszeregyet tanulniok. A mi gyermekeink már azzal a tudománnyal ismerkednek meg, amelyet a szovjet tudósok és dolgozók tömegei — éppen magasfokú képzettségük eredményeként — teremtenek a munka észszerűbb, könnyebb és egyben sikeresebb elvégzése érdekében. Béres Imre, a Hídépítő Vállalat sztahanovista kovácsa A cipőm lyukas volt és esett az eső. November hónap az év legszomorúbb hónapja, az első napjától az utolsóig ködös, fúj a szél, és esik. Már egy ideje kabátot hordtam. Áldott legyen, aki feltalálta! Bármennyire is öreg, fakult a kabát, bármennyire is kopott, mégis mindig melegít és betakarja a foltozott nadrágot. Sosem vetem le magamról a kabátot, a tanítás alatt sem. Beléptem az osztályba, miközben a lábamat a földhöz ütögettem és a kezemet dörzsöltem. A sötétben tapogattam és bár tudtam, merre van a villanykapcsoló, mégis keresnem kellett, amíg megtaláltam. Osztályunk egy munkásház alagsori helyiségében volt. Berendezése egy szekrény, három kis asztal, székek és padok; a falon nemzeti zászló két nagy, kézzel festett plakát között. Az első vörös fáklyát tartó kart ábrázolt, a másik sok zászlót és sok kart. A bejáratnál Olaszország vadonatúj térképe függött. Szétosztottam az irkákat, az asztalokra raktam az orvosságom üvegének: ezek voltak a tintatartók. — Jó estét, professzor. Nem tudtam elérni, hogy tanítónak nevezzenek. Aki köszönt, nem a legfiatalabb tanítványom volt. Tizenhat éves, magas és sovány. — Szervusz Lelli. Még senkit sem láttál? — Idefelé jövet hívtam Minchit és Grillit. Minchii azt mondta, negyedóra múlva jön. A főnöke semmiféle iskoláról nem akar hallani. A régi nóta. Azt mondja, hogy ő az, aki fizet és Minchinek le kell dolgoznia az időt .. Grilli megmosakszik ,és mindjárt itt lesz. Egy kis idő múlva. Francesco Gisondi: |Z — Professzor, kijavítota már a házi feladatokat?. — Nem, ma nem volt percnyi szabad időm sem. — Attól félek, hogy elhibáztam. Száraz fügét húzott ki a zsebéből, megkínált vele és enni kezdett. Kivettem két fügét. Az udvarból motorbicikli zaja hallatszott és az ablakunk közelében elhallgatott. — Tempestilli — ismertem meg az érkezőt. Tíz kilométer távolságról meg lehet már hallani, ha jön. Belépett Tempestilli, jókedvűen üdvözölt bennünket, újságokat hozott. — Nagyon érdekesek, professzor. Átnyújtotta nekem, majd egy közeledő elvtárshoz szólt. — A békeharcosokról ír. — Neki is átadott egy újságot. Tempestilli a »Munka« c. hetilap terjesztője volt. Kis motorján naponta száz és száz kilométert tett meg. Minden héten elhozott nekünk néhány példányt. Ezekből tanultak olvasni és közben megvitatták a híreket. Beléptek a kazánfűtők és kórusban köszöntek: »Szervusztok, jó estét«. Hamuszaguk volt, nekik ment a legnehezebben az írás, kezüket bőrkeményedések nehezítették el. Mindjárt körülvették az újságokat, átlapozták, nézegették, kézről kézre adogatták. — Üljünk le — ajánlottam —, együtt fogunk olvasni. Belépett Grilli is. Köszönt. — Nem is mosakodtam, ahogy elmentek, meglógtam — mondotta. Vállon veregettem. Tetőtől talpig fekete volt. Egy szénüzletben kifutóskodott. STI ISKOL Már csak néhányan hiányoztak, olvasni kezdtünk. Sokáig olvastunk. Megértettem, hogy nem akarnak elválni ezektől az oldalaktól, melyek a harcaikról beszélnek. Arcukon, kifejező vonásaikon láthattam örömüket és megelégedésüket. Mikor belépett Di Jorio, 19 éves lány, szappangyári munkásnő és Molina, háztartási alkalmazott, senki sem emelte fel a fejét. Velük is olvastattam. Aztán diktálni kezdtem: — Mai témánk. Beszéljetek újságotokról. — Hirtelen valaki megszólalt. — Jó estét. Megfordultam. Egy magastermetű, jampecöltözetű férfi jelent meg. Karvaly orrán szemüveg, kopasz fej, elálló fülek, vörös pofacsontok, karikás szemek. — Jó estét — válaszoltam. — Ön Mercurelli tanító? — Igen, mit kíván? Nem válaszolt azonnal. Körülnézett. Láttam, nem tetszenek neki a falon függő rajzok. Megjegyezte: — Meg lehet fulladni a füsttől. Egy lepedőnagyságú, szépen vasalt zsebkendőben kifújta az orrát. — Az oktatási igazgató vagyok. Azért jöttem, hogy felülvizsgáljam az iskolát. Kezet nyújtottam neki. — Jó napot. Ezek a fiatalok — mutattam tanítványaimra —,majd hozzátettem:— Nagyon csodálkozom, hogy itt látom önt, máskor mindig az iskolaszolgát szokta küldeni, hogy aláírjon... ööö ... hogy felülvizsgáljon. — Felsőbb utasítás! — Kigombolta kabátját: — Nem lehet itt lélegezni sem... Iskolában tilos a dohányzási — Bocsánat, de nem tilthatom meg... Rám támadt: — Hogyan? Magának kellene jó példával előljárni. — Le akarom szögezni, hogy én nem dohányzom. De amikor a fiatalok megkértek, hogy dohányozhassanak, beleegyeztem. — Szóval maga volt az, aki felhatalmazta a tanulókat? — Indulatosan legyintett. A »tanulók« topogtak. Sokan közülük — mint ahogy később megmondták — ismerték őt még abból az időből, amikor fekete ingben járt és követelte, hogy fasiszta karlendítéssel köszönjenek, máskülönben pofonnal »üdvözölte« a szembejövőt. — Igen ... Mi rossz van ebben? — mondottam. — Hogyan? — vörös lett, mint a pipacs. — Nappal dohányozhatnak, amennyit akarnak! Michele, a kazánfűtők legidősebbje felállt. — Hisz ha annyi időnk volna, mint magának! Mi hajnaltól mostanig dolgoztunk, egy percig sem nézhetünk félre, mert különben még az életünk is rámehet. A füst lecsillapítja éhségünket és az idegességet. A többiek bólogattak, néhányan hangosan helyeseltek. Én még hozzátettem:— Ez munkásiskola. A tanítványokat én gyűjtöttem össze. Egyenként. Hogy taníthassam őket. Nem válaszolt. Elkérte a füzeteket és az osztálykönyvet. Megmutattam. Hosszasan tanulmányozta, majd kijelentette: — Jól van, jól van. Belépett Spagnolo. — Jó estét — és helyére ment — Ki az? Miért ilyenkor jön? Megállította. Spagnolo félelem nélkül válaszolt: — Borbélynál dolgozom és akkor jöhetek csak, amikor az üzletet becsukják. Közbeléptem: — Nem zavar senkit, ha későn is jön. — Nem helyes. Kézről kézre járt egy égő cigaretta. A dolgozók nyugodtak voltak. Az oktatási igazgató remegett és dühös volt. Észrevette, hogy a szénüzlet kifutójának kalap volt a fején. Odament hozzá. — Te miért tartod a fejeden a kalapot az iskolában? Grilli nem válaszolt. — Vedd le! — Nem! Az igazgató hirtelen nyers mozdulattal lekapta Grilli kalapját. A fiú fején visszatükröződött a világosság. Grilli haját betegség pusztította ki. — Micsoda pofa! — mondotta az igazgató megvetően és cinikusan nevetett. Grilli elvtársai egymásután álltak fel és körülvették. Erre az igazgató gyorsan elkomolyodott. — Menjen — mondtam neki és az ajtó felé mutattam. Anélkül, hogy hátrafordult volna, elsompolygott. A hallgatók csendben visszatértek helyükre. Felvettem a kalapot, mely közben a földre esett és Grilli fejére tettem. Könnyes volt a szeme. — Diktálni fogok — mondtam. — Az írásbeli dolgozatot holnap fogjátok megcsinálni, majd ha még néhány oldalt elolvastatok ... írjátok: »Az állam biztosítja az összes olaszoknak a művelődéshez való jogot.« A fiúk keserűen mosolyogtak. A »Lavore« című Mpee hetilapból. yA 4 1952 KOVEMBER ?, SZOMBAT Jó szervezéssel, alapos munkával készüljenek a szakszervezetek a művészeti együttesek II. országos versenyére Az elmúlt napokban az üzemi kultúrotthonok színpadán felléptek a művészi együttesek, hogy játékművészetüket, felkészültségük színvonalát az egybegyűlt üzemi dolgozók megvitassák. Az üzemi bemutatók célja, hogy az országos verseny megindulása előtt meghallgassák a dolgozók észrevételeit, hasznosítsák tanácsaikat, útmutatásukat. A nézők közvetlen bírálatainak érvényesítése és hozzájárulásuk a csoport szerepléséhez — mint versenyfeltétel — jelentős lépés a múlt évi kulturversennyel szemben és rendkívül alkalmas arra, hogy a művészeti együttesek tevékenységét minden üzemi dolgozó a saját ügyeként tekintse. A készülődés a művészeti együttesek versenyére kettős feladatot állít az üzemi kultúrmunkások elé. Egyrészt meg kell javítaniok a művészeti együttesek munkáját, fokozniok a politikai nevelést, elmélyíteniök a szakmai tudást és új tehetséges erőket bevonniok a csoportokba; másrészt tudatosítaniok kell a dolgozókban az üzemi bemutatók fontosságát, megmagyarázniok, mit jelent az a nagyfontosságú versenyfeltétel, hogy az együttesek csakis a dolgozók hozzájárulásával nevezhetnek be-A versenyre készülődés számos üzemünkben a szakszervezeti kultúrmunka örvendetes felélénkülését eredményezte. A Győri Vagongyárban például Móricz Zsigmond »Magyarosan« című egyfelvonásos művét adják elő. A csoporttagok nagy érdeklődése mellett vitatták meg a munka fogyatékosságait. Elérték — követendő példa! —, hogy valamennyien részt vesznek a politikai oktatásban és elevenebbé, bátrabbá vált a bírálat. A Beloianniszgyárban is sikerült a kultúrmunkások figyelmét a kultúrverseny felé fordítani. Voltak az üzemekben, akik a művészeti együttesek versenye tiszteletére vállalták a termelés felemelését, mint Ungvári Endre elvtárs, aki állandóan30 százalék felett teljesíti normáját. A Rákosi Mátyás Művekben 56 csoport készül, a Diósgyőri Kohászati Üzemeknél 34, a Diósgyőri Gépgyárban 18, a Ganz Vagonban 17 művészeti együttes lép fel, _ hogy _ a magyar irodalom alkotásait a népművészet, a kóruskultúra gyönyörű termékeit életre keltsék majd a színpadokon. A versenyre készülődés során élesen felvetődnek a szakszervezeti kultúrmunka kirívó fogyatékosságai. A tájékozatlanság, szervezetlenség jelei számos üzemben mutatkoznak. A Fémáru- és Szerszámgépgyárban például az üzemi bizottság alig tett valamit, hogy a szétesőben levő csoportokat talpraállítsa — pedig a gyárt tehetséges népi művészekkel dicsekedhetik, akik kiválóan szerepeltek az első Országos Kultúrversenyen. A Textilgépjavító Üzemben az üb-elnek beletörődik, hogy a csoportokat »nem lehet életrekelteni«. Egyes területi szervek is elhanyagolták az előkészítő munkát. A XI. kerületi vasas-bizottság kultúrnevelési felelőse, Horváth elvtárs például, nem tudja mi a helyzet az üzemekben és azt sem, hogy számos művészeti együttes miért nem nevezett be eddig. Veszprém megyében a Vegyészeti Dolgozók Szakszervezete területi bizottságának elnöke, Kiss József elvtárs egyszerűen elrakta a SZOT versenyfelhívását az elnökségi határozatok dossziéjába, így érthető, miért mutatkozik a Veszprém megyei vegyipari üzemekben elmaradás. Egyes szakszervezeti vezetők nem értik, hogy népünk kulturális felvirágzása érdekében milyen nagyjelentőségű esemény a művészeti együttesek országos versenye. Már a készülődés során új forrásokat kellene feltárniuk, nem volna szabad megengedniük, hogy egyes helyeken a »fontosabb dolgunk is van, megtévesztő jelszóval fékezzék a csoportok lelkiismeretes és lelkes tevékenységét. Az ország több helyén a tanácsok népművelési vezetői alaposságot, az ügy iránt érzett lelkiismeretességet mutatnak a falusi ifjúsági együttesek előkészítésében. A pitvarosi, a sárvári, a nardai és sok más népi együttes munkája bizonyítja ezt. Hiba volna, ha a nagyüzemi csoportok — a szakszervezeti kultúrmunka gyengeségei következtében — gyengébben szerepelnének és nem tudnák betölteni joggal kivívott vezetőszerepüket. De, ha számos fogyatékossággal találkozunk a művészeti együttesek versenyre készülődéseiben, akkor ez fokozottabb mértékben áll az üzemi bemutatókra. Sok helyütt nem értik meg, mit jelent a dolgozók hozzájárulása a benevezéshez. Élénk vitának kell kialakulnia a bemutatókon, amelyeken részletesen megbírálják, vajjon alkalmas-e az együttes, hogy az üzemet képviselje a versenyen. A dolgozók bírálata elengedhetetlenül szükséges acsoportok előadásmódja hibáinak és a műsorválasztás gyengeségeinek feltárásához. Nemcsak arról van szó, hogy közönséget toborozzanak a bemutatókra. A Duna Cipőgyárban például azért hívtak el hivatásos művészeket is az előadásra, »mert akkor többen eljönnek«. A kultúrház megtelt nézőkkel, de a vitáról és a szavazásról teljesen »elfeledkeztek« az üzemi bizottság tagjai. Az ilyen »műsoros est« nem nevezhető üzemi bemutatónak. Volt ellenkező példa is. A Kistextben például csak a sztahanovistákat hívták meg a bemutatóra, azzal az indokolással, hogy »vegyék kitüntetésnek, ha hozzászólhatnak«. Számos dolgozó szerette volna az előadást még megtekinteni, de miután nem volt meghívójuk, nem mehettek be a terembe. Ezekért a hibákért nagy mértékben felelős a SZOT is. A szukúrfelelősök részére, kiadott tájékoztatóban ugyanis félreérthetem fogalmazták meg a teendőket. A bemutatókról küldött jelentésben az üzemi versenybizottságközli a szereplés részletes műsorát, hallgatóinak számát, a közönség hangulatát, valamint az üzemi funkcionáriusok és néhány élenjáró dolgozónak a véleményét a műsor színvonaláról. Nos, a Kistextben valójban csak néhány élenjáró dolgozó mondhatta el a véleményét — mert a többit be sem engedték a terembe. Egyes funkcionáriusok önkényesen, a dolgozók megkérdezése nélkül akarnak a nevezések kérdésében dönteni. Az íróasztal mellől határoznak, hogy egy-egy csoport részt vehet-e a versenyben, vagy pedig nem. Akadnak olyanok is, akik a »selejtezést« is elvégzik, megszabják, hányat engednek a művészeti csoportok köztül szerepelni. Az ilyen szakszervezeti vezetők fékezik a dolgozók kezdeményezését, lelkesedését, akadályozzák a tehetségek kibontakozását, lehetetlenné teszik a dolgozók ellenőrzését saját munkájuk, a csoportok munkája felett. Ilyen hibába esett a MOKÉP vállalatvezetősége és ez a »korlátozó« álláspont érvényesül az ÉDOSZ VI. és IX. kerületi területi bizottságában. Ahol azonban kellő gonddal készültek fel az üzemi bemutatókra, ott az üzemi kultúrmunka észrevehetően megjavult. A Kőbányai Textiliparban például általános sikert aratott a dolgozók körében a színjátszók, a férfikórus, a vegyeskórus, valamint a tánccsoport fellépése. A dolgozók éltek a bírálat jogával és több hasznos tanácsot adtak a csoportoknak, így például a vegyeskórusnak azt javasolták, hogy könnyebben előadható műsorszámokat válasszanak. A színjátszócsoport egyik tagjánál megállapították, hogy játéka kissé öncélú és nem illeszkedik az együttes játékába. A Budapesti Épületvasszerkezeti Vállalat színjátszó-együttesének egyik lehetséges lánytagját a dolgozók javaslatára a Színház- és Filmművészeti Főiskolára javasolja a szakszervezet. A dolgozók helyes érzékkel fedezik fel a tehetséges fiatalokat és segítik, hogy hivatásos művészeink sorába friss népi erők lépjenek. A művészeti együttesek országos versenyének előkészítő szakasza azt mutatja, hogy a kiemelkedő eredmények mellett jelentős mulasztások történtek a szakszervezeti vezetők részéről. Idejében fel kell tehát hívni az üzemi kultúrmunkások figyelmét az elmaradásra. A verseny csakis hozzáértő, lelkes munkával válhat valóban a tömegkulturális mozgalom nagy seregszemléjévé. Ifjúsági előadások az Operaházban Az Állami Operaház a közeljövőben ifjúsági előadásokat rendez. A színház vezetősége ezeket az előadásokat az ipari tanulók, középiskolások, főiskolai és egyetemi hallgatók számára tartja, s a jegyeket az intézeteken,, illetve intézményeken keresztül az Operaház szervezési osztálya juttatja el az ifjúsághoz.