Népszava, 1952. december (80. évfolyam, 282-306. sz.)
1952-12-28 / 304. szám
NÉPSZAVA NYOLC ESZTENDEJÉ vet indul a fasisztákhoz, követ fehér zászlóval, hogy átadja parancsnokainak közlését a háborúskodás végéről, a fegyverletételről, a pincék éjszakájának végéről... ★ December 29-én tizenegy órakor autóba szállt a szovjet arcvonalon egy szovjet tiszt, a magyar származású Steinmetz kapitány. Bőrtáskájában az írás, amelyet parancsnokai írtak alá. Körülnézett a hóbaborult tájon és elmosolyodott. Békét vinni — milyen magasztos érzés. Szabadságot vinni — a gondolat megdobogtatta a szívét. Szovjet katona volt, aki társainak seregével ezért küzdött ezernyi frontokon. Békét és szabadságot a népeknek — ezért harcolt a fasisztadúlta orosz városoktól a magyar fővárosig. Békét és szabadságot a népeknek — ő maga ezért harcolt annak idején a német, olasz és spanyol fasiszták ellen másfél évig Spanyolországban... Ránézett az autó elejére tűzött nagy fehér zászlóra. Fehér zászló... Mi mindent jelent ez! A nagy Sztálin szeretdét a népek iránt, akiket kímélni akar... A békét, amelyben meg lehet kezdeni a romok eltakarítását... Az asszonyok mosolyát, az öregek vidámságát, a gyermekarcok boldog ragyogását. A fehér zászló, ahogy az autó rohant előre, csattogott a téli szélben. Steinmetz kapitány elképzelte magában a szabaduló város képét, az öröm ujjongását, elképzelte, ahogy a szabad városban kezet szoríthat magyar kommunista elvtársaival, akik a romos város falaira mindenüvé ráfestették a szót, amit a fehér zászló is jelez színével: békét... ★ Vecsés felé rohant a kocsi. A szovjet arcvonalakon nagy csendesség támadt. A szovjet katonák már előzően parancsot kaptak, hogy szüntessék be a tüzelést. Az autó most lassított. Vecsésnél ért az ellenséges vonalak elé. A köd felszállt, jól lehetett látnia fehér lobogót. És ekkor a német fasiszták, minden fertelmes gyalázatosságukat tetézve, géppuskatüzet zúdítottak a fehérzászlós autóra. A béke követe, a frontok hőse, Steinmetz kapitány meghalt! Ugyanabban az órában még egy égbekiáltó orgyilkosságot követett el a fasiszta vadállat. A Duna másik partján, Budán, Steinmetz kapitánnyal egyidőben indult el egy másik parlamenter, Osztapenko kapitány. Fehérzászlós autóját ott a fasiszták beengedték, de amikor visszatérőben volt, a háta mögött tüzet vezényeltek. Osztapenko is vértanúhalált halt. A fehér zászlóját golyók szaggatták szét. Piros zászlók ezrei lobogtak helyette, győztesen! És a győztes piros zászlókon is a béke integetett.★ Steinmetz kapitány, Osztapenko kapitány. Emléküket szívünkbe zártuk, csakúgy, mint azoknak a névtelen szovjet hősöknek emlékét, akik úgy verték szét a fasizmust, hogy saját életüket sem kímélték, de úgy harcoltak, hogy a pinceodukba zárt népre minél kevesebb jusson a harcok gyötrelmeiből és áldozataiból. Valamenynyien a mi halottaink, akik életüket áldozták békénkért és szabadságunkért. Ahol vérük hullott, emlékműve áll Steinmetz kapitánynak, Osztapenko kapitánynak. Emlékművük van a névtelen szovjet hősöknek, akik visszaadták gyermekeink mosolyát. Miből vannak ezek az emlékművek? Kőből, faragásból. De szívünk igaz érzése szerint: el nem múló hálából felszabadítóink iránt, hűségünkből, izzó szeretetünkből a nagy szovjet nép iránt. Amerre a szovjet katonák vére hullott szerte országunkban, a véráztatta földeken új országunk épül. Tegyük le a szovjet hősök emlékművéhez fogadalmunk koszorúját: megvédjük szabadságunkat, békénket, amelyért életüket adták, békénket és szabadságunkat, amelyet az új, az amerikai fasizmus fenyeget Bodó Béla öreget★ Tombolt a decemberi tél. Kavargott a hó az épen maradt és rombadőlt tetők felett, a fagyos szél havat vágott a kitört ablakokon át az elárvult lakásokba. Mivé lett a város? Büszke hídjaink roncsai a jeges Dunában, zúzott házfalak, összeomlott hajlékok. De a pincékben minden dörrenésre új remény költözik a szívekbe, hírek érkeznek és terjednek, mint vízbe dobott kő nyomán az egyre nagyobb körű vízgyűrű. ... már erre vannak a szovjet csapatok, már arra látták őket... felvirrad a napunk. Egy vén ember a pincében az ágyúk hangjából találgatja a távolságot, tüzér volt az első világháborúban s most a bizakodást gazdagítja tudományával. A sarokban felsír egy gyermek, sápadt-fehér anyja csitítja: itt lesznek nemsokára az oroszok, lesz tej, lesz kenyér... ne sírj kisham... A legyőzött, országokon át kergetett fasiszták, akiknek hordái Sztálingrádtól futottak ezer és ezer kilométert, veszett makacssággal tartják véres markukban a várost. Mit számít nekik ház és hajlék, mit műemlék, mit egész Budapest, pincébe zárt népével? Ha akár egy nappal is meghosszabbíthatják gyilkos uralmukat, feláldozzák érte az utolsó házat is és a síró gyermeket, a pincében. ★ Pedig a fasiszta vadállat sorsa már meg volt pecsételve. Megkezdődött a kilencedik sztálini csapás. És a pincék nélkülöző, fagyoskodó népéhez új és új hírek érkeztek... Lelkendezve szólott a nagy hír, hogy a szovjet parancsnokság december 28-ról 29-re virradó egész éjjel és 29-én reggel szünet nélkül ismételtette a hatalmas hangszórókon át közleményeit A győztes szólt a legyőzőttekhez, a bekerített fasiszta csapatokhoz, hogy a nagyobb vérontás elkerülésére adják meg magukat és cserébe humánus fegyverletételi feltételeket ajánlott A győztes szólt a legyőzőttekhez, de Ugyanakkor a pincékbe zárt nép is megértette hálával az üzenetet: Sztálin, a szovjet emberek nem akarják, hogy tovább pusztuljanak a hajlékok, hogy bomba zúzza szét a pincéket is, a gyermeket, a nőt, az öreget az óvóhelyen, Sztálin, a szovjet emberek azt kívánják, hogy megmenekedjék a város, lakosaival s történelmének, kultúrájának kőbefaragott emlékeivel. ★ A kapitulációra szólító üzenetből a szabadság szava érkezett el a pincékhez, a szabadságé, amely csak arra várt, hogy a béke fényében lépjen a sokat szenvedett városba. Milyen boldogság, milyen öröm ragyogta be az arcokat a hírre. Pedig akkor még sokan csak sejtettük, csak éreztük, hogy mi van a szabadság kifogyhatatlan tarsolyában! Hogy a szabadság, amely Budapest határainál integetett félénk, elhozza új életünket is, a magyar nép új honfoglalását, egyre táguló jövőnket... Szállt a hír, lobogott a remény... Meg szólt a szovjet üzenet, hogy kö MEZŐGAZDASÁGI TUDOMÁNYOS KUTATÓKAT JUTALMAZTAK MEG Szombat délelőtt a földművelésügyi minisztériumban magas pénzjutalomban részesítették a kiváló eredményeket elért mezőgazdasági tudományos kutatókat A jutalmakat Erdei Ferenc elvtárs, földművelésügyi miniszter nyújtotta át Frank Melanie, az öntözési és talajjavítási Kutató Intézet vezetője 5000 forint jutalomban részesült az öntözési módszerek elterjesztésében Végzett eredményes mnyakájáért Kemenessy Ernő és munkatársai 7000 forint jutalmat kaptak a lápi rét telepítési és fűmagtermelési módszereinek kidolgozásáért. Balázs Ferenc és munkatársai forfisoros vetőgépetszerkesztettek, tovább fejlesztették a vetéstechnikát. Munkásságukért 5000 forint jutalmat kaptak. Szabó István és munkatársai a tiszalöki főcsatorna agronómiai tervének elkészítéséért IOVCO forint jutalmat, kaptak. 0 A népek bécsi kongresszusán a békeszerető emberiség hangja szólott a földkerekség minden része felé. A megvásárolt, lepénzelt burzsoá sajtó igyekezett elhallgatni az emberiség e nagy ügyének, a béke védelmének hatalmas eseményét és ha elvétve meg is jelent valami a bécsi kongresszusról a burzsoá sajtó hasábjain, az szemenszedett hazugság és rágalom volt. A béke híveinek hangja mégis ellenállhatatlan erővel tört át a kapitalista sajtó hazugságfüggönyén. Az alábbiakban közöljük kapitalista, gyarmati és függő országból Bécsben járt négy békeküldöttnek a kongresszus munkájáról írt cikkét. NÉGY BÉKEKÜLDÖTT A NÉPEK BÉKEKONGRESSZUSÁRÓLA bénult város a házak pincéiben szorongott, a háború szörnyű zajai ide is lehatoltak. Egy-egy becsapódás után megremegtek a falak és aki felmerészkedett a fagyott pincelépcsőkön, szinte közelről hallotta, a lövedékek vijjogását, a puskatűz ropogását Időközökben mély hangjukon dörögtek a nagyágyúk és egyre közelebbi dörgésük növelte a reményt: ágyúk nyelvén szólt az üzenet a közelgő szabadságról, arról, hogy a pincék éjszakájából felkerülünk a szabadság napfényébe. Hiszen a szabadság, amelyet a szovjet fegyverek hordoztak, ott van már a város határában, drága, régen várt barát. Sokszorosan rabok voltunk a pincében, a huszonötéves Horthy-rabság után, a nyílt fasizmus foglyai, s ráadásul a babkasztos nélkülözéséé, a víztelenségéé, arabság még reálisabbá vált, hiszen a pincék menedékhely mivoltukból mindinkább börtönökké változtak, ahol fegyveres nyilas martalócok rettegtettek férfit, nőt, gyermeket és Az indiai küldöttség valamennyi tagja átérzi annak szükségességét, hogy a háborút meg kell akadályozni. Küldöttségünk tagjai között ott voltak az ország valamennyi pártjának — az Indiai Nemzeti Kongresszus, a Kommunista Párt, a munkások és parasztok pártja és néhány független párt — képviselői. A küldöttek között voltak írók és tudósok, tanítók és művészek is. Azt hiszem, hogy a világnézetek e sokszerűsége ugyanígy más küldöttségeket is jellemzett, különösen az angol, a francia, az olasz, valamint a középkeleti országok küldöttségeit. A békéért folyó harc kiterjedését az egész világra meggyőzően bizonyította, hogy a bécsi kongresszuson amerikai küldöttség is részt vett. A Bécsbe érkezett küldöttek többsége magára vonta az Egyesült Államok külügyminisztériumának dühét. Nagyon örültem és erkölcsi elégtételt éreztem, amikor sok egyszerű, naiv ember arról beszélt nekem, hogy a bécsi kongresszuson elhangzott beszédek után mennyivel jobban kiismerik magukat a nemzetközi helyzetben. Az, hogy az emberek kezdenek megszabadulni tájékozatlanságuktól, véleményem szerint a háborús feszültség enyhülésének legjobb biztosítéka. A San Franciscóból érkezett és szakszervezetét képviselő amerikai ácsmunkás világosan igazolta ennek a prognózisnak a helyességét, amikor a következőket mondotta: »Hazautazom és tudom, hogy elveszik útlevelemet. Ez azonban nem rettent meg, mert az a legfontosabb, hogy azt az igazságot, amiről itt tudomást szereztem, nem vehetik el tőlem. Ezt az igazságot elmondom otthon szaktársaim százainak és százainak.« A kongresszus szónokai leleplezték a halálkereskedőket és bűnös céljaikat. Dr. Kicslu, az indiai küldöttség vezetője kijelentette: bár az utóbbi időben nagyon sokat dolgozott és hosszú utat tett meg, a kongresszus befejezése után állandó kampányt kezd el. A kampány során egész Indiában, minden városban és faluban terjeszti és népszerűsíti a kongresszus határozatait. Igen, valamennyien részt veszünk majd ebben a munkában és miközben dolgozunk, azok a szavak lelkesítenek majd bennünket, amelyek itt, Bécsben hangzottak el, az a fény lelkesít majd bennünket, amelyet egymás szemében láttunk és az a melegség, amely baráti kézszorításunkból áradt. (A Lityeraturnaja Gazeta nyomán) Három kongresszusi kép írta: Georges Soria, francia író Három — a bécsi kongresszusra oly jellemző — kép ragadott meg különösen. Éjszaka volt. Az emelvényen Evans angol lelkész állt. Felolvasta azt a deklarációt, amelyben a keresztény lelkészek a koreai háború beszüntetését követelik és felhívják csatlakozásra a többi felekezet képviselőit. A kongresszus hatalmas tapssal üdvözölte Evans beszédét. Hewlett Johnson, canterbury érsek, az emelvényhez lépett, hogy aláírja a deklarációt. Példáját Nyikoláj metropolita követte. A teremben, ahol a vallási és filozófiai nézetek valamennyi árnyalatának képviselői foglaltak helyet, negyed órán át tartott a taps és az éljenzés. Egymásután léptek az emelvényhez a keresztény, a buddhista, a muzulmán vallás képviselői... Ritka látvány volt. És amikor már valamennyi lelkész — mintegy hetvenen voltak — aláírta a deklarációt, egy aranyozottsárga köntöst viselő, nyilván buddhista pap, megragadta az egyik protestáns lelkész kezét, energikusan megrázta és egyetlen szót ismételt el: a kéket. A többiek is követték példáját. Kéz a kézben, a világ valamennyi nyelvén, számtalanszor elismételték ezt a 67Öt: a békét. A lelkégörög hazafiak a többi között így üzentek a népek bécsi kongresszusának: »... Az önök kongresszusa új reményt önt belénk. A szenvedés népe sokat vár önöktől. Fogadják szívünk kiomló vérével írt jókívánságainka... Győzni fognak!...« A görög nép aláírta ezt az üzenetet A görög nép harcos üdvözletét küldte a bécsi kongresszusnak. Az egész görög nép szilárdan bízik abban, hogy az elnyomott millióknak hóhéraik ellen vívott elkeseredett harcában a népeké lesz az utolsó szó. Ezekkel együtt az egész terem ütemesen ismételte: »béke«. A második kép Nugen Kszuan Tai vietnami küldött beszédével kapcsolatban maradt meg emlékezetemben. Arról beszélt, hogyan pusztítják el hazájában a gyarmatosítók a falvakat, hogyan gyilkolják az asszonyokat és a gyermekeket, hogyan gyötrik a vietnami hazafiakat. Arról beszélt, hogy Vietnam, Laosz és Kambodzsa népei nem azonosítják a francia népet Franciaország vezetőivel, a gyarmati háború bűntetteseivel. Nugen Kszuan Tai beszéde végén a vietnami küldöttet körülfogták a francia békeküldöttek. Valamennyi irányzat képviselői, kezdve a kommunistáktól a katolikusokig. A francia békeharcosok átölelték Vietnam küldöttét és az egész terem lelkes éljenzéssel és tapssal üdvözölte ezt a jelenetet A harmadik kép, amely szintén mély benyomást tett rám, az volt, amikor Aragon francia költő a kongresszus emelvényéről a vietnami küldöttekhez fordult és kijelentette, hogy Franciaországnak azonnal be kell szüntetnie a gyarmati háborút. Rám ez a három kép gyakorolta a legnagyobb benyomást Barátok kézszorítása írta: Midri Radzs Anand, hindu író A barátság ereje írta: V. J. Holland, jamaikai orvos Részt vettem 1950-ben a varsói II. Békevilágkongresszuson és emlékszem arra, hogy milyen lelkesedéssel üdvözölték a küldöttek ezt a szót: »béke«. Varsóban láttam, hogy_ a béke erői milyen hatalmasak. Bécsben meggyőződtem arról, hogy a béke erői még jobban megszilárdultak, megnövekedtek és megizmosodtak. A béke védelméért folyó mozgalom mindinkább közeledik ahhoz, hogy eleget tehessen a kitűzött emelkedett cél követelményeinek. A varsói kongresszuson még nem ébredtünk valamennyien annak tudatára, milyen égető, életünkbe vágó a háború és a béke problémája. A bécsi kongresszuson már minden küldött tudatát áthatotta e probléma súlya, függetlenül attól, milyen országból érkezett Bécsbe. A bécsi kongresszust leginkább az jellemezte, hogy a küldöttek egyhangúlag elhatározták: még energikusabban, még bátrabban folytatják a harcot a béke megvédéséért. Ez a szilárd elhatározottság azt jelenti, hogy félig már győztünk ebben a harcban. Az ember a különböző országok küldöttei között úgy érezte magát, mintha különböző világrészekbe jutott volna. Amikor Korea, Vietnam, Burma, Thaiföld, India küldötteivel beszélgettem, közvetlenül Ázsiával ismerkedtem, Ázsia ősi kultúrájával, sajátos szokásaival. Az ázsiai küldöttek komolyan, csöndesen hallgatták a szónokokat és a beszédek szemmel láthatóan mély benyomást tettek rájuk. Beszélgettem Argentína, Mexikó, Kuba, Guatemala, Bolívia, Chile és Uruguay küldötteivel. Meggyőződtem róla, hogy mesterkéletlen, egyszerű szavakkal kifejezett véleményük és a népek békét védő kongresszusába vetett feltétlen hitük komoly figyelmeztetést jelent a háborús gyújtogatók számára. Amikor aztán a Szovjetunió és a népi demokratikus országok küldötteivel találkoztam, tapasztaltam, hogy a béke erőibe vetett feltétlen bizalom náluk még világosabban jut kifejezésre. Ezek a küldöttek keveset beszélnek, de amikor szólnak, minden szavuk átgondolt és különös súllyal esik latba. Hazám, Jamaika — angol gyarmat. Népem kemény harcot vív a mindennapiért. A munkanélküliség napról napra növekszik. A haladó irodalmat üldözik. A népet csak arra tanítják, amire imperialista gazdáik akarják tanítani. A gyarmathoz tartozó kis szigetek lakóinak megtiltják, hogy kapcsolatba lépjenek egymással. A szigorú tilalom ellenére mégis állandó az összeköttetés és a szigetlakók mindinkább megértik, hogy mi az imperializmus! A nép békevágya abban nyilvánul meg, hogy ellenállást fejt ki a reakcióval szemben. Mi békét akarunk és a békét el is érjük. A béke hangja írta: Petrosz Kokkalis, görög A népek békekongresszusa az emberiség történetének kritikus szakaszában ült össze. Ez vonatkozik az én sokat szenvedett hazámra — Görögországra — is. A világot a háborús katasztrófa réme fenyegeti. Ugyanakkor erősödik a népek ellenállása. A jóakaratú emberek egyesülnek az egész világon, hogy a háború halálos fenyegetésével közös harci frontot állítsanak szembe: a békét akarók egységes frontját. Népünk ennek a frontnak az egyik bástyáját védelmezi. Görögország azokhoz az országokhoz tartozik, amelyekben az amerikaiak a legkegyetlenebb terrorral akarják elfojtani, vagy legalább is illegalitásba űzni a béke híveinek mozgalmát Görögországiban mindenki tudja, miért érkeznek hazánkba egymás után az amerikai tábornokok és tengernagyok. Ki ne értené nálunk, miért tartanak, szinte naponta, tengeri hadgyakorlatokat, partraszállási próbákat és légi rohamgyakorlatokat Athén és Szaloniki ellen. Ki ne lenne tisztában azzal, milyen célt szolgál Ridgway pestistábornok provokációs »ellenőrző« tudós, a Béke Világtanács tagja látogatása a görög-bolgár határon. Ismerjük a Pentagon bérenceinek — az athéni tábornokoknak — cinikus nyilatkozatait. Azt hazudják, hogy Görögország »áhítozza« a felfegyverzést és ■kifecsegik lázálmaikat Szófia, valamint Dél-Albánia »meghódításáról«. Az athéni háborús bűnös klikk kardcsörtetését mi sem jellemzi jobban, mint az »Athéni Hírek«-ből, a görög külügyminisztérium hivatalos lapjából idézett alábbi rész: »Nem értjük, hogy a harmadik világháború befejezése után miért ne telepíthetnénk át öt-hatmillió bolgárt abba az országba, ahonnan őseik származnak... A bolgárok — a görög-török-jugoszláv föld élősdijei«. Ez az undorító fecsegés semmiben sem marad el a hitlerista Rosenberg as jelenlegi amerika» követeinek fajgyűlölő, hódító »elmélete« mögött. A görög nép sohasem fog harcolni a békeszerető népek ellen. A görög nép sohasem engedi meg, hogy hazáját az agresszió főtámaszpontjául használják fel a Szovjetunió — a szocializmus hatalmas országa — és a népi demokratikus államok ellen... Az Ai-Sztrátosz szigetén gyötört *352 DECEMBER 28, VASÄRNÄR Két hétig Galyatetőn üdülnek a szuhakállói bányából kimentett bányászok Népi demokratikus államunk gondoskodott arról, hogy a szuhakállói bányából hősies küzdelemmel kimentett 17 bányász kipihenje a vízbetöréses bányában eltöltött hat és fél nap fáradalmait. A 17 szuhakállói bányász szombat délelőtt kéthetes üdülésre Galyatetőre utazott. Újonnan megjelent vas- és fémipari szakkönyvek! Barcza: Szerszámok felrakóhegesztési módszerei — 3.50 Bibó: Az ívhegesztés gyakor-3.— Finkelnburg: Forgácsolószerszámok. Kötve — *— —IC^— Gond—Hansel—Kenderl: Fémszórás. (A torlasztott és szórt fémbevonatok készítésének technológiája) — — *.— Holló: Előrajzolás a gépiparban 6.— Marton: Golyómérés tűmérés 3.50 Németh T.: Keménykrómozás 3.40 Somogyi—Martos: Gyakorlati hegesztés — — — — 11-50 Szendrődi: Törések, illesztés 13.50 Beszerezhetők: Az Állami Könyvesboltokban és ti üzemi könyvpropagandistáknál.